Balatoni Sporthorgász A. B. C. (Behinya Miklós,1940) • Horgaszat.hu

Balatoni Sporthorgász A. B. C. (Behinya Miklós,1940)



Ezt a füzetet a „Balatoni Sporthorgász Társasság" azzal a célzattal bocsátja útjára, hogy a Balaton horgászviszonyait nem ismerő külföldi vendégek segítségére legyen, mert nehéz sporteredményt elérni olyan vízen, amelyet a sporthorgász nem ismer. Különösen áll ez a Balatonra, amely teljesen más, mint általában a többi európai tó. A Balaton aránylag sekélyvizű meleg tó, és nem alpesi, mély, hideg víz. Hőfoka nyáron 22-26 C fok, tehát benne pisztrángféle, lazacféle halak nem élnek. Egészen hiába való volna tehát csónakról a műcsali (spinner) stb. vontatása. Itt a főhal a ponty, aztán a keszegek, (fehérhalak) sügér, süllő, önhal, harcsa. Ezek horgászása pedig igen sokban eltér a folyóvízi, vagy alpesi tavi horgászattól.

Az idegen rendesen rövidebb ideig tartózkodik a Balatonon. S így nincs ideje kísérletezni. Ez sokszor a kedvét is elveszi, pedig a Balaton valóban jó horgászvíz, csak a viszonyokat kell ismerni. Másik nem kevésbé fontos célja ennek a füzetnek az, hogy hazai híveket szerezzünk a horgászat nemes sportjának. A hazai és a külföldi sporthorgászok hálás köszönettel tartoznak a Balatoni Intéző Bizottságnak a tihanyi sporthorgásztanya megteremtéséért. Ez a hely kies fekvése, jó megszervezettsége és haldús vize miatt valóban elsőrendű horgászhely s aki egyszer itt volt, bizonyára máskor is szívesen felkeresi. Amikor ezt a tanyát a Balatoni Int. Biz. megalkotta, szép tanújelét adta a Balaton kultuszért kifejtett mindenoldalú gondos tevékenységének s már számolt a balatoni horgászsport nagy jövőjével nemcsak halai, hanem idegenforgalmi. szempontból is.

Nem nyújtunk tankönyvet, még csak bővebb ismertetést sem, csupán „Balatoni Sporthorgász A-B-C" -t. amelyben csak a legfőbb horgászható halakról s néhány csalihalról mondjuk el a Legelemibb tudnivalókat. A szabad folyóvizekben minden másképp van. Aki teljesen kezdő, az a szerszámjai beszerzésénél vegye igénybe egy gyakorlott horgász segítségét, mert különben nem lesz felszerelése megfelelő. Amikor ez a kis füzet útjára indul, azt hisszük, hogy kötelességet teljesítünk a hazai nyaralóközönséggel szemben s felhívjuk a figyelmét a leendő balatoni horgászoknak arra, hogy minden sporthorgász magyar ember szívesen áll segítségére horgászügyben akár külföldi, akár magyar sporttársnak. Ezt a segítséget vegyük is igénybe, mert a tapasztaltabb horgász társaságában horgászni többet ér, bármilyen horgász tankönyvnél.
Budapest, 1940.

„Adjon Isten jó fogást!"

Tájékoztató

A balatoni sporthorgászat engedélyezése a következő módon történik.
1. Balatoni sporthorgász engedélyt csak az a sporthorgász kaphat, aki előzőleg megváltotta az egész évre érvényes 5 pengős, vagy 1 hóra érvényes 2 pengős állami halászjegyet. azt az elsőfokú hatóságok, vidéken a főszolgabíró, Budapesten a kerületi előljáróságok állítják ki. Megváltható ezenkívül az állami jegy még a nagyobb balatoni gyógyhelyek (üdülőhelyek) bizottságainál, igazgatóságánál, továbbá e helyeken levő szállodákban és penziókban is.
2. A fenti állami halászjegy nem területbérlet, tehát a horgászat gyakorlásához még területi engedélyre is szükség van. Horgászati engedélyt csak az olyan egyén kaphat, aki birtokában van az állami jegynek s aki e nemes sportot üzletszerűség és nyerészkedés kizárásával valóban sportszerűen űzi, a kifogott halak üzletszerű értékesítésétől őrizkedik s általában a sporthorgászati engedély űrlapján olvasható szabályokat szigorúan betartja. Aki a szabályok ellen vét, annak sporthorgászati engedélyét n Balatoni Halászati Társulat, a halászati jog tulajdonos, vagy a Balaton Halászati Részvénytársaság, mint a nyílt víz bérlője, bevonja és a szabálytalanságot elkövető egyént a sporthorgászatból mindenkorra kizárja. Akit engedély nélküli horgászaton tettenérnek, azt a halászati törvény hallopási szakasza alapján a büntetőbíróság elé állítják.
3. Minden kifogott hal, amely a törvényes minimális méretet megüti és nem az általános tilalmi időben akad horogra, az illető sporthorgász tulajdona. A minimális méretnél kisebb, horogra akadt halat, akár él, akár nem él, azonnal vissza kell a vízbe bocsátani.
4. Sporthorgász jegyeket a Balaton valamely partszakaszára az illető partszakasz halászati jogának tulajdonosa (partbirtokos) ad ki annak, akinek 5 P-ős évi, vagy 2 P-ős havi állami halászati jegye van. A napi, heti, évi sporthorgászengedély árát a halászati jogtulajdonos állapítja meg. Ugyanekkor váltható pontyfogásra nem alkalmas, második horgászkészségre szóló engedély is, az első készségért fizetett összeg legfeljebb 50%-ért.
5. A Balaton egész partjára érvényes sporthorgász engedélyt a nagyobb gyógyhelyek (üdülőhelyek) bizottsága, a nagyobb szállodák, penziók és a „Sporthorgász" lap kiadóhivatala (Budapest. XI, Horthy Miklós-út 30. I. em. 1.) szolgáltatnak ki, a már előbb megszerzett 1 évre érvényes 5 P-ős, vagy 1 hóra érvényes 3 P-ős állami halászjegyre.
6. A csónakról való horgászat engedélyezésének joga a nyílt víz bérlőjének, a Balatoni Halászati Rt.-nek (Siófok) tulajdona. Az ilyen jegyet tehát ott kell beszerezni. Csónakról való horgászatra, amely az egész tóra szól, azonban engedélyt csak annak adnak ki, aki már birtokában van a Balaton valamely partszakaszára érvényes parti horgászengedélynek is.
7. Az eddig felsorolt jegyek nem érvényesek a tihanyi sporthorgász tanyára, amely a tihanyi félsziget nyugati oldalán a rév és a Csúcshegy alatt a Balatonba betorkoló út között fekszik.
A horgásztanya kőépítményű, magyaros stílusú, náddal fedett kunyhóból, csónakkikötőből és 7 horgászállásból áll. Fel van szerelve 8 fekvőhellyel, amely éjjelenként és személyenként - 1.50 Pengőért igénybe vehető. A tanyakörüli tisztáson ezenkívül a sporthorgászok sátrat is verhetnek.
A csónakkikötő mintegy 100 méterre nyúlik be a Balatonba és rendes vízállás idején 1.3 méter merülésű motorcsónakok kikötésére a1kalmas. A csónakkikötőn és a 7 horgászálláson mintegy 22 horgász horgászhat. A sporthorgásztanyának állandó gondnoka van, aki a vendégeket kiszolgálja és útbaigazításokkal is szolgál. A tanya Balatonföldvárnál motoros csónakkal közelíthető meg. A motorosjárat menetrend szerint közlekedik, de kívánatra megegyezés szerinti díj mellett a sporthorgászokat hajhalban a hely színére szállítja, este pedig visszaszállítja. A menetrendszerinti járat díja személyenkint oda és vissza ez időszeriut 4 P. A járatok idejére és a sporthorgásztanyával kapcsolatos egyéb ügyekre a balatonföldvári kikötő épületiében elhelyezett „Üdülőhelyi Bizottság” ad felvilágosítást. A balatonföldvári szállodák és az összes balatonmenti gyógyhelyek (üdülőhelyek) idegenforgalmi intézményei ugyancsak útbaigazítással fognak szolgálni.

