Rákászat - rákfogás • Horgaszat.hu

Rákászat - rákfogás



A folyami rák vagy nemes rák a felsőbbrendű rákok osztályának a tízlábú rákok (Decapoda) rendjéhez, ezen belül az Astacidae családjához tartozó faj. Hajdan sok halásznak, pákásznak biztosított a rákászat megélhetést vagy keresetkiegészítést. Mivel vizeink rák állománya már a múlt század elejére is jelentősen megfogyatkozott, így rákászat mint foglalkozás teljesen kiveszett és csak néprajzi és kulturális jelentőséggel bír. A következő pár sorban lássuk hogyan vélekedtek a rákászatról mint foglalkozásról néprajzkutatóink.

Kép: survival-outdoor.blogspot.com

Rákászás
Dr.Ecsedi István - 1934

Így ír erről: Osváth Pál(1875) - A rák az Alföld tiszántúli részének folyóiban és tavaiban régen nagymértékben tenyészett. Bakonszeg község címerében most is ott a két rák. Osváth Pál azt írja, hogy Komádi utcáin mászkáltak a rákok. Sárrétről - Debrecenbe hozták eladni őket és szagos volt a haltól és a ráktól az utca.

Komádiból ered az a közmondás „Elverte a jég a rákot”. Ez a közmondás Osváth szerint onnan van, hogy a bírák a felettes tisztviselőknek mindig hal és rák ajándékkal kedveskedtek. Egyszer azonban elfelejtették az ajándékot. Midőn a komádi bírót a főszolgabíró ezért tréfából felelőségre vonta, a bíró zavarában azt mondta "elverte a jég". Osváth azt is tudja, hogy az 1839. évben megégett komádii templom karzatán egy koszorú volt faragva és ebben a koszorúban négy veresre festett rák volt. Ma már nincs meg.

Én még jól emlékszem, hogy néhány évtizeddel ezelőtt
nagy délnyugati vihar után Debrecen utcáin rákok mászkáltak. Ezeket a szél hozta és ejtette le, mi gyermekek pedig nagy gyönyörűséggel szedtük össze. Bár a magyar népmondás azt tartja, hogy az volt a legbátrabb ember, aki a rákot először megette, a rákfogyasztás az urak asztalán gyakori és jó falat volt. A rákleves ma is nagyon kedvelt eledel. A háziasszonyok azt tartják, hogy a rák csak az ‚‚"r"es hónapokban (január, február, március, április, szeptember, október, november,) jó.

A nép maga nem ette, mert nem volt rajta mit falni. Ma már a rák nagyon kipusztult, pedig most volna nagy kelendősége. A rákfogás ma már ritkaság, de egyszerűségénél fogva nagyon érdekes.
A rákfogást „rókászás”-nak nevezi a nép. A szegény ember eszköz nélkül rákászik.

1, A Berettyó, Kraszna, Túr folyókba begázol a magyar. Kezével mélyen benyúl a padmalyok alá vagy odukba, jól magkaparássza, ha akad kezébe rák, kiveszi. Oda sem néz neki, ha egy rák ollójával a kezét megcsípi.

2. Pókával. A vesszőnek meghasítják a végét és ebbe büdös májat tesznek, leeresztik a vízbe. A rák rászáll és óvatosan felhúzza.

3. Tál alakú vessző fogóval. Madzagot kötnek rá, közepére büdös búst tesznek. A rák rámegy és vele kihúzza.

4. A Berettyó mentén az ócska szita-rostakérget használják fel rákászásra. Ennek az alapját madzaghálóval vagy fűzfagallyal befonják és erre teszik a májat. A felső részére három zsineget tesznek, mely kantárszerűen fut össze. Ebből egy madzag nyúlik egyenesen felfelé, ezt kötik rúdra és ezen függ a vízben a rákfogó. Kivevése úgy történik, hogy a keretre három egyenlő távolságú helyen egy ócska patkót kötnek. Ez a három patkó lehúzza a különben könnyű kérget a vízbe. Leeresztés előtt egy darab májat tesznek a fonadékra. Erre megy a rák, de elmenekülni nem tud.
Ilyen rákfogóból egy-egy három-négy tagból álló rákásztársaság húsz-harminc darabot lerakott a Berettyóba vagy az
Érbe és sokszor szerencse kísérte munkájukban.

