A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922) • Horgaszat.hu

A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)



Előszó - Hábent sua fátá libelli. (a könyveknek megvan a sorsuk)

Ennek a kis könyvnek meg kellett születnie, mer szükség volt rá, mert hiányzott már régóta irodalmunkban. Sokan várták már ezt a könyvet, sőt sokan követelték is, szerzője mintegy ennek az óhajnak tett eleget, amikor megírta. Nem mestersége az írás, legalább eddig nem volt az, a toll helyett egész más fegyvert forgatott, de hiszen ez a fegyvercsere nem olyan ritka dolog, kivált a magyar irodalomban és különösen mostanában.

A Trianoni béke sok fegyvert kiütött a magyar kezekből, de a kultúra fegyvereit mégis csak meghagyta. Mit mondjak erről a kis könyvről, - én aki nem vagyok szakértő abban a mesterségben (vagy talán inkább művészetben), amelyről szól, amelyhez tanácsokat ad, lelkesen és alaposan, sok szeretettel és nagy körültekintéssel? Én nyugodt lélekkel bízom sorsára: Mindenki örömmel és tanulsággal fogja elolvasni, akinek szól, aki már várta, akit érdekel. És ilyenek sokan vannak és mindig többen lesznek mostanában. Hozzám különösen az beszél e könyvből, amely a költőt is megfogja: a természet mély és belső szerelme és a magyar víz iránt való rajongó vonzódás. A szerző jól ismeri minden csinját-binját annak, amiről beszél és mert szeretni is azt, az olvasónak is kedvet ád hozzá. Mivel pedig az előszó legnagyobb érdeme az, ha rövid, ezennel átadom a szót a szerzőnek, aki magáért is meg tud felelni és én nem is akartam egyebet, csak bemutattam őt az írás műhelyében. Most már a saját erejéből is megtalálja az utat a közönségéhez.
Juhász Gyula

Bevezetés.

Mikor egy kedvesünket elveszítettünk, a könnyek apadtával megkönnyebbülve magunk elé idézzük újra meg újra annak minden mozdulatát, csecsebecséit, látjuk, amint tesz-vesz, halljuk, amint beszél, újból átéljük az ismert vele történteket, velevagyunk lélekben, képzeletben, álomban pedig tökéletesen, míg a föltámadás utáni viszontlátás reményében végre vigasztalódunk ...
A kedves természet, az én önzetlen, őszinte, jókedvű pajtásom eltűnt. Soká bánkódom, könnyezem utána, minduntalan napsugaras ölén vagyok, hallom a zefírhúrjain szálló, andalító, langyos dalát, emlékszem és érzem indokolt haragját s nem tudom feledni mindennapi ébredése és elszunnyadása utánozhatatlan tündéri toilettjeit, felejthetetlenül imádom s visszavárom … Vissza is jön, hadd pihenjen csak. Féltem az álmát. Itt fekszik már előttem puszta fehér ágyán. Fenséges így elnyújtózkodva, fáradtan is. Érzem a pihegését s most már nyugodtabban nézek megszakított barátságunk emlékei közé, vigasztalódom, fölmelegszem a viszontlátás reményében, tudatában. Emlékeimet mások előtt sem titkolom tovább, mert tudom, hogy sokan szívesen elkísérnek szunnyadó jó pajtásom birodalmának bűntelen, verőfényes utam, a vadvirágos, nótás rónákon át a csacsogó vizek partjaihoz, hol életem legigazibb meggyőződéseit, legszebb jeleneteit szereztem jóbarátommal, a természettel keresett ezen randevúimon. Talán a visszavárt kedvesre való szüntelen emlékezés, talán a mindennapi barátok, ismerősök biztatása, kik kíváncsiságból, vagy szívből érdeklődnek fölfedezett magányom után, talán egyik-másik természetbarát kérése, majd kívánsága indított könnyen azon elhatározásra, hogy fennhangon beszéljek s elmondjam, mit keresek én szüntelen a vizek kertjén s hogy megértessem, mi késztethet sok intelligens embert arra, hogy a természet nagy színpada és kórusa előtt napokat, éjjeleket némán töltsön, - hogy a horgászatot, mint a legegészségesebb, legszebb és leghasznosabb sportok egyikét ismertessem.

Könyvemnek célja, hogy ezt a sportot, mely ma már az élvezet mellett kenyérkereset is, általánosságban, legegyszerűbb eszközeivel bemutassam, nyugodtan feltételezve azt, hogy aki ezen kis könyv után nyúl, tisztában van már azon elemekkel, melyeknek fejtegetése az érdeklődők nagyobb része előtt felesleges és feltétlenül unalmas is volna. A bazárokban megfizethetetlen összegeken kapható különböző kerekes vagy nem kerekes horgász-botok helyett a természetadta nyeleket veszem, nem kell érte fizetni és esetenként jobban, egyébként épp úgy megfelelnek. A méregdrága selyemfonál helyett a mindig bevált összefont kendert választom, a horgokra kijelentem, hogy ezeknek kifogástalan acélhorgoknak kell lenniök, míg a díszesen faragott ólomsulyok helyébe a helyszínen található kődarabbal is megelégszem, sőt ez még természetesebb is amannál. Amennyire felesleges hangoztatni a továbbiakban leírtak nem szabályszerűségét, annyira imperative, “ex offó” mondom: szerszámunk minél kevésbé idegen a hal birodalmában, annál szerencsésebb lesz. Ismertetésem kizárólagos forrása a tapasztalat s midhogy, természetünk, hogy mindenben a tökéletesebbhez közeledünk s hogy kevés helyett sok, kicsi helyett nagy legyen birtokunk, nem tartom szükségesnek a vízközti, „tutajos horoggal", azon gyermek-szerszámmal való hosszabb foglalkozást, ehelyett inkább a horgászat tökéletesebb formáját, a „fenekes-horgászatot" ismertetem részletesebben, s nemhallgatva el azt sem, hogy leírásom színterét főként a Duna, különösen a Tisza vize mossa s, hogy a könyvemben használt szakkifejezések ugyancsak a két ősmagyar folyó menti lakosok tőröl-metszeti kitételei. Az egyes fejezetekhez, önkéntelenül adott egyszerű keretet pedig ne vegye az olvasó zokon, ne minősítse talán szószátyárkodásnak, ne írja a szakszerűség rovására, hogy ez sportunkkal, szórakozásunkkal vele jár, megtanulja majd a természet nyugtató ölén, ahol óráról-órára újabb és újabb olyan képet és jelenségeket fog fel, melyek örökké felejthetetlenek lesznek számára s amelyek kizárólagos kedvéért is érdemesnek fogja később találni a hétköznapi végesből az ünnepi végtelenbe való ezen gyönyörű kirándulást.

Halász-pihenő

Szerda délután, decemberben, álmodozva, bizonyos áhítattal nézem a gondtalanul, szerényen, de mégis méltósággal aláereszkedő hópelyheket... Akármilyen rideg, fázós az idei tél, bármennyire borzadtunk előre tőle, mégis olyan jól esik most látni. Talán azért is jön oly tartózkodás nélkül, mert tudja, hogy mindenek dacára szívesen látott vendége a hangulatnak, no meg mert tudja, hogy ma joga é s kötelessége van nálunk, a hétköznapiaknál... Vele együtt jön a szép közelmúlt Mikulása, ez a kedves, havas öreg ember, jól esik képzeletben hóembert faragni, kellemesen megkapó a valamikor hátborzongató Luca napjára és tartozékaira való visszapillantás s csakhamar előttem állnak a „bethlemes gyerekek" - hallom a „csorda-pásztorokat" s úgy örülök a karácsonyfának... Talán sohasem volt ilyen frappáns a havas december, mint az idén. Ugy látszik, nagyon ráérek, hogy egész a szentimentálizmusig megfogott az a kép, amit máskor, bár mindig örömmel, de mégis bizonyos közönnyel üdvözöltem s hamarosan napirendre is térjem felette.