A tanyán az élelmezésről egyelőre mindenki maga gondoskodik, kívánatra azonban a tihanyi Sportszállodából étel hozatható.
A horgásztanya Tihanyból gépkocsin is megközelíthető. A tanyán horgászni kívánó sporthorgászok a tihanyi Sportszállóban is megszállhatnak. A sporthorgász tanya május 1-től november 1-ig van üzemben. Horgászni csak ezen időtartamon beűl lehet. A sporthorgász tanya területe két részre van osztva. Egyik része kizárólag külföldiek számára, a másik része hazai sporthorgászok részére áll rendelkezésre. Úgy a külföldi, mint a belföldi sporthorgászok kötelesek a Balatoni Halászati Rt. meghatalmazottjának fölszólítására a horgászatra jogosító jegyet felmutatni. A sporthorgász tanyán a halakat előzetesen etetik, úgyhogy eredménytelen horgászás ott aligha fog előfordulni. Horgászzsákmány várható pontyból, kősüllőből, fogassüllőből, csukából, harcsából és különböző fehér halakból. A külföldiek részére fenntartott állásokon hazai horgászok csak abban az esetben horgászhatnak, ha azokon férőhely van. A tanya teljesen elzárt hely, ahol az egyéb balatoni sporthorgász jegyek nem érvényesek s így a sport gyakorlásának zavartalansága és lehető eredményessége biztosítva van. A tanya egyébként vadregényes és a lakott helyektől 3-4 km-nyi távolságra fekszik, a víz színe felett 20-25 méternyire, úgyhogy a horgászok nemcsak a szép környezetben és pompás kilátásban gyönyörködhetnek, hanem a szúnyogoktól is védve vannak. Megvan a lehetőség arra is, hogy szabad tűzön, bográcsban a kifogott halból halpaprikás készüljön. Ebben a gondnok, aki egyébként tapasztalt balatoni halászmester, segédkezni tartozik. A Balaton halászati jogának tulajdonosai, tekintettel a sokféle kívánságra, sokféle horgászjegyeket bocsátanak ki, ezért a könnyű áttekinthetőség kedvéért a különböző jegytípusokat az alábbiakban táblázatban foglaljuk össze.

A ponty. (Cyprinus carpio L.) Karpfen.

Horgászat szempontjából a Balaton legfontosabb hala a ponty. A Balaton ősi pontya a hosszútestű, alacsonyhátú tőponyt, vagy más nevén vadponty, tehát az a forma, amely más hazai vizeinkben is otthonos. A haltenyésztés belterjesebbé tétele céljából azonban itt is meghonosították a különböző kitenyésztett tógazdasági formákat, úgy hogy ma már ezek a formák varnak többségben. Mind kisfejűek, magasak, vaskosak, többé kevésbé rövid, tömzsi testűek, pikkelyesek, részben pikkelyesek (tükör ponty) vagy teljesen csupaszok (bőrponty).

Előfordulás:
Általában az egész Balatonban elterjedt a ponty. Horgászati szempontból bizonyos helytípusokat sorolok föl, amelyek könnyebbé teszik idegen, vagy kezdő horgász részére a pontyozó hely megkeresését vagy megválasztását.
Pontyra horgászni szoktak a Balatonban:
1. teljesen nyílt vízen, amelytől nem messze hínár, esetleg nádas van.
2. hínármezők szélén 3 nádasok szélén.
4. hínármezőkben, néhány négyzetméter gondos kitisztítása után keletkezett tisztásokban.
5. bent a nádasokban talált kisebb, nagyobb tisztásokban.
A kezdő okvetlen nyílt terepet (1.-2.) válasszon, mert az 5. alatti helyek nagy gyakorlatot, sok tapasztalatot kívánnak. Az eredményes pontyhorgászás feltételei: a fenék milyensége, a rendszeres etetés, a hely nyugalma, a kedvező vízmélység, kellő időjárda, szélcsend és még sok más, jobbára ismeretlen körülmény. Ezek közül a feltételek közül néhány a kezünkben van, tehát ezeket iparkodjunk megteremteni, vagy felkeresni.

Elsősorban tudnunk kell, hogy milyen a horgászhely talaja. Ha a talaj híg iszappal borított, vagy különösen, ha dúsan be van nőve növényzettel, esetleg sok nádtorzsa borítja, ritkán fogunk harapást kapni. Ilyen helyen tehát ne eresszük a horgot a fenékre, hanem kb. 10 cm-rel feljebb álljon. A víz felszínéig nem érő növényzetet csak kitapogatással tudjuk megállapítani. Legkellemetlenebb ezek közül a szúrós Ceratophillum nevű hínár, melyet a ponty elkerül. Ha helyünkön ilyen van, okvetlen ki kell írtam. Ha a kiválasztott hely kövecses fenekű, akkor meg kell tudnunk, hogy jár-e ott ponty, különben nem érdemes reá várakozni. E célból az etetésre beszórt kukorica fogyását 1-napig ellenőrizni kell. Fontos a napi kétszeri rendszeres etetés, amelyet főtt, szétnyomott burgonyával, puhára főtt kukoricával végzünk, minden esetben 10-15 burgonyával, vagy 10-15 marék kukoricával. Ha nádas, hiuár van a közelben, akkor ezektől a horgászhelyig is szórjuk el kukoricát, sőt a nád közé is, hogy mintegy megmutassuk a pontyoknak, merre menjenek a horoghoz. A beetetést horgászat után mindig végezzük el. Különösen este szórjunk be elegendőt. Horgászás közben is jó, időnkint pár szemet a horog környékére dobni.
A víz mélységéről tudnunk kell azt, hogy idény elején, ívás előtt inkább az 1m körüli mélységekben, nyáron a nagy melegben 1.50 m-nél mélyebb vizekben kell horgászni. Hogy a ponty szereti a nyugalmat, a csendet, az már természetéből is folyik; csónakok, fürdőzők által sokszor zavart helyen nem lehet eredményesen horgászni.
Egyes helyeken bizonyos széljárás mellett eredménytelen a horgászat, itt azonban már csak tapogatózunk és általános érvényű szabályokat felállítani nem tudunk. A különböző típusú helyekről általában a következőket jegyezzük meg: bárhol is válasszunk helyet (persze nem 1-2 napra) vagy magunk, vagy más járja he gyalog a helyet, vizsgálja meg a víz fenekét, mert alkalmatlan helyen, bozótos, sűrű növényzettel ellepett, nádtorzsákkal benőtt helyen kár az időt tölteni.

1. Legkönnyebb a munka egészen nyílt vízen; itt kifuthat a megfogott ponty, jól lehet fárasztani, csak legyen legalább 50 m zsinegünk. Itt már 5-6 kg teherbírású zsineggel is dolgozhatunk, ha a pálcánk elég ruganyos.
2. A hínármezők széle jó, ha az altalaj nem híg iszap; rendesen kisebb gyomláló munkával jó hellyé alakítható, csak pontosan kell dobni tudni.
3. A nádas széle már csak gyakorlott régi horgásznak való, mert a megfogott ponty azonnal a nádasba ugrik és ilyenkor kezdődik a hal rángatása, a zsinórszakadás, bottörés és egyéb nem sportszerű jelenetek sorozata. Az ilyen kacagtató jeleneteket csak a gyakorlott horgász tudja megelőzni. (Néha az sem.)
4. A hínármezők tisztásai pontos dobást igényelnek.
5. A nádasokban bent lévő tisztásokon a hely igen szűk és a zsákmányra való veszélyes volta miatt az ilyen helyekhez is erős szerszám, nagy lélekjelenlét és nagy gyakorlat szükséges.
Általában a jó hely kiválasztása és elkészítése nem könnyű feladat, ahhoz meglehetős gyakorlat és érzék kell.
Ha nem hajómólóról horgászunk, deszkából való állást, bejárót kell készíteni. A csónakról való horgászat nemcsak fárasztó, hanem sokszor lehetetlen is, mert a Balaton legtöbbször hullámzik s így vagy a szerszám rángatózik, vagy az okozott zaj tartja távol a pontyokat, de az ember gyomrát is megviseli az órákig tartó állandó himbálás. A pontyozáshoz nyugalom, csend kell, nemcsak a horgász, hanem a hal részére is. Sohase feledjük, hogy a ponty a legravaszabb, legóvatosabb hal.

