A pisztráng (Dr. Pelech E. János, 1879) • Horgaszat.hu

A pisztráng (Dr. Pelech E. János, 1879)



Kedves horgász barátaim, most egy olyan irodalmi különlegességgel szeretnélek benneteket meglepni, amihez foghatóval, ritkán találkoztok. Ez a kis írás 1879 ben látott napvilágot, a (Magyarországi Kárpátegylet évkönyvének a VI. évfolyamban), szerzője : Dr. Pelech E. János, felsőmagyarországi orvos ember.

A tanulmány jelentősége, hogy ez az első sporthorgász beállítottságú írás a Magyar horgász irodalomban. Sajnos közkönyvtárakban fellelhetetlen, a Széchenyi könyvtárban is csak mikrofilmen lehet megtekinteni. Egy kedves antikvárius barátom jóvoltából tudjuk közölni. Az írás nyelvezete és stílusa mosolyt csal arcunkra, de így is érdekes olvasmány, mivel a természet iránti rajongó szeretetről tesz tanúbizonyságot.

A pisztráng.
Tiutta fario. Salar Ausonii.(Salmo fario. Linné. )
Dr. Pelech E. János-tól

A természet mindenki számara rejteget gazdag kincstárában gyöngyöket, de kéretlenül nem nyújtja oda senkinek.
Magunknak kell azokat fáradságos úton fölkeresnünk. A bölcsésznek a világ fogalom, a költői kedélynek kép, a rajongónak álom, csak a búvárnak valóság.
(Orges)

Magas hegytőről körültekintve, pompás kilátás lep meg, - az alattunk elterülő tájnak összhangzatos szépségét mindnyájan érezzük, a természet bájai lelkünket elragadják. Ki az, kit a természettel való társalgás föl nem hevít ? Nincs senki, ki a természetben valami élvezetest találni nem tudna! A köznapi ember a környező tárgyak és tüneket csak összesített benyomását érzi, mely kellemesen tölti el, noha arról számot adni nem tud, mi az, mi benne a gyönyört, a szépnek érzetét fennkölté. A tourista azt szereti a természetben, ami váratlan, ami rendhagyó, ami nagyszerű, neki az Alpok hóvilága, a sarkvidék jéghegyei, a Vezuv kitörése, forró égőv buja növényzete, a Niagara hatalmas esése, a titkos barlang rejtett kincse érdekes. A festőt a távlat szemlélete, a hegyek körvonalainak változatossága, a szikla-alakzatok ellentétes vonalainak bizarr szövedéke gyönyörködteti, őt a láthatár halványúló színeibe olvadó bérczek, a halmok ellapúló felületeinek összhangzatos egyesülése, a levegő, nap, föld és víz kölcsönös színjátéka, a megkapóbb fényhatások tudják lelkesíteni. Az ábrándos, gyöngéd leányka a rét és mező illatos virágival enyeleg, merengve hallgatja a völgyek mélyében futó bérczi pataknak titkos csevegését, méla tekintete a távol halmokon, az erdős bérczekre téved, s a kristályvizű tó sima tükrében elmerül, lelke a rengeteg fenyőinek igéretes sötétjébe, az erdő vonzó, titkos magányába vágy, a lemenő nap bíbor sugárival vagy az arany szegélyzetű felhőkkel társalog.

A természettel való ily érintkezés kétségkívűl gyönyörrel teli és élvezetes, de abban része, csak a kedélynek van. Az egyes tárgyak és jelenségek nem annyira önmagukban érdekesek, mint inkább azon eszmék által válnak azokká, melyeket értelmünkkel hozzájuk kötünk. Ott, hol a természet jelenségeinek hatásai az érzékek által felfogva, - az értelem számbavétele nélkül, közvetlen a kedély világába hatolnak, soha sem lesznek oly nagyok, oly magasztosak, a belőlük merített élvezet oly tiszta, oly nemes, mint ott, hol a tünetek felfogása az értelem tevékeny ellenőrzése mellett történik; - így nem csak a kedély, de az értelemben is tartós nyom marad. Ha a hegytetőn széttekintve, elgondolni tudjuk, hogy ama pompás összhanghoz, mely körül vesz, mily különböző viszonyok, az erők mily változatos hatásai, az élet és szervezetek mily sokszerű nyílvánúlásai hatottak és hatnak közre szüntelen, mennyi minden megy végbe, míg emez összhang létre jön, mely egy örökös változatlan körfolyamban ismétlődik; ha a természetet elfogulatlan szemlélődésünk és tárgyilagos búvárkodásunk tárgyáúl tesszük, ha benne minden tünetet ok és okozat szerint igyekszünk felfogni, s mindent, mi ama nagyszerű összhangban befolyik, éles megfigyelésünkre méltatunk, s a tünetek jelentőségét kutatva, mind mélyebbre hatolnak, egészen forrásukig; ha a jelenségek közötti kapcsolatos lánczolatot kutatjuk s ezekben a valót, igazat s így a szépet keresve, végeredményben a természeti törvények felismeréséhez jutnak: akkor értük el a lefőbb gyönyört, a legmagasabb élvezetet, mit a természet nyújtani képes.

Lehet-e gondolkodó ember előtt nagyobb élvezet, mint az igazság felismerése? Az így elért szellemi élvezet bizonyos megnyugtató, kibékitő hatást gyakorol a lélekre s egyrangú a vallás jótékonyságával. Maga az út is, melylyel czélhoz jutunk, a buvárkodás, megfigyelés, kisérlet s okszerű következtetés fejlesztő hatást gyakorol az értelemre, nemesíti, fölemeli a lelket s életkedvet ád. Göthe, valamint Humboldt is mondja, hogy : „a természettudomány költővé tesz, ha abban az igazat keressük, mert csak az lehet nagy, magasztos, szép és költői, a mi igaz. A természetben perczenként egész sora vonúl el a tüneményeknek, melyeket köznapiaknak tartunk, de melyeket felényire sem értünk; csodák vesznek körül minden oldalról, de észre nem veszszük, mint nem látja a fényes légkört a vak, melyben mozog, mint nem hallja a bűbájos dallamban megpendűlt lantnak zengését a süket. A búvárkodó szellem előtt nincsen nagy vagy kicsiny, mert a tüneteket s tárgyakat jelentőségük szerint fogja fel s igy reá nézve minden, mit a természet nyújt, egyenlően érdekes lehet; ez mint amaz értelméhez szól. Előtte lényegileg egy, akár az égiháború vad dörömbölése vagy egy légy döngése, akár a felkelő nap ünnepi színjátéka vagy a sugáriban fölmerülő porszem lebegése forog fönn, megfigyelése s érdeklődésére egyformán méltó lesz mindegyik - Herman Ottó szavaival élve: „az egyik épen úgy mint a másik változhatatlan természeti törvényeken alapszik, az egésznek teljes értekű része, tényzője, s ez az egész természet összesége, melynek keretébe maga a vizsgálódó ember is tartozik, melyben annál helyesebben fog mozogni, annál méltóbban fog ténykedni, minél jobban ismeri föl a körülötte nyilatkozó tünemények igaz lényegét.” A természet ezen összeségébe tartozik amaz állat is, melylyel foglalkozni akarunk: a pisztráng és ha hozzá ekképpen közeledünk, bizonyára igen sok megfigyelésre méltót, sok érdekest, tanúlságost s szépet, söt bámulatost fogunk felfedezni rajta még ott is, hol előbb csak érdektelent láttunk, s mennél jobban megértjük,annál több gyönyörüségünk lesz benne.

Ha számba vesszük még, hogy a pisztráng épen azon állatok közé tartozik, melyek alkatuknak sajátszerűsége, szervezetük magasabb fejlettségi foka s ezzel kapcsolatos tágabb keretben mozgó szellemi életük folytán tűnnek ki, s melyek azon viszonyoknál fogva, mik között életük lefolyik, igen változatosan s nagy méretekben játszák szerepüket a „létért való küzdelemben” s így rajtuk a megfigyelni való igen sok; Ha továbbá tudjuk, hogy a pisztráng jelentőséggel bír az emberrel szemben, midőn egyfelől a nemesebb sport, másfelől nemzetgazdászati lehet komoly figyelem tárgya: behatóbb tanúlmányozása annyival indokoltabb, kellő méltánylata annyival jogosúltabb lesz. A tiszta bérczpatak legszebb lakóját, a fürge, eviczkélő, piros pettyes kis halat, a halak egyik legnemesbbikét ki ne ismerné valamennyire, - ha csak ízletes húsa miatt is ? - a híres horgász s jeles természetbarát - „a vizek urának” nevezi, az öreg Walton Izsák - a horgászat legnagyobb mestere, azt mondja, hogy teljes joggal illik a pisztrángra ama jelző, mit költő a borra, a sportsmnann a szarvasra szokott alkalmazni, hogy: „nemes….. Valóban - úgymond - nemes hal a pisztráng, sok közössége van a szarvassal, annyira, hogy vele egy időben szaporodik, egy időben ehető, egy időben élvezhetetlen, a híres orvos és tekintélyes természetbúvár, a pisztrángot „a Salmonidák legszebbikének” mondja. Különös, hogy az ókor legjelesebb természet tudósai nem említik a pisztrángot; Aristoteleg, Plinius Secundus, a nagy természetrajzi műveikben nem fordúl elő; Aelianus, hallgat róla „de animalium natura” 17 kötetnyi művében. Ausonius latin költő ír felőle először, midőn így szól : „Purpureisque Salar stellatus tergora guttis.” Később a pisztrángot úgy látszik mindenütt ismerték, hol előfordult és tenyésztése érdekében történt is valami, főleg Svajcban, hol eggyes alpesi tavak pisztránggal benépesítettek. A felső Gadini tavak halászai a „kegyes püspöki rendelet” folytán hetenként 500 darab oly pisztrángot tartoztak a püspöki széknek szállítani; melyek hossza legalább is egy araszt tett ki a fej és fark között.

Silvaplana és Siis halászai azonban évenként 4500 darab hasonló nagyságú pisztrángot küldtek évenként a szent atyának. Vallorb, tekintélyes svajczi község, czimerében viseli a pisztrángot. Némely tartományokban oly nagy becsben tartották; hogy a pisztrángfogást a kincstár kizárólagos jogává tették. Egy időben Németországban is „Kronrechtben” - Brandenburgi Káróly tartománygróf pedig a fogást száműzetés vagy súlyos testi büntetés terhe alatt tiltá el; a Szász tartományokban kemény börtön fogsággal büntették, másutt kézcsonkítással is fenyegették a nem hivatott fogdosókat. De ismerjük meg immár közelebbről! A pisztráng a legtökéletesebb halak – csontoshalak - (Toleostei) osztályába, ezek között pedig a – légcsatornásak - (Phisosthomi) alosztályába (subordo) tartozik, hol kétségkivül a halak legnemesebb családjának (familiae), a - szemlingfélék - (Salmones) egyik leggyakoribb tagját képezi. A Szemling félék újabb időben több csoportra osztattak, melyek közül azonban a jeles Síbold két főcsoportot vesz föl, ezek közül azon csoportot, mely erős fogazattal bír, két alcsoportban, Salmo és Trutta neve alatt tárgyalja. A Truttacsoportba, melyet a Nemes - szemlingek (Brehm) csoportjának nevezhetünk, tartozik pisztráng is Trutta fario — vagy Salar Ausonii. (Valenciennes) A pisztráng csontrendszere magas fejlettségi fokon áll. A koponya majdnem tisztán csontállomány - csak igen kevés porczos elemek által képeztetik, igen sok : 30 nál több, külön csontból van összetéve. Emlitendő az ekecsont (os vomeris), melynek alkata a Nemes-Szemlingekre nézve jellegzetes, ennek mellső rövid lemeze a pisztrángnál háromszög-idomú, s hátsó harántrészén 3-4 erős és hátrafelé görbült foggal bír, a hátsó lemez igen hosszú nyélbe fut ki, melyen kettős sorban hátrafelé görbült éles fogak vannak elhelyezve.