Minél melegebben kalandozok azonban az elmúlt idők gyönyörű történetei között, annál jobban fázom a jelentől, - nem jön nekem már Mikulás, nem csenget a Jézuska, legföljebb meglophatom pillanatra majd a kedves gyermek boldogságát anélkül, hogy elvennék tőle valamit, ez is elég lesz, hagyjuk a múltat. . . Visszaballagva oda, honnét kiindultam, előre nézek és váratlanul ujból megcsillan a kedv s most már nem bánnám, ha a jégvirágok eltűntek volna, hogy legközelebb szebb vázában kacérkodjanak s helyettük itt volna a tavasz virága, majd a „Tiszavirág", hogy a Boszorkánysziget körül eldobhatnék egy-két horgot, hogy gyermekkori örömeim hatványozott érzetében már április elején megfogjam az első harcsát, mely az idén igazán gyorsan búcsúzott el- a viszontlátásra. Szenvedélyes halász vagyok. Azt mondhatom, mióta megtudtam, vagy észrevettem, hogy nem a Jézuska, hanem az öreg hajdú állítja be a szalonba a karácsonyfát, azóta egyedüli örömem az volt, ha horgomra az évek, súly és komolyság nőttével arányban, mind nagyobb és nagyobb halacska akadt. Hagyjunk fel tehát a karácsonyi reflexiókkal, - kés villa, olló, nem gyerek kezébe való - s épp annyira nem való ma a “világháború szerencsétlenének” bárgyún, talán nevetségesen, akár szánalmasan érthetetlenül soká a karácsonyfa körül őgyelegni,- dobjuk félre Trianonnal szemben daccal, önérzettel az érzelgést, az apáthiát, menjünk horgászni s jöjjön velem, akinek kedve és türelme van.

A horgászat lélektanához

Említettem, hogy kis gyermekkorom óta halászok, de régi vadász is vagyok. Azok számára, kik gyakran mosolyogva, talán szánakozva, de legalább is érthetetlenül néznek a regatták, tutajok vagy mólók körül ránk, a „picézőkre" - s itt-ott „kupi, de nem kapja" stb. szellemeskedéseikkel még közelebb is jönnek, - ismétlem, ezek számára analogice mondhatom, hogy hasonlíthatlanul nagyobb élvezetet találok a horgászatban, mint a vadászatban. Nem akarom itt lélektanilag a szenvedélyt analizálni, csak azzal támogatom s általánosíthatom előbbi kijelentésemet, sok vadász méltatlankodására bizonyára, hogy a vadászatnál, - nem az afrikai vadászokról beszélek, - nyulat, foglyot, esetleg fácánt s talán őzet lőhetek, s mindig látom, mi ugrik vagy száll, - a halászatnál, hol sokszor a puskásénál fokozottabb technika szükséges, hogy eredmény legyen, sose tudom, ma mit fogok s ez a megkülönböztetően izgató. Pl. csak a Tisza szegedi szakaszán körülbelül huszonegyféle halra leshet a horgász. Leshet. Ezt a szót aláhúzom, hangsúlyozom s bár nem az a célom, hogy a „picézőket" lesajnálni akaró zsúrfiúk stb. előtt védőbeszédet rögtönözzek számukra, minthogy azonban nevezettek e ponton szeretnének belénk kötni, hát tudják meg, hogy épp ebben a „lesésben" van a horgászatnak minden cukra vagy essentiája. Fogadni mernék, ha a mosolygók közül bármelyik próbája sikerülne, - egy jó néhány kilós pontyot, harcsát vagy márnát dobna ki a partra - másnap már hem az – “ohneassra" vagy a „kilencre" gusztálna, hanem a tegnapi harcsa öregapját várná türelemmel, ha falán nem is eredménytelenül, de bizonyára tisztább tüdővel, nyugodtabb lelkiismerettel és idegzettel s a pénztárcája sem venne fel nap-nap után más formát vagy arcot, a „csöndes" vagy „makec" gazdájáéhoz hűen alkalmazkodva. Hogy mennyi fizikai, fiziológiai és etikai tőkét biztosít a tökéletes felé való haladáson ez a sport, nem tárgyalom. Csak annyit, hogy amelyik gyerek ezzel kezdte mulatságát, szórakozását, az nem ismeri később sem a szanatóriumot, sem a fogházat, az a kevéssel is jobban beéri és mégis meg elégedett, annak van önérzete, önbizalma, az testben-lélekben erős s a bizonytalan jövőt illetőleg is remél, az önfegyelmezettsége folytán később a sorssal szemben tűrni, a viszonyoknak engedelmeskedni, de parancsolni is tud. A „nulla regula sine exceptione”` csak mellettem beszél. Aki ezen sportnak híve, emellett más sportot is űzhet, magam is azt teszem, sőt itt-ott kaláberre, foxtrottra, kávéházra - nem is szólva a zsúrokról - is jut idő, különösen a késő őszi és téli estéken. Nekem a felsoroltak legtöbbje ma nem kellene s épp úgy egynek sem az igazi horgászok közül, mert mi úgy vagyunk ezzel, mint a gourmand az ő cigarettájával, - megszoktuk az egyptomit, egyenlőre kifogyott, nincs - nem rontjuk a szánk ízét a drámával, inkább várunk s ha hiába várnánk, a múlt jóra való visszaemlékezés még mindig többet ér, mini a jelen rossz, vagy a semmi.

A horog és használata

Horgásztam a Balatonon, - itt kezdtem - a Sión, a Dunán, a Tiszán, a Maroson, a Kőrösön, a Drínán, a Dnyeszteren, Prúton, stb., stb. a Séden, kanálisokban, halastavakban és pocsolyákban, mert ha arról van szó, hogy hol halászhatok, itt már nem vagyok gourmand, a fő, hogy legyen hol. A szenvedélyes dohányossal hasonlítom most össze magam, aki cigaretta, szivar híján iszalagot szí, vagy falevelet pödör. Jegyzetemet, nem a halász-analfabétáknak szántam, bár - gondolom - ők is tiszta képet alkothatnak maguknak e sport körül, ha elolvassák soraimat, épp azért nagyjából a legszükségesebbeket körvonalazom s inkább csak a horgászat mulatságaira térek ki. Aszerint, hogy milyen vízben halászunk, van - tengeri, tavi és folyami horgászat, mely utóbbinak egyik speciálitása a helyi patakok pisztrángolása. Mielőtt ezek különböző technikáját, módját ismertetném, meg kell mondanom, hogy mivel horgászunk, mert nem szeretnék a „zöld disznóról mesét mondó" lenni. Következő leivásomban a kezdők előtt szokatlan szakkifejezéseket könyvem végén majd halász-szótár alatt részletesen ismertetem. Mi, sporthorgászok tehát horoggal fogjuk a halat.