Szerszám: A nyílt vízre könnyebb, nád mellé erősebb szerszám szükséges. De egyik irányban se essünk túlzásba. Szerszámunkat úgy méretezzük, hogy az adott helyen 10 kg-os pontyot is sikeresen fáraszthassunk, vagy a növényzettől távoltarthassunk. A zsinór legalább 50 m legyen, de jó, ha több, mert nyílt vízen a ponty messze elfuthat. Nádasnál azonban majdnem egy helyben kell fárasztani. 10-15 m-nél közelebb ne dobjuk, különösen, ha magasan ülünk, vagy ha a víz tiszta és még hozzá csendes is. A vízből kifelé jobban lehet látni, mint kívülről befelé, tehát a ponty hamarább lát meg bennünket, mint mi őt.
Szerszámunk lehetőleg legyen egyszerű, erős, rugalmas, de érzékeny; alkatrészeit minden nap vizsgáljuk meg, mert a Balaton vize nemcsak a selyemzsinórt, hanem a többi alkatrészeket is igen hamar elpusztítja. A botról, orsóról nem mondok sokat: feleljen meg a célnak, kivitele pénzkérdés. Az orsó akár precíziós távdobó, akár egyszerű Nottingham, az ízlés és megszokás dolga. Zsinórt azonban csak jót vegyünk. A Balaton minden zsinórt, különösen a nem impregnáltat hamar megeszi. Nyílt helyre elég 5-6, de növényzet mellé 10-15 kg teherbírású selyemzsinór szükséges. Használat után gondosan szárítsuk meg, esetleg időnkint impregnáló szerekkel kezeljük.
Ami az egész szerszám összeállítását illeti, minden tapasztaltabb horgásznak meg van a maga módszere, amelyből nem enged, amely szerinte az egyedül helyes módszer, közben azonban elfelejti, hogy más is fog pontyot, az is aki egészen más szerszám összeállítás híve. Bizonyos általános szabályok vannak, amelyeket be kell tartani. Ezekről már előbb szóltam, most még csak annyit kell hozzátennem, hogy a ponty ravasz, óvatos állat, könnyen gyanút fog, tehát egészen érzékeny legyen a szerszám.
Leírok egy-két szerszámot, ami néhány évtizedes tapasztalatom szerint nekem jó, de nem állítom azt, hogy másféle szerszámmal nem lehet pontyot fogni.

Általában pontyra kétféleképen horgásznak:
1. úszóval a fenéken, vagy ahhoz közel.
2. úszó nélkül, fenékólommal.
Ha úszóval horgászunk, lehet a botot letenni, de legyen kezünk ügyében. Az úszó igen érzékeny legyen. Jól bevált a 20-30 cm-es erős toll, vagy celluloid úszó, melynek végén karika van. Erre a karikára kis zsinegdarabot kötünk és ennek segítségével erősítjük az úszót a horgászzsineghez (nem pedig az úszóra külön ráhúzott gyűrűvel). Fe1 és lehúzásával alkalmazkodunk a víz mélységéhez. Hogy az úszó vízből kiálló része fehér, fekete, vagy vörös legyen, azt a mindenkori világítás szabja meg.

Az úszós-szerszám kétféle lehet:

1. Ha pontosan nád széléhez, kis tisztásra, vagy a bot hosszúságánál mélyebb vízbe akarunk dobni, célszerű a futóúszó, mert ennél a dobáskor az egész szerszám súlya egy ponton van. Könnyebb tehát a célbatalálás, de könnyebb a távdobás is. Ha nem fontos a célbatalálás és a víz sem mélyebb a bot hosszánál, az úszó arra a helyre van rögzítve, amit a víz mélysége megkíván. Ha a fenék tiszta, a horog a patonnyal és a lyukas ólommal együtt a fenéken fekszik, ha az altalaj iszapos, vagy nádtorzsás, az ólom kevesebb és a horog pár cm-rel a talaj fölött úszik. Egyes horgászok a patony végére kétfelé ágazó (egyik hosszabb, másik rövidebb) előkén két horgot is alkalmaznak, úgy érvelve, hogy a két csaliból, vagy kétféle csaliból egyet biztosabban meglát a ponty. Ez a módszer azonban növényzet és különösen nád mellé nem való, mert a bevágás után a másik horog okvetlen beleakad valamibe s így a zsákmány is könnyen elvész. Lehet egy második horgot feljebb szerelni, ha a végen álló horog a fenéken fekszik, amaz pedig a fenék fölött 20-30 cm-re áll. Növények mellett ez is beakad; ritkás fenéknövényzet esetében ennek a berendezésnek abban látom esetleges előnyét, hogy a véghorgon lévő csalit valami növény éppen eltakarja, vagy mint megesik, a ponty nem a fenéken, hanem magasabban jár, a felsőhorgot bizonyosan észre fogja venni. Erre a feljebb álló horogra azonban csakis kukoricát lehet tenni, mer5 a tésztát a kisebb keszegek azonnal leszedik.
2. Mély vízben (két méternél több) vagy erős hullámzáskor szerintem jobb úszó nélkül horgászni. Hátránya ennek a módszernek, hogy tartani kell a botot és két ujjunk hegye között az egyenesre visszahúzott zsineget, vagy figyelni kell a bot vége és a víz színe között öblösen álló zsineget. Ha ujjaink között a zsineg húzódik, vagy a bot hegyén túl a zsineg kiegyenesedik, haladéktalanul be kell akasztani a horgot a hal szájába.
Úszó nélküli horgászat ecetében a zsineg folytatása egy-két méter hosszú patony: megfelelő erősségű impregnált selyemfonál (silk), melyre nagylyukú, olívaalakú ólmot húzunk. A silk után jön az ugyancsak silkre vagy selyemhernyóbélre kötött 10-14 mm öbölnagyságú (a horog csúcs és szára között) vastagtestű, rövidszárú horog. Nagyon vigyázzunk arra, hogy az ólom lyukában a patony a lehető legkönnyebben futhasson, mert ha a ponty felveszi a csalit s aszal nem tud akadálytalanul elmenni, ellenállást, súlyt érez, rendesen ott is hagyja azt.
Hogy miért nem harap ma a ponty, miért harapott tegnap, talán éppen ugyanilyen szél és általában idő mellett, ezekről a kérdésekről szántszándékkal nem írok, mert ezek vélt megfejtése mind csak elmélet, ami talán egyik helyen igaz, másik helyen nem válik be. Az elméletek és magyarázatok csak arra jók, hogy vigaszt keressünk az aznapi esetleges sikertelenségre. Ha a ponty éhes, jelen van, meglátja a csalit és semmi sem zavarja, akkor okvetlen kapunk harapást. Ez biztos.
Csalétek: A ponty legkedvesebb táplálékait (apró rákok, szúnyogálcák, fiatal növényrészek) nem tudjuk horogra tűzni, mind az tehát, amit nyújtunk neki : csak pótlék. Ezt ne feledjük.

