A harcsák országa
Az ebrói harcsákról sokat olvastam, még többet hallottam, de nem sikerült közelebbi ismeretséget kötni velük, és úgy tűnt, ez így is marad. Messze vannak, oda utazni költséges, meg egészségi állapotom sem volt alkalmas a hosszú út megtételére. Aztán váratlanul meghívást kaptam Saša Valentićtől, hogy legyek a vendége. Az eszéki származású horgász régóta Katalóniában él, vendéghorgászok idegenvezetőjeként dolgozik, és Európa-szerte ismerik. Mint mondta, egy újságírókból, szerkesztőkből, horgászokból álló itteni különítményt vár, csatlakozzak hozzájuk.
Kevés horgászcuccal indultam, tudtam, hogy helyben kitűnő felszerelést lehet bérelni, felesleges itthonról cipelni. Ugyanakkor útitársaim kályhacső méretű bottáskáit a határrendőrök nyilván páncélökölnek nézték – a horgászokat meg terroristáknak? –, régen motoztak meg valakit ilyen alapossággal.
Barcelonában rekkenő hőségben landolt a gépünk, 35 fok volt árnyékban; a Riba-roja d’Ebróig vezető 250 kilométert bérelt autóban tettük meg, ismeretlen vidéken keresztül, csak a GPS-re hagyatkozva; amikor megérkeztünk, a falu toronyórája éjszakai kettőt ütött, és Saša várt bennünket. Riba-roja d’Ebro nyugodt hely, ahol már megszokták a világ minden sarkából lehetetlen időpontban érkező „bolond” horgászokat. Hajnali hatkor már a vízparton voltunk.
A horgásztábortól harminc méterre levő kis öbölben volt a kikötő. Két Mariner típusú csónak a vízen, három másik a parton, valamennyi vadonatúj, rajtuk négyütemű motorok. A kikötő mellett tízméternyire egymástól stégek álltak azok számára, akik partról szeretnek horgászni. Minden helyet hallibutos pelettel etetnek rendszeresen, ezért itt ponty és harcsa egyaránt fogható.
Amíg kollégáim az otthonról hozott felszerelést rendezték, én a vendégek számára tartott készletből válogattam. Mivel nagy halra ment a játék, 2,7 méteres 250 gramm dobósúlyú Rhino speed pilk botot választottam, hozzá Penn Slamer 460-as orsót, 0,25-ös fonott zsinórral és 0,71-es fluokarbon előkével, amely a rengeteg kagyló miatt nélkülözhetetlennek számít. Míg méricsgéltem a számomra szokatlanul nehéz felszerelést, éreztem, hogy a motorhódolatom korából származó csuklótörések visszaköszönnek. És ezzel a legényes cuccal hét napi és ugyanennyi esti bevetést kell majd végigharcolni. Meg voltam győződve, hogy megéri. De nem így kezdődött!
A folyószakasz, ahol tanyáztunk, két hatalmas vízi erőmű között van, a felsőt éppen javították. A mintegy 150 német, francia, román, angol, svájci, szerbiai… horgász már vagy tíz napja alig fogott halat. A sodrás közvetlenül az erőmű alatt olyan erős volt, hogy felszínre hozta a nyolcvangrammos óllomfejeket is.
Saša elmondta, hogy jó haljárás alkalmával bárki bőven zsákmányolhat, ha viszont kapáscsend uralkodik, akkor egyáltalán nem horgásznak. Két napom nyomozással telt el. Olyan csendes és sodrásmentes helyek után kutattam, amelyeken itthon is keresem a nagybajuszúakat. Sašának is kedvére volt a nyomozás, hiszen már unta azokat a horgászokat, akiknek tálcán kell nyújtani a zsákmányt.
