Horgásszon a Velencei-tavon (Tóth Kálmán,1940) • Horgaszat.hu

Horgásszon a Velencei-tavon (Tóth Kálmán,1940)



A Velencei-tó Fejér vármegye székesfehérvári járásában 26 négyzet kilométer területen fekszik. A kereken 4000 kat. holdnyi vízterület Velence, Gárdony, Pákozd és Sukoró községek határaihoz tartozik. Fő tápláló patakja a Császár-víz a tó nyugati végénél. Több kisebb és időszakos vízfolyáson kívül jelentős vízmennyiséggel csak a Bágyom-patak táplálja, mely keleti végében ömlik a tóba. A tó vízszintjét a dinnyési bukógáttal szabályozzák. Vízterületének csak 1/4 részét foglalja el nádas, míg a fennmaradó 3000 hold síkvíz és nádasok között elterülő tisztás. A tó vize tehát egészséges élő víz és nem mocsár vagy pocsolya, mint azt sokan hiszik, akik még nem járták be a tavat csónakkal. Mélysége egyes helyeken a 35 métert is meghaladja, átlagban azonban alig több egy méternél.

Ideális halas víz.
Leginkább elterjedt és kedvelt hala a ponty. Ebből két-sőt három féleség is él a tóban. Egyik az ősponty, karcsú, hosszúkás, lassan növő sodrófa alakú hal. Másik az állandó és nagymérvű behelyezések révén már meghonosodott tógazdasági származású nemes-ponty, pikkelyes és tükrös alakjában. A harmadik, az előbb említett két féleség kereszteződéséből származó, igen nagy ellenálló képességű, kissé nyújtott formájú igen jóízű ponty. A pontyok mellett legtöbb a csuka, ez a Hazánk összes vizeiben fellelhető falánk ragadozó. 1935. évben telepítette meg a bérlő a folyami harcsát, 120 darab kétnyaras tenyészállat behelyezésével. Ez az értékes ragadozó is megtelepedettnek mondható, hiszen már 3-5 kilós példányok kerülnek ki az első törzs ivadékaiból. Maguk az anyák meghaladják a 20 kg-os súlyt. Bár a fogassüllő számára nem a legkedvezőbbek az életviszonyok, mégis ez a kényes, finom husú ragadozó is él a tóban. Évenkint 20 fészek süllőikrát hozattat és keltet ki a bérlő.

Fenti nagyobb termetű halakon kívül természetesen élnek még kisebb, különféle békés természetű és ragadozó halak is a tóban. Így elsősorban említendő a sügér, mint könnyen fogható sporthal. Képviselve vannak a keszeg-félék is, csaknem összes válfajukkal. Ezeken kívül jelentős még a kárász és a compó. A felsorolt halakra a tó sekély partvonulata miatt majdnem kizárólag csónakról vagy a nádasok elé épített horgászállásokról horgásznak. Horgászállás építésének jogát bérlő fenntartotta magának. Etetni a horgászhelyeken csak pontyra szoktak, azonban a pontyváltókon a nádasok szoros átjáróinak torkolatában még ez sem szükséges, mert itt állandóan mozognak a pontyok. A csuka horgászati ideje a nyárutó és az ősz. Szép szórakozást nyújt még a csuka jég alatti horgászata, léken keresztül.

Sporthorgászatra a terület-engedélyt a halászati-jog bérlője Velencén adja. És pedig egy évre.
(érvényes a kiváltás napjától a következő év április 30-áig) :

egy évre - 39 PENGŐ
egy hónapra 15 PENGŐ
egy hétre 6 PENGŐ
egy napra 1.5 PENGŐ

Ezeken kívül gyermekeknek is váltható sporthorgászati engedély, és pedig:
Tanulóknak :
10 éven felül 2 hónapra 8 PENGŐ
10 éven felül 1 hónapra 4 PENGŐ
10 éven alul 2 hónapra 4 PENGŐ

Az egész idényre érvényes engedély kizárólag a bérlőnél - Tóth Kálmán, Velence, (telefon: Kápolnásnyék 272.) — váltható ki, mig az egyéb mindenféle engedély még az alábbi megbízottaknál is beszerezhető :

Budapesten: Major János vaskereskedés Rákóczi-ut 59.
Antos Zoltán Szervita-tér 5. Rózsavölgyinél.
Sporthorgász” kiadóhivatala Xl., Horthy Miklós-ui 30.
Velencén: a halásztelepen Velence állomás mellett.
Balla János „Velence-szálló” állomás: Kisvelence.
Gárdonyban: a halásztelep kezelőnél.
Babai-vendéglőben az állomás mellett.
„Sirály”-strandon.
Agárdon: Nádasdy parcellázási irodában. Nagy Vendel fűszeresnél.
Nyakas István fűszeresnél.