Legalkalmasabb csalétek a nyers, friss, tejes kukorica, vagy a puhára főzött régi kukorica. Nagy szemű kukoricát áztatás után igen lassú (két-három napig) főzünk, míg tésztapuhaságot nyer. A lassú főzés azért fontos, mert így főzve a kukorica megduzzad, esetleg kissé meg is reped, de nem nyílik kétfelé s nem lesz használhatatlan. Kevesebb gonddal főzött, apró szemű kukorica etetésre alkalmas. Sokak által használt igen jó csalétek a rozsér kukoricalisztből vagy csak kukoricalisztből főzött málé, vagyis kitt-szerű, szívós, rugalmas tészta.

Készítése: finom kukoricalisztet ugyan olyan súlyú forrásban lévő vízbe lassankint beleszórunk s néhány percig állandóan keverve megfelelő keménységű tésztát kapunk. Ha kellően kihült, jól összegyúrjuk gombóccá és vizes ruhában tartjuk. Minél tovább főzzük a pépet, annál keményebb lesz. A kellő keménység eltalálásához tehát egy kis gyakorlat kell. Sokan a kukoricaliszthez egy kis rozslisztet vagy búzalisztet is kevernek. Igen jól bevált a víz nélkül összegyúrt friss rozskenyér, vagy a friss zsemlyéből és finom kukoricalisztből gyúrt nyers tészta is. Egy friss zsemlyét összeroppantva már másodpercre vízbe teszünk, csak hogy éppen a héjja átázzék, majd kinyomjuk belőle a vizet s 1-2 kanál finom kukoricaliszttel szívós tésztává gyúrjuk. Vigyázzunk arra, hogy kevés vizet használjunk, mert ellenkező esetben lágy, tehát használhatatlan lesz. Ennek a csalinak előnye, hogy a hely színén főzés nélkül elkészíthető. Mindezekbe a tésztákba sokan még mézet, vagy porcukrot is tesznek, sőt a parkettafestéshez használt sárga festéket, paprikát, esetleg édesgyökérport, vagdalt zöldpetrezselymet, ánizst, stb., stb. Ezek értéke azonban kérdéses.
Ha etetés által hozzászoktattuk a pontyokat, jó csali a mogyoró, cseresznye nagyságú, héjjában főtt s horogratevés előtt meghámozott burgonya. Erre a célra olyan burgonyát vegyünk, amelyik főzés után nem lisztes, nem esik szét.

Horgászállások: A hajókikötőkön való horgászatra, ha annak egyes részei alkalmasak a horgászatra a balatoni kikötők állami felügyelősége (Siófok) ad díjtalan engedélyt. Ez azonban nem szentesít a parti jegy megváltása alól. Közvetlenül a Balaton partjáról rendesen nem lehet horgászni, mert a víz sekély, vagy nádas, hináros. Ilyen esetekben tehát állást kell építeni. Erre megvannak a kialakult módszerek a Balatonnál. A csónakról való horgászat jogának megszerzése után lehet úgy is horgászni, hogy lábakon álló asztalt készíttetünk (különösen, ha a parttól távol, vagy széles nádas külső oldalán akarunk horgászni) s oda csónakkal járunk ki. Ebben az esetben különös gondot kell fordítani arra, hogy a hullámzó vízen a csónak se bennünket, se a pontyokat ne zavarja folytonos zörgésével, ingásával. Jobb, ha be és kivitetjük magunkat. Csónakról horgászni csak ritkán és csak igen kedvező helyen lehet. Hogy a horgászhelyen fürdeni, zajt csapni, mozogni (különösen világos ruhában) nem szabad, az magától értetődik. A parttól messzebb horgászva ne feledjük, hogy a Balatonon percek alatt igen erős vihar törhet ki, amikor a csónakközlekedés lehetetlen. A felszereléshez tartozik a jó öblös, széles, nyeles kiemelőháló, a haltartóháló és a tartalékszerszámok, mert ezekre gyakran szükség lehet. A csalétket legjobb vászonzacskóban tartani.
Sporthorgász 1 kg-nál kisebb pontyot nem tesz a zsákba.

A nemes süllő, fogassüllő. (Lucioperca saradra Cuvie) és a volgasüllő, mint kövisüllő. (Lucioperca volgensis Pall)

A nemessüllő összes vizeink: között a Balatonban tenyészik a legjobban. Ha az 1.5 kg súlyt eléri (4 éves korában), akkor „fogas"-nak nevezik. A „fogas" megjelölés azt jelenti, hogy jól kifejlett fogai vannak. A süllő megnő 10 kg-ra is. Közeli rokona a kevésbbé kényes, kissé zömükebb testű, sötét oldalsávjairól és fejlettebb ebfogairól könnyen felismerhető volgasüllő. Ez az ázsiai eredetű süllőfaja a Balatonban igen korán lesz ivarérett és ezért nem is nő olyan nagyra (rendesen 0.5 kg), mint a nemessüllő. Táplálkozásban, tehát halgazdasági szempontból versenytársa a nemessüllőnek és ezért a Balatonban nem is kímélik. Míg a nemeaeüllőnek minimális kifogható mérete a 30 cm, a volgasüllőre nincs megállapított minimális méret. A süllő ismert halfaj, ezért természetrajzával nem kell foglalkoznom. A Balatonban süllőző horgász rendesen volga süllőt fog, mert a nemessüllő legfeljebb tavaszkor kerül a partok közelébe. Amikor talán eredményesen lehetne a nyílt vízben nemessüllőt fogni, tavasszal tilos a Balatonon csónakról a horgászat. A süllőzés, értve alatta a volgasüllő fogását, a mólókról, vagy épített horgászállásokról történik, mert a volgasüllő szívesen tartózkodik a mólók, kőhányások, partvédő gátak, cölöpök közelében, ha a fenék nincs eliszaposodva. Ezeken a helyeken nemessüllőt csak elvétve fog a horgász. A sportszerűen űzött süllőzés, bár a zsákmány 20-40 dkg körül mozog, élvezetes szép sport.

A süllő tartózkodási helyéről megemlítem, hogy kerüli az iszapot s inkább a kövecses, vagy egyenesen kövestalajú helyeket és a fedezéket keresi. Süllőzésre tehát a hajókikötők köves falait, mélyvizű helyeit, a kőhányásokat keressük fel, különösen, ha szembe fuj a szél, egyáltalán, ha hullámos.

A fogás ideje: Mint minden ragadózó halat, a süllőt is legjobban tavasszal, nyár elején és ősszel lehet fogni, nemesal: azért, mert ilyenkor közelebb jár a mólóhoz, a köves partokhoz, hanem azért is, mert ilyenkor kevesebb a táplálékát képező, apró hal. Nyáron, nagy melegben a süllők a parttól rendesen távolabb eső, mélyebb vizekbe, vagy az ú.n. akadékokba vonnlnak. Nyáron tehát fel kell keresni csónakkal a mély, nyílt vizet, vagy a Balaton olyan helyeit (Győrök, Tihany, Aliga, stb.) ahol a víz tekintélyen mélységében a tiszta fenék sziklákból áll. Ezek a legjobb süllőző helyek.

Tápláléka: Mindkét süllőre élő kishallal, gilisztával, piócával, vagy döglött kishallal, haldarabkával horgászunk. De foghatjuk kisebb villantóval (blinkerrel) is.

Szerszám: A mólók, kővel behányt partok mellett, legegyszerűbben úszós szerszámmal, 8-10 mm öbölnagyságú horoggal szoktunk süllőzni. Az előbb említett csalik valamelyikét szereljük fel a hosszúszárú (Ponnel) egyágú horogra s annyi súlyt, hogy a csali lent maradjon és az úszó érzékeny legyen. Használhatunk 1-3 kg teherbírású selyem zsineget,folytatásaként pedig vékony műselyem patonyt. Az úszót úgy szereljük fel a zsinegre, hogy annak helyét könnyen váltóztathassuk, mert egészen a fenéken kezdve meg kell keresni azt a mélységet, amelyben aznap a süllők járnak. Általában csendes, tiszta vízben mélyebben, hullámos, zavarosabb vízben magasabban járnak.