A száj nyílás valamint a szájüreg igen tág; a nyelv 6-8 s a torok is számos görbe foggal van megrakva, melyek azonban csak a tápszer megragadására, de nem megrágására valók. Amit egyszer a piztráng hatalmasan fegyverzett szájába kapott, akarva sem bocsáthatja el újra egykönnyen. Az állkapocs (mandibula) szabad ízülettel egyesül a koponyával. A gerincoszlop kétfelől homorú-testű csontos csigolyákból van összetéve, az utolsó csigolya teste függélyes irányban tarajszerűen kiszélesedik, s az erős farkuszony izmainak megtapadási felületéül szolgál. A bordák igen satnyák, mind álbordák, a mennyiben a szegycsont (sternum) végképhiányzik; mellékbordák (ossicula artedii, halszálkák) majdnem teljesen hiányzanak. A mellső végtagokat képviselő melluszonyok (pinnae peetorales) csontjai közül a lapcsont (scapula) jól kifejlett s a lapoczka fölötti csont (os supra scapulare) által függ össze a koponyával; a kar, előkar és kéztő csontok durványosak, a kézközép és újjperczek az uszonysugarak (radii) csontjai által képviselvék. A hátsó végtagokat alkotó hasuszonyok (p. ventrales, a gerinczoszloppal nem ízesülnek, de csontjaik az izmok közé vannak beágyazva szabadon; a medence csontjai pedig hiányzanak. A hát- és alfeli uszony (p. dorsalis et analis) kis, hegyes, keskeny csontocskák, az uszonytámaszok (fulcra), általa csigolyák tövisnyújtványai közé illesztvék s ízelt uszonysugarakkal is birnak. A pisztráng termetre nézve legzömökebb a Szemlingek között. A hím karcsúbb és hosszabb, a nőstény vaskosabb, s rövidebb, feje pedig jóval kisebb a híménél. A pisztrángnak 8 uszonya van: a két mell, s két hasuszony, melyek aránylag szélesek s kereken metszettek, borsárga színűek, vörös meg fekete árnyalattal; a széles alapú s magas hátuszony, mely a hasuszony előtt kezdődik, sötét, barnás olajzöld színezetű, feketén, ritkábban vörösen pettyegetett, egy kis bőr- szerű uszonyka (zsíruszony) a háton a hátuszony mögött csontos sugarakkal nem bír, színe sötét; egy alfeli uszony a végbélnyílás mögött, színe sárgás, néha élénk piros széllel; a törzs az erős, széles s villa alakúlag kimetszett farkuszonyba (caudalisalis) végződik, ez fiataltal korban mélyen kivágott, később a kivágás lassanként elsimúl, míg a farkuszony majdnem függélyes széllel végződik.

Ez uszony sötét szürkészöld, többé-kevésbé átlátszó s gyakran élénkpiros szegélyzett. A pisztráng színét leírni nehéz; alig van állat, melynél a színnek oly pompás oly változatos vegyületeivel találkoznánk. Nincs két pisztráng, mely színben egymáshoz teljesen hasonló lenne. A hát általában sötét olajzöld, de majd szürkéssárga, majd barnássárga árnyalattal bír; a has felé halványúl a szín fokozatosan, s kékesszürke, majd meg zománczos acélszürke, széles fogazatokkal, néha a nélkül észrevétlenül olvad egybe az oldal és has világos sárgásfehér, meg tiszta ezüstfehér színével. Az oldalakon leginkább az aranysárgás szín fehérbe játszva, a hason a tiszta ezüstfehér szín az uralkodó. A has kivételével az egész testen szabálytalanúl elszórva, köles, vagy egész kendermagnyi élénkvörös, sötétbarna, meg fekete pettyek foglalnak helyet mindig halványabb gyűrűkben. A háton a fekete, az oldalakon a vörös pettyek száma túlnyomó. Ha a fényt különböző irányból engedjük a hal testére esni, akkor a finom pikkelyeken a legpompásabb színjátékban, a csillogó zománczos fémfény, a ragyogó drágakőfény meg a szivárvány bűvös színei legváltozatosabb vegyülékeiben gyönyörködhetünk. Vannak egészen fekete, szürke, vannak csaknem egészen fehér, aranysárga, majd zöldes, majd tiszta viola szinű, meg rézfényű pisztrángok is, de a jellegzetes márványzat, többé kevésbé mindig kivehető. Vannak csak vörös, vagy csak fekete pettyes pisztrángok, úgyszintén aranysárga, kék vagy fehér pettyüek is. Sokféle elnevezésük innen származik. Legszebb színüek mindnyájan ívás idején. Nászruhájuk pompás színezetük igen éles rajzú, gyönyörű márványzatát mutatja. A szín a kor és évszakon kívűl főleg a víznek vegyi alkatrészeitől függ, valamint a talaj s a környező tárgyak minősége, meg ama körülmény van rá befolyással, mennyire van a hal közvetlen napsugaraknak kitéve. Egyes, bár közeli patakok pisztrángjai néha feltűnően különböznek színben. Dobsina városa határában, egy, a Dobsa-patakba szakadó kis mellékág halai annyira ütnek el a Dobsa-patakbeliektől, hogy száz között egy a másik patakból valótól bizton felismerhető.

Amazok világos színüek ezek majdan tiszta feketék, sőtét arany-sárga oldalakkal. Saussure beszéli, hogy a Genfi-tó kis, halovány színű s pontozatlan pisztrángjai csakhamar vörös pettyeket kapnak, ha a Rhone bizonyos patakjaiba úsznak föl, majd meg egészen fekete-zöldek lesznek, ha bizonyos más folyamágba kerűlnek, ismét más patakba jutva pedig, fehér szint nyernek. Max von den Borne írja, hogy Monaghan grófságban, Ír-honban, egy kisebb tó létezik, melynek egyik partja mocsáros, süppedékes, iszapos talajú, másik partja száraz, köves, a talaj kavicsos. A mocsaros parton lakó pisztrángok igen sötét színüek, a köves part közelében tartózkodók élénkszínüek s feltűnően vörösek. A halak tartózkodásuk helyét nem látszanak változtatni, noha a tó nem nagy; mert soha sem lehet a mocsáros part körül vörös, vagy a köves part közelében sötétszínű pisztrángot fogni. Az Engelbergeraa nevű folyóban csupa kék pettyes, s a beleszakadó Erlenbach-patakban mind vörös pettyes pisztráng lakik. Vízből kivéve rendetlen alakú, világos meg sötét foltokat kap, de az eredeti szin újra helyre áll, ha a halat ismét vízbe teszszük vissza. A test egész felületét vastag nyákréteg vonja be, mely azt sikamlóssá teszi. E nyák réteg eczetsav behatására szép világoskék csapadékot képez. Mily nagyra nő a pisztráng? E kérdés úgy az avatott természettudósok, mint a halászok által sokszor meg lett vitatva, de eldöntve ma sincs. Általánosságban mondhatni, hogy azon nagyság, mit a pisztráng legtöbb folyóban elér 25-35 cmtr. súlya 35—50 dekagramm. Mennél nagyobb a folyó, melyben lakik, annál nagyobbra nő, így vannak 2-3 kilogramm súlyú pisztrángok is. Tschudi azt mondja, hogy 5 kilogramm a legnagyobb súly, mit a pisztráng elérhet, - mi ezen fölül van, az mese. Horroks János írja, hogy öcscse Jakab a Grundel-tóban Felső-Ausztriában egy pompás 15 kilogramm súlyú pisztrángot (S. fario) fogott s hogy ő maga fogott és gyakran látott 5 kgr. súlyuakat az Ilm-folyóban Weimar közelében.

Parell említ egyet, mely közel egy meter hosszú s 17 kgr. súlyú volt. Valenciennes egy 1-2 meter hosszút látott. 1864-ben Május 5-dikén a Dunában, Siginaringen herczegségben egy 13 kgr. súlyú pisztráng fogatott. A növés, s annak gyorsasága, miként a húsnak ízletessége is a víz nagysága s minősége, valamint a tápszer mennyisége és mineműségétől függ. Ott, hol sok rovar, főleg légyféle kerül a,vizbe, leggyorsabban nő s legízletesebb a pisztráng. Érdekes kísérlet történt az iránt Angliában. Három tóba egyenlő nagyságú s korú pisztrángokat helyeztek el - így írja Stottard - : az első tóban levőket kizárólag földigilisztákkal, a második tó belieket csak apró halacskákkal, a harmadik tó lakosait pedig csupán legyekkel s más rovarokkal táplálták; a tápszer mindenütt fölös mennyiségben lett nyújtva. Az első tó halai igen lassan, a második tói gyorsabban növekedtek, a harmadik csoportbeliek szerfelett gyorsan nőttek, s ugyan azon idő lefolyta alatt két annyit nyomtak, mint a két első tóban lévők együtt véve. - Innen van, hogy lassú folyású, széles, főleg mezőn, ős réteken végig futó folyó nagyobb pisztrángokat termel, míg az erdei patak, mely köves talajon sebes esésben rohan tova, csak apró pisztrángok lakása. Széles, lassú víznek iszapos talaja sok rovarálczát termel, meg ama viszonyok mellett sokkal több légy kerül bele s tovább marad meg benne, mint az erdei keskeny patakban, mely a belehullott kevés tápszert is gyorsan tova sodorja. A pisztráng élettartamát nehéz meghatározni. Húsz évet tartanak legmagasabb korának, mit megérhet; vannak azonban adatok, melyek kétségen kívül helyezik, hogy öregebb kort is elér. Igy Oliver említ egyet, mely egy vár sánczában - 28 évig tartatott, mialatt igen megszelídült, Mossop beszél egyről, mely hasonló viszonyok között 35 évig élt. A pisztráng valódi hazáját a kristály-vizű bérczi patakok, az erdők s hegyek e kedvencz gyermeke, képezik sebes mozgású, élenyben dús, tiszta víz az ő eleme. Üde források közvetlen elfolyásaiból szülemlett kis erecskék, meg ezek egybefolyásából meggyúlt rohanó, vízeséses patakok kavicsos köves talajjal kedvencz helyei. Itt van a hazája.

Minél tisztább a víz, minél inkább forrás-víz az, annál jobban szereti. Lassú folyású vizekbeli, sőt tavakban is tenyész ugyan de azok nem hazája. Csak oly tavakban marad meg, melyek forrása igen dús, vagy melyek nagy oda-és elfolyással bírnak, Iszapos, zavaros, kemény, dús mész-tartalmú vízben, rothadó növényi anyagokkal fertőzött, mocsarakkal összefüggő folyókban nem szívesen marad meg, esetleg el is pusztul. A pisztráng az egyetlen hal, mely közvetlen magában a forrásban is megél. A forrás-víz dúsabb szénsav tartalma, vagy más tényező hat-e minden más halra károsan, s mi az a pisztráng szervezetében, a mi őt a közvetlen forrás-víz eltürésére képesíti, - ma még nyílt kérdés. Vízen kívül csak igen rövid ideig - pár perezig marad életben. Rendes elemében a pisztráng perczenként 38-45 légvételt visz végbe, (e szám azonban a kor és nagysággal fogy) szük edénybe vagy élenyben, szegény vízbe téve, légzése gyorsúl s perczenként 60-80-ra emelkedik, ekkor a hal a víz fölszinére jő s a közvetlen levegő után kapkod, nyugtalan lesz, légzése mindinkább felületessé válik, a vér szénsavval telik meg, végre aléltan oldalára fekszik a pisztráng s fulladozás (asphyxia) tünetei között kimúl és megmered. Megjegyzendő, hogy légzés által a víznek vegyileg kötött élenye nem vétetik föl, az az a víz alkotó elemeire - nem bontatik; egyedül a víz által elnyelt, a benne mechanikailag fogva tartott levegő élenye az, mi a vér élenyítésére szolgál. Ez lehet egyik oka annak, hogy sebes mozgású vízben melyhez szükségkép több levegő elegyűl - szívesebben lakik a pisztráng. A légzés a kopoltyúk által történik akként: hogy a szájba szívott víz a száj teljes elzárása mellett hátúl a tág kopoltyú nyiláson át kihajtatik, mi alatt a kopoltyúlemezkékkel benső érintkezésbe jött s a hajszáledény hálozatukban foglalt viszeres vér, meg a víz között az edények falain át légkicserélődés megy végbe. A vér szénsava nagyobb feszülése folytán kilép és a víz által elnyeletik, viszont a víz levegőjének élenye a vérbe szivatik föl vegyi s erőművi uton. A kopoltyúk csontvázát a szakcsont (os hyoideum) és a szilványív készülék (apparatus branchialis) képezi, mely a torok táján van elhelyezve a koponya alatt.

