Zúg a nádas - Matula Gy. Oszkár • Horgaszat.hu

Zúg a nádas - Matula Gy. Oszkár



Ősz volt, vénasszonyok nyara. A sétány gesztenyéi újra virágoztak, a gyérülő lombok között idelátszott a tó, s a szemközti zamárdi part. Ilyenkor, a nyármúlás fényeiben a legszebb Tihany. Dekadens színek, enervált hangulatok lengik körül a Vén apátságot, melynek harangzúgása esténként olyan, akár egy Mendelssohn-szonáta.
Kedvenc témán ez a táj, sokszor megírtam, és sok képet festettem róla. Van egy eldugott, csöndes zugom közel a vízhez. Itt nem zavart senki, kivált nem a „műítészek”.

Egy délután aztán másként alakultak a dolgok. Épp alapoztam a vásznat, mikor valaki megszólított.
— Te mit csinálsz, bácsi?
Felpillantottam. Hét-nyolcéves kisfiú nézett vissza rám, jókora kálmánkörtét majszolt.
— Festek — mondtam nem túl szívélyesen.
— Megnézhetem?
Közelebb jött, egészen mellém. Göndör, rakoncátlan haja a válláig omlott, fakult pólóján gyümölcsfolt, s a két lábaszárán számtalan sebhely.
— Hogy hívnak?
— Józsikának. És téged?
Én is bemutatkoztam.
— Itt laksz Tihanyban?
— Nem. Odaát — intettem az átellenes partra. — Zamárdiban. De csak nyáron. Télen Pesten lakom.
— És mindég festesz?
— Azt is. De inkább írok. Könyvet, verset, mikor mit kér a kiadóm.
—Nem unalmas annyit Írni?
— Előfordul. Olyankor elmegyek horgászni, vagy kapálgatok a
kertben.
— Komppal jöttél?
- Hajóval.
— A tiéd?
— Bólintottam. A kis csibész szeme felcsillant, a hajó státust jelent, nagy kalandokat sejtet.
— Megmutatod?
Aznapra lőttek a további festésnek, összeszedtem a szerszámokat.
— Gyere — mondtam beletörődve, s elindultunk a mólóhoz, ahol a Fecske várt lustán himbálózva a vízen.
— Jé, mekkora! — ámult el csodálkozva. — Ugye, ez a tengeren is tudna menni?
Ráhagytam. Láttam, meglódul a fantáziája. s most alighanem ő Grant Robert, vagy a Tizenötéves kapitány.

Később előkerült az anyja. Vinné Józsit, indul a komp. De Józsi nem tágít mellőlem, végül is velem maradt. Kis kerülővel átvittem Siófokra. Búcsúzáskor megcsókolt. Mi tagadás, ez kissé meglepett. O először ült vitorlásban, engem először csókolt meg kisgyerek.
Igazán a következő nyáron melegedtünk össze. Naponként átjött Siófokról. Bicajjal becsilingelt, berobbant a magányomba.

Keveset keveset festettem. A kis zsarnok hajszolt a vízre, fél napokat ültünk egy nád közti öbölben, ahol sok volt a koncér, néha pontyot is fogtunk.
— Józsi, akarod, hogy lefesselek?
Ráállt. S én úgy festettem meg, ahogyan először megláttam, a gyümölcsfoltos, fakult pólójában, háttérben a Balatonnal. Furán, csodálkozva néz. Valami nyílt, gyermeki naivsággal. A múló percek hangulatát megállította az ecset, átmentettem a mának.
— Mennyit kér érte?-- kérdezte az anyja.
— Semmit. Nem eladó. De majd csinálok maguknak egy másolatot.
— Csak tudnám, mivel bűvölte így el ezt a kölyköt...?
Mosolyogtam. Nehéz lett volna eldönteni, ki kit bűvölt cl. Akkoriban megrugdalt kissé az élet, jó volt belefeledkezni a gyermekkacagásba.
Ok Pesten laktak, Zuglóban, én Óbudán. Télen ritkán láttam, telefonon értekeztünk. Karácsonyra horgászbotot kért Rex orsóval. Együtt mentünk el kiválasztani, aztán sokáig jártuk az utcát. A tél hideg markába fogta a várost, de mi nem éreztük. Anyár emlékei feledtették a telet.

Múltak az évek. Józsiból Jóska lett, aztán József. A kicsengetési értesítőn már legalábbis így volt kinyomtatva. S egy júniusi napon a Korona teraszán whyskit ittunk, ünnepeltük az érettségit. A whyski kaparta a torkom. Vagy talán nem is a whyski?...
— Emlékszel? — Minden mondatot ezzel kezd, emlékeket idéz, két X-en inneni kis élete apró mozzanatait. Mi tagadás, én már sok mindenre nem emlékszem. Hogy milyen volt az első bicaj színe, amellyel átviharzott Siófokról hozzám, vagy hány centis volt az a hal, amit először fogott a szántódi révnél. A közös élmények fontossági sorrendje két embernél soha nem ugyanaz. Én a fakó pólókra emlékszem, a kinőtt nadrágokkal mértem a múló időt, s egy-
egy közösen megcsodált napfelkelte a Balatonon mindennél emlékezetesebb. Mostanság márkás, idegen holmikat látok rajta. Lewi’s Straus farmert, Adidas sportcipőt, s a jó Öreg Rexet Michell-re cserélte. És valahogy megváltozott... Amikor kifutunk néha a zamárdi stégtől, rendszerint tanul. A felvételi mégsem sikerült.
— Fel a fejjel! — vigasztaltam. Jövőre bejutsz.
Legyint, mint aki nem is várt mást, s nem csinál nagy ügyet az egészből. Igaz, akkor már nem csak csomagok és dollár jött Kaliforniából. Levelek is. Annyi év után az apjának eszébe jutott a fia, fellángolt benne az atyai érzés, csalta a fiút.
Nyár végén a metróban találkoztam az anyjával.
— Józsi?
— Elment...
A Deák térnél kiszálltam. Sokáig ültem egy padon. Komisz, rossz érzések motoztak bennem. Mint akit megloptak. Tudtam, valami visszahozhatatlanul elmúlt az életemből, amit már nem pótolhat senki.

