A legnagyobb süllő - Szalkai Béla - 1938 • Horgaszat.hu

A legnagyobb süllő - Szalkai Béla - 1938



A Karaszi fok.
Az 1920-as években Budapest környékén a Dunában már erősen érezhető volt a halállomány apadása. Ezért én is vándorlásra kényszerültem. Először felfelé próbálkoztam, később lefelé. Szob, Visegrád, Kismaros, Tétény, Háros, Batla, Ercsi, Adony, Apostag. Földvár, Harta — gyönyörű emlékek. Lassan—lassan azonban itt is mindinkább érezhető volt a halfogyatkozás.

Laci barátommal sokat beszélgettünk a régi jó időkről, keseregtünk a szemlátomást romló horgászati lehetőségeken. Nem igen tudtunk belenyugodni abba, hogy a mi jó horgászatainknak már vége, elhatároztuk, hogy lefelé, messzebbre, hosszabb felfedező útra indulunk.

Gyönyörű szeptemberi időben hajnalban felpakolunk a motorcsónakunkra azzal az elhatározással, hogy a Hartáig ismert Duna szakaszon sehol sem állunk meg, hanem addig megyünk lefelé, amíg valami ideális horgászhelyre nem akadunk. Így jutottunk le a Sió torkolat közelében lévő "Karaszi Fokig". Csodálatos horgászhelyek. - Sok kőgát, szakadékos partok bedőlt fákkal, fűzfabokrokkal. És ez még nem minden. A széles medret egy ferdén keresztbe menő kavicspad zátony mintha mesterséges vízalatti gát volna két részre osztja. A 150 méter hosszú kavicspad fölött zúgva rohan át a víz, mögötte örvényeket képezve. Ideális önöző, süllőző, márnázó, kecsegéző víz. A kavicspadnak a két part felőli részén sebes, mély vizek. A hajók is csak a szemben lévő magas part közvetlen közelében tudnak átcsúszni, a sok zátony miatt a parton elhelyezett‚ jelzőoszlopok és jelzőlámpák útmutatása mellett. Csodálatos hal eldorádó. A zúgók csak úgy zubognak a sok balinrablástól, hajnalonként pacskolnak a felugráló pontyok és cuppognak a márnák. A füzes partok mellett néha, néha titokzatos loccsanásokat hallunk hazamenet a sötétben, tehát nagy harcsák is vannak.

A gátőr házába költöztünk, kényelmesen elhelyezkedtünk. A gátőrrel beszélgetve igyekeztünk kideríteni, hogy merre, milyen reményeink lehetnek. Helyhez kötve nem voltunk, mert horgászcsónakunkkal messzebbre is kirándulhatunk. A gátőr lakás közelében egy patakocska folydogált, a torkolatánál a kellő számú és a legjobb fajta csalihalunkat bármikor legyes horoggal könnyen megfoghattuk. Az időjárás a lehető legkedvezőbb a megfigyelésekre. Csak délelőtt volt gyenge, délnyugati szelecske. Szóval a kilátások a lehető legjobbak.

Megfürödtünk. Fürdés közben alkalmas kikötőhelyet kerestünk a csónakjainknak, amelyet a gátőr két csónakja mellett találtunk meg. Alacsony, a víz színe felett átnyúló hatalmas fűzfabokor állt itt, amelyen a vízfolyás megtört, közvetlen mellette is egy megdőlt fűzfa, melynek egyik, jó comb vastagságú ága majdnem vízszintesen nyúlik a víz fölé. Akár 10 csónaknak is nagyszerű elfért lett volna itt.