A keskeny szakcsont felső és mellső végei az állkapocs függesztő készülékéhez (apparatus maxillaris cum suspensorio) vannak izület által csatolva, alsó végei egy páratan keskeny csontdarab, a szakcsont teste, által vannak összekapcsolva, mely a torok közép vonalában fekszik. E csonthoz tapad jobbról balról 5 csontos ivszár (areus brancliialos), melyek nagysága hátfelé fokozatosan csökken. Ezek közül a négy első porczos fogazatokkal bír, melyekre az egyes szilványlemezkék (laminac) helyezkednek, szorosan fésű-fogak módjára sorakozván egymáshoz. A pisztráng tehát a Fésűkopoltyúsok (Ctenobranchii) közé tartozik. Az 5-ik ív a garat rögzítésére szolgál s szárai azért alsó garat-csontoknak (ossa pharyngea inferiora) mondatnak, a négy ívszár végei a koponyával függnek egybe s részben a garat felső falát képezik, azért felső garat csontok (oss. pli. superiora) névvel jelöltetnek. A kopoltyú készülékhez tartozik a szilványfedő csont is (operculum), ez alaktanilag nem a belvázhoz tartozik, de módosított pikkelynek tekintendő, a koponyával ízesül, s 3 darab csontból áll, főfedő (operculum), alfeldő (suboperculunt), s fedöközből (interoperculum). A légzést eszközlő izmokhoz a száj izmain kivűl a kopoltyúfedő, meg szilványívek izmai tartoznak, s egy egész légzési izomrendszert képeznek. Az ide tartozó izmok részint a koponya alapjától az egyes ívekhez, részint ezektől a szakcsont s alsó garatcsontokhoz futnak, ezen kívül az egyes ívek között is léteznek izmok.
A szív egy izmos „gyomrocs” (ventriculus), s egy vékony falú pitvarból (atrium) áll. A gyomrocs összes tartalmát a kopoltyú térbe (arteria ranohialis) löki, mely a lemezkéken finom hajszálreczévé terül s tartalma élenyittetvén, a kopoltyú-víszereken át a függérbe (aorta) gyűlik, mely hártyás duzzammal (bulbus) s két félholdképű billentyűvel (valvulae semilunares) bír s az élenyített vért a test minden részeibe küldi. A viszerek a test minden pontjából jobbadán egy főviszér-törzsbe gyűlnek, mely a gerinczoszlop alatt, annak hosszában fut le, s mintán a vesékben és májban újból edónyhálózatokat, (verőczérrendszereket) (systhema venae portae) - alkotott volna, összes tartalmát a szivpitvarba ömleszti, honnan az a gyomrocsba jut. A vérnek tehát összes mennyisége élenyíttetett.

A pisztráng elterjedési körét pontosan nem ismerjük, de bizonyos, hogy egész Európában honos, az éjszaki sarktól Tarifa előhegységéig, így Kisázsiában mindenütt, s Ázsia nagy részében tenyész (Rossmasslei, Brehm). Europában nagy mennyiségben és szép példányekban fordul elő: Norvégiában, Skóthonban, Oroszországban és Svajczban, hol egyedül Apenzell klimatikus gyógyintézeteiben évenként több mint 25 méter mázsa fogyasztatik el, a legsúlyosabb példány pedig nem nyom többet 16 dekagrammnál. Ott oly mennyiségben él, hogy Tschudi maga gyakran látta, hogy egyes malom-árkokból pár óra alatt 40 kgrnál több fogatott ki. Nagy mennyiségben szállítják innen Olaszhonba is befőzött állapotban, mint a heringet. Magyarország felvidékén, meg Erdély bérczei közt is tenyész, de kellő kíméletben nem részesűlvén, nagy mennyiségben s szép példányokban csak kevés patakban található. Németországban, Franczia és Olaszhonban már sokkal nagyobb becsben tartatik s tenyésztéséről inkább gondoskodva lévén, nagyobb mennyiségben található. Tschudi szerint sehol sem fordul elő 2055 m, magasságon felül. Szent-Bernhard hegyén 2370 méternyire a tenger felett, az ottani nagy tóban több ízben kisértették meg betelepíteni, soha sem maradt meg. Szent-Gotthard hegyén, a Festői Lucendro-tóban, mely a tenger felett 2022 m. fekszik, a Murgtóban, a fa-régió határvonalán s legtöbb alpesi tóban 1264-1896 m. között, az Alpok minden oldalán nagy bőségben tenyész, oly tavakban azonban alig, melyek földalatti elfolyással bírnak. Bizonyos azonban, hogy oly helyeken, hol az örök hóhatár magasabban kezdődik, a pisztráng feljebb hág, mint a Sierra de Gredos és a Sierra Nevada hegység patakjaiban. Miként a száraz föld állatai állandó lakhelyül a mező vagy erdő bizonyos, határozott pontjait választják, úgy a pisztráng sem lakik a patak bármely táján; de állandó tartózkodási helyét gondosan s öntudatosan választja meg. Ha egy patakot csak némikép megigyelünk, meggyőződhetünk arról, hogy nem egyforma mindenütt, egyes pontjai lényegesen különbözők.

E különféleségek a talaj, a meder, a part s a közeli tárgyak minőségre ás alkata, a víztömeg változásai s mozgásának sokféleségére vonatkoznak. A patak eleven képét adja a nyugodni nem tudó, mozgalma tevékenységnek, egy építő, teremtő, pusztító, romboló életnek. Átlátszó vize itt sekély, apró hullámokba verődve, egyenes irányban fut a kavicsos talajon, csevegése ám alig hallható; most sziklaromokkal fedett meredek lejtőhöz ér, csörtetve vad áramlatban rohan rajta keresztül, hullámai mint szétrobbanó bomba szikrái szökkennek szerteszét, s mint fehér könnyű tajték, meg szivárvány színű poreső hullanak a mohos kövekre. Egyenes útja most hirtelen kanyarodik oldalt, se baj! - bátran rohan az ellen-oldala homorú partjának, vadúl torlódnak meg rajta hullámai, alámossák, öblöt vájnak belé, ássák, koptatják szüntelen: itt már a meder fenekét mosta ki mélyre, elszakítja a követ helyéről, hentergeti, forgatja, míg nem kavicscsá őrli meg s mint apróra csiszolt homokot hordozza rakásra,- zátonyt, szigetet képez, a domború partot építi, növeli, iszapot, törmeléket halmoz szélire, meg-tölti a medret s vize sekélylyé válik, futása csillapúl. Árjának főiránya sebesen kígyózik egyik parttól a másikhoz, vad örvényben szédítetően kavarog, lépcsőket ver szikla-medrébe számos apró zúgókban űzik egymást habjai s omlanak alább meg alább, jobbra-balra keskeny erecskékké szakadozik s a kőtörmelék kis csatornái között keres magának utat, most újra széles mederbe gyűlik s szirtről szirte hull alá, míg nem tág öblös medenczékben csendes mélységgé gyűlve, megpihen, s újból folytatja útját, tovább-tovább, itt mogorva szürke sziklák nézik munkáját, ott a pázsitos rét virágai kaczérkodnak tiszta tükrében; emitt sötét sátort borít felé a bükk s üde lombjait hűvös vizében füröszti. De változik a patak az évszak, meg az évi esőzési viszonyok szerint is. E különféle patakrészek között tartózkodási helyűl oly pontot keres föl a pisztráng, hova a víz sok tápszert hoz, s hol ez lehetőleg sokáig megmarad; e mellett arra is ügyel, hogy ő maga lehetőkép védve legyen s könnyen észre se vétethessék, lehessen gyorsan elmenekűlnie, ha veszély fenyeget, tekint még arra, hogy lakhelyén legyen oly pont is, hol könnyen, erőmegfeszítés nélkül tarthatja magát a vízben, hol túlságos ellentállásra nem talál.

Minden pisztrángnak van egy állandó leshelye, hol óvatosan meg-húzódva s fejjel mindig az áram irányával szemben, mozdulatlanúl lesi zsákmányat, ezenkívül mindíg van egy menedéklhelye is, hova mindannyiszor rejtezik, valahányszor leshelyéből kizavartatott, vagy ha vadászatával felhagy s pihenni tér. E rejtekhelyén néha oly erősen húzodik meg, hogy kézzel könnyen megfogható. Ilyen helyek leginkább alámosott partok üregei, fagyökerek hézagai, nagyobb kövek alatti lyukak stb., majd mindig mélyebb vízben lévő pontok.
Tartózkodási helyét a pisztiáng nem könnyen hagyja el, ha onnan ismételve és távolra zavartatik is el, újból meg újból visszatér s elfoglalja azt. Magam is ismertem oly pisztrángokat, melyekre egész nyáron vadásztam, s melyek mindig ugyanazon kőnél, ugyanazon ponton álltak lesben, engem észrevevén, mindíg egy pontra menekültek, bármely oldalról közeledtem is feléjök. Legkedveltebb lakhelye a pisztrángnak a patak oly részlete, hol a víz sebesebb folyás után kiszélesedett helyen hirtelen csendes, sima tükörű mélységgé gyűlik meg, s úgynevezett zsombot képez. A zsomb szélein, főleg annak elfolyásánál, hol a víz sekélylyé kezd válni s a kavicsos meder fenekét csak átlátszó zománcz gyanánt fedi, választja legörömestebb leshelyét a pisztráng, itt könnyű megrnaradnia, nem kell küzdenie a sebes árral; az egész zsombot jól áttekintheti, a legkiseb légy meglátszik, ha belehull, de ha mégis észrevétlen maradna, akkor sem kerüli el végzetét, hisz lefelé hozza majd az ár, más útja nincs; innen könnyű is a mélybe osonnia s a gyökér vagy part rejtekébe elbújnia. Itt van ő valódi elemében, életmódját itt tanúlmányozhatjuk legjobban, megleshetjük szokásait, cselfogásait s egész vadászatát. Verőfényes nyári délután késő óráiban óvatosan közeledünk a völgy hűvös patakjához, a fenyves sötét árnyába csak itt-ott kandikál be a lemenő nap, egy fényes sugárnyalábbal éppen a csendes zsombnak sima tükrébe néz s átvilágítja a tiszta elemet, a fenék tarka kavicsa, mintha víz sem borítaná, oly tisztán látható. Amott alól a zsomb szélén áll gyönyörű halunk, fejjel az árral szemben van fordúlva, ott hasal mereven, mozdulatlan feszültségben lesi zsákmányát, egy uszonya sem látszik mozdúlni, s ha farkának egy-egy kecses billenése, meg kopoltyúinak mozzamos tágulása nem árúlnák el, hogy élő lény, könnyen keskeny fadarabnak vagy hosszúkás kőnek tartanák. A közeli fenyő vaskos törzséhez húzódva, fedve vagyunk s bizvást gyönyörködhetünk szeszélyes kedvenczünk pajzán játékában s hosszasan szemlélhetjük játszi, s mégis oly ragadozó kedvteléseit.

Ime egy lefüggő bükkfaágról egy kis bogárka pottyant a viz mozdulatlan tükrére, szabadúlási ösztönében kis lábaival erősen dolgozik s rezgő hullámkört ver maga körül; mint gyorsröptű sólyom a kiszemelt galambra, mint a feszes ívről lepattant nyílvessző, oly biztosan, oly gyorsan vág hozzá a pisztráng, - egy hangos locscsanás, - a víz összerezzen, a kis bogár nincs többé. Eltűnt a jelenet s csendes újra minden, mint előbb vala. De im, már előbbi leshelyén áll halunk s várja a kedvező esélyt. Hűvös szél suhan át a völgyön, s a rajzó kis legyeket tömegesen veri a habokba, pikkelyes kedvenezünk hamar túltelik, játszi szeszélyben most a mélybe száll, majd újra a kavicsos parton eviczkél, testét alig fedi egy vékony vizréteg; most megfáradtan, mintegy ellankadt tagokkal viteti magát lefelé, - a hullámárba kerül s egy kiálló kőlapon keresztül hentereg, fehér hasa ezüstösen csillámlik meg a nap sugáriban, melyek mintha csiklandoznák érzékeny bőrét, vissza a mélybe kergetik, honnan ismét mint kicsinyke delphin veti föl magát, hol a viz mint olvadt ezüst, meg csillogó gyöngysor omlik le sima testéről. Közelebbről akarjuk megtekinteni, - egy lépést teszünk feléje. Észrevett, vége van! Mint a sebes villám, úgy osont halunk a mélybe; jobbról-balról vele más kettő még, melyet előbb észre sem vevénk. Csak egy-egy cikázó sötét vonal, mint egy a víz alatt kilőtt nyílvessző villanása jelző eltűntüket. Minden zsomb bizonyos számú pisztrángot urai, ha ez nem igen tág, többnyire csak egy foglalja el, - ritkábban kettő. Egyes kiválóbb zsombok iránt különös előszeretettel viseltetik, érte élet-halál tusát vív. A zsomb lakói közt az - ököljog dívik, az erősebb kiűzi a gyengébbet s helyébe lép. A halászok az ily „par excellence” kedvelt zsombokat jól ismerik. Mint kedvencz tartózkodási helyét, az örvényeket, a forgókat kell megemlítenünk, itt tápszer sokáig kering s a tajték-csikok az örvények szélein mindíg sok elhullott rovart tartalmaznak, kivált kedveli az oly patakrészeket, hol a víz felé sűrű, Iefüggő lombok borúlnak, továbbá hol a folyóba egy melékág szakad, itt les ő merevenen, melyik hoz előbb valamit. Egyes kiálló nagyobb kövek, elmerült fatörzsek, czölöpök körűl, vagy a megettük képződött kis örvénykékben szívesen marad a pisztráng, úgyszintén gyökeres, de föleg alámosott gyepes partok alatt is.

