A Hámori-tó titka – Matula Gy.Oszkár
Énekes Józsi — alias Abbé, Atya — történetünk egyik kulcsfigurája, de nem főszereplője. Teljes életútját nincs módunkban bemutatni, ahhoz túl mozgalmas. Gyermekkorában végigélvezte az ország majd’ minden javítóintézetének vendégszeretetét, s a hosszabb-rövidebb önkényes távozások során szerzett zsebes tapasztalatokat a vásárok és más sokadalmak tumultusában kamatoztatta. Élete legnagyobb dobása egy bőrönd meglovasításával kezdődött, amit a szolnoki állomáson emelt el egy vonatra váró pap mellől. Sovány fogásnak bizonyult, a fogkefén kívül egy nadrág, egy reverenda és egy pár cipő volt benne. Más a reverendát nyilván eldobja. Józsi megtartotta. Beöltözött papnak, majd mint politikai üldözött végig tarhálta a fél ország plébániáit.
Ez a kisded játék jó fél évig tartott amikor is Miskolc-Tapolcán lebukott. A Borsod megyei bíróság két évre ítélte, S ekkor ragadt rá az Abbé és Atya gúnynév. Amikor szabadult, a nevelőtiszt azt mondta: Remélem, nem találkozunk többet, felhagy a linkséggel. Papp főhadnagy maga sem bízott ebben, s csöppet sem csodálkozott, amikor legközelebb Sopronkőhidán találkozott Énekessel.
Józsi — nem tudni, milyen meggondolásból — élete alkonyán Miskolc külvárosában telepedett meg, a Vadaspark környékén. A szakmával felhagyott, anyagmozgatóként dolgozott egy telepen. A kocsmába is ritkán járt el, ehelyett egy Új szenvedélynek hódolt: pecázott. Azon a kora őszi délután, amikor történetünk kezdődött, a Hámori-tóban próbált Szerencsét, előbb a gátról, a Garadna patak befolyásánál. Ezt később a vadőr is bizonyította, mint ahogy azt is, hogy nem sokkal később a Lencsés oldalban látta feltűnni Józsit, ahol a mély víz kezdődik.
Józsi két bottal ügyködött, az egyikkel pontyozott, a másikra baingot fűzött csukának. A ponty nem evett, a csukának sem volt étvágya, amiért is Józsi úgy döntött, hogy hazamegy. A szedelőzködéskor támadt egy kis probléma. A csukázó drillingje elakadt. Józsi Sokáig húzta, rángatta, de a vastag hatvanas húr csak nyúlt, feszült. szakadni nem akart. Józsinak mindvégig volt egy olyan érzése, hogy a drilling nem kőben, tuskóban akadt el, hanem valami kevésbé merev tárgyban. Például hajlékony ágban. Az ilyenből van bőven a tóban, amire ha iszap rakódik, az ördög sem tudja kihúzni. Egy erősebb rántásra a húr végül is elszakadt, Józsi legalábbis ezt hitte. De mint kiderült, az egész szerelés kijött épen, az acél előke végén ott fityegett a drilling. Csak a csalihal hiányzott, helyette egy kis mütyürke csüngött a hármashorog egyik szárán. Józsi megnézte, és nem akart hinni a szemének. A zsákmány egy piros köves fülbevaló volt.
— No de ilyet! — motyogta magában, majd a szemüvege után nyúlt, s az érkező alkony gyér fénye mellett szemügyre vette a lóhere alakú, tompán csillogó ékszert. A vizsgálódás eredményeként Józsi két dolgot is megállapított. A fülbevaló nem bizsu, hanem arany, következésképp a piros kő nem strassz, hanem rubin. Ha műértő, mást is megállapít. Nevezetesen azt, hogy antik ötvösmunka. A főlapot négylevelű lóhere alakúra formázták, melynek közepén három köröm rögzítette a követ. A levél szárához ellipszis formájú kengyel csatlakozott biztonsági kapoccsal. Józsi zsebre vágta a zsákmányt, s gyorsan végzett a pakolással, el akarta érni a hatórás buszt. Épp időben ért a megállóhoz, az Ómassa felől érkező járat akkor tűnt fel a kanyarban.