A csónakok elhelyezése után én Farlov—féle villantóval, könnyű egykezes horogpálcával felderítő útra indultunk. A horgászat most csak mellékes volt, megfigyelni, látni akartunk. Láttunk is, hallottunk is olyan halmozgást, ami a lehető legszebb eredményeket ígérte. Laci barátom lefelé, én felfelé voltam. A horogpálcákat ugyan csak dekorációnak vittük el, mégis hazajövet Laci egy jókora, vagy 5 kilós önt cipelt, én meg egy domolykói, meg egy jó kilós süllőt vittem haza. Még nem volt sötét, mikor hazaérkeztünk, tehát néhány kukaccal a patak torkolata közelében hamarosan két kis harcsát, egy pontyot és néhány sügeret és keszeget fogva felséges halászlét vacsoráztunk a gátőr családjával együtt. Még reggelire, halkocsonya is maradt bőven. Ilyen volt régen a Duna. Hol vannak már azok a régi jó idők?

Hajnalban Laci felfelé ment vagy 2 kilómétert, hogy egy még idejöttünkkor látott, sokat ígérő helyei kitapasztaljon. Én pedig a csónakkikötőnk közelében maradtam a bedőlt bokrok között harcsázni és pontyozni. A tulajdonképpeni célom az volt, hogy csendes horgászat közben figyelgessek nagy halpéldányok mozgására. Érdemes halat nem fogtam ugyan, de örömmel láttam, hogy a bedőlt fák között és a bokrok mögött sok helyen süllők rabolnak és rajtuk kívül őnök is megfordulnak.

A csónakok fölött vagy 200 lépésnyire kezdtem a horgászást és a megfigyelést és hosszabb időközökben változtatva a helyemet lassan közeledtem a csónak kikötőnkhöz. Amikor úgy 5 óra tájban a csónakkikötőnk fölött úgy 15-20 lépésre horgászgatok és nézelődőm, hallom, hogy a csónakok összeverődnek. Na, mondom, mégse lesz ott jó hely a csónakjainknak. Ha az áramlás ilyen erős, még meg is sérülhetnek. Figyelek, egyszer csak, közvetlen a csónakok mögött nagy örvények! Csak úgy cikáznak a megriasztott kis halak. No fene, no fene! Ez is jókora rablólovag lehet. Vajon milyen fajta? Tovább figyelek, újabb rablások, amelyektől néha a csónakok is újra zörögnek. Óriási példánynak kell itt garázdálkodni, csak nem tudok rájönni így messziről hogy mi? Harcsa nem rabol állandóan ily magasan. Ekkora őn, vagy domolykó nincsen. Mi lehet ezt csuka, vagy talán süllő?

Óvatosan lecsúszom a csónakokhoz, miután látom, hogy a bokor és csónakok által megtört folyású vízben sok küsz és egyéb apró hal tanyázik. Még óvatosabban belemászok a szélsőnek kikötött motorcsónak farába és egy, már előzőleg levágott fűzfaág csomót az arcom elé tolva leskelődni kezdek. Újabb rablás, tehát elég óvatos voltam, nincs semmi baj. De bizony a nagy rablót nem tudom meglátni.

De, igen most mégis. Szent Péter apostol! Süllő ez de milyen óriási nagy. Legalább 15 kg. Életem legnagyobb süllője. A fogam összeverődik, a szívem a torkomban ver. A kezem reszket. Életem első, gyönyörű szarvasbika sem váltott ki belőlem ilyen izgalmakat. Az óriás pedig vadászik tovább szorgalmasan. Sokáig tart, amíg megnyugszom, hogy gondolkodni, cselekedni tudok. A víz mélysége itt a part közvetlen közelébe - 1.2 méter. Lefelé a patak torkolatáig, vagy 10-20 lépésen gyökeres-sima part, akadó nincs. Előttem a távolban lévő kavicspad innenső vége és közöttem örvénylő nagyon sebes vízfolyás. A hely tehát a lehető legkedvezőbb, így sietek, még talán elcsíphetem a nagy urat.

