Írások • Horgaszat.hu

Írások



Játszótársunk a természet

Játszótársunk a természet

A Biblia ugyan nem említi, hogy Adám apánk horgászott volna, minthogy azonban evett a tudás fájáról, érthetett a horgásztudományhoz is. Annyi bizonyos, hogy az ősember már horgászott. Ha e sorokat, néhány tízezer esztendővel ezelőtt, neandervölgyi ősöm véste volna föl barlangja falára, a horgászat legelső eszközeként nyilvánvalóan a horgot nevezte volna meg. Hogy a horgot miből készítette? Nem tudhatom. De — miként ezt Herman Ottó az orvhorgászokról följegyzi — a cigány vadrózsa tövisét kötötte zsinórjára horogként.





Tata Derítő-tó

Tata  Derítő-tó

40 évvel ezelőtt a tatabányai szénbányák az Öreg-tó védelme miatt építtették ezt a biológiai szűrőmezőt. Az elsődleges szempont az volt, hogy az Által-ér itt tegye le a hordalékát. Megépítették a ma „magaspart” néven ismert gátat és elárasztották a területet. Akkoriban még nem sokan gondolták volna, hogy ez a tó ilyen sok élményt fog nyújtani a horgászoknak, hiszen ez sokad rangú szempont volt. Szerencsére a fák kivágása nélkül hozták létre, így megmaradt a mederben minden olyan természetes búvóhely, ami kedvelt élőhelye a halaknak.





Balinok bolondja - Berta László

Balinok bolondja - Berta László

Hűvös, párás hajnal ígérete érinti meg a tájat. A tükörsima nagy víz enyhén fodrozódni kezd, a túlpart hegyei lassan kibontakoznak vékony ködfátylaikból. Kelet felől, mint rejtett lámpás, narancsvörös pirkadat festi meg az égboltot, majd a nyárfák felett felbukkan a napkorong. A fény ráömlik a tóra, remegve szétterül az apró hullámok hátán, melyek vidáman a partra úszik a csillogást ás a kékes-barna árnyékokra dobják. Ettől a fű smaragdzöldje is fényleni kezd, megcsillannak a harmatcseppek, és az Öreg fűz levelei Suttogva köszöntik a reggelt.





A viza

A viza

A viza (Acipenser Huso L.) a zománcpikkelyes vagy vérteshalak alosztályának egyik faja. Orra rövid, bajuszai laposak; pajzsai elöl és hátul laposabbak; oldalpaizsai kicsinyek, egymástól távol állanak. Háta sötét-szürke, hasa fehér fehér. A magyar folyók egykori óriásai a viza - vizeikből szint teljesen eltűnt. Pedíg hajdan százával fogták, még mázsás példányit is a Dunában. A viza a földkerekség folyóinak legnagyobb hala, hazája a tenger : Fekete-tenger, Kaszpi-tenger. Itt elérheti az 1500 kg. súlyt is és 8-9 méteres hosszúságot. Akár a 100 éves kort is megélheti.





Csalira csábul a csuka

Csalira csábul a csuka

Örök dilemma: eszik-e a hal ma vagy nem eszik? Mert ha nem, akkor jobb, ha otthon marad az ember, ha viszont eszik, akkor indulás, nehogy elfoglalják előlünk a legjobb helyeket. Igen ám, de ha eszik, vajon mit? Gilisztát, tengerit, pufit vagy áztatott búzaszemeket?





Paducnyájak legelnek

Paducnyájak legelnek

Kötve hiszem, hogy Leordina és Ruszkovo között a Visón sok magyar horgászott volna mostanában. Azt pedig még nehezebben hiszem, hogy halat is fogott, legfeljebb küszt, domolykót, paducot.

Augusztus 20-a körül Máramarosban voltam, s miután az ember körbejárta a szigeti meg a nagybányai festő- és szobrászcimborákat, és megkóstolta méregerős szilvapálinkájukat, már nem is nagyon vágyott másra, csak egy kis csendre. A Visó a rossz emlékű Borsabánya környékén ered – nyolc éve az itteni bányákból került nagy mennyiségű cián a folyóba, majd a Tiszába –, és a völgye az egyik legszebb Romániában.



Címkék:


A köves hely - Berta László

A köves hely - Berta László

A Balaton déli partján a “rendezés” után a nagy kikötők között kisebb mólók, vitorláskikötők szabdalják a betonteknő egyhangúságát. A szabad strand kilométerekre húzódik. Ahol korábban nádasokkal szegélyezett Balaton volt, ott most fű, homok, fácskák és kocsmák, pardon: “vendéglátó-ipari egységek” tenyésznek. A part feltöltésének azonban némi előnye is volt. Kialakultak a “gödrök”, a parttal párhuzamos kotrások, ahonnan a feltöltéshez szükséges anyagot a kotróhajók kitermelték. Jó haltartó helyekké váltak, amíg el nem iszaposodtak. Volt ott kősüllő, keszeg, még fogas és ponty is.



Címkék:

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">