Máskor egyenesen hazament volna, most viszont rövid töprengés után megcélozta a kocsmát. — Egy korsó sört kísérővel! — mondta a csaposnak, majd félrevonult egy asztalhoz. Az elsőt még két rund követte, ennyire futotta a pénzéből. És ez volt az a határ, ahol az új Józsit leteperte a régi. Aktív zsebesként is a harmadik rund után keresett vevőt a lopott holmikra.
— Mennyit adsz érte? — kérdezte akadozó nyelvvel a talajtól.
— Loptad? — nézett rá a pocakos Straszner gyanakodva.
— Fogtam — helyesbített Józsi, majd hozzátette: — A fülbevaló nem buksza, azt nem lehet csak úgy leakasztani. Kell vagy nem? Adj egy Adyt, és felejtsük el egymást.
Straszner — kis gondolkozás után — elébe dobta a pénzt, s még adott egy sört is. — Több nincs. Idd meg, és lódulj haza. Nem bírod te már a piát, Abbé.
Pereczes főhadnagy lopva az órájára nézett, majd nyugtatni próbálta az előtte ülő férfit.
— Értse meg, Üveges Úr, mindent elkövetünk, hogy megtaláljuk a feleségét. Láthatta, lehoztuk a lapokban a körözési felhívást, s a szlovák kollégákkal is felvettük a kapcsolatot. Túl ezen…
— Három hete csak ezt hallom — vágott közbe indulatosan az ügyfél. Negyvenöt év körüli, jó megjelenésű férfi volt, elegáns ruhában, s más jelek is arra mutattak, hogy nem él rosszul. Pereczesnek mindazonáltal volt egy olyan érzése, hogy a drága cuccok, a smukk meg a karkötő nem illenek erre az emberre. Az egész szerelés úgy hatott, mint amikor egy újgazdag lakásába téved az ember, ahová mindenből a legjobbat hordták össze, csak épp nem a kellő helyen állnak a tárgyak. Az eltűnt nő fényképét nézve Pereczesnek más is szöget Ütött a fejébe: vajon mi késztethette ezt a manöken külsejű majmot, hogy feleségül vegyen egy jelentéktelen, majdhogynem csúnya nőt, aki ráadásul még öregebb is nála?
Üveges Tibor augusztus 26-án jelent meg a Miskolci Rendőrkapitányság ügyeletén, hogy bejelentse: felesége, Üvegesné Molnár Erika három nappal korábban eltávozott hazulról, és azóta nem látta senki. Tartózkodási helye ismeretlen, bőröndöt, útlevelet nem vitt magával. Az ügyeletes tiszt másnap továbbította a bejelentést a bűnüldözési osztálynak, Kovács alezredes pedig kiadta a körözési előadónak, Pereczes István főhadnagynak. Az eddigi nyomozás a következőket derítette ki: Üvegesék Öt évvel korábban kötöttek házasságot, közös gyerekük nincs, egy kicsi, de jól menő kft. tulajdonosai, nagyjából Ők tartják kézben a város a vágott virág és dísznövénypiacát. Üveges gyakran jár külföldre, főleg Hollandiába, ahonnan virágot importál. A szomszédok elmondták — igaz, ezt a férj is elmondta —‚ hogy az utóbbi időben a házaspár viszonya megromlott, gyakran veszekedtek. Üveges ezt azzal motiválta, hogy az asszony betegesen féltékeny. — Nyilván nem ok nélkül — gondolta Pereczes, s „Keresd a nőt!” alapon megpróbálta felkutatni a féltékenykedés alanyát. A keresés eredménytelenül zárult: ha volt is nő, Üveges jól leplezte a viszonyát. — Ugyan, kérem! — tiltakozott élénken, amikor Pereczes ezt a dolgot firtatta. — Nincs semmilyen nő. Szinte az egész nyarat együtt töltöttük. Előbb Görögországban voltunk, majd közvetlenül az eltűnés előtt nyolc napig Lillafüreden. Akinek barátnője van, nem tölt heteket a megunt nejével.