Sokára, hetek múlva jött az első levél. A feladón: Via Maggia 3. Italia. A dallamos latin cím virágzó olajfák, sudár cédrusok emlékét idézik, a fényárban úszó mediterránt. A valóság egészen más, a Via Maggia a hírhedt gyűjtőtábor, a világgá szaladtak első zátonya.
.mindenemet ellopták. Éjjel ruhában alszom, mert nem merem levetni. A gondnokság elsikkasztja a fenntartásunkra kiutalt pénzt, kikapcsolták az áramot meg a meleg vizet. Ami itt van, csak Rejtő könyvekben olvasni.”
„...köszönöm a pénzt, amit küldtél. Végre jóllaktam... ma hajnalban leszúrtak egy lengyel srácot. Velem egykorú volt. Még csak nemis keresték a tettest. Szörnyű volt látni a vértócsában!”
Kusza sorok, egyetlen kiáltás minden levél.

Szinte látom az iszonyattól kerekre tágult szemét. Dülöng, tántorog benne a lélek. Épp tíz éve, hogy megismertem. Egy egész év telt cl, míg változik a feladó: Bewerly Hills, Los Angeles, 90212 Kalifornia U. S. A. „Végre megérkeztem Kaliforniába. Szinte nem is hiszem. Borzalmas volt Olaszországban, mint egy lidérces álom!... apámnak két kocsija van, egyikkel ő jár, a másikkal a mostohaanyám. Pocsék, affekta vénlány, de sok a pénze. Ő a góré, nem az Öreg... Voltam az óceánnál. Valószínűtlenül kék és olyan idegen... A Fecske mit csinál?”

Fontain Ave 6. Hollywood. Kalifornia U. S. A.
„...már dolgozom, vagy inkább végre dolgozom. Épp ideje volt. Benzines fiú vagyok egy Shell-kútnál. Ezért kár volt tanulnom. Nyelvvizsga nélkül csak ilyen link helyekre veszik fel a bevándoroltakat. Apámtól elköltöztem, a lédy nem csípett. Én se őt. Jobb így egyedül. Sokat gondolok rád, meg a régi szép időkre. Írtam egy elbeszélést. Rólunk szól, rólad meg rólam. Az a címe:
Zúg a nádas. Egyébként itt nincs se nád se sás. Csak bazi nagy pálmafák. Úgy szeretnék egy igazi fenyőfát látni, meg a Galyatetőt, amikor havas. Azt mondják, itt karácsonykor is harminc fok van árnyékban. Majd dresszben énekeljük a Mennyből az angyalt.”

Az első kép, amit küld, egy horgászaton készült. Egy jacht tatján áh, hunyorog a fénytől. „...száz dolcsit fizettem ezért a mulatságért. Nem érte meg. Ennek is olyan mesterkélt műíze van, mint minden amcsisnak. Süllőzni, az az igazi! ...küldj néhány jó könyvet. Nem akarok elfelejteni magyarul.”
„Egy éve, hogy kint vagyok. Nyolcszáz dollárért vettem egy Ford Cupét kéz alól... ha az iskolám felé jársz Zuglóban, számold meg, hány ablaka van a földszinti szárnynak. Tegnap folyton ezen
dióztam, de az istennek se jut eszembe. Borzasztó, milyen sok mindent elfelejtek... fogtál az idén csukát?”
A karácsonyt Zamárdiban töltöm, festem a téli Balatont. Rajtam kívül alig látni embert, az egész utca kihalt. Derűs és borús napok járnak. ma szél jött a Bakonyból, s mert amúgy is esedékes, levelet írok Józsinak. A szél egyre vadabb, rázza az ablakot, hótorlaszt
épít az ajtó elé.
„A Fecske nád alatt alszik, várja a tavaszt. A palánkja korhadt, a bordák is avulnak. Egy-két szezont még kibír, te már aligha hajózol vele... A novllád kicsit "Fekete István ízű", de azért szép, nekem tetszik. És örülök, hogy írsz. Az írás belső kényszer, magától jön. Ahogy te írsz, visszavágyódás, kötődés a múlthoz. Ne hidd, hogy olyan könnyű felejteni. Lásd, még az sem mindegy, hány ablaka van a régi iskoládnak. Tápláld és éleszd magadban ezt a vágyat. Ne hagyd, hogy kialudjon. S akkor majd egyszer a valóságban is hazataláisz. Krúgatva, kitárt szárnyakkal, mint tavasszal a megtérő vadlibák. Hogy mit csinálok? Hallgatom a csendet. Mire végzek a leveleddel, alkonyba vált a délután. A tó mögött összeomlik a nap máglyája, s a barnán derengő fákra zúzmarát hintatél...”.

Matula Gy.Oszkár
(Az írás, a szerző engedélyével jelent meg a Horgaszt.hu oldalán)

MATULA GY.OSZKÁR író, újságíró, a Matula Press Lap és Könyvkiadó Bt. ügyvezető főszerkesztője. Telefonon elérhető: (1) 282-4515 vagy 30/218-9748

Zúg a nádas - Matula Gy. Oszkár


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">