képeim • Horgaszat.hu

képeim


képeim


Gratulálok! Kis

Gratulálok!

Kis élménybeszámolót szívesen olvasnék!

Köszönöm gzozi! 2013

Köszönöm gzozi!

2013 októberében esett ez a csuka a Szentendrei-Dunaágban. 17 év szünet után ebben az évben kezdtem újra a horgászatot. Tahiba költöztünk, a teraszunkról belátni a Duna több km-es szakaszát. A kutyáimmal gyakran jártam a folyó partjára; séta közben állandóan a vizet fürkészte a szemem: hol milyen áramlat, langó, visszaforgó van, milyen mederalakulatot rejthet a víztükör? A hosszú kihagyás után hamarosan kiváltottam az engedélyt. Régebben is a ragadozókat kergettem a legnagyobb előszeretettel, a pergetést éreztem a leginkább kihívásokkal teli módszernek. Nem volt módom rögtön egy vagyont költeni új felszerelésekre, így csak a legszükségesebbeket újítottam.

Nem volt könnyű az újrakezdés a teljesen ismeretlen vízterületen, nemigen jövögettek a sikerek. Aztán a nyár utolsó napjaiban szinte véletlenül rátaláltam egy sekélyebb zátonyos részre. Alkonyattájt a partközelbe kihúzódó süllőkre számítva piros-arany színállású úszó wobblerrel pergettem. A lassan vezetett műcsalit elakadás-szerűen megállította valami majd kaptam egy jó kis rázást. A hal viszonylag könnyen hagyta magát partközelbe pumpálni, egészen a szélvízig nem is mutatott érdemi ellenállást. Két-három bothossznyi távolságra viszont visszafordult és abban a pillanatban megkönnyebbült a szerelés. Nyilvánvaló volt, hogy csuka volt a tettes és az is, hogy viszonylag mélyre nyelte a kis wobblert és a kapást követő fejrázása során séretette meg fogaival a vékony, 0,22-es monofilt. Ettől kezdve fanatikusan jártam ide, immár harapásálló előkével, a legkülönfélébb műcsalikkal vallattam a vizet. Fogtam is kisebb, méretközeli csukákat. Egy októberi reggelen is kimentem és vízközt járó wobblerekkel, körforgóval végül gumihallal is átfésültem a zátonyos sekélyebb régióit eredmény nélkül. Ezt követően a zátonyos alatti, izgalmas törésekkel, mederegyenetlenségekkel tarkított, meredekebben mélyülő szakaszt kezdtem letapogatni ólomfejes gumihallal. Nemsokára a fenék feletti zónában elég intenzíven mozgatott műcsalira kapásom volt, méretközeli csuka volt a zsákmány. Fényképezése, majd szabadon-engedése után folytatva, pár méterre az előző eseménytől újabb kapás. Az előbbinél kissé hevesebb ellenállás dacára hamar sikerült partközelbe vezetni a gyönyörű, ránézésre legalább félkilós csapósügeret. Sajnos, vagy két bothossznyi távolságra egy fordulás révén megszabadult a jighorogtól. Természetesen visszaengedtem volna, de jó lett volna kivenni és lefotózni. Azóta sem fogtam ekkorát belőlük. Kicsit elkedvetlenedve dobáltam tovább, nem sokáig, mert alig valamivel odébb valami megállította a műcsalimat. A bevágás után nem mozdult, úgyhogy akadóra gyanakodtam, de egy pillanat múlva végigfutott a pálcámon a csuka megakasztását követő fejrázása által keltett remegés. Először lassan, de kérlelhetetlenül, majd egyre dinamikusabban megindult a mélyben. Amennyire kitapasztaltam korábban a helyet nem tudtam akadóról a közelben, ezért lazítottam egy kicsit a féken, nehogy a monofil zsinór valamely kis sérülése miatt szakítás történjen. Harapásálló előkém volt, csak az akadás volt kérdéses. Amikor megállt elkezdtem magam felé pumpálni. Nem tudom mennyi idő telt el ameddig először megláttam ahogy mint egy látomás felsejlett a sekélyebb partközeli vízben; soha nem felejtem el a pillanatot. Általam eleddig soha nem látott nagyságú csuka a hátán végigfutó fűrészfog-szerű mintázattal... Nem sok időt hagyott gyönyörködni benne, újra kiszaladt a mederbe. A huza-vonát még párszor megismételtük, de lassan éreztem, hogy egyre kevesebb elszántsággal küzd. Lüktetett a halántékom, azt súlykoltam magamnak, hogy türelem, türelem, nem hibázni, nem elhamarkodni a kiemelést. Miután már jó ideje kezes bárányként "sétált" a két arasznyi vízben, rászántam magam, vettem egy nagy levegőt, a part felé fordítottam a fejét, leguggoltam, a botot tartó jobb kezemmel megragadva az előkét partra húztam a fejét és bal kezemmel átfogtam - éppen hogy átérve - a tarkóját. Kiemelve elvittem jópár méterre a vízparttól, nehogy valamiféleképpen még meglógjon. Megvan, megvan, megvan zakatolt bennem...éltem legnagyobb hala, a kitartó állhatatosság gyümölcse, "hatalmas" gyönyörű csuka. Végigfektetem az oldalán a mérőszalagot - 82 cm, akkori primitív, pontatlan kis mérlegelem - valahol 5 és 5,5 kg között állt meg.

Otthoni pontosabb mérlegelésnél 5,5kg-nak bizonyult a súlya. Évekig volt ÉLETEM HALA, nem is olyan rég, nagyjából három hete taszította le a dobogó legmagasabb fokáról egy jó 8 kiló körüli süllő.

A fényképről is kiderül, hogy a gyönyörű csuka hazajött velem; nem is a húsértéke miatt, hanem a családommal akartam megosztani a nem mindennapi látványt. Nagyobb volt, mint abban az évben született kislányom.

Azóta igyekeztem jóvátenni a Dunának, hogy elvettem Tőle sokat megélt nagyragadozóját; jónéhány általam megfogott - több 2-2,5 kilós - csukát, süllőt, balint, márnát, domolykót, paducot, jászt, sügeret adtam vissza Neki. Természetesen szabadulás lett a jutalma az új trónkövetelőnek, a 8 kilós süllőnek is.

Nagyon jó írás! Nem tartom

Nagyon jó írás!

Nem tartom akkora problémának, hogy elvitted a halat. Ha halat akarok enni, akkor én is elhozom, egyébként C&R.

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">