Az attól függ — gondolta Pereczes, és utánajárt Üveges állításainak. A görög utat egy pesti idegenforgalmi ügynökség közvetítette, s a házaspár útlevele is igazolta. A lillafüredi utónyaralás is bizonyítást nyert: Üvegesék augusztus 15-én érkeztek, és 23-án távoztak a Palota Szállóból. A távozás előtti utolsó napon átrándultak Szlovákiába, Kassára. A szálló portása még arra is emlékezett, hogy későn, éjfél körül érkeztek vissza, szakadó esőben. Erre tehát volt tanú, azt viszont senki nem látta, amikor Üvegesék hazaérkeztek Miskolcra. Illetve az egyik szomszéd azt mondta, látta a kocsit megérkezni, Üveges kiszállt, kinyitotta a kaput, majd egyenesen a garázsba hajtott. — Az asszonyt nem látta, de biztos, hogy ő is megjött, mert alig telt el egy kis idő, hangos veszekedés hallatszott ki az egyik szobából. A férj erre gyorsan betette az ablakot. — Így igaz — ismerte be Üveges, majd hozzátette: — Megint a megszokott nóta. Azzal gyanúsított, hogy a szállóban szemeztem egy hölggyel.
Idáig jutott Pereczes, itt megakadt. Van egy fényképe, pontos leírás az eltűnés napján viselt ruháról, egy „feddhetetlen”, alibivel rendelkező férj, aki augusztus 23-án, vagyis a felesége állítólagos eltűnésének napján, miután hazaérkeztek, nem hagyta el a házat. Ezt két ügyfél is igazolta, akik otthon keresték fel üzleti ügyben.
Üveges karperecét csörgetve, indignáltan távozott. Pereczes visszatette a dossziét a szekrénybe, majd úgy döntött, elmegy ebédelni.
Az étkezde felé menet útba ejtette az északi folyosót, ahol a vagyonvédelmi osztály van. Szebeni főhadnaggyal akart beszélni, együtt szoktak ebédelni. A folyosón egy korosabb, toplák alakra figyelt fel. Az Öreg a padon ült, s fújta a füstöt.
— Nem az Abbét láttam odakint? — kérdezte Szebeni Zsigától.
— De. Ő az személyesen. Már azt hittem, levonult a színről, de a jelek szerint aktivizálta magát. Tegnap elkótyavetyélt egy értékes ékszert a Piroska kocsmában, Ismered Strasznert, az is megéri a pénzét. Ráharapott a szajréra, utána meg beijedt. Ma reggel jött, és bemártotta az Abbét. Nézd ezt a fülbevalót. A fémjelzési nyilvántartás alapján legalább százéves. Pereczes egy pillantást vetett az ékszerre, s egy pillanat alatt elmúlt az éhsége.
— Mit mond az Öreg, honnan csórta? — kérdezte izgatottan.
— Linkel. Kitalált egy dajkamesét. Horoggal fogta a Hámori-tóból. Még ma kiszedem belőle az igazságot, de előbb menjünk ebédelni.
— A Hámori-tóból? — nézett Pereczes megdöbbenten a barátjára, s valami Szörnyű gyanúja támadt. — Zsiga, hívd be az öreget, szeretném kihallgatni.
Az események hirtelen felpörögtek, olyannyira, hogy Pereczes aznap már nem ebédelt. Az Énekestől megtudottak alapján közölte gyanúját Kovács alezredessel, majd együtt átmentek az életvédelmi osztályra. De ezt megelőzően még kiszaladt Üvegeshez. Az Énekes József által értékesített fülbevaló kétséget kizárva megegyezik annak az ékszemek a leírásával, amelyet az eltűnt Üvegesné viselt. A férj azonosította — ismertette a tényállást Bereczky őrnaggyal.
— Vagyis maga szerint Énekes tette el az asszonyt láb alól?
— Nem hiszem. Énekes kisstílű, pitiáner, ez nem az ő műfaja. A magam részéről hitelt adok az állításának, vagyis hogy a tóból fogta ki az ékszert. Ha viszont így van, hogy került oda? Az Öreg elmondta: a fülbevaló kengyele zárt állapotban volt. Márpedig ha valaki fürdés vagy csónakázás közben elveszítette, ahhoz a biztosító csatnak ki kellett nyílnia. Az sem valószínű, hogy egy akkora víz- felületen, hat-nyolc méter mélységben, iszapos mederben egy ilyen kicsinyke tárgy horogra kerüljön. Szerintem az ékszer az asszonnyal együtt került a tóba. Énekes horga beleakadt a tetembe, illetve a fülbevalóba, s a rángatás következtében a fülcimpa kiszakadt.
