A nagy Pisztráng - Kovácsházy Vilmos, 1942 • Horgaszat.hu

A nagy Pisztráng - Kovácsházy Vilmos, 1942



Bereg vármegyében, a mai „Kárpátalján”, éltem legszebb ifjú- s gyermekéveim. Boldogult apám, az akkori Nagy-Magyarország egyik itteni, főúri nagybirtokosának a gazdasági s ménesintézője volt.
A mai fiatalok el sem tudják képzelni azt a nagy szabadságot, amellyel én — atyám jóváhagyó helyeslése mellett — kedvteléseimnek élhettem.

Munkácstól felfelé, egész a határig kocsin, lóháton, gyalog bebarangoltam az egész vidéket. Sörétes és kis- golyós puskámmal végigcserkésztem a völgyeket. Horgászbotommal horgásztam a Latorcán és a sok pisztrángos patakban. A hegyek, völgyek, erdők, vizek ismerőse, az ottani erdészek, vadőrök barátja voltam. Nyári szabadságidőmben évekig éltem itt ezt a minden tiszta örömet kiélvező, gátlásnélküli életet, amelyet városi ember soha nem ismerhet. Ma is, hosszú évtizedek mulya, felfrissül a lelkem, amikor megfürdik a régi visszaemlékezésben. Ilyen régi és kedves élményem a "nagy" pisztráng esete.

Erre a "nagy" pisztrángra egyik vadőr hívta fel figyelmemet. Elmesélte, hogy a nagy Pinye-patak egyik felsőbb, katlanszerű részében egy "nagy" szivárványos pisztráng tartózkodik már évek óta. Hogy van az öt kiló súlyú is. Hogy a fiatal gróf az előző években maga is látta ezt a pisztrángot, többször is megkísérelte kifogni, de siker nélkül.

A nagy pisztráng a mi beregi vizeinken ritka hal volt. Általában tíz-tizenöt dekás pisztrángok kerültek itt horogra. Csak a Latorca felsőbb részében, a patakok befolyásainál fogtak horgásztársaim néha, nagyon ritkán nagyobb példányokat. A vadőr elbeszélése — éppen ezért — olyan izgalomba hozott, mintha arról kaptam volna hírt, hogy rövidesen oroszlánt, vagy elefántot lesz alkalmam elejteni.

A kedves kis Polena fürdőhelyről indultunk hajnalban. A vadőr vitte a hátizsákom, a horgászszéket, a pokrócot és egésznapi élelmünket. Én mindössze könnyű horgászbotom vittem. Tervem az volt, hogy előbb a közeli Kis Pinye-patak felsőbb folyásánál, már kipróbált horgászhelyemen horgászom egy órát és csak azután megyünk a Nagy Pinye-patakhoz.

Még hűvös volt. A keskeny gyalogúton haladtunk. A bokrokról csillogó harmat hullott reánk. A nap fénye és melege még alig szivárgott át a fák és hegyek felett lustán hömpölygő párafelhők között. Mire a horgászhelyre megérkeztünk, reggel hét óra volt. Az augusztus végi nap már tisztán ragyogott s a völgyeknek és hegyeknek ezerszínű zöldben, imitt— amott már sárguló tarka színben pompázó fakoronáit fényárral öntötte el. Igazán Szép horgásznap volt, s alig egy óra alatt horgászkosaram meg is telt pisztrángokkal.

A szép idő és jó eredmény kellemes hangulatában indultam el a tulajdonképpeni célhoz. Erdős, bokros hegyoldalon haladó keskeny úton, egyórai gyaloglás után érkeztünk a másik völgybe. Sűrű bokrok között folyt itt a gyors és bővizű patak.

Egy vízesés alatt alakult, mély, nyolc-tíz négyszögméter felületű katlanban forrott, tajtékzott a víz. A katlant szűkebb mederben elhagyva, bokrok és fák között folyt tovább. A katlan alsó végénél, a víz felett négy méter magasságban két fenyőgerendát fektettek a vízen keresztül. Erre a kezdetleges, "karfanélküli" hídra - inkább pallóra álltam. Egyetlen s elég biztonságos helynek látszott arra, hogy innen horgom bevessem a katlanba. Egész délelőtt és délután, órákon át kísérleteztem a pisztránghorgászat minden csalafintaságával: fehér, fekete, kék, zöld, szürke, piros, barna, Sárga műlegyekkel, különböző villantókkal, végül szöcskével is, de eredménytelenül. Már esteledni kezdett, mennünk kellett. Én azzal a meggyőződéssel hagytam ott a patakot, hogy katlanában sem "nagy", sem kis pisztráng nincsen, de a vadőr csak fontoskodott.