A süllő (kősüllő) gyakran csapatokban jelentkezik s ha egy-két darabot fogtunk, a folytatás ritkán marad el. A süllő igen falánk állat s a volgasüllő egyáltalán nem óvatos. Az érzékenyre beállított úszót lassan leviszi a víz alá, s ha nem egész hallal horgászunk máris beakaszthatjuk a horgot. Ha nem élő hallal, hanem az előbb említett csali valamelyikével (giliszta, pióca, haldarab) horgászunk, sokkal nagyobb az eredmény, ha a szerszámot vezetgetjük: lassan húzogatjuk az oszlopok, kövek mellett, emelgetjük, süllyesztjük, vagyis a süllőt keressük, figyelmessé tesszük a csalétekre. Ezért nagyobb az eredmény, ha a víz erősen mozog, hullámzik, vagy erős folyásban van, mint pl. a siófoki móló végén, ha a Sió-zsilip nyitva van.
Más módja a süllőzésnek, akár nemes, akár kősüllőre, az élő kishallal való horgászás. Ebben az esetben megszokottabb az úszó alkalmazása, bár a nemessüllő a fenékről is felveszi az élő kishalat (a horog, a csali alsó ajkán be, az egyik orrlyukán ki). Elő csali esetében a horog előkéje és a zsinór, vagy (ha van) patony közé, egy kis forgókapocs kerül, hogy az úszkáló kishal (kisebb küsz, szivárványos ökle, stb.) össze ne csavargassa a szerszámot. Az ilyen szerszámnád is könnyen változtatható legyen az úszó mélysége és annyi ólmot tegyünk a szerszámra, hogy a csalihal felfelé ne úszhasson. Az élő kishal csalizásáról tudni kell, hogy 10 mm öbölnagyságú Pennel-horogra úgy tűzzük fel, hogy lehetőleg kevéssé sérüljön meg, tehát jól tudjon mozogni: pl. a hátúszó alatt vezetjük át a horgot a testen, úgy hogy a gerincoszlopot meg ne sértsük. Másik módszer az, amikor a hátúszó táján, egyik oldalon csak a bőr alatt vezetjük át a horgot. A folyóvízben használatos, az ajkakon át történő felcsalizás az álló Balatonban nem válik be, mert a kishal hamar kifárad az állóvízben fejjel felfelé lóg a horgon, tehát nem nyujt előnyt a döglött hallal szemben.

Másrészt a szájánál megerősített csalit a süllő, különösen a nemessüllő rendesen büntetlenül szakítja le. Természetesen az élő hallal szerelt szerszámot nem lehet sokszor dobálni, mert az élő kishal vagy megdöglik, vagy leszakad. A jó messzire való dobást igen megkönnyíti az olyan úszó, amibe ólom van beleöntve s egyébként is futó úszóként van szerelve. Ezzel a szerszámmal nem kell minduntalan újra dobni, tehát kímélni tudjuk a kishalat. Az ilyen úszónak is könnyen kell merülnie, mert a nemessüllő óvatos, tehát érzékeny szerszámot követel. Dobás után vagy helyben hagyjuk a szerszámot, esetleg a hullámzó víz viszi tovább, vagy lassan vezetgetjük. A bekapott csalit a süllő csalt egy arasznyira húzza le, akkor megáll, majd nyelésre forgatja a halat s aztán megy mélyebbre. Ez a pillanat a horog beakasztásának az ideje.
Ahol 2 méter, vagy ennél is mélyebb a víz (Tihany, egyes mólók, stb.) csónakkal felkeresett, a parttól. távolabb eső hínármezők szélén eredményesen használható az olyan szerszám, amelyen nincs úszó s a nagylyukú ólom a fenéken fekszik, az egyágú horgon pedig élő kishal van az ajkainál fogva felszerelve. A kishal a fenéken vergődik. Ez a szerszám tehát egészen hasonló az úszó nélküli pontyos szerszámhoz.
Alkalmas helyeken, főleg ősszel meg kell kísérelni a spinnelést, (pergőcsalis horgászat), fémhalacskával, kisebb csillogó kanalas blinkerrel, de főleg döglött kishallal. Ez utóbbi célra igen megfelel a hosszúszárú (Pennel) 8-14 mm öbölnagysúgú egyágú horog, amelynek szárára ólmot öntöttünk. Ilyen horgokat különböző nagyságban tartsunk készenlétben s annak nagyságát mindig a rendelkezésre álló kishal nagysága szabja meg. A horog szárát keskeny, olívaalakú ólom borítja. Ólmozott horgot szükségből magunk úgy készíthetünk, hogy a horgász-kereskedésben kapható ólomdrótot csavarjuk fel a horog szárára s kissé ráütögetjük, reszelővel megigazgatjuk.
Az ilyen ólmos horogra a kishalat a következőképen szereljük fel: a horgot bevezetjük a hal száján, majd tovább tologatva az ólmos horogszár a testbe kerül, a horog egész öble pedig a végbél nyíláson jön ki. Végeredménybon a hal kissé görbe lesz, tehát jól forog a pergésnél. Úgy a szájnál, ahol a horog füle vékony fémelőke forgókapcsába kerül, mint az alfelnyílásnál, ahol kijön, vékony lágy dróttal kötjük meg a halat, hogy görbe maradjon. Erre a szerszámra nem kell tehát külön ólom és ne tegyünk a hal elé propellert sem, de háromágú horgot se használjunk, mert mindez a Balatonban fölösleges.
A megfogott süllő, ha kevéssé sérült is, különösen nyáron hamar elpusztul. Döglött süllőt egy percig se tartsunk vízben, mert könnyen megromlik, vagy ízét veszti. A megfogott süllőket összerakható drótkeretbe hálókalitkában, vagy erre a célra jól bevált haltartó hálóban, amelyben úszkálni tud, pár óráig élve tarthatjuk. Erre a célra a haltartóháló fenekébe és efölé 20 cm-re rozsdamentes drótból, 1-1 a háló átmérőjével egyező nagy karikát kötünk be.

A sügér. (Perca fluviatilis, Linne.) Barsch.

E közismert, hal leírásával nem foglalkozom, de meg kell említenem, hogy a meleg Balatonban már 10 cm hosszúságnál ivarérett; igen lassan nő ós csak kivételesen éri el az 1 kg súlyt.

Tartózkodási helye: A Balatonban mindenült található. Szereti a búvóhelyet, legyen az növényzet, kő, oszlop, fürdőlépcső, onnan les a prédára, de a kisebbek gyakran csapatokba verődve lassan vándorolnak.
Táplálkozósa: Igen falánk ragadozó, amoly elkapja a kishalat, a horogra tűzött haldarabkát, gilisztát, álcát, rovart, sőt a nagyobb a körömnagyságú műcsalit (villantót) is.
Fogása: Igen jól harap, mert falánk és nem óvatos. Legjobban megy élő kishalra és gilisztára. A sügérhorgászatnál is előnyös a csali vezetgetése. Ha egy helyen már nem harap. vagy helyet változtatunk, vagy követjük a csapatot. Erre a célra Szurmay Báró szerint egy fogott sügérre zsineget erősítünk és annak másik végére egy dugót. Ha most a vízbe engedjük, követi a csapatot és megáll ott, ahol utolérte, tehát elárulja a többiek helyét. A sügérfogás különösen, ha ismerjük a nagyobb példányok tartózkodási helyét, igen szórakoztató sport. Az erre alkalmas szerszám könnyű rugalmas botból, 1-2 kg teherbírástú zsinegből, könnyű úszóból, kevés ólomból és 6-10 mm öbölnagyságú hosszúszárú (Pennel) horogból áll. (A rövidszárú horgot úgy lenyeli, hogy nem lehet kiszedni belőle.) Ha az úszót lehúzta, máris beakaszthatjuk a horgot. Tartózkodási mélysége változó: meg kell keresni. Az élő kishalat (legfeljebb 4 cm) a hátúszó alatt tűzzük fel. Hullámos vízben jobban harsa, mint csendes vízben. Egész éven át fogható, de legjobban harap ősszel. Ilyenkor nagyobbakat is fognak. Húsa igen ízletes, de kissé nehezen tisztítható; legjobb fonóvízbe mártani és utána bőrét lehúzni.