Bereczky őrnagy rövid töprengés után bólintott:
— Rendben van. Jelentem az esetet a megyének, gyilkossági ügyben nekik kell eljárni.
A megyei rendőr-főkapitányság gyilkossági alosztályvezetője már kevésbé töprengett: azonnal elrendelte a nyomozást, amelybe bevonták a Neptun búvárklub két legjobb könnyű búvárát. Ezek egymást váltva buktak le, s noha Énekes nagyjából behatárolta az elakadás helyét, sötétedésig nem találtak Semmit.
— Holnap reggel folytatjuk — döntött az őrnagy, majd felment a Palota Szállóba, ahol két nyomozó a személyzetet hallgatta ki.
— Őrnagy Úr, jelentem, az egyik szobaasszony érdekes dolgot állít. Augusztus 22-én este tízkor járt le a munkaideje, de a vihar miatt nem ment haza, bent aludt a szállóban. Éjfél után kiment a vécé- re, s közben kipillantott a folyosó ablakán, ahonnan rá lehet látni a tóra. Mint mondja, épp villámlott, s a hirtelen fényben egy tutajszerű valamit látott, amelyben valaki ült. Szerinte Sárga színű volt az a valami, viszont a kölcsönző csónakjai zöldek. A leírásból ráillik egy felfájható gumicsónakra.
— Mikor is jöttek haza Üvegesék Szlovákiából, Pereczes főhadnagy? — kérdezte az alosztályvezető.
— Éjfél és egy óra között. Reggel pedig nagyon korán, elsőként távoztak.
— Erre még visszatérünk. Feltéve, ha megleljük Üvegesnét.
Ez a vártnál előbb következett be: reggel az egyik búvár már a harmadik lebukásnál rátalált a tetemre. A kiemelést követően Bereczky a halott fülére vetett egy pillantást: — Igaza volt, főhadnagy. Nézze, a jobb fülében megvan az ékszer, a bal cimpa viszont ki van szakadva.
— No, doki, mire tippel? — kérdezte később, miután Szakács doktor végzett a vizsgálódással.
— A gyilkosság egyértelmű. Figyelje meg ezt a lila nyomot a nyakon. Zsinegeléstől származik. Megfojtották. De ha kétségei lennének: egy öngyilkos nem köt koloncokat a saját lábára – mutatott Szakács a két jókora fogaskerékre, amelyeket a bűnügyi technikus távolított cl a halott asszony lábairól. — Tiszta ügy. Most már csak a tettest kell elcsípnie.
— Nyugodjon meg, elcsípjük — mondta az őrnagy komoran.
— Bence fiam, holnap átmész Kassára., és végigjársz valamennyi üzletet, ahol sportcikkeket, tehát gumicsónakot is árulnak — hangzott el a parancs a délutáni eligazításon. Szabó törzszászlós tisztelgett, majd távozott. Utána Kemény hadnagy és Kiss őrmester kapták meg a feladatukat. — Nézzen utána az áldozat múltjának. A házasságkötés előtti időszak érdekel. Családi háttér, anyagi helyzet satöbbi. A körözési jegykőkönyv szerint Üveges Pesten csípte fel az asszonyt, utoljára a Bimbó utca 10. szám alatt lakott a Rózsadomb környékén. Őrmester! Maga a koloncnak használt fogaskerekek fényképével végigjárja Lillafüred környékét, próbálja megtudni, hogy honnan származnak. Lelépni! Ilonka! — kiáltott ki a titkárnőnek. — Telefonáljon rá Szakács doktorra! Még ma este meg akarom kapni a boncolás eredményét. Igaz is! Hozzák át azt a vén csavar- gót a városi kapitányságról, és vegyenek tőle vérvizsgát!
Két nap múlva Szabó törzszászlós fölöttébb érdekes jelentést tett le főnöke asztalára, amit szavakban is elmondott.
— Őrnagy Úr, meg fog lepődni. Megtaláltam az üzletet, ahol a csónakot vették. Mit gondol, ki volt a vásárló?
— Üveges — vágta rá Bereczky magabiztosan.