Óvatosan a partra mászok. Sietek a közelben lévő tanyánkra, hamar előszedem a "nagy horgászó" szerszámot. Saját készítményű bambuszbotom, úgy megcsinálva, hogy 100 kilós Tarponra, vagy Kardhalra is megfelelne. 23 kilós, még új zsinór kitűnő Nottingham orsón. Hardy-féle finom sodrony előke és különleges erős hármas horgok. Gyorsan le a patakhoz. A 3 db. 12 cm. hosszú kövihal hamar megvan. Közben lecsillapodtam, megvan a kellő nyugalmam is. Szent Péter apostol segíts!

Azon elhatározással megyek a nagy süllő tanyája felé, hogy ha most a késő reggeli órákban már nem is sikerülne, hát akkor az egész egy heti kirándulásomat arra szánom, hogy az életem de talán az egész Dunának legnagyobb süllőjét figyelem, és megfogom. Amint a bokrok között óvatosan cserkelek a tetthely felé a csónakok táján egy horogpálca véget látok mozogni. Izzadni kezdtem és fáztam egyszerre. Ez Laci lesz. Hű de meleg van, hű de fázom! De talán csak a zsinórját szárítgatja a bokrokon. Közeledem. Megpillantom Laci sápadt arcát. Még jobban ízzadok, még jobban fázom, itt baj van. Ilyen pofát Laci még sohasem vágott.
Odaérkezem, Laci elkezd dadogni: hű barátom azt a...
-na, mondom...
-elszakadt a zsinórom, itt a csónakoknál...
-ez nagy süllő volt...
-azt nem tudom — mondja Laci hogy mi volt, de igen nagy hal volt az bizonyos...

A barátom a kora reggel felkeresett helyről visszajövet. a csónak kikötése közben rablást fát. Horgászni kezd. Az első dobás harapás. behúzás. (Mi nem szoktunk bevágni) A nagy hal megy azonnal a vízfolyásba. Laci régi, tapasztalt horgász. Rögtön látta, hogy nincs idő a csónak eloldásához, nem is vesződik vele. Kimegy a partra, a patak torkolatáig lemenve igyekezne a nagy halat az erős vízfolyásból a part közelébe hozni. A 100 méteres új zsinórjából már csak egy pár méter van a dobon. A patak torkolatán átmenni nem lehet, az alatta lévő akadékok miatt nem is volna érdemes. Fékez. Mindent megpróbál, végül a zsinór mégis elszakad. Az életem legnagyobb süllője továbbra is csak álom maradt. Egy hétig figyeltük a környéket, kerestük. de bizony ez elment örökre. Persze az ilyen óriás süllő nem olyan legény, mint a 2—3 kg-os unokái, így a 6 kilós zsinórral csak a legkedvezőbb körülmények között lehetett volna vele elbánni. Ehhez a nagy úrhoz már csak az én nagy horogkészségem lett volna megfelelő az ottani viszonyok között.

Egy hétig maradtunk és vigasztalódtunk. Hal az volt bőven minden fajta. Harcsa, csuka, süllő, őn, domolykó, ponty, dévér, márna sőt kecsege is. Megvígasztatódtunk az igaz, de azért én a nagy urat máig sem tudom elfelejteni.

A Csui.
A következő esztendőben újra kirándultunk a karaszi fokra. Nagy felkészülés, nagy remények. Megint egy hetet fogunk ott tölteni, ahol akad még nagy hal. Indulásunk a legtöbbet ígérő. Nagyszerű idő. a legjobb vízállás. Délután két óra felé odapöfögünk, ahol tavaly a nagy sültő volt. Minden úgy van, ahogy volt. A reményeink, ha lehet még nőttek. No de most nem fog ám semmi közbejönni. Külön tervek arra itt esetre, ha újra szokatlan nagy példányt látunk meg. Szóval biztos sz eredmény. Kiszállunk. a gátőr segítségével felcipeljük a holminkat a gátőr házába, közben alig vesszük észre, hogy a fák között két takaros kis, nádból készült kunyhó áll. Lerakodunk. elrendezkedünk. Gyönyörű meleg idő, lemegyünk fürödni. De majd úgy csináljuk ezt, hogy a kavicspad felső homokos részén, közben vízben sétálva őnözni is fogunk. Fürdünk. Önöket fogunk. Eleresztjükk őket. A kunyhó dőlt egy öregebb ős egy fiatalabb jóképű magyar ül.