A ragadozó őn, önhal, balint. (Aspius rapax Agass.)Rapfen, Schied.

Ismertetőjelei:
Ez a szép, keszegalakú, 6-8 kg-ra növő ezüstős hal, elsőrendű sporthala a Balatonnak. Kecsesen karcsú, ezüst csillogású testén a hát kékeszöld úszói, a farkúszót kivéve gyengén vörösesek. Falánk, meggondolatlan ragadozó, de fogai nincsenek. Mindennek nekimegy, ami mozog, ami élni látszik. Bár legkedvesebb eledele a szélhajtó küsz (Alburnus) reárohan a vízen úszó kisebb madarakra, a békára, vízbepottyant egérre, rovarra, lepkére is. Talán mert meggondolatlan, vagy mert fogai nincsenek, sokszor elvéti a prédát; nem tudja kiszámítani a rohanás erejét és hosszát sem, így megesik vele, hogy orrát a csónakba veri s elalél, vagy beleugrik a csónakba, esetleg a partra repül. Nem tud jól célozni sem, ezért vadászterületén a kishalakat valósággal kifröcsköli a vízből. Ezzel el is árulja hollétét. Megtart bizonyos területet s ezen, hol itt, hol ott csapkodva üldözi a küszöket. Pompás gyors úszó, de nem kitartó. Ha a víz bizonyos hőfokot elért és a csalihalak már fent járnak, megjelenik az önhal és őszig a felszínen marad. Néha olyan magasan jár, hogy háta barázdát szánt a sík vízen. Hatalmas ugrásaiból arra következtetne az ember, hogy pompás izmai vannak, pedig a horogra került önhal csak rövid ideig fárasztható, hatalmas irama hamarosan elgyengül s pár perc mulya fehér hasa felfelé néz a vízen. Vízből kivéve hamar elpusztul. Húsa sovány, szálkás, fehér, de nagyobb példányok kirántva ízletesek. Április-májusban ívik.

Tartózkodási helye: A Balatonban a mólók előtt, a szabad vízben, vagy a mólók öbleiben futkároz. Meleg napolton felkeresi a nagyobb kiterjedésű, kövecses fenekű, lapos, sekély, menedékesen mélyülő partokat is. Ki kell lesni, hogy mikor, merre rabol. Különösen szép napos, egészen gyengén fodros vízben, nagy zaja hamar elárulja jelenlétét.

Fogása: mivel mindenre ugrik, ami mozog, mert melegben a felszínen, szeles időben, őazszel mélyebben, télen a fenéknél tartózkodik, fogása is többféleképpen történik. Általában, ahol a kishalak szertefröcskölését és az önhal ugrásait látjuk, ott a horgászeredmény ritkán marad el.

Horgászása:
Lehetőleg finom, nem feltűnő színű selyemzsineg (4-5 kg teherbírású) selyemhernyóbél patony, kevés ólom, s olyan úszó, amely elbírja az élő, úszkáló, hátúszója alatt, egyszerű horogra erősített kishalat. Nagyobb horgon, jó nagy giliszta. ősszel és télen az ilyen szerszámot egészen mélyre, nyáron 30-25 cm-re süllyesztjük. A csalihal 10 cm-nél kisebb, lehetőleg 5-8 cm legyen.

Pergőhorgászat:
Vékony, erős, nem feltűnő színű selyemzsineg, 1.5 m selyemhernyóbél s csak annyi ólom, közvetlenül a döglött kishal orra előtt, amennyi a dobáshoz okvetlenül kell. Csalinak használható kisebb döglött hal, amelyet selyemhernyóbélre szerelt háromágú horoggal látunk el, úgy hogy az előkét tű segítségével a végbélnyíláson vezetjük be és a szájon vezetjük ki. A hármas horog egyik ágát a farka tövébe akasztjuk be s a kishalat kissé meggörbítve, a szájnál fonállal kötjük a dróthoz. Az előke és a pattony közé forgókapocs kerül.
Horgászás nagy műléggyel vagy fémblinkerekkel, kis lapát, kanálalakú Farlow-blinkerrel, Haug-spinnerrel stb. igen sikeres.
Fontos, hogy jó messzire dobjunk, oda, ahol az önhal jár és a csalit közvetlenül a víz színe alatt vezessük. Itt-ott mehetünk kissé mélyebbre is, különösen, ha a víz kissé hullámos, mert ekkor a küszhalak is mélyebben járnak. Minden dobást vezessünk végig egészen a csónakig, vagy a partig, mert igen gyakran a harapás alak az utolsó pillanatban következik be. Ha szélcsend van, evezzünk ki a nyílt vízre a mólók elé, hagyjuk a csónakot szabadon és felállva dobáljuk körül a vizet. Ha önhal van a környéken és rabol, az eredmény ritkán fog elmaradni. Az önhal pergésnél úgyszólván magától fogózik meg, bevágni nem igen kell, ami azt is jelenti, hogy lehet jó messzire dobni. A ragadozó őn elsőrendű élvezetet nyujtó sporthal, amelyet könnyű megfogni.

A csuka. (Esox lacias L.) Hecht.

Csukára legjobb ősszel és tavasszal horgászni. Nyáron kizárólag csukára horgászni csak a nádasok mellett, vagy nagyobb hínármezők szélén lehet. A. harapás azonban mindig kétséges, mert a Balatonban igen sok a kishaltáplálék, tehát talál a csuka elég eleséget. Rendesen nem is csuka, hanem nagyobb sügér akad a horogra. Ahol azonbaú jár, ott érdemes vele foglalkozui.
Horgászata annyira ismert, hogy erről bővebben írni felesleges. Megemlítem, hogy igazán sportszerű csak a pergőkészséggel (spinnelés) való horgászata, vagy az úszós felszerelés. A kirakott nyelőhorgokkal való fogás lehet kiadós és kényelmes módszer, de nem sport, mert itt a csuka önmagát fogja meg. Ehhez nem kell horgász. Pálcanélküli, nyelőhorog felszerelést (csukatányér, csukazsinór) a Balatonban nem is szabad hásználni. Tavasszal, ősszel, pergős szerszámot használunk a csukára. Sajnos, tavasszal nem szállhatunk csónakra, mert az erre jogosító jegy csak a nyári és őszi hónapokra érvényes. Nyáron használjuk az úszós felszerelést s az egyes horgot kössük lágy drótra (amalgám-, vagy wolfram-drót), mert a csukának éles fogai vannak. A patony mindkét végére tegyünk forgókapcsot, hogy a úszkáló kishal a szerszámot össze ne gubancolja. A kishalat úgy csalizzuk fel, mint a süllőnél említettem, hogy sokáig élve maradjon és szabadon úszkálhasson. Ha a csuka elkapja a csalit, adjunk neki zsinórt és ha megállt, várjuk meg, amíg a kishalat nyelésre megfordítva újra elindul. Ilyenkor rendesen mélyebbre törekezik: ez a megakasztás pillanata. A bevágás ne legyen túl erős, hanem rövid, határozott, mert a horog már úgy is jó helyen ül. A megfogott csukát ne erőltessük azonnal a víz színére, ha nem hagyjuk kitombolni a mélyben, mert itt nincs akkora ereje, mint a felszínen. Ha fáradt, a zsinórt mindig feszesen tartva, fokozatosan hozzuk közelebb s vigyázzunk utolsó mesterkedésére, a „csukaugrásra” a víz színe fölé, amely rendesen végső kísérlete a szabadság visszaszerzésére.
Egyes helyeken alkalmas lehet a paternoster felszerelés, amikor a zsineg végén levő ólom a fenéken fekszik, az úszó a víz színen, s a kettő között kb. fél vízmélységben van forgókapocsba erősítve a drótelőkére szerelt egyes horog, rajta az élő kishallal. Ennek a szerszámnak az az előnye, hogy az egyezer bevetett horgot nem kell folytonosan újra dobni: megkíméljük vele a csalit, helyén marad a szerszám és a kishal szabadon kering.