— Nem. Az asszony. Az eladó felismerte a képről, s az általa leírt ruházat is megegyezik az áldozat viselt ruháival.
— És ebből mire következtetsz?
— Dilemmám van. Hogyan láthatta a szálló portása Üvegesnét megérkezni a férjével, ha ezzel egy időben már halott volt?
— Ha nem csalódom, erre majd Kemény barátod információi adnak választ. Telefonált Pestről, nyomon van. Különben Kiss őrmester is sikerrel járt. A két fogaskereket a Lillafüred melletti kohászati múzeum udvaráról vitték el. Ami az Abbét illeti, holnap elengedjük. Az áldozat körme alatt talált vérnyom nem azonos az ő vércsoportjával. Szakács megküldte a boncolási jegyzőkönyvet. A tüdőben nem talált vizet, tehát Üvegesnét valóban megfojtották, s csak aztán dobták a tóba.
Üveges izzadva ült Bereczky előtt, most nem berzenkedett és nem csörgette a smukkjait.
— Van néhány kérdésem önhöz — mondta az őrnagy szenvtelen hangon. — Kezdjük talán a kassai úttal. Milyen szándékkal látogattak át, mennyi pénzt váltottak, és mire költötték?
— Nézelődni, időt tölteni mentünk. A pénzváltást a feleségem intézte, pontosabban volt némi pénzünk, ami az előbbi utunkról maradt meg. Ebből ebédeltünk…
— No és a gumicsónakot miből vásárolta a felesége? — csapott le Bereczky a megszeppent férfira. — Gondolom, tudott róla, még ha nem is volt jelen a vásárlásnál.
— Most hallok erről először. Ha vásárolt, ezt az idő alatt tette, amíg én a múzeumban voltam. Őt ugyanis nem érdekelte a régészet.
Elképzelhető, hogy a fiának vette ajándékba, de úgy, hogy én ne tudjak róla. Van egy gyereke az első házasságából.
— Akit ön nem túlságosan kedvel. De maradjunk a pénznél. Továbbra is azt állítja, hogy nem váltottak pénzt?
— Igen. Vagyis én nem — tette hozzá Üveges.
— No és Klaudia kisasszony? Ő is megtehette. Az Ön megbízásából.
Üveges elhűlve bámult az őrnagyra.
— Klaudia? Ezt meg honnan veszi? — hebegte sápadtan.
— Nézze, Üveges, a rendőrség nem hülye gyerekek gyülekezete. Mit gondolt. nem járunk utána a felesége múltjának, vagy nem nézünk utána a maga gyakori pesti üzleti útjainak? Dehogynem! A felesége nagynénje elmondta, hogy magának több mint egy éve viszonya van Verbőczi Klaudiával. A hölgy — milyen véletlen! — augusztus 11-én kétezer koronát váltott egy budai OTP-fiókban. Kérdem én, minek, ha Saját állítása szerint nem utazott Szlovákiába? Ez persze nem zárja ki azt, hogy augusztus 22-én nem járt Lillafüreden. Alapos okunk van azt hinni, hogy maga nem a felesége társaságában érkezett meg az utolsó éj szakán a Palota Szállóba., hanem Verbőczi Klaudiával.
— De kérem, a portás tanúsíthatja…
— A portás csak azt látta, hogy maga egy hölgy társaságában érkezett, akin élénksárga esőköpeny volt. A kabát csuklyája eltakarta az arcát. Tehát éppúgy lehetett a felesége, mint egy másik nő.
— Ez csak feltételezés — legyintett Üveges. — Nincs rá bizonyítéka.
— De még lehet. Mondja, tulajdonképpen miért vette feleségül azt az asszonyt? Maga egy jó svádájú, belevaló férfi, amit a feleségéről nem mondhattunk. Ráadásul idősebb volt magánál.
— Házias volt, tudott bánni a pénzzel. És nem kellett attól tartanom, hogy megcsal
— Na és az örökség, amiből maga megalapozta a vállalkozását?