Kijövünk. Szóba ereszkedünk. Kisül hogy kis-halászok. Kérdezősködünk. Begubozzkoznak. Látjuk, nem nagyon akarnak beszélni. Na nem baj. a végén úgyis összebarátkozunk. Lesz kinek adni a kifogott halakat, majd aztán ők is megmelegszenek. Reggel korán felkelünk. Én a kavicszátony alatti zugón akarom ki próbálni, van—e márna, vagy talán lesz kecsege is. Hát amint csónakba szállva megyek kifelé, látom, hogy azon a helyen ahol mi tegnap vagy 15 őnt fogtunk, karók közé ki van feszítve egy hosszú zsinór, rajta vagy 100 horog, amelyek kis halakkal és békákkal vannak csalizva. Rögtön tisztában voltam vele, hogy most, ha fogni akarunk valamit legalább a Vaskapu alá kell hajóznunk. Tényleg így is volt. Az őnöket még nem tudták kipusztítani, mert azok az ilyen kikötött horgokra nem igen mennek rá. De aztán a többi hal fogának kiváló mesterei voltak. ismerték ezek ketten a hal—fogás minden elképzelhető csínját-bínját.

Első esztendejük volt, amikor odatelepedek. Volt is eredményük bőven. Mi a minden hájjal meg—keni horgászok is csak oly helyeken tudtunk komoly eredményt elérni, ahová ők még nem kaptak rá. Hallomásból már a villantót is ismerték, de nekik ilyen még nem volt. (Ezért voltak még ott az őnök).A végén mégis összebarátkoztunk velük, megismertük az ő speciális fő halfogó szerszámukat a :csui. Tulajdonképpen ősszerszám, de persze javított kiadásban. Amint már fentebb mondottam nagy része a partnak vízmosásos bokros, bedőlt fák stb. és a vízben tovább fejlődő öreg fűzbokrok között igen jó halváltók voltak. A két ördöngős kishalász úgy ismerte ezeket a halváltókat, mint a legtökéletesebb öreg vadorzók a vadváltókat. De nem csak ismerték, hanem etették is, amit eddig még hivatásos halászoktól sosem láttam és ezeket a váltókat a csuival halászták le éjszaka és hajnalban. A csui egy kicsi, kb. 1.2 x 1.2 m. nagyságú sekély zsákú háló, erős, de nem nagyon hajlított fakávákra szerelve, olyképpen, hogy a súllyal ellátott fakávák alsó végükön körülmenő erős zsinórral vannak összekötve, így a zsinór egy négyszöget alkot.

A háló úgy van erre a zsineg-négyszögre ráfűzve, hogy a
sarkok nincsenek a kávafákhoz kötve. Ezenkívül a kávafák között őrzsineg is van, kétszer keresztben kifeszítve, vékony fonálból. A kishalász csónakkal odamegy az ismert és beetetett halváltóra, kötélen leereszti a csuit, az őrzsinegre kötött fonalat az ujjára csavarja és vár. Ha az őrzsineg mozog, felrántja és a lehető leggyorsabban felhúzza a csuit. A felhúzásnál a négy sarkon szabadon lévő háló zsákszerűen összeszalad és ügyes kezelésnél az a hal sem tud belőle szabadulni, amelyik a zsákba csak félig fér bele, vagyis itt a halnak az a fogyatékossága is ki van használva, hogy akadályok között csak előre képes mozogni. Evvel az egyszerű szerszámmal fogták ki a környék legszebb 10-20 kilós pontyait, harcsáit, süllőit a legnagyobb biztonsággal. Mi az 1 hetes kirándulásunk alatt beláttuk, hogy a versenyt evvel a két tökéletes mesterrel nem bírjuk. Velük együtt kiélveztük a kuttyogatás csoda élvezetét (mert természetesen ők ennek is kiváló mesterei voltak.)

