A süllő és horgászata - 1908 - Öreg horgász • Horgaszat.hu

A süllő és horgászata - 1908 - Öreg horgász



A süllő a tokfélék mellett sík vidéki vizeink legértékesebb hala, úgy ízletes húsa mint mesterséges szaporíthatósága folytán. Kivált a balatoni "fogas" világhírű eledel. Nálunk mindkét faja honos, úgy a fogassüllő (Lucioperca sandra) mint a kősüllő, (tótsüllő, Bandár. Luc. volgensis) melyeket könnyű egymástól megkülönböztetni, mivel a fogas süllő karcsúbb, feje hegyesebb és pásztái halványak, míg kősüllőé sötétebbek. A fogassüllő jobban és aránylag gyorsabban fejlődik, emiatt csakis ezt szaporítják mesterségesen, kizárólag peték útján. Húsa is keményebb és ízesebb mint a kősüllőé. Az utóbbiról némelyek azt állítják, hogy egészen ízetlen. Ez azonban már túlzás, mert jó biz az, csak volna mindig. Teljesen megegyeznek azonban abbeli tulajdonságukban, hogy mindkettő gyanakvó, óvatos és különösen igen válogatós a csaliban. Holt csalira süllő ritkán megy, mert gourmand és a dögöt megveti.

Egyéb, a horgászt közelebbről érintő tulajdonságait illetőleg kiemeljük, hogy a süllő, mint minden ragadozó, rablóhal napkőzt legtöbbnyire lesben áll, víz alatti tuskók, kövek közt vagy a fenék mélyedéseiben és csak kora reggel vagy késő este indul préda után. Napközben horgászva ilyen süttyedt tuskók, kövek, fasinák mellé kelt tehát horgunkat kivetni, viszont este és kora reggel már szabadabb és tisztább helyeket választhatunk erre a czélra. Tapasztalás szerint legjobban pedz a süllő a melegebb évszakban reggel 4-től 7-ig és este 5-től 8-ig.

Az évszakot illetőleg legkedvezőbb hónap június, mikor az ivás miatt leromlott és kiéhezett süllő Ugyancsak mohón veti magát táplálék után s ennek folytán a horgot is jól pedzi. Ámde ilyenkor meg a húsa nem sok értékű. Július és augusztus hónapokban nem igen reagál a csalira, ellenben szeptemberben egészen október közepéig ismét járja a horgot, ahogy a téli nyugalomra és koplalásra előkészülve, a szokottnál is erősebben táplálkozik. Márczius hónap nem ér sokat, áprilistól június 15-ig tilalom alatt áll, vagyis mint ezekből kitetszik, a kedvező fogás ideje rövid.

Miután a süllő igen óvatos, gyanakvó hal a horgászatnál tartózkodnunk kell mindentől, mi feltűnő s gyanúját kihívja. Horogkészletünk legyen egyszerű, mint minden csillogó-villogó fémrészektől. A patony lehet selyemféreg bélből vagy galván sodronyból, de semmi esetre se legyen az rézhúr, mivel ez feltűnő. A horog inkább vékony legyen mint vastag, mivel a süllő a horgon a leggyámoltalanabb hal s szinte ellentállás nélkül kiemelhető, ha a horgász gyorsan végzi a partra vetést. Később azonban okveteilenkedni kezd és ilyenkor a horog hamar kiszabadul a szájából, kivált ha nem jól fogott. A süllő csakis eleven csalira megy, azért ennek feltűzése és életben tarlása különösen fontos tényezője a sikernek. Legjobb a horgot a hátsörényúszó mögött, hegyével a fej felé csupán a bőr alatt áthúzni, úgyhogy az az első tüske mellett jöjjön ki, mert így kevésbé feltűnő. A buktató se legyen nagy, sem pedig feltűnő. Igen jó a kákából való magunk által készített.

Aki jártas a pisztránghorgászatban, nevezetesen tud buktató nélkül fenékre sűlyedt horoggal dolgozni, legjobban teszi, ha ezt a módot alkalmazza a süllőnél is. Ilyenkor azonban a patony fölé egy átfúrt "ficzkót" vagy ólomdarabot tegyünk súlyzóul, hogy az egész elég súlyos legyen és a csalit ne mozdíthassa el helyéről, de viszont a csali azért ne legyen a fenékhez kötve, hanem felemelkedhessék és mozoghasson. A fogás ezen módja érdekesebb mint a buktatóvali horgászat, de mivel a horognyelet folyton kézben kell tartani fárasztóbb és viszont az is bizonyos, hogy rendesen nagyobb süllőt is fogunk. Süllőre csakis kisebb horgot tanácsos használni, mivel, mint előbb említém, nagy ellentállásra nem képes és gy nem kell horogtőréstől tartani. De meg a kis horog nem oly szembetűnő, a csalit sem sérti annyira, ennélfogva tovább él, a mi a süllőhorgászatnál fontos dolog, a már említettek miatt.