lgy a gátak zúgói, meg padlózatok alatti csendes víz kedvelt lakhelyei. E tartózkodási helyeket változtatja az évszakok szerint is. Míg bizonyas helyeken nyárban egyetlen pisztráng sem lakik, ott talán tavaszszal legtöbbet foghatunk. Ha elgondoljuk, begy ősz közepétől kezdve, midőn az ivás ideje beáll, egész télen át a pisztiáng majdnem semmi tápot sem vesz magához, könnyű belátni, hogy részben e körülmény folytán, részben pedig maga az ivás miatt, mely a szervezet anyagának fogyasztásával jár, a hal feltűnően megfogy, izomzata meglazúl s az egész szervezet nagy mértékben meggyengűl. Csaknem kizárólag a víz élenytartalma, meg a vízben lévő kevés szervi anyag ama silány táplálék, mely a pisztrángot télen át fenntartja. Ilyenkor tehát életmüködései lassúkká lesznek s az állat mintegy a téli álomélettel, analog élettani viszonyok között van. Világos, hogy ily állapotban, ily elgyengült izomerővel sebesebb árban soká nem maradhatna meg, csendes folyású mély vizet keres föl ilyenkor. A patak halai, melyek eddig szétszórtan, külön-külön saját tanyájukon gyakorolták vadászataikat, most téli tanyájukba húzódnak, mélyebb töves zsombokba, gátakba gyűlnek össze, hol a dermesztő télnek unalmas, egyhangú napjait békés egyességben kecsesen ide-odaúszkálva, meg csendes, türelmes mozdulatlanságban töltik. Hogy a pisztrángnál télen ily lassú anyagcsere lehetséges ellentétben a melegvérű állatokkal, hol az anyagforgalom a hideg évszakban épen fokozott, azon viszonyban leli magyarázatát, mely szerint a halak állati melege vagyis testük hőmérséklete a környező közeg hőmérséki változásaival arányosan ingadozik, azt szabályszerint 1-2 hőmérséki fokkal múlja felül, a melegvérú állatok testhőmérséke ellenben csekély (0.3°—0.5°) ingadozás mellett minden viszonyok között állandó. Télen tehát a pisztráng állati melege igen alacsony fokon áll, hogy ezt megtarthassa, csak kevés tápszerre van szüksége, mely tudvalevőleg a melegtermelés főforrása, de hideg vízben aránylag nagyon kevés élenyt fogyaszt el a hal; az éleny felvétel mennyiségével pedig arányban áll a tápszükséglet is. Ily módon lehetséges, hogy a pisztráng télen kavés tápszerrel is beéri s szervezetének anyag-forgalma lassú, ámde ennek szükségképi kifolyása ama lethargia, melyben a telet átéli.

Ha a pisztráng testének hőmérséklete a víz hőfokáét nem követné ingadozásaiban s télen is oly fokon állana, mint nyáron: akkor a pisztrángnak télen át sokkal több tápszerre volna szüksége, hogy testének melegét ama fokon tartsa meg; mert télen hidegebb közeggel környeztetvén, szervezetének melegben vesztessége sokkal nagyobb, mint máskor. Ha a tavaszelő meleg, verőfényes napjaiban olvadni kezd a bérczek hava, a vizek jégköpenye, ba a megindúlt ár elsöpri a patakok jégtorlaszait s a víz lassanként felmelegül, a pisztráng is ébredni kezd tompa dermedtségéből. Az ízlábúak ezerféle faja, mely részint kifejtett állapotban megdermedve, részint mint álcza feküdt téli rejtekhelyén, lassanként új életre kel a melegebb oldalokon, honnan a hő részben már eltünt. Most gyors olvadás áll be, a hóviz hideg hullámokban hömpölyög alá, utat nem ismerve, mindent elseper, fölforgalja a talajt, a köveket hentergeti, kimossa rejtekéből az ébredő rovart s az elragadott törmelékkel ősszkavarva, a völgybe hordja le, átadja a megáradt pataknak. Ez úton már az első olvadásnál tömérdek rovar kerül a vízbe; a pisztráng leskelődni, kapkodni kezd utánok. Április melegebb napjain már igen sokféle légyfaj, bogár, lepke röpked a víz körül, sőt már Márczius első fényesebb napjai kicsalják a pisztráng egyik legkedveltebb csemegét a Márcziusi-legyet (Baetis longicauda), naponként új, meg új rovar jelenik meg. Májushó elején búvik elő a Kövi-légy (Perla bicaudata), mit halunk mohón keres, nem sokára a mindeneknél jobban kedvelt Ephemera vulgaris, mely tömeges rajokban lebeg a víz felett s estefelé seresgestől hullik a habokba, a tavaszi meleg eső sok pondrót, földigilisztát söpör a patakba, s a pisztrángnak van már, miben válogatni is. Valódi farkasétvágygyal lakomázik, torkossága kielégíthetetlen; ezzel kapcsolatban gyorsan hízni kezd s erejét visszanyeri, Május elején a pisztráng eredeti ruganyosságát, elevenségét, életkedvét már visszanyerte, húsa újra tömör és ízletes lett. Most a mély zsombnak békés lakossága nyugtalanná vált, apránként búcsút vesz téli tanyájától s észrevétlenül eloszlik a patakban, egy ideig azonban még itt is csendesebb pontokat keres. Június második felében a sekély, gyors folyású, rohanó vizú patakrészletbe vonul a pisztráng s ott marad egész nyáron át. A legnagyobbak mindíg mély zsomb közelében maradnak, - ha leshelyüket a sebes árban válaszíják is.

Ősz elején, még az ivás ideje előtt, szeret fölfelé a forrás irányában úszni, ilyenkor kisebb erecskékben a források közvetlen elfolyásaiban, sőt magában a forrásban is szép pisztrángok találhatók. Ha határozottan kimondtuk is, hogy a pisztráng választott lakhelyétől messzire nem távozik s azon patakot, melyben él, egyáltalán nem hagyja el, s így semmiképen sem tekinthető vándorhalnak, e tétel alól némely vidék pisztrángjai mégis kivételt képeznek. Így Tschudi írja, hogy Svajcz egyes helyein a pisztráng valóságos vándor utakat tesz meg, s úgy látszik a zavaros, glecscservizet igyekszik kikerülni. Márczius és Április hónapokban, midőn nagy és gyors olvadás áll be, a Rhone folyója pisztrángjai tömegesen a Genfi-tóba úsznak, itt maradnak aztán nyáron át s őszszel régi hazájokba térnek vissza, s a Rrhone mellékágaiban ívnak. De ellentétben ezzel az Alpok oly tavaiban is állandóan megmarad s jól tenyész a pisztrtáng, melyek tisztán glecscser vizek összefolyásából állanak, mint példáúl a Weiss see-ben, követlen a Cambrena-glecscser mellett, továbbá állandó lakosa sok oly pataknak is, mely kizárólag csak hó és jég vizet hord. A pisztráng izomereje igen nagy, s arányban áll az izomzata dús fejlettségével. Ennek főtömegét a gerinczoszlop izomzata, minta test mind két felén a fejtől a farkuszonyíg lefutó két erős izomköteg - a két oldalizom (musculi laterales) képezi. Azok mindegyike ismét egy felső és egy alsó részre oszlik amaz ínhártya által, mely köztük végigfut. A gerincz feletti s alatti izmok, valamint a forgató izmok végkép hiányzanak. Az erős oldal izmok haránt-irányban a csigolyák számának megfelelő kisebb részletekre választatnak, az ezek között zig-zugosra lefutó izomközti szalagok által. A mell-, borda-, és hasizmokat is az oldalizmok képviselik. A rekeszizom (diaphragma) nincs kifejlődve. A rágóizmok, egy erős és több apró izom által képviselve, erősen fejlődvén ki. Az arcz-izmok hiányzanak, ha csak az igen durványosan kifejlett száj-izmokat ide nem sorozzuk. A végtagok izmait a has és melluszonyok emelő- és levonó, mell- és hátfelé húzó izmai képezik, így a páratlan uszonyok is bírnak emelő- és levonó izmokkal, az uszonysugarak mozgatására s feszítésére külön, apró izmocskák szolgálnak. A bőrizmoknak semmi nyomát nem találhatni.

A törzs maga csak vízszintes síkban mozoghat egy függélyes tengely kőről, mely a hát és hason át húzva képzeltetik, haránttengelye körül a törzs nem hajlíthatő meg. Az uszonyok közül a párosak igen szabadon mozognak, majdnem teljes körfogást végezhetnek, ezek teszik lehetővé, hogy a test bármely irányban gyorsan tovamozdúljon. A farkuszony mozgató s kormányzó, a hát- és alfeli uszony csak is kormányzó szerepet visel. Ügyesség s gyorsaság tekintetében, egy hal sem tesz túl a pisztrárágon, - az izomzat ereje pedig valóban bámulatos. Aki pisztrángot horogra fogott, bizonyára meg volt lepetve ama erős rántás által, melyet a hal a zsinórra gyakorolt, midőn a horogra akadt halat a vízből kidobta. Képes a pisztráng a legrohamosabb árban hosszú ideig megállani látszólag mozdulatlanúl, midőn azonban uszonyait mozgatja s igen erős munkát végez, képes a legsebesebb hullámokkal szemben fölfelé úszni a legnagyobb könnyűséggel. Gyorsasága oly nagy, hogy a szem nem követheti eléggé. Ügyes mozdulatai, miket vadászata közben kifejt, meglepők, úgyszintén ama biztos jártassága is, melylyel az összehányt kőtörmelék s a medret néha majdnem kitöltő sziklaromok, s gaz között utat lel magának, sebesen s könnyeii hatolván át ott is, hal a tovajutást merőben lehetetlennek tartottuk volna. De legszembetűnőbben nyilvánúl ügyessége s ereje, midőn a sebesen omló zahatag meredek ívón fől tud hatolni 4—6 meternyire, sőt sokkal feljebb is, vagy midőn magas szökéseket tesz a légbe a habok fölött repkedő légy után avagy játszi kedvében. Láttam pisztrángot, mely egy széles gát csendes vizéből mintegy 1.5-2 méter magas s legalább 2.5 méter hosszú ugrásokban dobta ki magát a légbe, ismételten s gyorsan egymás után. Tachudi a pisztráng ugrási képességét magasságban 1.6 méter, hosszában 4 méternek mondja. Bizton állíthatom, hogy ennél nagyobb szökéseit több ízben is láttam.

A pisztráng rendkivül ragadozó természetű, s nagyon falánk állat. Életének legnagyobb részét vadászattal tölti, ez képezi szenvedélyét, szellemi tehetség is leginkább e működése mellett nyilvánúlnak. E téren a természetbarát egyszerű megfigyelés mellett sokkal kevésbé tanúlmányozhatja a pisztrángot, mint a horoghalász, kinek érdekében épen annak ismerete áll, mikép vadászik a pisztráng, s mit eszik leginkább. Néha legnagyobb mohósággal kap bármi csaló étek után, eszeveszetten kapja be a horgot, akár féreg, akár kis halacska, akár légy van rátűzve. Tudok egy esetet, midőn a pisztráng a száraz partra ugrott ki a féreg után, melyet a horgász épen kihúzott a vízből. Máskor minden tápszert megvet, semmivel sem lehet félingerelni étvgyát, hideg nyugalommal s egykedvűséggel engedi a hullámoknak tovavinni a legkedveltebb falatokat is. A legkülönfélébb rovarok hullanak eléje, nem kapaj el azokat, legfeljebb farkának egy heves legyintésével csapja meg, hozzájuk dörzsölődik, feléjök kap, de szájába nem veszi, vagy ha be is kapja, de menten kiköpi újra, szóval mintegy platonikus játékot űz velök. Néha undorodni látszik a tápszertől, midőn a feléje úszó férgek, vagy elébe került csillogó légytől megvetve elfordúl, kitér avagy lassan hátrál s a mélybe alá száll, mit főként forró nyári naponkon tapasztalhatunk. Ennek oka valószínűleg abban rejlik, hogy a víz szokatlan magas hőmérsékével a hal testének melege is a maximumra emelkedett, s oly fokon áll, melyen ha még túl emelkednék, a szervezetben kóros viszonyok állanának be s így a hal magát roszúl érezné. Ámde, a tápfölvétel a melegtermelés főforrása, s így, hogy forró napokon igen meleg víz mellett a pisztráng magát roszúl ne érezze, kell hogy koplaljon. Közép hőmérsékletű. viznél általában legtöbb tápszert vesz magához. Kétségkivül a legfalánkabb tavaszszal a déli, meleg időben; kevesebbet eszik nyáron, midőn a reggeli és esti órákban vadászik leginkább; őszszel legkevésbé falánk nagyon válogató. Különös, hogy néha a leghevesebb, szenvedélylyel vadászik egy bizonyos rovar-faj után, és akkor minden más tápszert megvet. Francis, idevágó közléseivel - saját tapasztalataim teljesen összhangban vannak.