Haza indultunk. Útközben találgattuk, hogy mikor és mennyit is alhatnak, pihenhetnek ezek a vasemberek. Mert azt tudniillik, hogy estefelé, egész éjszaka és hajnalban halásznak, de láttuk őket állandóan napközben is, amint a fenékhorgokat szedték ki és eresztették vissza, de hogy mikor alusznak, azt sohasem láttuk. Szomorúan mondogattuk, hogy ide sem jöhetünk többet. Visszajövet láttam azután azt, amiért végleg abbahagytam a dunai horgászatot.
A kishalászok által elrontott mulatságunk miatt egy nappal korábban indultunk haza a motorcsónakkal. Meg-megálltunk, horgásztunk, búcsúzgattunk a sok szép emlékű helytől, persze igen gyenge horgász eredménnyel. Egy helyen a víz partján mozgást látván, odamentünk, ahol egy hivatásos halászbokor a nagy húzóhálóval fogott halait rendezte több bárkában. Látjuk ám, hogy a halászmester a kis 15—20 dekás pontyokat, így a tenyerén tartva nézegeti. Némelyik vergődött még, ledobta magát és visszaesett a vízbe. Volt, amelyik az erős folyásban vontatott bárkában nem kapván elég oxigént, bizony mozgott még. Ezeket azután egy külön bárkába dobták. Kérdeztem, hogyan lehet törvényes mérték alatti pontyivadékot megtartani hivatásos halászoknak akkor, amikor ők ivadékok beeresztésével iparkodnak a halállománynak legalább a nyomait fenntartani. Hát kérem, az ilyen kis potykákat parancs szerint járadék halnak használjuk fel. (Járadék alatt valószínűleg a halászbokor embereinek a szokásos halrészét értette.) Ez volt az első döfés az én folyami horgászatomnak. Azóta nemigen horgásztam a Dunán.

Megszabadultak tőlem a hivatásos halászok, nem fogom ki előlük a halat, de azt hiszem. nekik sincs már sok örömük benne. Imitt-amott ősszel lerándultam még, de bizony a legtöbb szabadidőmet a Balaton mellett töltöttem. Nem mondom, jól szórakoztam, szép eredményeket is értem el, újfajta horgász élvezeteket ismertem meg a nagy álló vízben. De hát ez mégsem ér fel a folyóvízi horgászattal.

A legnagyobb csalódás az első balatoni őn fogásánál ért. A hatalmas, 5 kg kilós Önt gyenge, legyes horgommal fogtam meg. Az első rövid nekiszaladás után készen volt, hol vannak ezek erőben, fürgeségben és kitartásban a dunai balinoktól, vagy pláne a Domolykóktól. Igaz, nem kell már hason csúszva becserkészni a horgászhelyemet. Nem kell akrobatákat megszégyenítő ügyességgel bokrok, fák között dobni, kezelni a horgomat. Nem kell rejtőzködni, nem kell csendben lenni. Vonatzakatolás, fürdőzők lármája, sőt az idétlen dzsessz hangjai mellett huszadmagammal egy sorban üldögélhetek és várhatom a jószerencsét, ha még horgászni akarok.

Laci barátom égett, markáns, eleven arca helyett a szomszédom unalmas fizimiskáját kell nézni, aki bal hóna alatt fogva a horognyelét, kezében ponyvaregény tart, azt olvassa.
hát bizony, mégis csak szebb volt azon a gyönyörű, Duna parton, a karaszi foknál és egyebütt.

A legnagyobb süllő - Szalkai Béla - 1938


Halász és horgász nem igen

Halász és horgász nem igen fér meg egy vízen.

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">