Milyen az a horog? Amilyen az 1. és 2. ábra mutatja, különböző nagyságban (nullás, egy nullás, két nullás stb.) fémből, acélból, kovácsolt vasból, esetleg drótból készül. Formája az ábrában feltüntetettől itt-ott lényegtelenül különbözhet is a görbület és a szár hosszát illetőleg. A követelmény egy jó horogtól, hogy ne törjön, de kinyújtható sem legyen, természetes, hogy a horog hegye mindig éles legyen. Legjobbak az amerikai, angol és norvég horgok, de kitűnő magyar specialitás az a fajta is, amelyiket a Duna-Tiszamente „kishalászok" maguk kovácsolnak saját használatukra s amelyből babonájuk miatt ritkán juttatnak másnak. A horog a teremtés koronájának legtökéletesebb rafinériája, mellyel prédát szerez magának: Talán épp azért a legtökéletesebb, mert legegyszerűbb is, a mintát a természet adta, csinálta neki, melyen évszázadokon át nem is változtatott semmit. Az őshalász tüskével, tövissel fogta a halat s ma, a technika delén, ugyancsak fémtüskével halászunk. Egyszerűsége miatt legyen elég általánosságban ennyi is róla, úgy gondolom, nem esem azért a „vakparádé" definíciójának gyanújába.

A horognak három részét ismerjük: A szárát (A), a fejét (B) s a szakállát (C). A szárhoz kötjük a zsineget, melyről később beszélek - a fejére húzzuk a csalétket, a férget, később tárgyalom a szakát: a csalétket megrögzíti s a halat is ez fogja meg. Mielőtt a horog használatára térnénk, szereljük fel azt, hogy használhassuk, hogy végre a türelmetlen kezdőkkel odaérjünk a célhoz s tudással, türelemmel és a mindenhez szükséges szerencsével az eredményhez is. A fölszerelt horog között megkülönböztetünk: 1. tutajos, 2. fenekes-tutajos (bedobós, vagy nagy ólmos), 3 fenékzsinóros, 4. eresztőzsinóros horgokat, 5. a csapóhorgot, aszerint nagyjából, hogy a horog a „víz között" vagy a fenéken kínálja magát áldozatának.

A gyermek s a kezdő sporthorgász tutajos horoggal szórakozik (picéz), ők csak kis keszegre, sügérre, durbincsra mennek s nem egyszer jobban bevál nekik az ártatlan időtöltés, mint az öreg professzionistának. Véletlenül szemtanúja voltam egy-két esetnek, különösen a szezon elején, május- júniusban, mikor a hal rendszertelenül jár. A kis horgász otthonról elcsent, gombostűből készített, primitív horgát véletlenül talált erősebb zsinegre erősítve, közvetlen a part közelében keresvén a kócos durbincsot, 1 -2 kilós harcsát, vagy pontyot húzott ki, rémületére, később határtalan örömére.

A fenekes horgok különböző formájával már a gyakorlottabb sport-horgászok dolgoznak, gyakran nem is sejtett nagy eredménnyel.
1. Tutajos horog (pice). (Lásd 4. ábra.) Részei : a bot, vagy nyél (a), a pár méter hosszú zsineg a tutajjal, vagy buktatóval (b), a zsineg végén a jól megerősített horog s e fölött kb. egy arasztnyira fixirozott borsó nagyságú súly, ólom (d,e). A horgászat ezen legegyszerűbb eszkö¬zével állóvízben, vagy a folyóvíz sekélyebb, nyugodtabb helyein, parton szórakozhatunk, - s ha lúd, legyen kövér - készítsük el ezt is kifogástalanul, nehogy később szánjuk-bánjuk felületességünket, - amikor egy gyenge alkotmányra nagy zsákmány akadtán, szószoros értelemben a kezünkben pusztán maradt bottal ülhetjük az elszakadt zsineg, vagy eltört horog útján elszabadult, elvesztett potyka nyomát, mely sokszor még vissza is nevet a matadorra, nagyot ütvén visszanyert szabadsága érzetében - víz tükrében sopánkodó, kis elővigyázatlan szomorú arcába. Ilyen esetet is többet láttam és megsajnáltam már. A bot, nyél legyen könnyű, de erős, mert a „tutajosnak" ez a kormányzója. Tengeri nád, fenyőből kivágott nyél, mogyorófavessző stb. 1.5-4 méter hosszú. A legjobb zsineg a több szálból font selyemzsinór, ruganyos, erős, ennek híján a kalácsformában sodort kenderzsinór. A drága selyemhernyóbelet nem ajánlom, rövid használat után sokat veszít erejéből, rugalmasságából, később időelőlt szakad. A bazárokban készen kapható horogzsineg mutatós, de célt nem szolgáló, menjünk azért a köteleshez s szerezzük be ott szükségleteinket.

A lenzsinór vetekedik a kenderzsinórral, vannak ez utóbbinak is hívei, kik – azon gondolalukkal, hogy a hala kender jellemző szagával szemben idegenkedik - a len zsinórt a kender elé helyezik. A tutaj, vagy buktató parafából, fából vagy esetleg nádból készült jelzőkészüléke úszója a tutajos horognak, formája nem fontos, legtöbbnyire tojásdad, elipszis, alma, körte alakú, festeni szokták, hogy szembeötlőbb legyen. Indokolatlan itt is a luxus, jól megteszi egy boros, vagy sörös üveg parafadugója is, melyet keresztül fonva a zsineget belevezetjük s egy beledugott lúdtoll, vagy pálcika segítségével megrögzítjük, úgy hogy azután a víz mélységéhez mérten följebb, vagy lejjebb alkalmazhassuk. A tutaj alá, a horog fölé kb. egy arasztnyira jön a súly, a víz sodrához mérten e, kisebb, nagyobb, legtöbbnyire ólomdarab, megteszi azonban a helyszínen talált kövecske, vagy vas is. A zsineg végét dupla csattal (halászkötés) erősítjük a horoghoz, melyről már azután csak a csalétek hiányzik.

2. A tutajos, fenekes, bedobós, vagy nagy ólmos (6. ábra a.-cövek, b.-tutaj, c.-derék¬zsineg, d-e horgok batonyán, f.-súly) majdnem ugyanaz, mint a tutajos pice, azzal a különbséggel, hogy ez nagyobb súlyt igényel, melynek segítségével a horog közvetlen a meder fenekén fekszik.