Bérlő a sporthorgászati engedély kiadását feltételekhez köti. Ezek a feltételek a következők:

1. Horgászati engedélyt általában csakis Olyan egyén kaphat, aki e nemes sportot az üzletszerűség és nyerészkedés kizárásával valóban sportszerűen űzi és a kifogott halak értékesítésétől őrizkedik.
2. Az engedélyt kizárólag a területi engedélyezi megnevezett és ott aláírt személy használhatja, azt másra át nem ruházhatja.
3. Tilos oly személyekkel együtt halászni, kiknek horgászjegye nincs.
4. Tilos a hivatásos halászokat munkájukban bármi módon akadályozni, fogásra kitett halászszerszámukhoz nyúlni, csónakokat használni, vagy a halász szerszámokat megrongálni.
5. A halászoknak tiltva van bármi nemű hal eladása, ezért tőlük senki halat ne vegyen, mert csak lopott halat vehet és igy orvgazdává lesz.
6. Az engedélyt tulajdonosa a halászat gyakorlása közben magánál tartani és illetékes ellenőrnek felszólítására azonnal átadni tartozik.
7. Az állami halászjegyen feltüntetett határsúlyok szigorúan betartandók.
8. Három kilón felüli zsákmány beszolgáltatandó a legközelebbi halásztelepen, — vagy az ellenőrnél, — esetleg a megállapított megváltási ár lefizetése után elvihető.
9. Aki a fenti feltételek előírásai ellen vét, attól a sporthorgászati engedélyt halászbérlő minden kárigény nélkül azonnal bevonja s a szabálytalanságot elkövető egyént a sporthorgászatból mindenkorra kizárja.
A fenti feltételeket az engedélyes magára nézve mindenben kötelezőnek elismeri.

A sporthorgászat mellett jelentős szórakozási lehetőségek is vannak, melyek között első helyen áll a vadászat. Ennek joga azonban egyesek részére csak két helyen szerezhető meg, és pedig Gárdonyban a közbirtokossági területre, és Agárdon, gróf Nádasdy örökösök területére. A tó igen kedvelt fürdőhely üdülőhely jelleggel. Ezen kívül a különféle vízi sportokat is sokan űzik.

Minden igénynek megfelelő étkező és szálláshelyek mindhárom fürdőhelyen bőven állnak rendelkezésre.
A közlekedési lehetőségek kitűnőek, amennyiben csaknem óránként indul vonat Budapest déli pályaudvarról. A csekély távolság (mindössze 50 kilométer) miatt személyvonattal alig másfél óra a menetidő. A balatoni autóbusz járat a tóparti községekben megáll.

Horgásszon a Velencei-tavon (Tóth Kálmán,1940)Horgásszon a Velencei-tavon (Tóth Kálmán,1940)Horgásszon a Velencei-tavon (Tóth Kálmán,1940)Horgásszon a Velencei-tavon (Tóth Kálmán,1940)Horgásszon a Velencei-tavon (Tóth Kálmán,1940)Horgásszon a Velencei-tavon (Tóth Kálmán,1940)


Üdv. megjegyeznék két

Üdv.
megjegyeznék két könyvet!!
Az eggyik HORGÁSZAT müvelt nép könyvkiadó.
Szerkesztette:Berényi János.Farkasházy Tibor.Vigh József:-)
1954.
Mindenkinek ajánlom tuti etetöanyag receptek és korrekt módszerek.

A másik egy szlovák irójé.

Jan sedlar/sokat idéznek idéztek tőle a havilapokba.
Sporthorgászat.
Asziszem 1989-es.

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">