5. Rácsával. Ez a neve az Alföldön annak a külön szerszámnak, mellyel kizárólag rákot fog a magyar. Feltehető, hogy a rács szóból származtatják. Egy ilyen rácsa Sajóról került a Déri múzeumba. Egyszerű nagyon. Egy 40 cm. átmérőjű hordóabroncs hálóval van be vonva. A kör szélén egyenlő távolságban négy darab 10 cm. hosszú madzag kantárszerűen egy csomóba összekötve, melyből felfelé egy 65 cm. függesztő vékony zsinór jön ki. Ez a zsinór arra szolgál, hogy ezt egy két-három méter gally végére kötik és a szerszámot ennélfogva eresztik a vízbe. Kivetése úgy történik, hogy a rákász egy nagyobb szagos májat tesz a szerszám közepébe, a szerszámot vízbe ereszti, megerősíti a parton és vár. A rák rámászik a májra és eszi. A rákász óvatosan kiemeli a vízből és leszedi róla a rákot. A rákász legtöbbször nem egy rácsát, hanem öt-tíz darabot kivet és így nagyobb a szerencséje. Matolcson a rácsa alatt a tenyérnyi nagyságú kagylót értik.

6. Hálóval. A csegei halászok hálóval fogják. Beleakadt, kihúzzák és leszedik a hálóról. Maklári Sándor öreghalász beszéli, hogy Tiszacsegén, Ároktőn, Dorogmán a nagyhalászat alkalmával annyi rák került a hálóba, hogy három-négy óráig szedték ki belőle.
A Túr folyóban ma is nagyon kezdetleges, de ötletes rák- fogót használnak. Egy szál vesszőt meghasítanak, ebbe szöszszel beszőtt gilisztát kötnek. A gilisztát azért kell beszőni, hogy a rákok le ne egyék a fáról. Az így felcsalizott vesszőt beleereszti a vízbe. Mikor a rák észreveszi a csalit, rákapaszkodik és bontogatja. Addig kínlódik vele, míg a rákász észreveszi és kihúzza a vízből. A kifogott rákot zsákba rázza.

Rák az asztalon
Lábadi Károly - 1987

A nép nagyon régóta fogja és fogyasztja a rákot (Cancer). A rákászóhelyek emlékét földrajzi nevek is őrzik. Egy XVI. századi rákfőzési feljegyzés is ránk maradt, az 1510 körül keletkezett Margit-legendában Ráskai Lea leírta, hogy a XIII. századi szigeti konyhán, amikor Szabina, Szent Margit apácatársa rákot főzött „íme a fazék meggyullada mindenestül, kiben valának a rákok. És mikoron e Szabina nem merné kivenni a fazekat a szénből, Szent Margit asszony azon időben juta a konyhára. Mikoron ezt látná, hogy nem merné kivenni a fazekat, legottan Szent Margit asszony az ő kezét veté a lángnak közepébe és kivoná a szénnek közepéből. De Szent Margit asszonynak sem kezét, sem ruhájának szőrét nem égeté meg” (Arpád-kori legendák és intelmek 1983. l.17.)

A Drávaszögben a rákfogásról és -főzésről nem maradtak fenn ehhez hasonló régi források, ám a kopácsi halászoknak emberemlékezet óta mindig kedves és fenséges zsákmánya volt a folyami rák. Csak akkor lehetett fogni, ha ollója elérte a tíz centit. Ha varsába vagy hálóba (külön rákfogó eszközt nem készítettek) nagyobb számban betévedt, nem adták el, bár a halkereskedők szívesen fizettek volna érte, hanem hazavitték gyermekeiknek, akik csemegének tartották. Ezenkívül ősi módon kézzel is fogták a rákot felnőttek és gyerekek is. Az áttetsző, sekély vízben könnyen észre lehetett venni a nem túl ügyes rákokat.

A halászok jól ismerték a rákfogó helyeket. Ősszel a fokokban, a Hullón, a Szakadásban a csigán lehetett rákot fogni, azaz ott akadtak rá, ahol tiszta, homokos mederben sok volt a kagyló, mert azt figyelték meg, hogy az ollós állatok azokon a helyeken tartózkodnak legszívesebben. A halászok több alkalommal figyeltek fel nagyméretű rákpusztulásra, amelynek okát nem tudták megmagyarázni. Herman Ottó a rákpusztulás okaként egy fajta penészgombát említ, amely a rák testében elszaporodik, s megöli (Herman 1887-1888.). A vész jele az volt, hogy a sekély vízben minden ok nélkül tömegesen gyülekezni kezdtek az apró állatkák. Egy-egy pusztulás után két-három évig alig lehetett rákot fogni a kopácsi vizekben.
A rákot lobogó, forró, sós vízben főzték. Réten bográcsban, otthon nagyobb fazékban készítették el.