Aminthogy amilyen nagy a víz sodra, aszerint kisebb-nagyobb ólomdarabot alkalmazunk, külön darab zsinegen, a horog fölé úgy, hogy a súly legalább 8-10 cm.-rel a horog alatt feküdjék. A bot, nyél, itt már elveszítette fontosságát, elegendő rövid (1 méter), erős vessző, ez sem szükséges, legtöbbnyire a tutajos-fenekes zsinegét inkább a partra cövekeljük, vagy alkalmas természetes, mesterséges tárgyhoz kötjük (élő fűzfa, hajótestek, tutajok, fürdőházak, csónak stb.). Minthogy ezen szerszámmal már „jó halat" keresünk, mély vízre iparkodunk, hová akár a partról, akár az említett tárgyak vala¬melyikéről a zsineg végénél fogva horgunkat behajítjuk, gyakran csak fenékre eresztjük. A fenekes tutajos zsinege erős s legalább 10-20 méter hosszú legyen, a hozzákötött súlytartó zsineg kb. egy jó araszt hosszú. Míg a tutajos picével - a tutaj a vízen nyugszik, a bedobósnál ajánlatos a tutajt szemünkhöz közel, a víz színe fölé emelni, hogy az első jeladásra a zsineget megkaphassuk. A nagy hal ugyanis ritkán játszik prédájával, legtöbbnyire az első kapott jel rögtöni felhasználásával meg is fogtuk már. Szokásos a tutaj helyett, vagy mellett még egy kis csengőt is a főzsineg nálunk lévő végéhez kölni. Ezt inkább a hívatásósak alkalmazzák. A sporthorgász legnagyobb passziója a kapáspedzés, neki nincs szüksége a csengőre, elég csengő az ő érdeklődése, mellyel a tutaj vagy zsineg minden legkisebb mozgását élvezettel, figyelemmel kíséri. Sokszor haltjuk, de magunk is mondjuk: „Nem fogtam semmit, de volt egypár szép kapásom". Ebből is kivehető, hogy a szorgalmas, pláne szenvedélyes halásznál ez is elég, ha már halat nem vihet haza. Megjegyzem, hogy a fenekes tutajosra két, esetleg több horgot is fölszerelhetünk, a halnak különböző járására számítva, úgy, hogy egyik a másik fölött másfél arasztnyira, a főzsineghez kötött erős, de annál valamivel vékonyabb, kb. 20-25 cm. hosszú zsinegen (batonyán) lógjon. A tapasztalat szerint egy tutajos-fenekesre elég két horog. Több horog alkalmazása akadály a bedobásra, kihúzásra egyaránt, a fenéken lévő, esetleg még az e fölött lógó horog eredménnyel fog,- a följebb levők csak véletlen esetekben produkálnak.Az eddig ismertetett kétféle szerszám, különösen ha mindegyikből kettőt-kettőt szakértelemmel elkészítve egyidejűleg alkalmaz a sport-horgász, elegendő felszerelés számára, mellyel kis gyakorlattal és szerencsével jó pár kilót vihet fűzéren, vagy zsákjában haza.

3. Fenék-zsinóros horog (fenekes) gyönyörű mulatság és elképzelhetetlenül eredményes. Azt azonban már egy ember nehezen, vagy alig kezelheti s jó és sikeres alkalmazásához csónak is szükséges. A fenék-zsinóros részei: a derékzsinór az elő- és végsúly-zsinegekkel, a batonyákon függő, derékzsinórokba fűzött, kötött horgok (125-150, vagy még több) és a hozzávaló két nagyobb és több kisebb súly. (a.-elősúly-zsineg a kolomppal, b.-súly, c.-derékzsinór, d.- közbeeső kis súly, e.-egyik horog, f.-végsúly.)
A horgászatnak ez a módja már félve sorolható csak a sport-horgászat osztályába, mégis beszélek róla egyet-mást. Tudom és látom ugyanis, hogy a mindenben tökéletesedés után törekvő, vágyó ember, kinek egyik külön, jeles faja a halász, megtanúlván a horgászat elemeit, észreveszi, hogy a kishalász, vagy az ő gyakorlottabb társa, szomszédja mit produkál fenekesével, már csak játéknak fogja tekinteni tutajosait, melyeket vagy teljesen skártol, vagy csak szórakozásból akar most már magával vinni, és felcseréli sport-horgász jegyét a „kis halász-jeggyel", fenekest készít,vagy készíttet s éjjel-nappal az 50 kilós harcsán álmodozik, higyjék el, esetenkint nem is hiába. A fenekes-zsinór elvetése csónakból történik. (8. ábra a.-elősúly zsinór, b.-elősúly, c.-derékzsinór, d.-horgok, e.-végsúly.)

Ezt megelőzőleg a derékzsinóron egymástól 1-1.5 méternyire araszos batonyákon függő horgokat fölférgelés közben rendbe-sorba rakjuk a sima csónakfalon úgy, hogy a batonyás horgok a csónak oldaláról lefelé függjenek, ellátjuk a közbeeső súlyokkal a zsineg elejét, melyen 8-10 méterig horog nincs, csak egy nagyobb súly (1 kiló), kicövekeljük, melynek végeztével e víz, ellen srégen fölfelé és befelé evezünk, közben a zsineg a horgokkal mintegy automatice, vagy igen kevés vezetéssel a mederbe jut, a 8 -10 méter horognélküli végzsinór súlyával együtt. Azután kincsűnket a szerenecsére bíva, más dolgunk után nézhetünk, vagy tutajozhatunk addig, míg a fenekesünk jelzőkészüléke (csengő, vagy kolomp) örömmel a felszedésre nem szólít, vagy amíg előbbinek híján a hal evése, járása szerint 1-2 óra elteltével azt fel nem szedhetjük. A fenékzsinóros fölszereléséhez tartozik még a szák (9. ábra). Jó, ha ezt a sporthorgászok is minden alkalommal maguknál tartják. Ezen, hogy úgy mondjam, nyeles kis merítőhálóval vesszük csónakba, vagy magunkhoz a nagy halat, melyet nagy ellenálló erejénél fogva enélkül ki sem húzhatunk. A szák hiánya nem egyszer nagy veszteséget okozott a sport-horgásznak. Kishalászt el sem képzelhetünk enélküi. Talán nem sántít mindkét lábára analógiám, ha a horgász szákját a vadász vizslájával hasonlítom össze. Én jól érzem az összefüggést s valamint „eb a vadász kutya nélkül", a horgász sem több a szák nélkül. A fenékzsinórral való halászatnak nagy előnye a tutajossal szemben professzionisták s „az idő pénz" szempontjából, hogy a lerakás és felszedés közti lényeges idő más foglalkozásra is fordítható. Előnye továbbá a biztosabb s hasonlíthatatlanabbul nagyobb eredmény. Hátránya a vele járó nagy vesződség, mely az előkészületeket (sok féreg, csalétek beszerzése, kipakolás, fölférgelés stb.) és a csónak kezelését illeti. Mindezekhez járul a fenékzsinór gyakori elakadásával, elszakadozásával járó fáradság ügyes-bajos munka, mely annál feltűnőbben nehezen elviselhető, minél szenvedélyesebb a hor¬gász s minél soványabb a zsebe, lévén a mai trianoni időkben 2-3 korona az ára egy szem jó horognak, melyből esetleg az alakadás után egyet sem láthat viszont. A fáradság, veszteség dacára mégis csak jövedelmező, - nekem a legnagyobb mulatságom.

4. Eresztő-zsinóros horog (úszó). A 10. ábra mutatja formáját és alkalmazását, (a.-súlyzsineg a kolomppal, b.-súly, c.-derékzsineg a batonyás horgokkal). Kizárólag folyóvízben és csak erős folyásnál használhatjuk. A sport-horgászok közkedvelt szerszáma ez, eredményre vetekedik a zsinóros fenekessel.Főrészei a fixírozó súlyzsinór a súllyal (kb. 10 méter) s az ehhez a súly fölé kötött derékzsinór a batonyákon függő horgokkal. Az eresztő zsinórra erősített horgok száma már csak 15-50. Szükséges ehhez a villa (11. ábra), melyre szerszámunkat könnyebb és gyorsabb kezelés végett használat után, hogy össze ne gabalyodjék - fölszedjük. Igen mulatságos eszköze sportunknak, aránylag könnyen kezelhető szép eredménnyel.

