Pergetés • Horgaszat.hu

Pergetés




Sziasztok! Jómagam elsősorban

Sziasztok! Jómagam elsősorban a könnyű pergetést favorizálom. Nem akarok zsinórszaggató harcsákat fogni, nekem sokkal izgalmasabb és meghittebb egy lehelletkönnyű kis pergetőbottal, apró műcsalikkal a domolykók, jászok, sügérek becserkészése. A múlt héten nagyon jót szórakoztam, volt szerencsém a Vas megyei Pinka-patak domijait, pisztrángjait zargatni. Több napot szántunk a dologra, végül a Pornoapáti alatti "fűzes"-ben akadtunk rájuk. A vízben gázolva hihetetlen élmény volt a horgászat. Szépen jöttek a domik olyan félkilósig, majd egy kiló közeli pisztrángot is sikerűlt akasztanom 1-es ezüstszínű Meppsre. Talán mondanom sem kell, hogy minden halat visszaengedtünk. Nagyon klassz horgásztúra volt!

Hello, a Pisztráng hogy

Hello, a Pisztráng hogy került bele a patakba? Természetes? Igen már látom a sógorok tól jön a víz. Van egy link ahol szép képek is vannak a sebes pisztrángokról.
http://www.vasipeca.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=44
KL

Sziasztok! Már írtam az úszós

Sziasztok!

Már írtam az úszós résznél is, hogy szeretnék beletanulni a dolgokba. Ez így van a pergetéssel. Az egyik barátom tanácsára beruháztam egy Balzer Diabolo pergetőbotra, amit ált. botként használtam eddig. Most viszont szeretnék pergetni vele....

Hogyan kell szereléket összeállítani?
Főzsinór-forgó-drótelőke-műcsali ?
Ez így helyes?
Milyen műcsalit ajánlotok csukára?Afrikai harcsára is lehet pergetni?
A technikája milyen?
Ha nincs segítségem, akkor segítenek a horgászvideók is?
Előre is köszi!

Kegab

Sajna én nem tudok

Sajna én nem tudok "pergetésügyileg" segíteni, de hátha valaki megszán minket, és leírja egy alap pergető készség összeállítását.

Szia Kegab! Kezdjünk hozzá

Szia Kegab!

Kezdjünk hozzá akkor! :-)
Először is, néhány kérdés. Milyen a bot, értem ez alatt, hány centis, milyen a dobósúly? Az ideális pergető felszerelés összeállítása nagyon is szubjektív dolog. Függ az egyén habitusától, türelmétől, tapasztaltságától is. Függ attól is, hogy hol akarsz vele pergetni. Ha kisebb csatornákon, bokros folyókon, vagy egyéb szűk helyen, nem javasolnék, mondjuk egy 3méteres botot. De függ az alkalmazott mű csaliktól is. A mostanság már igencsak elterjedőben lévő Jerk-Bait mű csalikhoz, nem alkalmas egy kisebb dobósúlyú, hosszú bot. Ezekhez rövid erős botok kellenek. Ha Wobblert, vagy kanalat húzol vele, ahhoz elég egy általános bot is. A körforgókat is lehet általános bottal szépen vezetni, ne egy kisebb körforgót azzal már nem érzékelsz úgy, ahogy azt kellene. Lebutítod a mozgást, vagy túlhúzod. Nagyobb tavakon, folyókon már inkább a 3m-es, vagy a 2,7m-es botok az ideálisak. "Hozzáteszem, sokkal nagyobb élmény, egy könnyebb, hosszabb bottal a fárasztás." Hátránya, hogy lehet akármilyen könnyű, ha egy napon végigkapáltad a vizet, estére a hátad sajogni fog arra készülj. Irkálják, hogy ezzel aztán akár egésznap...! De ne dőlj be nekik! :-) A szerelékkel jó helyen keresgélsz, de azért írd le, hol akarsz horgászni, mekkora a botod, mid van amit esetleg már megvettél. " Remélem semmi, mert csúnyán melléfoghat az ember!"

Remélem kezdésnek megfelel, ha gondolod, boncolgathatjuk tovább!

Üdv:Brawa

Szia Remélem tudok segíteni,

Szia

Remélem tudok segíteni, bár a pontos specifikációkkal inkább nem terhellek, mert azt úgyis magadnak kell összehozni.