A rákászat
Herman Ottó 1887

Az öreg halász szerszámos kamarájában - manapság már jórészt a hevertetés porával ellepve - reá akadunk azokra a szerszámokra is, a melyek a rákfogásra használtattak. És úgy, a mint e szerszámok a halászatiaknak függelékét alkotják, úgy van az irodalomban is: minden jóravaló halászkönyvnek a végén jut egy kis hely a rákászatnak is, még pedig méltán, mert a halászatnak minden korban mellékes kereset-ága volt.

A rák egészen szoros kapcsolatba ott jut a halászattal, ahol a halnak való legjobb csaliról van szó a horgászatban; mert kétségtelen dolog, hogy, kivált a vedlés közben megpuhult rák, mely lehámozható, a horgászat legjobb csalija, a melyre a hal úgyszólván vakon rohan reá. Különösen az olló és a fark húsa alkalmatos erre.

Az sem szorúl külön bizonyításra, hogy a rák elég előkelő helyet foglalt el a régi magyar konyhában s megtartotta volna ezt gazdagnál-szegénynél máig is, ha újabb időben oly nagy pusztulás nem éri.

Mintegy 10-15 éve annak, hogy a rákok egy járványos betegségnek estek martalékúl, még pedig oly tömegesen, hogy egész folyókból, tóságokból a rák annyira kipusztult, hogy alig maradt belőle magnak való. Ez a dögvész egy penészgombától* ered, mely a rák testében elszaporodik s végre az állatot megöli. E betegség kínja legtöbbször ezrével kergeti ki a rákot a partra, hol hánykolódások közt rakásra pusztul; később, rothadó testével az egész környék levegőjét megrontja.

A Duna, Tisza, Balaton s más vizek rákja így veszett ki, vagy annyira megritkult, hogy sok év telik el, míg ismét felszaporodik. A rák manapság magyarföldön leginkább csak a forrásterületek patakjaiban, nagy akadályokba ütköző folyókban - péld. a Krasznában az Ecsedi lápba való feloszlásáig, - némely elrekesztett tavakban - péld. a Borsodmegyében fekvő Felső- és Alsó-Hámor között fekvő pompás hegyitóban - maradt meg.

A forrásterületek kisebb patakjaiban a legősibb mód szerint rákásznak, meglábolva a vizet, kézzel tapogatják ki a rákot kövek alatt, gyökerek között és a part lyukaiban. Mélyebb folyások körül az úri rákász meghasítja a babkarókat s a hasítékba szagos máj és tüdődarabokat csiptet és sorba beállítja őket a vízbe. A rák reámenve a csalira, mozgatja a karót, mire a rákász lassan, óvatosan megemeli s egy szákkal alája merít.

Komárom rákászata még a század első felében is hires volt, s különösen a Zsitvatorok volt az, a melyben a rák úgyszólván hemzsegett. Pár óra alatt 600-1000 rák került a szárazra s a rákászat általánosan kedvelt mulatság volt.

A komáromi rácsa vasabroncsra kötött tálszerűen bemélyedő, aprókötésű, - még ma is található - sokszor méter átmérőjű háló volt, melynek közepébe nyers, szagos húsdarabot kötöttek. Az abroncsról három zsineg indult, feljebb egyesült s egy erősebb zsinegbe ment át; ez volt a rácsa kantárja, a melynél fogva a hálót a vízbe bocsátották s onnan - a "jó időkben" telve - felvonták. Ez a rácsa nem csak magyar, mert Európa nyugatán szerte dívik.

Kép: survival-outdoor.blogspot.com

Más a Kraszna szegény, mezítlábos halászának a rácsája. Mondhatni, hogy minden izében ősi zamatú egy szerszám, amelyen egy szál fonal sincsen; mert az egész a fűzfa ágából, a fonadéka, kantárja pedig a fűzfa háncsából készült. E szerszám karisnyáját megrakja a rákász a felhasított vízi kagylóval, hogy a fonalak alá dugdossa. Így ereszti be - karóvégről - a vízbe, hol a rák megszállja.



Kössz a leírást, sehol nem

Kössz a leírást, sehol nem találtam ennyi tudnivalót rákászásról és rák előfordulásáról, zseniálisan összegyűjtöttél mindent, hálás köszönet!!!!

Jó írás, köszönet érte!

Jó írás, köszönet érte!

Én is köszönöm!

Én is köszönöm!

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">