Alkalmazása a következő: A horgokat a fenekes-zsinóroshoz hasonlóan a regatta-, tutaj-, csónak- vagy fürdőtest végén fölférgelve sorba rakjuk, azután sorjában víznek eresztjük s a súllyal egyik végét majd a fenéken, másikat vízközt tartjuk. Bizonyos idű múlva a súlyt fölvesszük s ezzel együtt, jönnek sorban a horgok, itt-ott egy-egy áldozat erőszakos, vagy sokszor méltóságteljes vezetést mellett (a halfajtól függően), melyek ugyancsak a szák útján kerülnek a szákba, majd a háziasszony kése alá.

Csapó-horog (csapó).

Éjjeli „csapda" a halnak. Alkalmazása áradás idején célravezető, más esetben véletlen a fogása. Főrészei: egy körülbelül 1.5-2 méter hosszú, hajlékony, de igén nehezen törhető nyél, az ehhez erősített pár méter hosszú zsineg a horoggal, mely előtt közvetlen egy arasztnyira minden súly nélkül egy fadarabot - mondjuk tutajt alkalmazunk, hogy a horog a föltétlen élő csalétekkel (kis hal, kis kacsa, nagyobb lótetű, vagy csík) a víz színéhez igen közel, vagy éppen a víz színén fickándozzon. Sokan tutaj nélkül, úgy alkalmazzák és igen jól, ezen szerszámot, hogy a bot fixírozása után a zsineg vége a horoggal éppen a víz színét érje és a levegő mozgására reagáló hajlékony nyéllel hol egy kicsit kijön, hol pár centiméterre a víz alá kerül, mely ténnyel az ólálkodó, leselkedő „kereső" hal figyelme jobban felhívatik a keringőre (12. ábra), jól mondom, hogy a keringőre, mert egy ilyen horogra került búcó vagy harcsa azután olyan kényszertáncot produkál a nyél hajlékonysága segélyével, mint a véletlenül horogra jutott szemérmes, kezdő jogász, aki első jurista-bálján egy fababával (rossz táncosnő,) kerülvén kényszerből vagy udvariasságból a kolónba, nem tud, mert nem mer leköszönni s kénytelen addig össze-vissza forogni, a parketten, míg a végkimerülés határán valaki szánalomból, véletlenül, vagy különös érdekből meg nem szabadítja, ami után összmulattságul hazavitetheti magát. Egy fenti módon meginvitált harcsának is megváltás a hajnalban érkező halász szákja. A hal előbbi kényszerhelyzetének javultával, megszűntével már talán a fogságot is szívesen viseli.

Tengeri, Tavi és folyami horgászat.

A tengeri halászatot nem ismerem. Elbeszélésekből, leírásokból tudom, hogy közte és a tavi horgászat között lényegében nincs különbség. Aki tehát a tavi horgászattal tisztában van, az ura szerszámának a tengeren is, legfeljebb egyik-másik, még addig nem látod zsákmánya be nem mutatkozhatván, okoz telki csendjében némi konkluziót, diszharmóniát, míg össze nem ismerkednek. Ezek előrebocsájtásával a „tengerre magyar" jelszó feltétlen szem előtt tartása mellett maradjunk egyelőre csak itthon, s beszélgessünk a tavi és folyami horgászatról összehasonlítás formájában. Tóban és folyóban ugyanis, hála Isten, Csonka-Magyarország kis területén is bőven válogathatunk. A tavi horgászatot az állóvíz karaktere különbözteti meg a folyami horgászattól. Általában elmondhatjuk, amilyen csendes, szelíd, néma egy tó természete, - nem szólva most azon ritkább kivételekről, amikor időközönkint ez is, mint a legbékésebb ember, kijön a türelemből, - épp oly némán, csendben hozzáalkalmazkodva kell itt szolid, egyszerű, könnyű szerszámainkkal szórakoznunk, hogy eredménye legyen kirándulásunknak. A tavi horgászatnak főeszköze tehát a könnyű tutajos horog, amelyet vízközt, vagy fenéken egyaránt alkalmazhatunk, - tapaszfalatból tudom, hogy a Balatonon, vagy egyéb halas tavakban próbára alkalmazott fenekeseim közel sem hozták meg azt az eredményt, amit tőlük gondoltam, vártam, ennek ellenében egy-egy könnyű tutajossal várakozáson felüli eredményeket értem el. Miért ? Nem mondhatok biztosat, de azt hiszem, helyesen gondolom e jelenség magyarázatát. Képzeljünk egy csendes családi házat, melyben évtizedeken, emberöltőkön át ugyanaz a famílja lakik, mely a kert minden bokrát, a szobák minden bútorát, csecsebecséjét apáról-fiúra végig ismeri, tudja. Egy ilyen házban minden idegent, minden legkisebb zajt, vagy bármi változást azonnal észrevesznek és legtöbbnyire idegenkedve futnak az alkalmatlankodóktól. A csöndes víz, a tó lakói is így vannak otthonukkal. Az említett szerszámok, „új bútorok" megjelentével különösnek, idegennek, félősnek találják egyik vagy másik szobát, hova fordulójukban beérve ilyeneket találnak, félnek tőlük, elkerülik. A tutajos, buktajós horgok, melyek a méretei illetőleg aránytalanul igénytelenebbek az említett fenekeseknél, egyrészt már ősidőktől fogva a tó megközelíthető részeinek mintegy tartozékai, nyári berendezési tárgyak úgy a tó „vendégszobáiban", a mólók, kikötőhidak, csónakpadok, mosópadok stb. körül, mint a nádas közti „pipázókban", másrészt kicsiségüknél és igénytelenségüknél fogva nem olyan feltünők, hogy a halakat ösztönében, szándékában megváltoztatnák. A tó tehát egy magánház, melynek lakói évről-évre ugyanazok, sétáikat program szerint, ismert helyeken, körben végzik, szóval otthon vannak. Ezzel szemben a folyó lakói - eltekintve egy-egy öreg, megrögzött harcsától, mely vénségére már állandó helyet is biztosít magának - mint egy bérház jött-mentjei ma itt, holnap ott, rá sem hederítve a körülöttük szinte pillanatonkint változó panorámára, jönnek-mennek ösztönük után s a faj és tapasztalat eréjével küzködnek egymással, egymásért a kenyérkeresésben. Nekik mindegy, hogy mivel szervíroznak, a fő, hogy falat legyen. Ők nem zsenírozzák magukat egymás, előtt, ők nem válogatnak az eszközökben, idegenek a helyet és egymást illetőleg. Ezeknek jó a fenekes, keresztül-kasul a vízen, melynek lokalitásai úgyis nap-nap után más képet mutatnak az áradás, apadás, vagy egyéb természeti beavatkozásokra.Visszatérve az állóvizekre, a fenekes horgok itteni eredménytelen alkalmazásának oka lehet még az is, hogy a tó medre legtöbbnyire iszapos, sáros, süppedékes lévén, a horog a súly köveíkeziében elül, sehogy, vagy alig észrevehető, a hal nem találja meg a csalétket, csak a derékzsinór-masszát látja, amelytől visszariad.

Összefoglalásul: Az állóvíz horga a könnyű tutajos, a folyóvizeké a fenekes s amennyire nem kecsegtető az eredmény ott a fenekessel, annyira céltalan a folyó medrén a jó halra a tulajos.