A közönséges, vagy lesőharcsa. (Siturus glanis L.) Wels, Waller.

A Balatonban elterjedt hal, de sportszerű horoggal nagyobb példányokat fogni, nem igen lehet. Ennek oka nem csak az, hogy a nagy harcsa főleg éjjel rabol, hanem, hogy nehéz a nagyobb példányok tartózkodási helyét megtalálni. Ha a víz zavaros, hullámos, az idő viharos, köves partoknál foghatunk 1-2 kg súlyú harcsakölyköket, ha a víz azon a helyen legalább 2 m mély. Viharos időben, ha egyébként harcsák szoktak ott tartózkodni, könnyű megfogni a legegyszerűbb úszós horoggal, amelyre kishalat, nagy gilisztát, májat, piócát tettünk. Egyáltalán nem óvatos. Lehúzza az úszót és bevágás után olyan erősen húz, mintha ötször akkora volna, mint amilyen a valóságban.
A süllőkből és harcsakölykökből készült halpaprikás (pörkölt) kiváló magyar eledel. A nagy példányokat hálóval és nem sportszerű, éjjelre kitett nyelő horgokkal hivatásos halászok fogják.

Az amerikai törpeharcsa. (Amiurus nebulosus Raf.) Zwergwels.

Ismertetőjelei:
Hasonlít a mi harcsánkhoz, de nem nő meg akkorára. Észak-Amerikából került hozzánk, de ma már felhagytak tenyésztésével, mert sokat eszik s rendesen alig éri el a ¼ kg-t. A közönséges harcsa alsó állkapcsán 4 a felső 2 bajusz van, míg a törpeharcsánál mindkettőn 4-4. A lesőharcsa farkalatti úszója nagyon hosszú és a végbélnyílástól a farkúszóig terjed. A törpeharcsánál a farka alatti úszó rövidebb és nem éri el a farkúszót. A törpeharcsának a hátoldalon a farkúszója előtt zsírúszója is van. Hátúszójának első sugara pedig felállítható szúrós tüske, amellyel az ember kezén fájdalmas sebet üthet.
Igénytelen, szapora, falánk hal, amelyet egyszerű gilisztás horoggal könnyen meg lehet fogni. Húsa sárgás, lágy, de nem rossz ízű. Ha helyét köves, iszapos talajon eltaláltuk, egymásután szedhetjük ki őket. Ikrapusztító kártékony hal.

A fehér halak :

Az eddig felsorolt halakkal kb. ki is merítettem a Balaton számottevőbb és a sporthorgászt elsősorban érdeklő halak tárgyalását. Utoljára hagytam az ú. n. „fehér halakat" vagyis keszegféléket. Ezek a békés halak képezik a Balaton halállományának a fő tömegét és horgászatuk is a legkönnyebb, legkiadósabb mulatság. Nem lehet célom, valamennyi fajtával foglalkozni s így csupán azokat említem meg, amelyek vagy mindíg horgászható gyakori fajok, vagy mint csalihalak érdemlik meg a pár sort. A keszeghorgászathoz könnyű, hajlékony bot, finom selyemzsineg, minél könnyebb aszó és az illető faj nagysága szerint választott 4-8 mm öbölnagyságú horog kell. Minél fínomabb, érzékenyebb a szerszámunk, annál nagyobb lesz élvezetünk. A különböző keszegfélék fogása, mivel ezek a halak vannak legnagyobb számban a Balatonban, szórakoztató mulatság, teljes sport, de csak az igazi sporthorgásznak: nemcsak első iskolája a kezdőnek, hanem ügyességre, és a szerszámmal való bánnitudásra is nevel.

Báró Szurmay szerint jól magunkhoz csalogathatjuk a keszegeket, ha kb. lencsenagyságra összetört száraz tojáshéjdarabkákat szórunk a vízbe. Ez olyan hatással van a kíváncsi keszegnépségre, hogy minden fajta odasereglik, fent a kisebbek, mélyebben a nagyobbak, ilyenkor jól foghatók. Elsőnek a két legnagyobb fajt említem meg.

Dévér, dévérkeszeg, (Abramis brama L.)Brachsen.

Ismertetőjelei: Magashátú, lapostestű, ezüstös szürke színű. Háta és úszói feketések, szürkék. Igen hasonlít a tányérkeszeghez (Blieca björkna), amellyel minduntalan összetévesztik. A dévér hátászújának végéből vont függőleges vonal beleesik a végbélúszóba. Hátúszójának alapja hosszú. Leginkább 0.5 -1 kg; a nagyobb ritka.
Tortózkodási helye: A Balatonban seregesen élő tömeghal, főleg a mélyebb, hínáros, iszapos helyeken. Április-júniusban sekély, fövenyes helyeken nagy csapatokban, erős csobogással ívik. A nagyobb példányok kint a mély, nyílt vízben éhiek. Erős szélben nyáron közel a felszínhez jár. Meleg, csendes időben a mély víz fenekén; néha feljebb. Ilyenkor hálóval tömegesen fogják.
Tápláléka: A pontyéhoz hasonlóan kitolható, feltűnően kis szájával túrja az iszapot s kiesi, finom növényrészeket, álcákat, rovarokat, kis csigákat keres.
Fogása: eL kell a helyét találni. Előetetésre alkalmas a főtt árpa, búza, lágy tészta, tejes kukorica. Legkedvesebb eledele a 2-3 exn nagy vűrös giliszta. A csali a fenéken feküdjék, vagy ahhoz egészen közel. Igen óvatosan kap. Szája igen kicsi, ezért nagy falatot nem fogad el. Az úszót nem viszi le, inkább felfekteti és oldalra ferdén továbbviszi. Szája puha, tehát a bevágásnál és a fárasztásnál óvatosak legyünk, legkönnyebb tavasszal és ősszel fogni, nyáron csak a hajnali és esti órákban. Ha tartózkodási helyét megtaláljuk, horgászat előtt fejtsünk le a partról 1 tányér nagyságú gyepdarabot és azt ereszszük csendesen a vízbe. Félóra múlva a környék összes dévérei keresik benne a gilisztákat. Ha most apró vörös gilisztával horgászunk, az eredmény nagyon valószínű lesz. Húsa, mint általában minden keszeg húsa, sovány, szálkás, de ízletes. Ügy a dévér, mint a tányérkeszeg sűrűn bevagdalva, (irdalva) paprikás liszttel bedörzsölve, kevés forró zsírba félszárazta sütve, nagyon ízletes magyar étel, amelyre igein jól esik a Balaton-vidéki erős bor.

Tenyérkeszeg. (Blicca björkna.)Günster.

Ismertetőjelei:
Alakja miatt összetéveszik a dévérkeszeggel. Hátúszójának vége és a végbélúszó eleje egy függőleges vonalba esik. Kb. 1 kg-ig nő. Minden egyébben megegyezik a dévérrel.

A verésszárnyú koncér. (Leuciscus rutilus L.)Pfötze, Rothfeder.

Ismertetőjelei:
Ezt meg a nagyon hasonló pirosszemű kelével lehet összetéveszteni. Szája vízszintesen áll (a kelénél ferdén fölfelé). Hátúszója pontosan a hasúszó fölött vau (a kelénél a hátúszó hátrább esik). Has és alsó úszója vörös, hát- és farkúszója kissé vöröses. Háta kékes-zöldes-fekete, különösen hasitája ezüstös. Kb. 20-25 cm-re nő meg.

