Nem tudták, hogy érvénytelen jegyet vesznek

Nem tudták, hogy érvénytelen jegyet vesznek

Két hónapos bizonytalanság után március 4-én levélben jelezte a Mohosz, hogy kivonul a Tisza-tavi horgászjegyek árusításából.

Habár jogerős határozat mondta ki, hogy 2010. január 1-től a Tisza-tavi halászati jog gyakorlója a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft., az előző jogosult, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) mégis megkezdte, illetve folytatta a horgászjegyek árusítását. Emiatt az idei év első két hónapjában kétféle horgászbiléta volt érvényben, ám hivatalosnak csak a Sporthorgász Kft.-ét fogadták el. A zavaros helyzet miatt többen meg sem váltották a jegyeiket.





30 tonna törpeharcsát fogtak ki az Alcsi Holt-Tiszából

30 tonna törpeharcsát fogtak ki az Alcsi Holt-Tiszából

Eddigi legeredményesebb szezonját zárta a már nyolcadik éve futó törpeharcsa-gyérítési program Szolnokon, az Alcsi Holt-Tiszán, összesen 327 mázsányit zsákmányoltak a halászok a más halfajokat veszélyeztető ikra- és ivadékpusztítóból - közölte a Közép-Tisza Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke.
30 tonna törpeharcsát fogtak ki az Alcsi Holt-Tiszából
A szokottnál rövidebb idő alatt minden eddiginél nagyobb mennyiségű törpeharcsát fogta ki a tiszaugi halászok az Alcsi Holt-Tiszán - közölte Nagy Gyula. Kifejtette: bő két és fél hónap alatt összesen 327 mázsa, azaz több mint 30 tonna törpeharcsát fogtak ki. Ezzel az elmúlt hét esztendő összfogása immár meghaladja az ezer mázsát - fogalmazott az ügyvezető.





Twistin' at the Hot Dog Stand - Mr. Rock and Roll

A horgászathoz semmi köze, de nagyon bírom. Remélem maradhat ?

És a dalszöveg németül: :))))

Mr. Rock and Roll
Du bist einfach toll
Komm her und lass Dich sehen
Wir wollen mit Dir zum Hot Dog Stand rübergehen

Chips und Cherry, nur für einen Penny
Alle sind happy, auch der Teddy
Ausser Rand und Band ist der Hot Dog Stand.

Mr. Rock and Roll
Fühl Dich endlich wohl
Zieh Deine Lackschuhe an
Wir machen einen schrägen Abend, Junge, come on!

Trink Deine Limo, cool wie eine Limo
Kalt ist das Eis, meine Lippen sind so heiss
Küss mich einmal, was für ein wunderbál!

Kiss my lips of red
Twistin at the Hot Dog Stand
Kiss my lips of red, oh!

Give a kiss for a Chips
Give a Penny for? a Cherry
Kiss, Penny, everybody's ready, oh!

Mr. Rock and roll
Heut ist alles voll
Komm, gib mir Deine Hand
Es wird eine Zaubernacht am Hot Dog Stand
Lass Deine Mutter, die Musik ist super
Tanz im Rhytmus, ein, zwei, drei
Tanzen durch die Nacht ist ja einwandfrei.

Mr. Rock and Roll
Du bist mein Sexidol
Zeig uns mal wie das geht
Wenn Deine Hüften rund und rund um sich dreht
Trink Deine Limo, cool wie eine Limo
Kalt ist das Eis, meine Lippen sind so heiss
Küss mich einmal, was für ein wunderbal!

Ja bitte, bitte, mach Deine Schritte
Lass mich verrückt sein, los, los, los
Was für eine Stimmung, bald ist die Hölle los!





Domi

Domi

Beeső wobblerre kapott , egy nádcsomó mellett ...
Természetesen ment vissza !

További képek





FeHoVa kiállítás 2010

FeHoVa kiállítás 2010

Immáron 17. alkalommal kerül megrendezésre a "Fegyver, horgászat, vadászat" nemzetközi kiállítás, röviden csak: FeHoVa.

Időpontja:
2010.03.25 – 2010.03.28 (csütörtöktől–vasárnapig)

Helyszín:
HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont
1101 Budapest
Albertirsai út 10. (Expo tér 1.)





Rablóhalászat

Rablóhalászat

A hazai halállomány védelmében nagyon fontos azonnali lépésekre lenne szükség: a halászoknak kvótát kell adni a kifogható mennyiségre, meg kell tiltani az ívási idején történő halászatot, és nagyon szigorúvá kell tenni az ellenőrzést. Ez is elhangzott A hazai természetes vizek horgászati hasznosítása című mai szolnoki konferencián.





Újpesti öböl és környéke

Újpesti öböl és környéke

Sose olvad el? :)

További képek



Tartalom átvétel