Francia ugyanis számtalan esetet idéz, midőn a pisztrángok legmohóbban kapkodtak a legyek után s ő egész „Fly-bookját” végig próbálgatta a nélkül, hogy egyetlen egy pisztrángot fogott volna, mig talán épen az utolsó légy - „az igazi’ - türelmét gazdagon jutalmazta meg. Bizonyos, hogy a hal csak e légy-fajt kereste. Az angolok a pisztráng e sajátságát behatóan tanúlmányozták, névleg különösen - Walton Izsák, Ronalds, Ephemera, Davy, Stewart, Pennel, Norris, Horroks János és sok mások, - vizsgálódásaik eredményekép meghatározták ama bizonyos rovarfajokat, melyeket a pisztráng az év egyes hónapjaiban, egyes meghatározott heteiben kiválóan keres. Egy egész „légynaptárt” állítottak össze, melyben 60-nál több rovar iratik le. A természetes legyekhez meglepően hasonló - igen csinos műilegyeket készítettek. Minden légynek használati ideje pontosan körül van írva. Ezeken kivűl különböző eszményi legyeket (fantasie-fly) is költöttek, különös, hogy ezek némelyikét mindenek felett szívesen kapja el a pisztráng, - megtörténik, hogy néha csak ily eszményi legyekkel sikeres a fogás s a valóságban létezők utánzataival nem boldogúlhatunk. Halászat alkalmával tanúlmány okából a fogmt halakat gyakran kibontottam, - sokszor a beleket, gyomrot, nyelő csövet, sőt a torkot is tápszerrel duzzadásig tömve találtam, Úgy, hogy a sok földi giliszta s más féreg a szájból két oldalt kifityegett, gyakran történt, hogy mialatt a hal torkából a horgot kicsavartam, e műtét alatt a derekára gyakorlott nyomásra 6-8 darab elnyelt, félig meddig megemésztett halacska potyant ki torkán át, s még egy csomó rovar. E pisztrángok tehát a szó teljes értelmében torkig voltak jóllakva s mégis mohón kaptak a csaló étek után. Feleségem egyszer a Dobsapatakban egy 14 cm. hosszú pisztrángot fogott, melynek szájából egy imént elnyelt halacska teste félig kiállott farkával kifelé, egészen lenyelni nem bírta s mégis a horogra szúrt féreg után kapott, alig- tudom elképzelni, hogy fogta szájába. Máskor a felbontott halak egészs tápcsöve üres volt, legfeljebb egy-két kis szúnyog vagy rovarálcza képezte annak összes tartalmát.

A pisztráng táplálékát kizárólag az állatországból veszi, - növényeket legfeljebb annyiban nyel el, mennyiben azok bizonyos állati szervezetek (élősdiek, peték stb.) vivői. A pisztráng általában véve sok táplálékot szüksége!. Egloffstein vizsgálódásai szerint, egy fél kilogramm súlyú pisztráng naponként átlag 10-14 kis halat amilyen például a - Phoxinus levis - szükségel, de ugyan ennyi jóval nagyobb halat is könnyen elkölt. Könnyű elgondolni, hogy a természet nem nyújthatna elegendő táplálékot a pisztrángnak, ha ez csak halakkal élne. Csak 1000 pisztráng egy évben 300 napon át, 60-70 napot az ívás idejére leszámítva, átlag 12 halat fogyasztva napjában, már 3,600.000 halacskát pusztítana el. A pisztráng végre egymást is végkép felemésztené. A hiányt az ízeltlábúak (Arthropoda) gazdag világa pótolja leginkább. Ha tikkasztó júliusi nap alkonyati óráiban a láthatár világossága felé tekintünk, a rovarok myriadjait látjuk röpkedni, mint a légben föl s alá, ide-oda mozgó, lebegő apró pontokat. A rajzó legyek néhol valóságos gomolygó kis felhőt képezve, tánczolnak a légben; ha a füves, virágos rétekre tekintünk, avagy a fák lombjait figyeljük meg közelebbről, mindenütt e kis lényekkel találkozunk, a zöngécsélő, czirpegő szöcskék, a tolakodó legyek, a sötétséget kereső százlábúak (Myriopoda) a finom hálókat szövő pókok, a csillogó bogarak, csapodár pillangók seregeiben egy egész világa tárúl elénk e kis nyugtalan lényecskéknek, az eső, a szél mennyit ver belőlük a vízbe, - meg saját vigyázatlansága folytán és sokféle véletlen miatt mennyi leli sírját a habokban; ha elgondoljuk, hogy az ízlábuak, főleg a rovarok nagy része átalakúláson megy ismételve keresztül, míg fejlettségre jut, s hogy ez álczák legnagyobb része a víz alatt tenyészik, könnyű lesz belátni, hogy a pisztrángnak dús asztalt terített a bőkezű természet. Ha már most e kis lények mesés szaporaságára, meg ama viszonyra gondolunk, mely köztük és a pisztráng között fennáll, elmélkedésünk két irányban is a természetben uralkodó rendnek felismeréséhez vezet.

Mert, míg egyfelől e kis lények myriadjai az által, hogy pisztrángnak táplálékúl szolgálnak, neki magának képezik egyik létfeltételét, de egyúttal szabályozzák ama más kisebb halak létezését is, melyeket az izlábuak hiányában a pisztrágnak pusztítania kellene, ily módon tehát a pisztráng s más kisebb halak közti egyensúly mintegy szabályozva van. De másfelől ha fölveszszük, hogy, ha ama számtalan rovar álcza-alakjából mind teljes fejlettségéig jutna el s a már kifejlettek egészen a szaporodásig megmaradnának, kétségkivűl oly tömegekben jelennének meg csakhamar a földön, hogy az állat, s növényország közötti helyes viszony bizonynyal megbomlanék, mert szaporaságak oly nagy, hogy - Büchner nem túlzott szavaival élve -„magukra hagyatva betöltenék a tengereket és hegyeket alkotnának a földön”. Kell tehát, hogy nekik is korlátozóik, szabályozóik legyenek, s valóban a szervezetek különfélesége szerint ezerféle fegyver üldözi, pusztítja őket szüntelenül. Ezen üldözők, ezen korlátozók között igen jelentékeny szerepe van a pisztrángnak is, pusztitásban ő tevékeny részt vesz, oly munkát végez, melyet szervezeténél fogva ő legjobban végezhet. A víz alatt fejlődő álczákat a fenéktől a víz tükréig szorgalmasan kutatja, üldözi, vadászsza. Amelyik a víz alatt kikerüli végzetét, mint kifejlett rovar a víz felett sincs biztonságban a pisztráng előtt, könnyen a habokba kerül s akkor menten elveszett, leselkedő halunk nem kegyelmez meg neki. Az elhaló növények törmeléke, mely a folyam fenekén halmozódik föl, léte feltételeit képezi a sokféle szúnyogok, legyek s más rovarok álczáinak, ezek ismét más állatok megélhetését teszik lehetővé, de viszont maguk ig alávetvék amaz általános anyagcserónek, ama szakadatlan körfolyamnak, mely az egész szerves világban fennáll. A vizsgálódó értelem feltalálja itt is a rendet, hol a felületes, futó tekintet csak véletlenségeket látott. Az ízeltlábuak képezik tehát a pisztráng egyik főtáplálékát. A téhelyröpüek (Coleoptera), a hártyaröpüek (Hymenoptera), a lepkék (Lepidoptera) sokféle fajában válogat, különösen kedveli a legyeket (Diptera), továbbá a reczés-röpüeket (Neuroptera), ezek között vannak keresett csemegéi Phryganeidák gazdag családlában, melyből nehány faj az év csaknem minden havában röpked a vizek felett, hévvel üldözi az egyenes röpűeket.

Ezek között főleg a PerIidák, s kiváltképen az Ephemeridák kedvelt falatjai, így a rét zenészei, szöcskék, melyek néha szerfelett nagy bőségben jönnekelő; a félröpuek (Hemiptera),soklábuak (Myriopoda), pókok (Arachnoidea) sokféle faját sem veti meg. Eszik továbbá mindennemű férget, csigát, békaporontyot, puhahéjú rákot kisebb vízi emlős állatokat is, vízi cziczkányt, vízi egeret stb. - a haIakikrát is kedveli s minden nálánál gyengébb haIat megtámad. Említést érdemel, hogy a tü s késdurbancs (Gasterosteus aculeatus Bl.) nevű halat is elnyeli, mint azt Egloffstein többször észlelte, - e halat hegyes tüskéi miatt a pisztrángon kivűl talán csak a csuka eszi meg, de saját fajtabeliét sem kiméli meg a pisztráng, - egyszóval minden élő lényt megtámad, melynél magát erősebbnek érzi. Falánksága néha bámulatos s a végletekre ragadja. Egy német paraszt halász, ki az angol horgásztouristák „fly-book”-jából egyet, s mást ellesett, műlegyeknek oly özönvíz előtti szörnyeket készített magának, melyektől el kellett volna futnia a halnak, miként az ördögnek a sült májtól, mint Tobias mondja; s mégis ily - kacsatoll, kecskeszőr, meg mókusfarokból kötött jókora dongóval, melynek még két nagy üveg-gyöngy volt fejére kötve szem gyanánt, e paraszt csínos pisztrángokat fogott. Horroks János egszer a Hallstüdti-tavon halászva, kifogyott legyeiből, a halak igen jól haraptak, ő tehát curiosumképen egy sárgaréz-gombot szakított le kék frakkjáról, s e gombra egy-két font súlyú pisztrángot fogott. Ezekből azt lehetne következtetni, hogy akár egy jókora szarvasbogárral vagy egy darab „Brustmalzbonbons” -sal ig lehet pisztrángot fogni, pedig ez csak azt bizonyítja, hogy a hal néha, ha jó étvágya van, nem válogat sokat a tápszerben és mindent, mit annak tart, mohón szájába kap. Van a napnak bizonyos órája, midőn a pisztráng különös mohósággal kapkod tápláléka után, ez az evés ideje (time of the rice), rendszerint 2-3 óráig tart, s az évszak és időjárás szerint a nap más-más óraira esik.

Forró napokon ez a hűvös reggeli 7-9 s esti 6-8 órára esik, hideg naponkon délben áll be. Ha az evés ideje elmúlt, a pisztráng elhagyja leshelyét s rejtekébe vonúl, hol nehány órát nyugalomban tölt. Van oly nap, melyen az evés ideje 2-szer, 3-szor is beáll, viszont néha két napig sem következik be. A horgászok e körülményt pontosan megligyelik, ha beállt az evés ideje, sietnek, azt jól felhasználni, mert akkor fél óra alatt gyakran többe fognak, mint különben egész nap. A pisztráng természetének egyik fő jellemvonása a nagy óvatosság és félénkség. Nem közeledhetünk feléje elég vigyázva, hogy észre ne vegyen, ha fedve nem vagyunk, 15-20 lépésnyi távolból vesz észre, sőt néha távolabbról is, - így a víz szinére vetett árnyékunk is elég, hogy elijeszsze, ha egyszer cselt vagy veszélyt sejt, nyílsebesen szökik rejtekébe. Ha megpillantott s elosont, nem egykönnyen bújik elő újra, mereven húzódik meg rejtekhelyén, hiába csalogatjuk a legízletesebb falatjaival, nem kap feléjük, órákig nem jön elő. Csak hosszú idő elteltével, ha minden csendes újra, sehol veszély nem fenyeget, bújik elő, óvatosan, leskelődve, s szokott helyére áll. Megjegyzendő, hogy a víz fénytörési viszonyainál fogva a pisztráng minket oly helyről is láthat, hol mi őt semmikép sem pillanthatjuk meg, alámosott part, kő alatt stb. Csak ivás idején változik meg természete, nem óvatos ilyenkor, sőt bárgyú, a veszélylyel keveset törődik, a szerelem heve annyira elvakítja, hogy oly vigyázatlan lesz, hogy noha, tiszta vízben kézzel is megfogható. Vajjon alszik-e a pisztráng, nehéz eldönteni, - bizonyos, hogy éjjel is vadászik, sőt a nagy és tapasztalt pisztrángok csak is az est óráit s az éjjelt használják ki vadászatukra s csak ekkor bújnak elő rejtekeikből. Úgy látszik, hogy ama merev mozdulatlanság, ama nyugalom, mely az evés idejének elmúltával beáll, pótolja az álmot, a szorosabb értelemben vett álom valószinüleg hiányzik. A pisztráng húsa talán legízletesebb valamennyi halunk között, a kevés erős szálkától könnyen nagy darabokban válik Ie, akár egész féloldala együttesen vonható le a gerinczről. A hús szerfelett finom izomrostokból dáll, nem zsíros és a specialis halzsíríz nem sajátja, igen puha, porhanyó s mégis nedvben dús, jellegzetes zamattal bír.