Tartózkodási helye, tápláléka: Szép, de közönséges hal, csendes, növényekkel benőtt helyeken tartózkodik, mert tápláléka elsősorban növényi (algák, finom hajtások). Közel a víz színéhez jár s csak hidegebb időben megy mélyebbre.

Fogása: Igen jól lehet rajta a horgászatot megtanulni, mert jól harap és mert úgyszólván mindenütt megtaláljuk, ahol növények nőnek. Elsőrendű csalihal a csukázáshoz. A kb. 5 mm öbölnagyságú horogra kis tésztagalacsint, gilisztát, kis szöcskét, vagy legyet teszünk. Meg kelt keresni azt a vízszint, amelyben aznap vannak. Harapáskor az úszót majd többször egymásután lehúzogatja és hirtelen elengedi, ilyenkor játszik a csalival, mert vagy a csali nagy neki, vagy a horog, máskor alig merül e1 az úszó, de már is oldalfelé megy. Ezek a nagyobb példányok, tehát haladéktalanul be kell akasztani a horgot.
A vörösszárnyú már korán tavasszal harap kis gilisztára e kisebb példányai csuka és süllő csalinak igen alkalmasak. Ez a körülmény különösen ősszel értékes, amikor küszhalat már nehéz fogni. A nagy példányokat nyáron pontyozás közben, mély vízben, főtt kukoricával fogjuk.

A pirosszemű kele. (Scardinius erythrophthalmus L.) Rotauge.

Ismertetőjelei:
Igen hasonló a veresszárnyú koncérhez, de szája ferdén felfelé nyílik és hátúszója észrevehetően hátrább áll, mint hasúszója. Úszói vörösebbek, mint a koncérénál. Has- és alfelúszója között a has, oldaltól nézve sarkos. Háta rendesen barnászöld, oldalai rezesek, hasa ezüstös, szeme vörös. A koncárnál szívósabb, tehát csalihalnak még jobban megfelel, Májusban ívik és a koncárral kereszteződik is.

Tartózkodása: Szereti az iszapos fenekű vizet, általában a csendes, növényekkel benőtt helyeken él. Nem jár mélyen és különösen napos, meleg időben egészen a felszínen tartózkodik. 20 cm-res nő meg.
Tápláléka és fogása egyezik a koncérával.

A kárász. (Garassius vulgaris Nilss.) Karavsche.

Ismertetőjelei:
Alakja hasonló a pontyéhoz. Háta ennek is magas, de teste lapítottabb, mint a pontyé. A ponttyal kereszteződik. Hátúszója hosszú, feje tompa. Háta szürke-feketés, hasa sárgás.

Természetrajza: ivása május-júniusban. Lassan nő s ritkán éri el a 1 kg-t. Rendesen 20 dekás. Sekély, iszapos helyen él. Szívós, kevés oxigénnel beéri és így rossz vízben is megél. Tápláléka mind állati, mind növényi. Általában a fenéken él.

Fogása: Csupán kárászra horgásznia Balatonban nem érdemes. Csali: kis tésztagombóc, giliszta.

Felhasználás: Széles alakja miatt legfeljebb a kis példányok ősszel csukacsalinak használhatók. A horgon szívós, mozgékony. Húsa ízletes, de szálkás; nyárson vagy parázson sütik, ezenkívül alapja a magyar „halászlének".

A garda. sugárkardos, látotthal. (Pelecus cuftratus L.) Schichling, Ziege.

Ismertetőjelei:
Nyúlánk, kétoldalról teljesen lapított hal. Oldalról nézve háta egyenes, hasa, különösen a toroktájon öblös és késszerűen éles. Szája felfelé álló és szeme nagy. Színe tiszta ezüst. O1dalvouala kanyargás (egyetlen ilyen hall!). Mint szája is mutatja, felszínlakó: a vízrehullott apró rovarokból é1. Leginkább 20-25 cm nagy. Ívása május-júniusban. Fiataljai a fogas kedves eledele. Igen szép hal, de húsa silány. Régen népeledel volt, ma a küsszel együtt a halliszt anyaga. Csillogó pikkelyeiből gyöngykivonat készül. A garda balatoni specialitás (látott hall).
Fogása: Csak alkalmilag, kis gilisztás szerszámmal.

A compó, cigányhal. (Tinta vulgaris Cuv.) Schleie.

Ismertetőjelei:
A pontynál nyúlánkabb, hengeresebb. Hátúszója rövid, pikkelyei igen aprók és a bőrben jól tartanak. Szájzugaiban 2 kicsi bajsza van. Bőre erősen nyálkás, színe változó, rendesen olívzöld. Háta sötétebb aranyos ragyogású. Minden úszója lekerekített. Ívása május, június, sőt júliusban.

Tartózkodása: Lassan növő, állandóan az iszapos fenéken tartózkodó lusta állat. Szereti a dús növényzetet és lehetőleg kerüli a fényt, így inkább este, vagy éjjel mozog. Sűrűn benőtt, iszapos helyeken túrja az iszapot, amit a víz felhőszerű megzavarodása és a felszálló buborékok is elárulnak. Megnő 1 kg-ig, de rendesen kisebbek akadnak horogra. Nálunk olyan lassan nő, hogy 3 éves korában sem több 20 dk-nál. Igénytelen, Szívós állat.

Fogása:táplákléka: Egyenesen compóra horgászni a Balatonban nem érdemes, mert nem gyakori. Lustán harap, legtöbbször húzogatja az úszót, majd elengedi. Kissé lehúzva tartja és később lassan megy vele. Néha pontyozás közben lehet főtt kukoricával fogni. Eledele korhadó növényrészek, kis csigák, rovarálcák. A hínárközti kis tisztásokban kell keresni. Csalinak legjobb a kis giliszta, ha az lehetőleg a fenéken fekszik. Húsa jóízű, kövér, de nálunk nem sokra becsülik (cigányhal). Németországban, ahol nagyobbra nő, jelentős piaci áru (minden étlapon szerepel „Schleie nach Grösse”).

A szélhajtó küsz, küszhal, pisze. (Alburnus lucidus Heck.) Schneider, Ucklei, Schneideriaube.

Ismertetőjelei:
A felszín közelében tömegesen tartózkodó karcsú, 10 cm körüli, csillogó, ezüst¬színű, kíváncsi, eleven halacska. A ragadozók, főleg a süllők, fő tápláléka. Háta szürkés vagy kékes. Igen gyenge állat. Pikkelyeiből gyöngykivonat készül. Nyáron a sűrű növényzet, vagy kövek mellett a sekély vízben ezrével ívik.

Tápláléka: Felfelé néző kis szájával táplálékát a felszínről szedi. Minden vízbehulló tárgy után mohón kap.
Fogása: Legkisebb horog, vékony cérna, gyufaszálnyi kis úszó, pár cm. ereszték. Léggyel, kendermagnyi kis tésztával tömegesen fogható kis csalihal a ragadozók horgászásához, úgy élve, mint döglötten (feldarabolva, vagy egészben). Hidegebb időben, vagy hullámos vízben 10-20 cm. ereszték. Ősszel már leginkább csak csalihálóval lehet fogni. A Balatonból újabban megengedett 1 m terjedelmű sűrűszemű csalifogó-hálóval fogható és gyűjthető. Ennél azonban célszerűbb a nyélreerősített lepkefogóháló szerű küszfogó, amellyel tömegesen emelhetjük ki, ha a csapatba hirtelen belekapunk. Mivel döglötten hamar megromlik, még nyári horgászaton is konzerválni kell, mert pár óra múlva használhatatlan. A kifogott küszt vagy ütéssel, vagy erős sósvízbe való tevéssel megöljük. Ezután vászondarabba csavarjuk, de előbb alaposan megsózzuk. Így nem puhul meg és csillogó Színe is megmarad. Egészben pergésre, feldarabolva süllő-, sügérhorgászatra használjuk.

Adjon Isten jó fogást !!
Behinya Miklós,1940

Balatoni Sporthorgász A. B. C. (Behinya Miklós,1940)


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">