A csalétek és fölférgelés.

Csalétek az élet minden megnyilvánulása is, mely az embert, szabadakaratálól menten, jóra-rosszra, szerencsébe vagy szegénységbe viszi... Csalétek! Ismerkedjünk meg hát ezekkel a „vadállatokkal" is, melyek sok ambicióva indult horgász-társammal már eleve sarokba, vagy padlásra tetették a drága pénzen és drága idővel megvásárolt, elkészűeit szerszámaikat. Szegény, dupla áldozatok! Csunya egytől-egyig, az szent igaz, de nem is a szépség az ő értékük vagy céljuk. Amenynyire különböznek a gusztust illetőleg a milói Vénusztól, annyira megszokottak, sőt kedvesek lesznek a horgásznak abban a pillanatban, amint rendeltetésüket teljesítették egy-egy jó hal gyomrában vagy pofájában. Én már úgy vagyok a legtöbb horgászpajtásommal együtt ezen „vadállatokkal" szemben, hogy dimmenziójuk láttára nem is tudom megállni azon megjegyzés nélkül, „ejnye de gusztusos". Vele érzek tökéletesen munkámmal s fölférgelés közben akárhányszor, ha nevetségesen hangzik is, még a nyálam is úszik utána, „mert ez azután csakugyan jó és biztos falat lesz a várva-várt számára". Országunkban, vidékünkön legjobban használt, legkönnyebben beszerezhető csalétkek: a giliszta (kukac), a lótetű (tőbogár), a szöcske, a szitakötő s mindenfajta légy. Ez utóbbiak csak tutajos picére valók, egyik sem nagy falat s a mély víz sodrával könynyen levehető. A Tisza és a Maros halainak mindene a kelész a későbbi tiszavirág. Nincs az a hal, amelyik ne kapna ezen csemege után, mely ha aránylag kicsi is, ötöd-hatod magával egy horgon érdemes falatul szolgál egy öreg harcsának is. Ezek, s még a tavi csík volnának a csalétek leghasználatosabb univerzálisai. A ponty-potyka ősszel inkább gombócot eszik, a ragadozóknak (csuka, harcsa, bucókeszeg, süllő, fogas) a kisebb-nagyobb hal, ugymint halélés, keszeg, baráthal, menyhal állandó, de nehezen megszerezhető kedvencei. Használják a sajtot, én sohase fogtam még vele.

Pisztrángolásnál jó a műlégy is és halltoltam már olyan esetet is, amikor egy cseresznyeszemmel 4 kilós márnát fogott a pajtás, nincsen kizárva azonban, hogy megbízhatósága dacára -halász-vadász módra csak nagyot akart mondani vele. Ez is lehet. A potykának menüjéhez írandó a nyers vagy főtt tejeskukorica, szívesen rágja, ha más nincs, a vízi növények puha szárait s a kompok vagy sleppek körül elhullatott gabonaszemeken direkte legel. Ragadozók számára más csalétek szűkében vagy híján feltálal a horgász csirkebelet, faggyút, békát, sőt még egeret is s a tapasztalati tények bizonyítják, hogy a horgásznak nem kell szégyenkeznie a meghívottak kosara miatt, - a harcsa és csuka fenti menüre is jó vendégek. A fölférgelés módja különböző. Lényeg az, hogy a csalétek a maga természetességében legyen a horgon, az állat élve, mozgolódva. De bármit alkalmazzunk is a szezon s a víz momentán természete szerint, a horog lehetőleg födött, de a fej, hegy föltétlen láthatatlan, betakart legyen. A gilisztát bokorra fűzzük a horgon, a lóbogarat kapucniján, hátán át húzzuk föl, a kis hal hátának egy harmadán jön csalétkül a horogra, itt már kell, hogy a horog hegye kibújjon, különösen ha jó halnak szántuk ezt - s mi egy erős fogasnak vagy harcsának „egy kis" horog hegye.
(13. és 14. ábra.)

Ezen nem válogatósok számára nagyobb harcsa gondolt fészke körül tálalja fel egy a csapó horgára a horgász a sárgaselymes kis kacsát, vagy csirkét, - fogott is vele már több 30 vagy 60 kilósat. A csalétek gondozása, megőrzése első feltétel. Mindennap nem tölthetünk időt ennek beszerzésével. Azért a több napra szedett gilisztát fadobozban, friss föld közé tegyük. A pléhdobozokban, napsütésen a szó szoros értelmében megfő kincsünk. A lótetűt szárazon, saját szemetében tartsuk, a kelész száraz homokban pár napig is élve marad, a kis csalétek-halnak létfeltétele természetesen a komótosabb hely és friss saját víz.

A horgászat szezonja és kedvező napszakok.

Június közepétől március hó elejéig általában szabad a horgászat. A közbeeső tilalmi idő a hal ívásával indokolt.
A hal talán az egy csukát leszámítva, melyre téli hónapokban kis hallal, főleg holt ágakban biztosra megyünk, csukázunk (15. ábra) - a víz teljes lehűltével (november), sok már jóval előbb nem mutat mozgást, halásznyelven szólva : elül. A nagy hal fészkében hizlalja zsíros testén a csigákat és különböző parazitákal, a kisebb pedig csoportokba verődve passzíve várja csintalan barátját, az intenzívebb napsugarat, melynek hátán azután a bukfencek egész sorozatát hányja gyerekes gondtalanságával, míg egy-egy ragadozó meg nem zavarja a korai kirándulást. Egy halálra üldözött szegény bújik még ez idő alatt elő nyári menedékhelyéről, hogy a harcsától való félelmében étlen-szomjan eltöltött hosszú időt kipótolva telefalja magát. Ez a szegény szerencsétlen a menyhal, a harcsa delikátja. A hosszú pihenés és az ívással járó nagy energiaveszteség után a hal június végétől kezdve újból megkezdi sétáját. Persze különösen eleinte hatványozott étvággyal kap minden után. Valószínű, hogy ezen időre esik az említett cseresznye sikere is. Elő tehát a horgokkal minél ellőbb ! Hogy a nap melyik szaka legalkalmasabb a fogásra, azt a tapasztalat rég megállapította. Sajnos, mi sporthorgászok egyéb kötelezettségünk miatt legtöbbször csak gondolatban lehetünk horgaink mellett. A hivatásosak azonban annál inkább kihasználhatják a megfelelő időt. Reggel napkeltétől délelőtt 10 óráig legjobban megy a munka. Délután 4 órától, amíg látunk, újból jól dolgozhatunk horgainkkal. A fenekesek éjjeli elhelyezése eredményes. A nagy ragadozó, tolvaj módjára, csendes éjszakán kerül leggyakrabban fogásra. Ezen időszakban működik legjobban a csapó is. Nehogy azt higyje azonban valaki, hogy a nappal egyéb szakában hiába ül horgai mellett. Szó sincs róla. Jó magam is fogtam már halat a nap minden órájában, sokszor bizony megelégedtem egynek-egynek a súlyával is. Különben is az említett idő nem szabály.
Csak a jó megfigyelés, tapasztatai kínálja a kérdezősködőnek. De szabály sincs kivétel nélkül.

Milyen helyeken horgásszunk?