Nem csoda, ha így a pisztrángnak sok ellensége van, ezek közt legveszedelmesebb a vidra. Egy ily testsúlyú állat naponként legalább 1.5-2 kgrm. tápszert szükségel, s ha tudjuk, hogy a vidra kizárólag hallal táplálkozik, könnyű elgondolni, mily kárt tehet csak egy is a pisztráng államányban, ámde a vidra nem csak tápszükségletének kielégitése miatt vadászik, de mulatságból, szenvedélyből akkor is, ha teljesen jóllakott, épen mint a tigris vagy macska. Ha a vidra imént fogott egy halat s véletlenűl egy másikat pillant meg, azt megölve ott hagyja a parton és a másik után veti magát. És mily ravaszúl tudja meglopni, csúszva, oldalt vagy hátúlról észrevétlenül megközelíteni, majd lesbe állva hiúzként osonva megtámadni, avagy hihetetlen gyorsasággal űzni sólyomként, s bámulatos ügyességgel elfogni! Valóban félelmes ellenség! Az emlősök közül még a vízi cziczkány (Crossopus fodiene), a patkány, menyét, macska pusztítójuk. A lég urai közül egyes folyami sasfajokon kivűl jelentékeny kárt okoz benne a vízi rigó (Cynclus aquaticus). E fürge, fehér-mellü kis madár állandóan a patakok körúl tartózkodik, a legzordabb téli napokon is hallatja pompás trilláit, szünet nélkül leselkedik a pisztráng után, igen ügyesen bukik a víz alá, rövid, erős szárnyait evezőként használva, a petékben tesz legnagyobb károkat. Nála még ügyesebb s erősebb a pompás aczélkék és zöld tolláról ismertes kis szárnyas, a jégmadár (Alcedo ispida), mely erős s hosszú csőrével 6-12cm. hosszú pisztrángot is megöl, kítünő ügyességgel utánok bukván. Említést érdemelnek még a kacsafajok, búvárok s más vízi szárnyasok, meg a sárga kis vízi billegény (Motacilla Boarula) is, mely főleg a petéket keresi. A ragadozó halak közül a csuka (Esox indus) legveszedelmesebb üldözője lalunknak. Ha pisztrángban dús patakba nehány csuka kerül, igen hamar megcsökken a halállomány. De maga a pisztráng is ellensége saját fajtabelijének, - a kicsinyt fejénél fogva kapja be, a nagynak farkába harap, mire az nem sokára kimúlik. Nehány ragadozó vizi rovar és álcza említendő még, mint a csibor (Hydrophilus piceus) és a merűIy (Dytiseus marginalis). A pisztráng ezen ellenségein kivűl még egy, a legveszedelmesebb, maga a bölcs ember, ki ezerféle furfangos módon irtja, pusztítja, üldözi, majd tőrt és hálót vet neki, hurokba fogja, durva szigonyt lök belé, meg finom horogra csalja, majd lecsapolva a meder vizét, majd megmérgezett csaló étket hány neki, sőt a legveszedelmesebb
irtó szerrel, a dynamittal, valóban barbar módjára irtja.

A folyók szabályozása, tavak lecsapolása, a gyárakból a vízbe folyó mérges anyagok napról-napra pusztítják e nenmes halat. Ha mihamarább erélyes intézkedések nem fognak történni a pisztráng védelmezésére, ha országos törvény nem veszi oltalma alá, mely a fogás módját s idejét szabályozza, ha végre tenyésztése mesterségesen is elő nem segíttetik: kétségkivűl be fog következni azon idő, midőn e becses hal csak a természeti gyűjteménytárakban lesz feltaláható s a tankönyvek a Ichthyosaurus-sal egy lapon fogják tárgyalni. Fájdalom! Ha a pisztráng életéről csak eddig előadottakat is azon szempontból, hogy annak szellemi életéről némi átnézetet nyerjünk, kissé behatóbban elemezzük, átfogjuk látni, hogy az egészben véve szűkebb határok között mozog ugyan, mint a többi gerinczeseké, de mégsem oly egyszerű és kicsinyes, mint első tekintetre látszik. Elfogulatlan megfigyelés és józan bírálat után szükségkép be kell ismernünk, hogy a pisztráng szándékosan, öntudatosan cselekszik, tehát akarattal bír, emlékezik a múltra, gondol a jövőre, tapasztalatokat gyüjt, hasonlítgat, fontolgat, választ, következtet, és ítélő tehetséggel bír. Kétségbe vonhatatlan jeleit mutatja a harag, félelem, sőt némikép az örömérzetének is. A pisztráng óvatos, számitó, előrelátó, ravasz, önző és kegyetlen, mindenek felett pedig szeszélyes. Lényegileg ugyanazon szellemi erőkkel és tulajdonokkal bír, mint a legtökéletesebb gerinezesek, a különbség csak fokozati, életnyilvánúlásait tehát nem ösztönből fogjuk származtatni, mely valójában nem is létezik. Mit sem mondó kifejezés az, és Lewe szerint „ama szavak egyike, melyekkel az emberek tudatlanságukat palástolják”, s melynek felvétele Weinland Fr. szerint „nem egyéb, mint szellemi restség, melylyel feleslegessé szeretnők tenni az állati léleknek fáradságos tanúImányozását.”
A pisztráng szellemi képességeivel arányban áll agyánek s összes idegrendszerének fejlettségi foka, mely bár a többi gerinezesekénél jóval alantabb áll, mégis a halaké között legmagasabb, mint általában a Csontos-halaké. A agyféltekék kicsinyek, előttük foglalnak helyet a jól kifejlett szaglási karélyok (lobi olfaotorii).

A közép-agy képezi az agynak főtömegét, két nagy teke-alakú kiemelkedósből áll, ezek az úgynevezett látkarélyok (lobi optici), valószínűleg az emlősök s madarak ikertesteinek (corpora bigemina) felelnek meg. A kőzép-agy alatt az agyfüggelék (hypophisis) találhatót. A harmadik agygyomrocs hiányzik. A hátsó agy, a jól kifejlett agyaes (cerebellum) s a vastag nyúltagy által képezte- tik, mely utóbbi a gerinezagyba megy át. Ez mint duzzanatok nélküli egyenletes idegköteg tölti ki a gerinczcsatornát. Az egyes idegek közül a Iatóideg (nervus opticus) érdemel figyelmet, a mennyiben annak kereszteződése (chiasma n. op.) nem részletes, mint más gerinczeseknél, de tökéletes, úgy hogy a baloldali látó ideg a jobb szembe, a jobboldali pedig a bal szembe küldi valamennyi rostjait. Az együttérző ideg (n. sympathicus) a koponya alatt foglal helyet. A gerinczagyi idegek jobbára megegyeznek a többi gerinczesekéivel. Az érzéki szervek között legtökéletesebben van a szem kifejlődve. A látás általában igen éles. Mily hamar észrevesz bennünket a pisztráng, említettük, de képes a legsebesebb árban, habzó, hullámzó vízben is fölismerni a legkisebb rovart s azt mástól bizton megkülönböztetni, s ha a víz egészen tiszta, nagy távolból is. A szem helyzeténél fogva a látás nem csak mell felé, de oldalt teljes mértékben, sőt némileg hátra felé is lehetséges. A szem tülkhártyája a (cornea) lapúlt, az üvegtest (hyaloidea) kicsiny, a lencse (lens crystallina) teke-idomú ; az érhártya (eboroidea) ezüst-fényű szőnyeggel borított, a szivárvány (iris) fém-fényű, kékes sárga-színű vagy fehér, a láta (pupilla) kerek. A reczegen (retina) a palczikák és csapok egyiránt képviselvék. A szemhéjak és könymirígyek hiányzanak. Noha a szemet - hat darab izom mozgatja, az mégis csak korlátolt mértékben lehetséges. A hallás szerve sokkal tőkéletlenebb fejlettséggel bír. A külső fül végkép hiányzik. A belső fül - a három félkörös csatorna és egy előcsarnok (vestibulum), a koponyában elrejtve, izmokkal s bőrrel van fedve, úgy hogy a hallás szervéhez csak is a koponya, meg az egész test által felfogott hanghullámok vezettetnek, a hallás tehát a minimumon áll. Bizonyos, hogy egy a parton kilőtt puska durranását a pisztráng nem hallja, legalább ekkor viseletébea semmi változást nem mutat. Oly zörejeket azonban, melyek a víz alatt jönnek létre, kétségkivűl felfog.

Nem sokkal fejlettebb a szagló érzéke sem, - az orrüreg hátul vakon végződnek s nem nyílnak a torokba. Az ízlelés, ha egyáItalán létezik is a pisztrángnál, mindenesetre a legalantabb fokon áll, a nyelv, minden szemölcs nélkül és alig mozgatható. Az ízlelő szemölcsök a szájpadban s garatban sem találhatók. A tapintás fő szervét a lágy ajkak képezik, alárendelt fokban, az uszonyok végei is, meg a test egész felülete. Érdekes a pisztráng ama sajátsága, hogy színét Chamaleonként változtatni képes, ez főleg akkor történik, ha a bőr felületét mechanikusan izgatjuk, de ijedtség, harag vagy nemi izgatottság ivás idejÓ Is létre hozzák azt. A színváltoztatás akként történik, hogy ama számtalan kis hézagok és ürecskék, melyek a bőr felültén a piIkelyek között léteznek s festő anyagal telvék, szűkíthetők s tágithatók, e szerint a különböző színű festő anyag egyszer kisebb, máskor nagyobb felületecskéken látható. E festő anyagtartók (Chromatophora) világosság behatására hirtelen szükűlnek, félhomályban tágúlnak. Innen van, hogy a pisztráng, mely zárt szekrényben (haltartó) tartatik a víz alatt, csakhamar sötét szint kap, de mindjárt halványszínűvé lesz, mihelyt a szekrény fedelét felemeljük, hogy a festő anyagtartókra világosság hathat. Hogy a pisztráng néma - mint minden hal, a kopoltyús légzőszervi készülék folytán önkényt érthető. Szeptember-hó közepe táján a pisztráng ivartermékei fejlődésnek indúlnak, e hő végén vagy legkésőbb oktober vége felé a nöstény petéi teljes érettségüket érték el, s a him is bőven valászt el termékenyítő magot. A petefészekre nézve jellemző, hogy a külöfl kivezető csővel - petevezetékkel - nem bír. Fia a peték megértek, elválnak a petefészekből, s a hasürbe hullanak, innen az ivarbinbó nyílásán át, mely a végbélnyílás mögött létezik, üríttetnek ki. A herék váladéka hasonló viszonyt mutat. Az ivarszervek ilyetén szerkezete mellett könnyű az ivartermékeket mesterségesen is kiüríteni, midőn a hasra gyakorolt csekély nyomás elegendő arra, hogy a hasűrben meggyűlt pete vagy ondó az ivarnyíláson át kiömöljék. Eme körülmény főleg az, mely a Szemling-féléket a mesterséges haltenyésztésre kiválóan alkalmasokká teszi. A pisztráng 3-4 éves korában már szaporodásra képes, 20-24 ctm. hosszú és 20-25 dekagramm súlyú hal, így már ivarra érett.

