A Duna védelmében
Szeptember van, közeleg a hideg, rideg ősz. Az Óbudai Duna-szakaszon nem a legjobb a helyzet. A víz visszavonulóban, csak imitt-amott lehet halat fogni, meglehet, véletlenül. Régi megfigyelés, hogy ha a víz feljő, illetve lemegy, a megállapodásáig művészet a halfogás és a horgászat kevés sikerrel kecsegtet. Áradás után viszont kitűnően horgászhatóak a kiöntések – ez több kiló halat jelent naponta. A víz ingadozása iszonyatosan nagy. Van úgy (mi állandóan itt horgászók tapasztaljuk), hogy egyik napról a másikra 1-1,5 métert is képes áradni vagy apadni a vízszint. Esőnek se híre, se hamva, de még nyugaton sem. Nehéz ezt mire vélni! A bősi erőmű átadása előtt nem volt ez így, mintha a zsilipek nyitásához-zárásához kapcsolódna a dolog!? Ilyenkor gyakran eszembe jut: ha Mr. Meciarnak kellene itt horgásznia, és abból kellene megélnie, amit fog, talán éhen is halna…
Mi, helyi horgászok, a közeli lakótelepekről járunk le, mivel közel van a víz. Így olcsó, bár a halat meg kell keresni. Ez nem mindig jön össze, de hajtja a horgászokat a becsvágy: bizonyítani, hogy ez a víz nem rosszabb, mint más vizek. Esővel, széllel, hideggel dacolva, több-kevesebb sikerrel horgászunk, de jó tanácsként elmondható, és minden horgász figyelmébe ajánlom: aki a Dunán megtanul horgászni, azt nem érheti meglepetés más vizeken sem. Néhány szó a kitartó, szinte professzionista horgásztársakról, fogásokról.
Csak néhányan vagyunk, akik télen-nyáron megszállottként horgásszuk a Duna keskenyebbik ágát. Hadd említsem meg Őket keresztnevük szerint. Az első helyen csakis Kemal szerepelhet, aki két-három éve, válogatott versenyzőket megelőzve nyert országos versenyt az Erzsébet hídnál. A volt horgász válogatott Andrást imádják a halak, s majd mindig tele szákkal tér haza. Csak egyszerűen Pista – napellenzős sapkában. Mindig a fenéken próbálkozik, úszós készséggel, kenyérrózsával több kilós keszegeket, pontyokat fog.
Tibor nemrég 3 kilós dévért akasztott úsztatás közben, de a listára nem küldte be! Ez a divat a parton. Úgy látszik, nem szorult beléjük elég hiúság. A két László, a „megyeri, illetve gázgyári” is kitesz magáért. Az előbbi 15 kilós harcsát fogott, igaz, kissé feljebb, a Kolozsi térnél. Ifjúsági horgászok is látogatják a vizet, kézzelfogható sikerrel, mert megtanulnak horgászni a sportos sügérek, kárászok társaságában. Magam is szép fogásokat könyvelhettem el. Volt úgy, hogy egy nap három pontyot is megakasztottam, igaz, kettő – 4-5 kilós elment.
Július 27- én, keszegezés közben egy 33 centi hosszú, 71 dekás szivárványos pisztráng jött. Szó, ami szó: van itt hal, csak ki kell várni. A felsoroltakon kívül, tucatnyi „matuzsálem” nem kívánta a szárazföld vendégszeretetét. A válasz erre csakis a választott mottónk lehet.
Szólni kell a víz minőségéről is. Véleményem szerint nem olyan rossz,
mint ahogy az újságokban megjelent. A Duna vize olyan, amilyen, nem kristálytiszta, de nem is elviselhetetlenül koszos. A híradásokat hallva az ember elgondolkozik: vajon az elmúlt években tisztább volt? Világos, hogy nem. És itt kérdések sorakoznak… Meddig kell még várni, hogy a beömlő szennyvizeket az illetékes vállalatok megtisztítsák? Mikor várhatjuk el azt, hogy a kutyáikat sétáltatók ne a Duna vizében fürösszék négylábúikat? De sorolhatnám tovább…
Végül egy jó tanács a halat fogónak. A kifogott hal védőnyálkáját tisztítsuk le. Egyébként a hal sütve vagy főzve fogyasztható, foszforban bővelkedik, ami szervezetünknek létfontosságú. A magyar ember a nemzetközi átlaghoz képest, sokkal kevesebb halból készült ételt fogyaszt. Lehetőség tehát van, horgásszunk a Dunán, szórakozva és eredményesen!
Fejes István – Budapest
Sporthorgász