Nagyobb tavaknál, vagy holt ágakban igen kedvező az eredmény a mólók, kikötők, esetleg delták közelében (Sió-Balaton) süllőre, harcsára letenni a horgot, a nádas közt elbújva vagy csónakból a nád belső szélén gyönyörű pontyot és cigányhalat compót eredményez a néma kitartás a türelem, mely utóbbinak birtokáról ezen helyen vizsgázik a horgász ezer és ezer „oltott szúnyog" alkalmatlan kérdései közepette, a nádlakók zöld asztala mellett, Ha kiállotta a próbát, még e napra kézbesített diplomájából, jól is lakhat. A keszeg minden faját, sügeret, durbincsot megtalálhatja a kishorgász a tó minden részén, a part közelében is. Folyóvizekben tutajossal a partnál keszeget, kisebb márnát, - harcsát, pontyot, áradás első két 24 órájában minden fajtát és nagyot is foghat. A kecsege, tok-félek inkább kemény, agyagos mederben találhatók, sokszor egész családostul. A fenekeseket fenyőkről, fürdőtestekről, kikötött hajókról engedjük a vízbe. Akinek ideje, fizikuma vagy megfelelő alkalmatossága van, igen jól teszi, ha elhagyva a vízmenti község, vagy város körletét, meszszebb megy, hol teljes csendet, esetleg tuskós, bokros, limányos helyet és jó mély vizet talál. Egészen bizonyos, nem hiába vitte üres zsákját. Hazafelé görnyedve bár, de még jobb kedvvel fogja cipelni. Biztos helynek jelölhető meg a folyó medrében hosszú idő óta fekvő hajóroncsok, pilóták stb. környéke, hol minden esetben lesz eredmény, melyet azonban csak egy-két horgunk árán szerezhetünk meg. Megéri a reszkírozást. Általában a csend, a mély víz, sebesebb folyás (folyamkönyökök), betorkolások, csatornák beömlése, ásások stb. azok a helyek, melyek az eredményt előre biztosítják, vagy legalább is fölényben vannak a könnyen talált egyéb helyekkel szemben. A kivételek itt is csak erősíti a szabályt.

A víz változásának befolyása a hal járására és a puttyogtatás.

Sokat vitatkoztak már e kérdés felett a horgászok, a pro-kontra vélemények ma is élnek s ki-ki oda csatlakozik, ahol tapasztalatait legjobban tudja érvényesíteni. Az tény, hogy a víz változása nagy befolyással van a hal mozgására, étvágyára. Én mindkét véleményt jól ismerve - hozzáadom a saját tapasztalataimat s egy középútat kívánok megjelölni, - melyen a kérdezősködő legjobban orientálódhatik és amelyen leghamarabb célhoz juthat. Meg kell jegyeznem, hogy ezen kérdés körül minden szó a folyóvizeket illeti. Álló vizeink apályai, dagályai, miket a csapadék alig észrevehetőleg eredményez, a hal járására, kapására úgyszólván hatás nélkül vannak.A folyóknak vannak mellékfolyói, a folyók sokszor egész országok határait szelik, tehát nagy terület éghajlati viszonyaival találkoznak. Innen van, hogy egy nagyobb folyó, pl, a Duna vagy a Tisza képe, a horgászszezonban is igen sok formát és színt mutat. Hol kövérebb, hol soványabb, hol szőkébb, hol vörösebb, hol barnább, hol tisztább, hol zavarosabb, aszerint, hogy melyik hozzátartozója szól bele erősebben mindennapi életébe. A messzi tenger apályai, dagályai a mi vizeinkkel is nexusban vannak, viszont a mieink is érzékenyek az anya-tenger szeszélyeire. Szolidaritásás az egész vonalon. A hal áradáskor jár-kel, keres, meglátogatja a partokat is. Apadáskor fél, hogy víz nélkül marad, mindig beljebb és beljebb iparkodik. ha pedig a víz soká stagnál, a hal is hallgató, mintegy apathikus lesz. Áradáskor a víz sodra elég táplálékot szállít a halnak, sőt a pillanatnyi mederben lévő giz-gazt, férget, vele együtt a réveteg halat is megforgatja, megmozgatja. Ilyenkor a hal rendszertelenül jár, inkább a part közelébe kerül, hol legkönnyebben detektálhatja magát és keres.

Ezen idő a partok közelében elhányt horgok legnagyobb sikere; a fenekes alig bírja gazdájának szállítani a sok türelem-gyümölcsöt, melyek aufsatzán, a még nagyobb mulatság és változatosság kedvéért, itt-ott egy-egy bakancstalp vagy abroncs is jut a trófeumok közé. Az áradás későbbi napjain, ép ugy, mini a tiszavirág szüretén, a hal már jóllakott. Hozhatják elébe a legjobb falatot, nem kell neki, hosszabb-rövidebb ideig ebédutáni sziesztát tart. Ezen idő alaít hiába kínálja a horgász. Nap-nap után kosarat kap s egy pár telhetetlen kóc (baráthal) leszámüásával üresen is megy haza. Mindjárt az áradás első napjaiban fogjuk azokat a formájukból teljesen kijött telhetetleneket, melyek alig felismerhetők, egy felfujt pumpához hasonlítanak, se fülük, se farkuk s a jóllakottság valódi szimbólumai. Mikor az áradást olyan mellékfolyó vize produkálja, melynek íze, színe, természete geologice a legtöbb hal naturájába ütközik, teljes a pangás, halász-nyelven: beteg a hal. Így pl. ha a Kőrös vize fölényeskedik, a tiszai hal beteg az okkersárgára festett, megzavart vízben. Hiába ilyenkor minden, a hal diétát tart, sőt böjtöl, horgainkat úgy vesszük ki a vízből, ahogy azokai előbb gondosan, de figyelmen kívül hagyva, vagy nem ismerve ezen körülményt, elhelyeztük. Ha valaki a víz ezen jellegzetes színével nem volna tisztában, elég legyen neki, ha valamelyik horgára egy szúrós fejű, úgynevezett vágóhalacska kerül. E napon ne is folytassa a horgászatot. Mindehhez járul még az a körülmény is, hogy áradáskor a víz piszkos, zavaros.

A hal a csalétket annál kevésbé veszi észre, mert a vízben himbálódzó batonyák ilyenkor giz-gazzal vésetnek körül, melyek a horgokat mintegy beburkolják, eltüntetik. Apadásnál a hal mindinkább befelé s a mélybe törekszik. Mint minden vízváltozás kezdetén, úgy az apadás első napjaiban is a hal élénkebb járású lesz. Ilyenkor megint van zsákmány. Az apadás későbbi stádiumában a hal félénkebb, tartózkodóbb, kapása felületes, elhamarkodott, ideges, ami gyakran elkedvetleníti a kezdő halászt. Egyik kapást a másik uíán passzolja el, s azon sopánkodik, hogy micsoda pechje van! Nem. Hanem tudnia keltett volna, hogy ma olyan horgokat alkalmazzon, amelyek egy felületes odakapásra is fognak. Hosszabbszárú, kisebb, de nyitott fejű, egy nullás amerikai horgok ezek, melyek ezen esetben is eredményt fognak hozni. Az apadás után a sekélyebb víz mind jobban és jobban tisztul. Amikor már a vízben lévő zsinegünkből mintegy 30-40 centimétert is láthatunk, az annak a jele, hogy horgászatunk ismét feltételes. Most már igazán veszít türelméből még az öreg horgász is. Reggeltől estig és így tovább mást sem csinálhat, ha reményben, türelemben kitart, mint a csalétkek számtalanját pazarolja az élhetetlen, telhetetlen keszeg és társai számára, melyek mintegy haszontalan kitartottjai csak a halásznak, ügyesebbek a leghíresebb zsonglőrnél a horoglepucolását illetőleg. Az apadás mértékével arányban vigyük bejebb és bejebb horgainkat. A parton durbincson, sügéren, keszegen kívül nem igen lesz eredmény. Jól válogassuk össze a csalétket, mellyel próbálkozunk. A nehezen beszerezhető csík, vagy menyhal a legnagyobb harcsát hozza ilyenkor s a kis hal kitűnő eszköze lesz a nagy süllő vagy búcó megfogásának.