Sir Humphry Davy vizsgálódásai szerint a különben érett pisztrángok között sok van olyan, mely csak minden második évben termékeny. Van azonban sok pisztráng, mely egész életén át meddő marad. Az ilyen bár jól felismerhető ivarszervekkel (petefészek vagy here) bír, - mégis ezek csak durványosan vannak kifejlődve, a peték sohasem nagyobbak kölesszemnél. A terméketlen (steril) pisztráng már külsejében is különbözik a szaporodásra képestől. Teste véznább, a hát keskeny, az oldalak hirtelen domborodnak le, az uszonyok keskenyek s igen gyenge sugarak támogatják, a fej kicsiny, amennyiben az állkapocs s a kopoltyú-fedő csontjai mintegy fejlődésükben elmaradottaknak látszanak, úgyszintén a kicsiny szemek is, a szájnyílás soha sincs a szemen túl behasítva, mint a termékeny pisztrángnál, az ivarbimbó sohasem duzzad meg s piczi, a hús igen gyöngéd izomrostokból áll, nagyon ízletes. A szaporodásra képes pisztráng ivás idején élénkebb, szebb színezetet nyer, a bőr nagy része fekete színű burjánozást mutat, így a sarkuszony felső és alsó széle, de főleg az alfeluszony mellső széle erősen megvastagszik, az ivarbimbó nagyon megduzzad. Az ívás Oktober elejétől Deczember hó végéig tart. A nőstény nagyobb vizekből a szomszédos kisebb ágakba szeret vonúlni, s kiszélesedett, öblös helyeken, csendes sekély-vizű pontokat keres, főleg kavicsos talajt. A hím hűségesen követi mindenütt, rend szerint azonban több hím úszik egy nőstény után. Ezek között némelyik nem szerelmi vágytól hevűl, nem szive, de gyomra sugallatát követi, hogy a kiüríteadő petéket felemészsze. A hímek között gyakran kemény harcz fejlődik, sokszor élet-haláltusára kelnek, miben olykor a nőstyén is részt vesz, üldözvén bizonyos hímet közösen egy másikkal, mely iránt félreismerhetetlen vonzalmat tanusít s vele enyeigő játékot űz; máskor egykedvűen nézi a tusát, hogy majdan a győzőt részesítse az igen platonikus természetű, hideg szerelmi kéj élvezetében. A nőstény farkának gyors és erős mozgatásával sekély, kis gödröt váj a kavicsos talajban, melybe aztán gömb-ídomú s aránylag nagy, narancs-színű petéit hullatja, most tovább úszik s helyet hagy a hímnek, hogy az fehér, tejszerű magját a petékre lövelje. Néha vékony homokréteggel boríttatnak be a pétek, de legtöbbszöi e csekély elővigyázat nélkül is a jósorsra bizatnak.

A peték sohasem üríttetnek ki egyszerre, ismételten 4-8 napi időközökben, legyakrabban hold-világos, derült éjeken. A peték száma más halakéivai szemben csekély, míg példáúl a sügér (Perca fluviatilis) 80.000, a ponty 200.000, a harcsa vagy tok milliónál több petét rak, addig a pisztráng átlag 400-1000 petnél többet nem termel évenkent. MoIin szerint egy fél kilogramm testsúlyra alig 1000 pete esik. Ha meggondoljuk, hogy a peték ezerféle veszélynek, az elemek viszontagságainak ki vannak téve, hogy a vízi szárnyasok kedvencz és keresett csemegéi s így Vogt szerint alig 10%-jukból lesz csak hal: könnyű megérthetni a pisztráng csekély szaporaságát. Mintegy 40-43 nap elteltével, de a víz hömérséke szerint pár nappal előbb vagy később - az ébrény teljes fejlettségét érte el s a peteburokból kibúvk, de hasával még a peteszék-zsacskóhoz marad nőve. Az „újszülöttek” vézna, hosszúkás alkatú, nagyfejű igen komikus külsejű állatkák, majdnem átlátszók és színtelenek, mintha még nem volnának „felöltöztetve”. Kezdetben mindnyájan együtt maradnak ott, hol „először pillantották meg a világot”, melyet a kis ártatlanok még bizonyára rózsaszínben látnak, hisz még veszélyt nem ismerve, testvéri békés egyességben nyugszanak egymás mellet a finom kavicson, melytől nehéz őket megkülönböztetni, csak ha egy erősebb hullám ingatja meg őket, játszadoznak naivúl, - kicsinke evezőforma mellékuszonyaikkal, még élelemről sem kell gondoskodniok, testük első táplálékát a fölöslegben maradt peteszékből nyerik, mely zsacskójában hasukhoz van nőve. Ez lassanként zsugorodik, hat hét alatt teljes tartalma feiszivódott, tokja befűződik s leválik a testtől. A gyámoltalan, furcsa kis lényecskékből immár mind megannyi csinos, fürge, kicsiny halacska lett, nem is néz ki már oly elhagyottan, világos, harántos csíkoldalú „gyermek-ruhát” visel korához méltóan, önálló életet kezd vinni, - kilép az életbe. A testvér-had lassanként eloszlik, s minden tagja külön-külön lakást, rejtekhelyet keres sekély, csendes folyású helyeken. Lassanként megismerkedik a viszonyokkal, megismeri ellenségeit s a veszélyt, tudja magát védeni, minden nap okúl, ügyesebb s tapintatosabb lesz, a viszonyokhoz mind jobban alkalmazkodni megtanúl. Valódi élvezet nézni, miként vadászik.

Kezdetben csak az elébe került kis, górcsői ázalagokkal, férgecskékkel táplálkozik, de majd lesbe áll s nagyobb pondrókat, álczákat is megtámad, s a mint gyorsan növekszik testben s erősebb lesz, úgy nő bátorsága is; csakhamar vitézűl és elszántan támad meg minden kis állatot, mely revierjén áthalad. Mindinkább hasonló lesz az öregekhez alkatra és színre nézve is, azok szokásait s életmódját veszi föl, elfoglalja s betölti a neki kijelőlt helyet s kicsiny bár, de teljes értékű számot tesz ő is a természet összességében, osztozik a jó vagy balsorsban, a mily „csillagzat alatt született”. Sorsa mindegyiknek van!
Valamely folyóban a pisztráng-állomány nagysága sokféle tényezőtől függ. A szaporodás mégis legkedvezőbb oly folyókban, melyek apró mellékágakkal bírnak, kiszélesedett, sekély-vizű s lassú-folyású pontok köves, kavicsos talaj mellett képezik a fő ívási helyeket. Innen van, hogy kisebb hegyi patakokban aránytalanúl több pisztráng lakik, mint nagyobb folyókban. Amott a sok apró zsomb, a számos sekély hely, a köves talaj alkalmas a pete megmaradására s a kikelt halacska is könnyebben talál rejtekhelyet, itt nagyobb s erősebb hullámok verik a sekély helyeket s az iszaposabb fenékről könnyebben elsodortatnak vagy betemettetnek a peték, meg a vizállás sem oly állandó itt, mint a forráshoz közelebb fekvő, gyorsesesű hegyi patakokban. De kisebb víz s köves talaj kevesebb tápszert ád a halnak, mint a nagy, s iszapos folyó, így tehát a pisztráng itt nagyobbra nő és gyorsabban. E viszonyokból megérthetjük, mért van a hegyi patakban igen sok, de kis pisztráng és miért találunk nagy folyokban kevés, de igen szép példányokat. A pisztráng állomány csak a legkíméletesebb halászati eljárás és különben is kedvező conjuncturák mellett tartható egyenlő jó karban, már csak azért is, mivel a pisztráng aranylag igen csekély szaporasággal bír, s mivel tapasztalati tény az, hogy valamennyi halfaj között a pisztráng legkönnyebben s legsikeresebben tenyészthető, első sorban van arra hivatva, hogy a haltenyésztőknek főtárgyát képezze. E ponttól nem szólhatván e helyt behatóbban, csak annyitjegyzek meg: hogy a mesterséges haltenyésztés a tudomány azon vívmányai közé tartozik, melyek határozott eredményessége ma már minden kétségen kivűl áll, s kell, hogy a nemzetgazdászat egyik érdemleges ágának tekintetvén, akár néptáplálási, akár pénzügyi szempontból kellőleg méltányoltassék.

A legműveltebb nemzetek is csak a közel múltban ismerték föl a halak gondozásának s a mesterséges haltenyésztésnek fonstosságát, : Anglia, Norvégia, Francziaország, Svajcz, Éjszak-Németország és Hollandia, s utóbbi időkben az Osztrák-tartományokban is gyors és erélyes intézkedések tétettek e részben. A már jól benépesített folyók és tavak feltűnőleg jelentékeny jövedelmek forrását képezik. Közgazdászatilag, tekintve a pisztráng jelentőségét, mivel az oly bőségben, hogy néptáplálási szempontból figyelemre méltó tárgya lehessen, alig ha fogna tenyésztetni, inkább pénzügyi tekintetből érdemel méltánylást, nem azért pedig, mintha talán ízletes húsa szerfelett drágán fizettetnék, de leginkább azért, mivel azon élvezetes sport, mit a pisztráng horgászata nyújt, igen magas árral szokott megfizettetni ott, hol az kellőleg ismeretes. Nálunk, hol a sportnak ez elegans neme még majdnem teljesen ismeretlen, a folyók messzire becsük alatti áron adatiak bérbe, másutt valóságos aránybányákkal érnek föl. Hogy többet ne említsek, csak Skócziában a Dee-folyóban való horgászati jog egy ember számára Februartól-Június végéig 180 font sterling (közel 2000 frt.), a Thurso-folyamban egy halászbot után 20 font, más folyamokban Ugyanott 30-60 font sterling fizettetik egy évad alatt. Vannak azonban magasabb bérleti árak is. Ugyan csak Skócziában a Tweed, a Spey És a Tay-folyókban a Szemling-félék halászati bérlete együtt véve évenként átlag 40.000 font sterlingnél többet tesz ki, - és Norvégia is 100.000-ekre menő összegeket húz pisztrángos folyóiból. Annyit ér itt a pisztráng, mint az Amazonban az arany! Hol a horoghalászat el van terjedve, ott hamar akad bérlő, ki a folyót drágán veszi ki, ki a pisztráng sorsa iránt is érdeklődik, s szaporodása, meg az állomány jó karban tartásáról gondoskodik. Noha a horoghalászat oly régi, mint a történelem maga, mégis fejletlen, tökéletlen volt az egészen az újabb időkig, míg nem azt az öreg Walton Izsák műlégy-horgászat megállapításával első-rangú, nemes sporttá emelte. A pisztránghorgászat kétségkivűl egyik legélvezetesebb, legelegansabb neme a sportnak.

A pisztrángnak minden tekintetben való alapos ismeretét, szokásainak, életmódjának, a vele viszonyban lévő körülmények „exact” tanulmányozását, - sok gyakorlatot, türelmet, kitartást, finom érzékeket s általában bizonyos intelligentiát tételez fel. Nincs sport, mely több ügyességet követelne. Angliában közkedvességű s annyira kedvelt e sport, hogy az ottani sportsman-ek messzire külföldre is, főleg Norvégiába mennek halászni s egész folyókat bérelnek ki, néha igen drága áron. Az angol sport-világ ügy tiszteli a „fisching gentleman”-t, mint a német a valódi „Waidmann”-t. A nagy Nelson szenvedélylyel horgászott műlegyekkel, midőn jobbját elveszté, bal kézzel tanúlta meg a botot kezelni. A jeles tudós Wollaston 50 éves korában sajátította el e sportot s maga mondja, hogy az neki késő aggkoráig mindíg örömteli és kellemes órákat szerzett. Lord Brougham, Lyndhurst, Gladstone és sok más kitűnő angol államférfi jeles horoghalász volt. Nehéz szellemi munkáikhoz úgy szerezték meg a kellő erőt s a „fej tisztaságát”, hogy Norvégiába mentek időnként halászni, vagy megmászták az Alpokat. Nálunk a sport e neme félre van ismerve, - iránta lépten-nyomon csak balvéleménynyel s előitéletekkel találkozunk. Legtöbben még ma is az egykori cinikussal tartanak, ki a horoghalászatról azt moidá, hogy „az egy rúd, melynek egyik végén egy féreg, a másikon egy bolond csüngg.” Ha ez így van, ennek oka kétségkivűl csak az, hogy a műszabályos horgászat nálunk merőben ismeretlen. Van ugyan a sportnak sok más, izgalmasabb neme, de teljességgel sem egyhangú, sem unalmas mulatság ez sem. Ha nem is kell mellette „Villi-tánczot” járni, vagy egy akadályverseny-lovas commotioját végezni, ne gondoljuk, hogy talán egy árnyas fa tövében guggolva a tiszai halász egyhangú, merev mozdulatlanságával kell a habokba bámúlnunk s tán el is szenderűlve, a mesebeli „király kisasszony elveszett aranyhalacskájáról” álmodnunk. Koránt sem! A pisztráng-horgászat hajlékony tagokat s jól trainirozott izmokat igényel, ha nem is annyira, mint a lóvadászat vagy lósport. A pillanat heve sem igen ragadhat végletekre, miért gyöngébb szervezetű egyének is sikerrel gyakorolhatják. A sokféle eredeti helyzet, a változatosság, a különböző eshetőségek, meg amaz állandó, kellemes feszültség, mely a vadászat e csendes neménél fogva tart, melynél a természet szépségeinek élvezetére oly bő alkalom nyílik: azt végtelenül élvezetessé teszik.