A horognyél ne legyen túl hosszú, mivel különben kezelése nehéz és kényelmetlen. Legfeljebb 320—340 méter lehet és okvetlenül bírjon zsiniórkarikával, hogy segítségével a horgot messzebbre is dobhassuk. Felesleges hangsúlyozni, hogy a horgászásnál a csendes viselkedés elengedhetelen, ha csak lehet, ne is dohányozzunk, ami ugyan dohányzó emberre nézve nehéz feltétel. A horog járását a víz mélységéhez szabjuk, vagyis azt előzőleg megmérve, annak fele vagy kétharmad mélységére állítsuk be. Kiválóan fontos mozzanat a süllőhorgászatnál is a horog bevágásának helyes időpontja. E végből tudnunk kell, hogy és miképp viselkedik a süllő a horog irányában? Ha a csalit észreveszi, éppen nem rohan feléje, hanem csak lassan, óvatosan, mintha csak gusztálná prédáját, úgy közelít feléje és csak ha nem gyanakszik, ragadja azt meg, akkor is csak egy darabig halad vele, aztán megáll, kis vártatra megint tovább halad és csak azután lát annak lenyeléséhez, mivégből a csalit szájában úgy fordítja, hogy fejjel haladjon lefelé. Nos ez az a pillanat, amikor a horgász bevág. A pillanatot nem nehéz kilesni, mert a buktató viselkedéséről tisztán kivehetjük a hal magatartását. Ha a bevágással sietünk, a süllőt könnyen elszalasztjuk, mert a csalit mintegy a szájából kirántjuk. Ellenben ha késlekedünk, legfeljebb az a baj érhet, hogy a horgot a hal torkából kelt majd kiszabadítani, afféle horogszabadítóval.

Ha nem nagy halat érzünk a horgon, azt egyszerűen kicsapjuk, ha azonban nagyobb ellenállást tapasztalunk, Úgy a horogínt gyorsan karikára szedjük és a halat kiemeljük. Süllőnél sem vágóhorogra, sem kiemelő hálóra szükség nincs, mivel a nagy süllő nem igen megy a horogra. Jómagam már vagy 50 év óta horgászok, de két kilón felüli süllőt nem fogtam, pedig akad nálunk 5—ő, sőt 10 kilós is. itt mindjárt azt is megemlítem, hogy a kisebb, mondjuk kétéves süllő csoportosan jár és korántsem oly óvatos, félénk, mint a fejlettebb. A horgász türelmét ugyancsak próbára teszi az ilyen társaság, mert szinte habozás nélkül kapják el a horgot s alig győzzük 20—24 czentiméter hosszú 2 újnyi széles halakat a vízbe vissza ereszteni. Legjobb ilyenkor a horgászatot egy félórára abba hagyni amíg a raj elvonult. Effélét gyakran tapasztaltam, sőt még ki is nevettek érte, hogy az apró süllőt visszaeresztettem, mert hát a mi németjeink azt tartják: "Kleine Fische gute Fische".

Folyóvízben az eddigitől némileg elütő módon horgászunk. Általában kiemelendő, hogy itt a süllőre vagy eleven csalival, vagy természetes hallal csalizott horoggal vagy pedig fémforgóval horgászhatunk. Ha élő csalival és buktatóval horgászunk, a kivitel ugyan a leírt módon történik, ámde a felcsalizást máskép végezzük. Nevezetesen a csalit lehetőleg Úgy kell alkalmazni, hogy helyzete hasonló legyen ahhoz, minőt a hal természetes állapotban elfoglal. Ám ha a fentebb előadott mód szerint tűzzük a horogra, úgy az a víz sodrával keresztbe fordulna, ami okvetlenül gyanússá tehetné a süllő előtt. Ebből őnként folyik az a fontos szabály, mely szerint a csalit úgy kell feltűzni, hogy oly helyzetbe jusson, mintha úsznék. Ennek egyik módja abban áll, hogy a horgot a csali két ajkán átszúrva fűzzük a horogra.

De az ekként megerősített halat a ragadozó könnyen lekapja, anélkül, hogy maga rajta vesztene. Jóval erősebben áll, ha a horgot a szájon vezetjük be és vagy a szemnél vagy a szilványánál vesszük ki. Csakhogy ily esetben, az erősen megkínzott kis hal nem sokáig él, mi folyóvíznél annyiban nem is okvetlenül szükséges, mivel a víz sodra mozgatja a csalit. Részemről a felcsalizásra legjobbnak ezt a módot találom: A horgot a szájon vezetem be és a szilványánál ki, aztán hátra húzom a farkáig és a farkuszony előtt a kis halon átszúrom úgy, hogy a hal kissé meggörbítve legyen. Igy felerősítve kész a vonóhorog. Ekkor azonban ajánlatos a patony és horogín közé egy forgót (Carabint) is tenni nehogy a horogín sodródjon a hal forgása miatt - ugyanezt tudvalevőleg a forgó horognál is alkalmazni kell.