Ezen időre esik a horgászat egyik spe¬cialis faja, a „puttyogtatás” - mely feltétlenül csónakról történik. Nyugodt, szélcsendes időben, sima, tiszta vízen egy főző-fakanál formájú és nagyságú u. n. - puttyogtatóval a csónakból fenékre eresztett és magunk után vonszolt nagy horogra csaljuk az öreg harcsát, mely a víz putlyogására, melyet kb. percenkínt párosával hallatunk, azt gondolván, hogy a vízbe dobtunk valamit, a hang után rohan s a lóbogár, csík és efajta csalétek után mohón és eredménnyel kap. A csónak a legnagyobb csendben felülről lefelé, víznek eresztetik, - a folyó közepe táján halad, csupán az irányitás ad némi gondot az evezősnek. A horgász a csónak farán leeresztett fenékzsinórt (egy szem horoggal) kezében tartja, a másikkal időnkint puttyogást hallat, a kezében lévő zsinórt pár centire emelgeti, míg a kapást meg nem érezvén, a zsákmányt közelébe húzza, hogy azután ártalmatlanná tegye. Puttyogatással csak nagy halat fogunk. Csónakban ültem mint evezős, mikor pártnerem 20 kilós harcsát fogott. Tudok azonban 50-60 kilós eredményekről is. Tiszta, átlátszó víz mellett történő horgászatnál nagy figyelemmel kell lennünk eszközeink külsejére. Teljesen vékony batonyák, vízszínű zsinegek, ezüstszínű horgok, természetesen alkalmazott friss csalétek, mindmegannyi feltételei a sikernek. Itt tartom helyénvalónak megjegyezni a hal érzékei körül nyert tapasztalatokat, hogy a siker érdekében ezen körülmények is feltéllenül figyelembe vétessenek. A hal mind az öt főérzékével él, melyek közül legfejlettebb a látása és tapintása. Ez kétségtelen, elvitathatatlan. Tökéletes, nagy szemeivel élesen lát, uszonyaival tapogat. Izlésszerve melleit bizonyít, a csalétkek között megkülönböztetése, válogatása, stb. Hallása, szaglása is van, az előbbi azonban csak alárendelt mércékben.

Mit vigyünk magunkkal a horgászathoz.

Elsősorban türelmet és reményt. Azután az időhöz mért ruhát. Számoljunk a nap¬sugárral, de az esetleg tornyosuló felhőkkel is, hogy kitarthassunk. Egy sporthorgász fölszereléséhez, melyet mindig magával vigyen, tartozik: egy szatyor, vagy hátizsák a zsinegek, horgok, elemózsia stb. számára, a szák, a horogfenőkő, mélységmérő (hosszabb zsineg, a végén súllyal), csalétkes dobozok, a kaska (8-10 ágú kis vasmacska erős zsinegen, kötélen), mely utóbbival beakadt horgainknak indulunk segítségére, tartalék-zsinór, horog és ólom, nyelek, botok, melyeket pl. a tutajos-fenekessel legtöbbnyire helyszínen szereznek csak be, lévén kissé alkalmatlan ezek külön hordozása. Akinek „sétabot-felszerelése" van, mely ma alig beszerezhető, az könynyebben ér a vízhez, de kevésbé az eredményhez, mert a tufajos horog eme fajfája tetszetős és praktikus is volna, ha kitudná állni a véletlen erő próbáit. Gyenge és egyoldalú. Minden horgász tegye szerszámaihoz a füzért, melyre a zsákmány kerül a partra kicövekelve, vagy a haltartó zacskót, mely sűrű szemekben font háló. A nagyobb (pár kilós) halat okvetlen fűzni kell. Legyen a horgász tárcájában a halász bérletjegy, hogy ennek otthon felejtése se nyugtalanítsa. Ha mindezen felsorolfak előzetes, gondos átvizsgálása után rendben találja dolgait, majdnem biztosra mondható, hogy a szerencséjét is a tarsolyában viszi.

Halász-szótár.

Batonya vagy patony: 30-40 cm, hosszún, vékonyabb horogtartó-zsineg.
Bokorra fűz: 3-4 drb. gilisztát bokrosra egy horogra.
Elakadás: a fenekes horgok hajóroncsokhoz, kövek közé szorulnak.
Elül: a hal fészkébe megy.
Elvet: a horgokat lerakja.
Féreg: minden élő csalétek a kis hal kivételével.
Felférgelés: a horgok ellátása csal¬étekkel.
Fölszerelés: a horog elkészítése, a kész horgász-szerszámok.
Füzér: erős zsineg a hal felfűzésére.
Gombóc: potyka kedvence, rozsliszt kukoricaliszttel jól kifőzve, petrezselyemmel.
Halászkötés: duplacsattos kötés a horgon.
Ívás: a peték lerakása, megtermékenyítése.
Jó hal: nagy hal 2 kilón felül.
Kapás: a nagy hal befalta a csalétket, a tutajt viszi.
Kishalász: minden szerszámmal hivatásból halász, hálójoga nincs.
Megszákolás: a horoggal fogott hal szákkal való kiemelése a vízből.
Pedzés: kis hal játéka a csalétekkel, a tutaj kisebb mozgása.
Picéző: tutajossal parton horgászó.
Szák: nyeles merítő háló.
Szem: egy darab horog.
Tanya: egy fenekes horog (150-200 drb.)
Víz között: nem a fenéken; hanem a víz rétegeiben.
Víznek ereszt: a víz folyásának irányában.

Tartalomjegyzet.

Előszó . . . . . . . . . . . . . . . 3
Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . 5
Halász-pihenő . . . . . . . . . . . . 9
A horgászat lélektanához . . . . . . . . 12
A horog és használata . . . . . . . . . 15
Csapó-horog (csapó) . . . . . . . . . . 33
Tengeri, tavi és folyami horgászat . . . . . 35
A csalétek és fölférgelés . .. . . . . . 39
A horgászai szezonja és kedvező napszakok …. 44
Milyen helyeken horgásszunk? . . . . . . 47
A víz változásának befolyása a hal járására,
A puttyogatás . . . . . . . . . . . 49
Mit vigyünk magunkkal a horgászathoz . . . 55
Halász-szótár . . . . . . . . . . . . . 57

A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)


Nagyon tetszik szeretném

Nagyon tetszik szeretném letőlteni

Itt a letöltő link, Pdf

Itt a letöltő link, Pdf formátumban nézegethető, vagy jobb egér >> mentés másként...
Horgászat kézikönyve

köszönöm

köszönöm

valami kegyetlen amit az író

valami kegyetlen amit az író összehord a a tavi és tengeri horgászat összehasonlításáról, hatalmas, kötelező elolvasni...

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">