Talán kérdi valaki, miben van hát voltakép az élvezet a pisztráng-horgászatnál? Oly kérdés, melyre leghelyesebb választ a kisérlet nyújthat. Olyan az, mint a művészet, mely nem arra való, hogy beszéljünk vagy írjunk róla, hanem, hogy érezzük, élvezzük. Tegyen egy kirándúlást a kérdő valamely jártas horgász társaságában, s bizonyos, hogy e sport ömeit, élveit ismerni és érteni fogja, ha egyáltalában a természet és sport iránt érzékkel bír. Tikkasztó nyári nap hevében halászbotunkkal kezünkben sietünk a fenyves hűsébe, a völgyben kígyózó hegyi patak jelöli meg lépteink irányát. Kétfelől szorosan sorakoznak egymáshoz a vaskos sudarak s méltósággal terjesztik szét sűrű ágaikat, árnyékos hűsük - mit a latin költő oly találóan „frigus opacum” -nak nevez - hamar feleleveníti a város forró, poros légkörében eltikkadt szervezetünket. Egy-egy betévedt napsugár fényesen világítja meg éles szélű foltként a mohos talajt. Fürgén billegeti farkát a kis vízi rigó, mely a tiszta csermelyből kiálló kövön hallatja pompás trilláit; sűrűn rajzanak a legyek, zúgva szedi mézét a dongó, illatozik a virány. Minden él és örűl. Csak amott válik ki egy óriás fenyű kiszáradt fehér sudara, melyről kanyargós lemezekben pattogzott le a mohos kéreg, szílánkosan tört le koronája. A kor, az idő hatalma ölte meg vagy a dúló elemekkel való harczában hullott el, s száraz törzse is csak emlékjelül maradt, hogy régi dicsőségéről beszéljen, vagy ez élő világban eszünkbe hozza: „Memento mori” ! - Emlékezz a halálra! Itt egy düledezett bükk nyúlik át a tiszta patakon, mintha azt ápolni akarná, haldokló ágait hűvös vizével locsolja. A völgy egész hosszában erősen visszhangzik a meredek esésben siető patak zuhogása, moraja. Ez ama sziréni hang, mely a fenyű-fedte bérczek néma csendjébe vegyülve, ellenálhatatlanúl vonza - ki egyszer hallotta, lelke rejtett gyökereivel csüngg rajta, és újra, meg újra felkeresi azt. Alig van itt nyoma emberi kéznek, munkának.

A természet mesterkéletlen egyszerűsége, tiszta szűziessége s a magány megigéző hatással van kedélyünkre. Az ember magát elszigetelve érzi, mintha ki lenne szakasztva a világból, és Shakespeare szavaival:

„Az élet itt piaczi zajtól menten,
A fában nyelvet, könyvet a patakban,
A kőben szót s mindenben jót talál.

Ily helyeken szoktunk pisztrángra vadászni. De állapodjunk meg, szemlélődjünk egy kissé! Az ég derült, a víz kristály-tiszta s állása alacsony, a legyek bőven rajzanak, gyöngéd meleg szellő lengedez, ma jó fogásra számolhatunk. A patak mélyebb pontjain látjuk, hogy a pisztrángok magasan, közel a fölszínhez állanak lesben s mindenfelé fürgén ugrálnak föl, mohón kapkodva a legyeket, - jeléül, hogy az „evés ideje” beállt. Siessünk fölhasználni minden perczet! Horgász-botunkat előszedjük tokjából s gondosan összerakva, alsó végéhez erősítjük a kis fémkereket, melyre a hosszú selyem-zsinór van feltekerve, ezt most a bot hosszában végig vezetjük, a kis rézkarikákon áthúzva, melyek egymástól kis távolban vannak megerősítve, a bot csúcsán is áthúzzuk a zsinórt s hozzá hurkoljuk a finom, átlátszó, ali látható sugárt, mely selymérszálból készült, ezen függnek a csínos műlegyek, szám szerint kettő-három, testükben a kis horog alig vehető észre. Ki e sportot nem ismeri, eszközeinket látva, semmikép sem képzelheti el, hogyan lehessen egy ily vékony bottal, melynek csúcsa egy gyufaszálnál alig vastagabb, egy alig látható, vékony zsinnórral s egy piczinyke kis horgocskával akár a legerősebb, 5-10 kgm. súlyú halat is hatalmunkba ejteni. A művészet győz itt a nyers erőn! De ím a közei zsombból most merült föl egy szép pisztráng. Óvatosan közeledünk s mintegy 10-15 méter távolból, ügyes dobással röpitjük legyünket épen azon helyre, ügyelünk, hogy az könnyedén, mint egy pehely hulljon a víz tükrébe. Alig érinti meg a felszínt, már hozzá vág a pisztráng. Mintegy varázsütésre szökött föl, s nagyot csapva farkával, elkapta. A kellő pillanatban szájába vágtuk a horgot, kezünknek kis, de erélyes mozdulatával billentve meg botunkat. Halunk horgon van!

Gyönyörű 1/2 krg. súlyú pisztráng! Ha kicsiny volna, menten kidobnók a partra, de ily súlyosat nem bír meg eszközünk. Ki kell tehát „fárasztanunk” ‚A halat ki kell kifárasztani. És e művelet a horoghalászatnak legérdekesebb, legizgalmasabb része. Egy élethalál-küzdelem folyik le előttünk, melynek remény, félelem s kétség közepette vagyunk szemtanui, s valódi vadász-láz fog el. E nehéz s elkeseredett tusában vagy mint győztesek partra emeljük kifárasztott halunkat, vagy egy fájdalmas sóhajjal kell tőle búcsút vennünk, ha a horogról elszabadúl s talán a sugár egy részét, meg műlegyeinket is emlékül viszi a mélybe. „Fare well for ewer!” Mihelyt horgunkon akadt, szabadúlni vágyva, vadúl, sebes iramban igyekszik elmenekülni, magával húzza a zsinórt, mely most a kerékről letekerődzve, azt sebes pergésbe hozza. Botunkkal ügyesen manoeuvrirozva, követjük s szabadon engedjük úszni fel s alá; csak gyöngéden tartjuk megfeszítve a zsinórt. Halunk most rángatódzni kezd, magasan dobja föl magát újra, meg újra, nagy pocsolással verve habbá a vizet, most előre szökik, majd meg viszatér, körben csapongva úszik fel s alá, majd a mélybe vágja magát, s ismét felmerül s minden gondolható hieroglyphákat ír le a vizen. De im küzdése csillapúl, megállapodik, már fáradni kezd. Most a kerék forgatyúját kezdjük működésbe hozni, a zsinórt felcsavaijuk, Újra rángatodzikk halunk, - türelem, ismét zsineget eresztünk neki. De már kimerűl s lankadtan oldalára dűl, könnyű szerrel húzzuk most a parthoz s a kis kifogó hálóval partra emeljük. Végvonaglásának egy ütéssel fejére vetünk véget, - előttünk fekszik fényes sima testével gyönyörű piros pettyeive.

Ez egy még cselt nem ismert pisztráng volt, bátorsága mutatja, épen vadászó kedvében s jó étvágynál találtuk. Újra megkisértjük a szerencsét, - két-három dobást teszünk, de pisztráng nem jelentkezik. Nincs többé, mit keresnünk itt, ismerjük a sikeres fogás egyik főtitkát, hogy egy helyt sokáig időznünk nem szabad. Itt sebes árban vitetjük lefelé legyünket, folyton szemmel tartva, gyors léptekkel követjük, a part mentén haladva. Ím egy fürge kis pisztráng vaktában rohan elő az alámosott part alúl, siettében elhibázza a legyet, csak habot kapott el helyette, - se baj ! Másodszor-harmadszor is hozzá vág a kis szeles, jobbra-balra kerül, elbukik, felmerül körűlte, míg nagy csapkodás után eltalálja, eszeveszetten sietne vele rejtekhelyére, ha már horgunkon nem függene. Idegesen hánykodik, viczkándozik a légben, midőn kidobjuk a vízből. Ez még tapasztalatlan s kissé ügyetlen, szeles kis pisztráng fiú volt. Nem nehéz, az ilyet horogra kapni. De most egy jártas, kitanúlt kópéval gyűlik meg bajunk, sokszor látott már műlegyet, a horog is átszakitá már egyik ajkát. Legjobb legyünket röpítjük elé, - Pontosan találtunk, a finom selymérszál mint egy őszi „ökörnyál” lebeg a víz felett, - lehetetlen, hogy cselt sejtsen a vén ravasz. De ím, legyünkre nem is hederít, egy második, harmadik helyes dobás, - de ő hideg megvetéssel felel. Szemünk láttára kapott pedig el már 8-10 legyet, mely imént a lombokról a vízbe hullott. Kísértsünk meg más műlegyet, - ez sem kell neki, a többi sem tetszik. Próbáljunk más manoevret, a vízszín felett tánczoltatjuk legyünket, majd újra kis lökésszerű mozgással akként játszunk vele, hogy egy véletlenül a vízbe került s még élő, vergődő legyecskéhez hasonlítson. Ne legyen csak e játék elég ügyes s természetszerű, bizton felismeri halunk a cselt, s a sebhely ajkán élénken emlékébe hozza a multakat. „Alios ego vidi ventos” gondolja magában s hátrálva eltűnik. De játszunk bármily ügyesen, s legyen a légy még oly tökéletes, halunk csak lassan, lopódzva közeledik felé, - kis távolban megáll, fontolgat, birálgatja: Való-e vagy csak csalfaság ? E folyam környéke szülte volna-e e szép legyet, mely oly ízletesnek látszik, - oly ellenállhatatlan, - avagy képes lenne azt Anglia gonosz gyára oly csábítóan elkészíteni ? Uszonyai sebesen mozognak, soká áll igy legyünkhöz közel, végre is a vágy győztes lesz az ész felett : Válaszszunk közép utat.

Hisz óvatosan meg is izlelhetjük a legyet. Lassan közelebb úszik most, gyöngéden megérinti ajkaival, de menten felismerte a cselt, hirtelen megfordúl s eltűnik mint a villám. Hiába lessük, - nem jő egyhamar elő. Ily kitanúlt kópéval nem szoktunk sokat törődni, de sietünk fölbasználni az „evés idejét”, hogy kosarunk hamar megteljék. Ha elmúlt az, nem sokra megyünk. Mintha minden pisztráng kihalt volna, egy sem mutatkozik. Legjobb legyeink érintetlenül úsznak a vizen, csak a haboknak dobáljuk játék-szerül. Másféle csaló étek, féreg, halacska sem sokkal többet ér. Búcsút veszünk immár a pataktól s botunkat összerakva, derült kedélylyel ballagunk haza, elmélkedünk a mai nap éléményei felett. A jó étvágy nem hiányzik, s bizonyos, hogy nyugodt s üdítő lesz éjjeli á]munk is. A nagy városok nyári fülledt légköréből menekűlőknek, főleg kik szellemi munkában fáradtak el, jobb gyógyszert a pisztráng-horgászatnál nem ajánlhatnék. A szellemi munka nagyon és tartósan kimeríti a testet, a gondolkodónak, akár a törvényteremben, akár a szővőszéken, akár a szerkesztői irodában, akár a katedrán fáradt el, testi művelésre van szüksége. Jöjjön horgászni, keresse föl a pisztrángban dús patakot, mely a fenyves hűsében csörgedez, hol a lég tiszta, élenyben gazdag, és balzsamillattal van teli. Itt erélyesebb mozgás közben erősen tágúlt tüdőnk egész felületén szabad szellőztetése van a vérnek, s ez ifjitó hatással lesz egész szervezetünkre, idegeinket fel villanyozza, izmainkba erőt önt, vándorkedvet ébreszt s tetterőre gyújt, a fenyes erdő minden kellemeit egyik legélvezetesebb sporttal egybekötve élvezheti.

A pisztrángászat évadja Májustól-Szeptember hó végeig tart. Ekkor belép az ívás ideje, a kavicsos partokon bőségben lerakott peték kipótolják majd hiányt, mit a horgász a patak legszebb lakói sorában ejtett. Búcsút vesz most a hegyi patakoktól, a csendes zsomboktól, s a pisztrángot, melynek életmodját, szokásait nyáron át gyönyörrel tanúlmányozta, most békében hagyja, - csak néha, verőfényes őszi napokon sétál el a sekélyes partokhoz, hogy szeszélyes kedvenczének nászünnepén mint érdekelt néző, mint hallgatag tanú részt vegyen.

A pisztráng (Dr. Pelech E. János, 1879)


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">