— Őrnagy Úr, az az érzésem, Ön mindenáron az én nyakamba akarja varrni ezt a gyilkosságot — nézett Üveges farkasszemet Bereczky őrnaggyal. — Tegyen le róla. Fenntartom, hogy augusztus 23-án reggel együtt távoztam a feleségemmel a Palota Szállóból, és együtt is érkeztünk meg Miskolcra. Továbbá: bár nem tudom, milyen szerepet játszik az ügyben a pénz és az azon vásárolt gumicsónak, én minderről nem tudok. Azt nem tagadom, hogy viszonyom van Verbőczi Klaudiával, mint ahogy azt sem, hogy emiatt rendszeres jelenetek zajlottak köztem és a feleségem közt. Azon a napon is, amikor Erika eltűnt. Úgy kiabált, hogy kénytelen voltam az ablakot bezárni. Kérdezze ki a szomszédokat, valaki biztosan hallotta.
— Így igaz — bólintott az őrnagy. — Többen is hallották. Csakhogy ez nem bizonyít semmit. Maga felvehette magnóra egy előbbi civódásukat, s ezt játszotta le a szomszédoknak. Azt kérdi, mi az összefüggés a felesége meggyilkolása és a gumicsónak közt. Valamivel be kellett hogy vigye a tó közepére, hogy eltüntesse a tetemet.
— Tiltakozom! — hördült fel Üveges.
— Tudomásul veszem, de ez nem jelent semmit. Mert bizonyítékom van arra, hogy a csónakot igenis maga használta. Túl biztos volt a dolgában, felületesen ásta cl a Garadna patak partján. Mint azt bizonyára tudja, két azonos ujjlenyomat nincs. A csónakon Viszont rajta van a magáé és Klaudia kisasszonyé is. Ehhez mit szól, Üveges?
Üveges Tibor napokig konokul tagadott, s csak akkor tört meg, amikor szembesítették a bűntársával, Verbőczi Klaudiával. Mert Üvegesné likvidálását közösen főzték ki. Kassán Üveges beszélte rá az asszonyt, hogy vegyen egy gumicsónakot a fiának. Azon a pénzen, amit a szeretője váltott be Pesten. Éjszaka, útközben, a vontatókötéllel megfojtotta a feleségét, az áldozat eközben karmolta meg a karját. A köröm alatt talált vérnyom megegyezett a férj vércsoportjával. Verbőczi Klaudia délben érkezett Miskolcra, s csak este, sötétedés után ment ki Lillafüredre a busszal. A kohászati múzeumnál várta be Üvegest, itt vették fel a két fogaskereket, s a gumicsónakot is együtt fújták fel. A közbejött vihar jó segítőnek bizonyult a nyomok eltüntetésében, búr végül is a villám lett az árulójuk. A tetem elsüllyesztése után elásták a csónakot, aztán besurrantak a szállóba, reggel pedig együtt távoztak. A portást Üvegesné sárga esőkabátja tévesztette meg, amit többször is látott az asszonyon. Üveges később azt is beismerte, hogy a felesége állítólagos eltűnésének napján valóban magnófelvételről játszott le egy előbbi cécót.
Üveges Tibort előre megfontolt, aljas érdekből elkövetett emberölésért első fokon tizenkét év fegyházra ítélte a bíróság, Verbőczi Klaudiát. mint bűntársat, hét évre. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta. Az ügy harmadik, közvetett szereplője, Énekes József eltűnt Miskolcról. Nem kizárt, hogy újra szerzett egy reverendát, s abban járja az országot.
Matula Gy.Oszkár
(Az írás, a szerző engedélyével jelent meg a horgaszt.hu oldalán)
MATULA GY.OSZKÁR író, újságíró, a Matula Press Lap és Könyvkiadó Bt.
ügyvezető főszerkesztője. Telefonon elérhető: (1)282-4515 vagy 30/218-9748.
Horgász témájú novellás kötetei és regényei:
Zúg a nádas (1996)
Hajdani pontycsobbanások (1998)
Szúnyogpusztai lidércfény (2000)
Eltűnt csukák nyomában (2001)
Harcsanász (2002)
Szellemjárás a zöldhatáron (2003 )
Májusi szivárvány (2004)
Álmomban pisztrángot fogtam (2006)
Vérrel írt testamentum (2007)
Halak az üveghegyen túlról (2009)
Ez utóbbi megrendelhető telefonon és faxon, ára 145o Ft. áfa-val ,postaköltséggel