A horog kivetését folyóvízben különféleképp végezzük. Egyenes parton állva a víz folyására merőleges irányban eresztjük a buktatós horgot a vízbe, és lefelé úszni hagyjuk addig, míg nézetünk szerint alkalmas helyre jutott, egy ideig ott hagyjuk, aztán horogínt adva, lejjebb úsztatjuk, ismét kis ideig megállítva.Ezt a manipulácziót addig folytatjuk, míg alkalmas hely és horogín készletűnk tart, ekkor a horgot lassan felszeggyük néha pihenőt tartva, míg a horog hozzánk ér, kiemeljük és a proczedurát ugyanazon helyen vagy további, más alkalmas helyen megismételjük. Forgóknál, öblöknél pedig épp úgy horgászunk, mint állóvízben.

Ha pedig folyóvízben buktató nélkül dolgozunk, úgy a horgot cirka 10—12, sőt ha tudjuk, 15 méterre kidobjuk, átengedve azt a vízfolyásnak. Horognyelünkkel pedig dirigáljuk a horgot vigyázva, hogy a vízfenékre ne jusson, horogínt engedve és ismét bevonva s aztán a horognyél emelésével és sülyesztésével tartjuk azt magasabban vagy mélyebben. Lassan-lassan a parton lefelé haladunk és alkalmas helyeken megállunk. Ha a hal nem pedzi a horgot, úgy szép csendesen azt bevonva, más helyen próbálunk szerencsét. Ha a süllő megrántja a horgot, késedelem nélkül ínt kell részére eresztenünk. Ezért jó a bal kézben egy keveset karikába szedve készletben tartani, hogy a horog megrántásával rögtön engedhessünk. A bevágást illetőleg áll amit az előbb előadtam: őrizkedjünk az elhamarkodástól! Igen kapós csalit készíthetünk magunknak következő, módon: Egy nagyobb, széles keszeget, ha van, dévért, hosszában kettévágva a szálkáktól megtisztítjuk és aztán újnyi széles szalagokra vágjuk. Egy ilyen szalagot felső, vastagabb végénél fogva egyszerűen a horogra fűzünk. Folyóvízben buktató nélküli horgászatnál igen jó szolgálatot tesz, kivált süllőre és őnre (Aspius rapax) és előnyös annyiban is, hogy feleslegessé teszi a csali kannának magunkkal való czipelését, miután az ily hússzeletből 10—12, zsebünkben is elfér.

A süllőre még fonó horoggal kis hallal felcsalizva és fémforgókkal is lehet horgászni. Erről azonban már más alkalommal bőven szóltam e helyen. Csupán annyit kívánok megemlíteni, hogy hosszú tapasztalataim arról győztek meg, hogy kivált a fémforgóra a süllő igen ritkán reagál és ekkor sem igen sikerül a bevágás, mivel a süllő a csalit nem kapja be mohón. Ez okból annak alkalmazását nem is merem tiszta szívvel ajánlani, hanem azt tartom, maradjunk az egyes horognál és eleven csalinál.

(Az Öreg horgász eredeti tárcája, a Halászat 1908 évfolyamából.)

A süllő és horgászata - 1908 - Öreg horgász


valahogy az elmondottakkal

valahogy az elmondottakkal nem értek egyet teljesen, a süllő dög evő főként, a csuka az ami nehezebben megy rá a dög kis halra, a süllő minden további nélkül felveszi a dög halat illetve halszeletet, sőt tapasztalataim szerint jobban is lehet fogni döggel avagy szelettel mint élő kishallal. Az meg, hogy a süllő mikor kap, az kérem a víztől függ, tiszta vízben az elhangzottak igazak, viszont mocsaras tavakban, ahol a nap fénye nem jut le a víz alá, egész nap fogható a süllő. A kishal csalizásról meg annyit, hogy nem értem miért kell ilyen körülményesen felcsalizni, fogom és a hátuszonyánál átszúrom a horgot, olyan tökéletesen megy a kishal illetve nyeli be a süllő, csuka akármi mint ahogy az meg van írva. És a süllő abszolút nem kényes hal, olyan mint a csuka, egy vasvillára is rámegy ha éhes. jó példa, hogy volt olyan amikor hülyeségből, egy meghajlított szeggel fogtam süllőt. A twister-t jobban kedvelik, mint a villantót, az , hogy konkrétan milyen színű az a víztől függ. Nekem a neon zöld vált be eddig mindig. A süllő mellesleg leginkább a partközelben vagy a fenéken időzik, a csuka és a harcsa szereti a beborult fákat stbstb... Több évi süllőzéses tapasztalataimat mondtam most el, ezek nem tények, mint a fent említettek, hanem ahogy igazából van...

Kedves Synko, kérlek vedd

Kedves Synko, kérlek vedd figyelembe, hogy az írás 1908-ból származik...

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">