Harmadnap, korán reggel megjelent a vadőr a lakásomon. Elmondotta, hogy előző nap egész délelőtt a katlan felett, a pallón feküdt. Erről a rejtekhelyről figyelte a vizet. A "nagy" pisztráng többször is rabolt a vízben, sőt egész a víz színére is feljött. Azonnal előszedtem szerszámaim, erősebb horgászbotomat. Haltartómban csalihalat is vittem. Ismét szép, meleg, napos idő volt. De most nem is nagyon figyeltem az időt s a környéket, mert egészen hatalmába kerített a horgászláz egy gondolat járt csak szüntelen a fejemben: horogra keríteni a "nagy" pisztrángot.

Nagyon hosszúnak tetszett az út. Végül mégis megérkeztünk.
Elhelyezkedtem a pallón. Fehér műléggyel próbálkoztam, mert egy-két fehér, kis lepkefélét láttam a víz színe fölött repdesni.
Tízpercnyi eredménytelen kísérletezés után, amikor éppen más csalit akartam elővenni, bosszúsan vettem észre, hogy árnyékom éppen a vízszínre vetődik. Így azután, ha volt is pisztráng a katlanban, az engem állandóan láthatott, azonkívül mozgó árnyékom is nyugtalaníthatta. Persze, hogy nem harapott, hanem a mélyen óvatosan meglapult. Meg kellett nyugodnom, hogy amíg a nap hátam mögött süt, nem érdemes tovább horgászni. Kimentem a partra cigarettázni. Lehevertem a pokrócra, néztem a felszálló cigaretta füstöt. Hirtelen felugrottam. Az jutott eszembe egyszerre, hogy ha már nem horgászhatom, legalább megfigyelem, van-e pisztráng a katlanban.

Bementem, a pallóra végigfekve, mozdulatlanul figyeltem az opálzöld vizet. Negyedóra mulya gyanús örvénylést, majd pár percre ezután 2rablást" láttam a vízben. Élő csalihalat vettem elő, azt hátuszonya alatt kisebb, hármas horog egyik ágára tűztem. A zsinórra, a horogtól másfél méternyire, nagy, súlyos ólmot szereltem. Így szerelt és felcsalitozott horgom a katlan csendesebb szélébe dobtam. Horgászbotom azután végigfektettem a palló hosszában, nehogy árnyékot vessen a vízre. Magam pedig ismét lefeküdtem a pallóra. Öt-hat perc mulya, erélyes rántásra kihúztam a horgom. Üresen. Kétségtelen "harapás" volt, a rabló leszakította a horogról a kis halat. Haltartómban volt egy időközben kimúlt kis hal, azt vettem elő. Haltűbe fűztem a hármas horog előkéjét s a hal gyomrán és száján átvezettem. A horgot magát a kis hal farkuszonyába tűztem. Horgom azután az örvény, illetve katlan közepébe dobva, ismét úgy helyezkedtem el, mint előzően.

Alig pár percre akkorát rándult a horgászbot, hogy a nyelét alig tudtam elkapni.Már állottam is fel! Visszavett feszes zsinórral, rövid gyors mozdulatokkal emelgettem és süllyesztgettem horgászbotom végét. A fárasztásra nem volt sok hely. A mindössze nyolc-tíz négyzetméter felületű, másfél méter mély vízben csak jobbra-balra, ide-oda lehetett a horogra került halat vezetni, fárasztani. Még szerencsém volt, hogy horgászbotom erős, az átlagos pisztrángozó horgászbotoknál merevebb volt. Így irányítani is tudtam vele.

Nagyon erősen dolgozott a hal. De a küzdelem fokozatosan vesztett hevességéből. A part szélén kapaszkodó vadőr, már merítésre készen tartotta a hosszú nyelű merítőszákot. Fáradtan vergődő zsákmányomat megkíséreltem a vízszínére emelni. Nagy erővel ismét megiramodott. Ez már az utolsó erőfeszítése volt. Következő pillanatban erőtlenül, mint egy nagy fehérség emelkedett fel a víz színére. A vadőr villámgyors mozdulattal kimerítette. Gyönyörű szép példány volt. Amikor mozdulatlanul ott feküdt a tisztás üdezöld pázsitján, megelégedéssel néztem az öreg katlanlakót. Elgondoltam, mennyi ösztönös óvatosságra volt szüksége, hogy csak ilyen élemedet korban került horogra.

A vadőrnek, aki a horgászat egész ideje alatt szótlanságra volt kárhoztatva, most aztán megnyílt a szája: Hogy ő hányszor látta már a halat, kiknek mondotta el. Névleg felsorolta azokat a horgászokat, akik nem hittek neki. Szótlanul hallgattam és csak abban az egyetlen megállapításában kételkedtem, hogy ilyen "nagy"
szerinte "ötkilós pisztrángot" még soha senki nem fogott. Hazaérve, a fűszeresnél megmértük a "nagy" pisztrángot - pár gramm híjával három kiló volt. A vadőr borravalójából, kis tévedését mégsem számítottam le.

A nagy Pisztráng  - Kovácsházy Vilmos, 1942


De jó kis írás köszönöm a nép

De jó kis írás köszönöm a nép nevében

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">