A környék duzzasztógátait mintegy harminc évvel ezelőtt építették, és több település is víz alá került. Itt jó életfeltételekre talált a gátépítésekkel egyidőben betelepített süllő és harcsa. Csakhogy ilyen helyek a flixi erőmű alatt vannak, a Riba-roja vidéke viszont csupasz. A törések akár 15 méteres mélységig is lehatolnak, a víz pedig olyan tiszta, hogy hat méterig is lelátni benne. Kétnapi keresés után tizenkét méteres mélységben találtam egy ígéretes üreget. Megítélésem szerint ez olyan hely volt, amelyen a harcsa előszeretettel elhever. Saša gyanakvóan figyelte, mit művelek, mert ezen a helyen tudomása szerint még soha senki nem állt meg horgászni. Miután alaposan feltérképeztem az aljzatot, ráhajtottam a nagybajuszúakra.
A Lav MD Trgec nevű 42 grammos csörgőfejű csalijával kezdtem fésülni az üreget. A kapások gyors egymásutánban érkeztek, rövid idő alatt három darab 4 és 6 kiló közötti harcsát fogtam. Társaim is csatlakoztak hozzánk, ők is kifogtak néhány harcsát. De amint híre ment fogásunknak, a „világ valamennyi horgásza” letámadta a helyet – még veszekedtek is! –, és olyan nyüzsgés lett, hogy az elkövetkező napokon kora reggeltől késő estig többé meg sem tudtuk közelíteni. A jó helyeket, akárcsak hazai vizeken, itt is ajánlatos eltitkolni.
A hirtelen népszerűvé vált harcsahely felfedezése felkeltette bennem a gyanút, hogy a vendéghorgászokból hiányzik a kutatási hajlam. Ha nem tolakszanak csalijaik körül a halak, akkor ráfogják, hogy nem érdemes horgászni. Valószínűnek tartottam, hogy nemcsak a harcsás hellyel van így, ezért ismét meglátogattuk a vízi erőmű környékét. A sodrás továbbra is iszonyatos volt.
A partról szinte lehetetlen nagyobb harcsát kiemelni. Hatalmas betontömbök vannak mindenütt, vastag kagylóréteg borítja őket, tajtékzik közöttük a víz, és láb előtt is 4-5 méteres a mélység. A nagyobb hal úgy szabadul itt a horogról, ahogy csak akar. Kezdetben 45 grammos óllomfejjel ellátott 19 centis shedtwisterrel kísérleteztem, minél közelebb az erőmű falához. A csobbanást követően víznek eresztettem, hogy merülés közben lassan dolgozzon. Mivel ez nem vált be, átváltottam 35 grammos csörgőfejűre, melyet a sziklák mellett lassú megugrálásokkal vezettem. Hamarosan határozott kapásom volt. Éreztem, nem akkora a hal amekkora miatt ilyen távolra utaztunk. Süllő volt, legfeljebb 2,5-es, majd további három következett, a legnagyobb is csak 3,5-et nyomott. És ekkor! Kemény, ráfekvős kapás. Éreztem, hogy ez már termetes harcsa. Szinte játszva szedte le a zsinórt a dobról, beékelődött a betontömbök közötti zuhatagba, majd végigköszörülte a zsinórt a kagylótelepeken. Legalább húszas, legfeljebb harmincas lehetett. El is ment. A következő kettőnek azonban már nem bocsátottam meg. Az első hatos volt, a második tizenkettes. A kollégák egy 17-est meg egy 9-est fogtak. Akkor, amikor nem harapott a hal!
Pedig halból rengeteg van. Felejthetetlen látvány, amikor egy háromszáz méteres szakaszon egyszerre 50-60 darab 3–5 kilós ponty vetődik fel. Saša elmondta, hogy ezekkel a pontyokkal – meg akkora süllőkkel, amekkorákat fogtunk – táplálkoznak az ebrói harcsák. Az élő csalival harcsázók ekkorákat raknak horgaikra – csalinak! A harminc kiló feletti harcsák ellen ekkora kell.
Én viszont meg voltam győződve, hogy fogunk mi akkorá(ka)t pörgetve is!
Forrás: magyarszo.com – Mészáros Tibor
