Csalira csábul a csuka • Horgaszat.hu

Csalira csábul a csuka



Örök dilemma: eszik-e a hal ma vagy nem eszik? Mert ha nem, akkor jobb, ha otthon marad az ember, ha viszont eszik, akkor indulás, nehogy elfoglalják előlünk a legjobb helyeket. Igen ám, de ha eszik, vajon mit? Gilisztát, tengerit, pufit vagy áztatott búzaszemeket?

Tudományos művek százai foglalkoznak a hal táplálkozási szokásaival, mindenféle halfogó naptárak készülnek, melyek „holt biztosan” megmondják, hogy melyik nap érdemes vízbe hajítani a horgot – de hiába. Olyan írás még nem született, amelyik pontosan megmondaná, hol, mikor, mire érdemes horgászni. Hogyan is mondhatná? Hiszen annyi meg annyi tényező befolyásolja a halak étvágyát! A légnyomás, a napszak, az évszak, a holdjárás, a szél, az eső, az áradás, az apadás, a hőmérséklet, a vízminőség.

Az viszont igaz, hogy aki ismeri a halak táplálkozási szokásait, sokkal nagyobb eséllyel pályázhat rájuk. Néhány alapszabály persze létezik, ezekkel minden tapasztalt horgász tisztában van. Tehát csak ismétlésképpen: télen, illetve a túlmelegedett nyári vizekben, valamint durva áradáskor a békés halak nem igazán táplálkoznak, az áradás előtti órákban, az úgynevezett pezsdüléskor viszont megnő az étvágyuk.

Mielőtt elindulunk a vízre, egy dolgot mindenképpen el kell döntenünk: békés vagy ragadozó halakra akarunk-e horgászni? A ragadozókkal könnyebb helyzetben vagyunk. Ott már csak arra kell választ adnunk, hogy pergetünk-e vagy élő csalival próbálkozunk. Pergetni tulajdonképpen minden év- és napszakban lehet, egyedül a zavaros áradás nehezíti meg a dolgunkat, bár sokak szerint a harcsa akkor is rabol.

A szakirodalomban azt olvasni, hogy a rablóhalazás igazi ideje az ősz, amikor a lehűlő vízben intenzív mozgásra kényszerül a csuka, a süllő, hiszen egyre kevesebb a kishal, s ráfanyalodik az általunk felkínált kis kárászra, villantóra. Az én tapasztalataim azonban mást mondatnak velem: az igazi nagy csukákat augusztus végén, a nagy melegben fogtam mindig. Ibrány alatt az Apátszegi-holtágon volt olyan délután, amikor nyolc-tíz csuka is jött, s nem ám félkilósok! Igaz, az a víz tele volt hallal. Akadt olyan kétkilós csukám is, amelyiknek szabályosan ketté volt harapva a háta s kilátszott a gerince. El lehet képzelni, mekkora fenevad támadhatta meg szerencsétlent. Ősszel viszont, a víz hűlésével párhuzamosan egyre kevesebb lett a csuka, s novemberben – a legjobb csukás időkben! – már csak elvétve kapott. A ragadozókról elmondhatjuk, hogy az év második fele az igazi idényük, s a csuka meg a balin kivételével a nagyja általában alkonyat után jön.

Ez utóbbi félmondat a békés halakra is igaz, az öreg pontyok, dévérek, kárászok, amurok is az esti órákat kedvelik. Főleg nyáron. Akkorra elcsendesedett már a szemtelen aprónépség, érdemes körülnézni a mederfenéken. Meg aztán feljebb is, hátha ott libeg vízközt egy-egy nagyobb falat. Ezért is kell az éjszakai horgászat előtt a szokásosnál is szigorúbban átnézni a felszerelésünket. Mert nincs annál nagyobb bosszúság, mint amikor azért megy el egy kapitális hal, mert sérült a zsinór vagy rosszul állítottuk be a féket. Hogy magunkhoz csalogassuk őket, a legtöbb helyen etetni kell. Etetőanyag van ezerféle, már-már lehetetlen kiigazodni köztük. Én a magyar gyártmányúakat használom, s azokból is inkább kevesebbet szórok a halaknak, mint hogy túletessem őket. A kapás persze így se biztos – talán sohasem tudjuk meg a titkát. De jobb is talán. Hiszen ha tudnánk, odalenne a varázs, a várakozás izgalma.

Balogh Géza írása

Csalira csábul a csuka


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">