A legfontosabb, hogy hol pergetsz, mivel és mire.

Wobblerekhez jó ha egy kicsit virgoncabb botot választasz, nagyobb műcsalikhoz keményebbet.
Én jómagam a Dunán (nagydunán) pergetek és egy eléggé durva bottal, de nem ajánlatom, mert már régen nem gyártják ( Shimano Sedona) a dobósúlyát nem tudom de kb 30 g lehet. Ez egy kicsit erős, de én már megszoktam és nem cserélném le akármire. A shimano botokról annyit kell tudni, hogy orrnehezek, de dobásnál jól jön és érzed, hogy van valami a kezedben.

A felszerelés lelke szerintem viszont az orsó. A fontos, hogy jó minőségű anyagból készüljön. A fémnek látszó műanyagok ki vannak zárva. Szerintem érdemes egy kicsit rászánni, mert a sok dobás miatt az orsódat fogod a legjobban megterhelni. Az enyém egy szintén már nem beszerezhető (legfeljebb használtan ebayről) darab Shimano Symetre. Az orsónak strapabírónak, javaslatom szerint elsőfékesnek és nagy áttéttelűnek kell lennie.

Zsinór. Fonott kontra monofil témában az interneten ezernyi posztot olvashatsz sokan esküsznek valamelyikre, sokan maguk sem tudják eldönteni. Nekem az egyik dobomon fonott van 20-as, a másikon monofil 25-ös. Tapasztalataim szerint nekem wobblerrel több kapásom van monofillal mint fonottal. Nehezebb dolgokhoz (nagy gumihal, nagy kanalak) van ha harcsát sejtek váltok.

Én általában este pergetek süllőre illetve ősszel egész nap is akár bármire. Csukás vizen teszek csak acél vagy kevlár vagy akármilyen előkét, egyébként nem. A zsinór végére csak egy kapcsot kötök amiben egyszerűen tudom cserélni a wobblereket. Ha körforgót használok akkor célszerű egy forgókapcsot is tenni a kapocs elé, mert tekerheti a zsinórt. A wobbler nem tekeri. Az esti pergetésekhez felszíni vagy felszín közeli wobblert használok leginkább. Ezek nem csak beváltak és fogósak de ritkán maradnak csak el, mert a felső vízrétegekben kevesebb lehetőség van elakadásra. Rapalákat használok, mert jól kiismerem magam köztük ( a régebbi típusok között). Egy-két tipp ( F11 GFR vagy SFC, SSR 7 SFC vagy S vagy B)

Az esti pergetés legfontosabb tartozéka a csend!!!!!
A kiszemelt hely, ami egy kövezés széle, visszaforgó vagy langó vagy bármi, amin megtörik a folyás vagy egyszerűen ráérzésre halat sejtesz. Én mindíg kivont karddal harcrakész felszereléssel közelítem meg a lehető legnagyobb csendben és fény nélkül. Lehetőleg ne kocogjanak lábam alatt a kövek. Pár percre leülök egy kőre, vagy elrejtőzök egy fa takarásába és figyelem a vizet. Néhány perc múlva kezdek dobálni és az első dobásaimra különösen ügyelek, hogy pontosak legyenek. A bevontatás pedig a lehető leglassabb, olyan lassú hogy még érezzem, hogy veret a wobbler. Később variálom, meg-megállítom, begyorsítok, belerántok kicsiket, de az első dobásaim mindíg precízek és lassan vontatok. Általában egyébként ezek hozzák a süllőket.

Szerintem mára elég ennyi.

sok sikert remélem segítettem
Barbus

Szia Barbus! Látom te is

Szia Barbus!
Látom te is segítenél a kollégának, de nekem úgy tűnik, kissé eltűnt! :-)

Szia Nem baj, legalább

Szia
Nem baj, legalább egyszer leírtam kis gondolataim (egy részét). Most úgyis jó passzban vagyok. Két szép süllőm volt az elmúlt pár napban.
üdv

Szia! Az volt nekem is, igaz

Szia!
Az volt nekem is, igaz csak egy, és az sem karcolta a felső álomhatárt, :-) ment is vissza! Te merre tevékenykedsz? Nem kell GPS koordináta, csak úgy nagyjából. :-))) Görbüljön!

Csao Én általában a Duna

Csao

Én általában a Duna fővárosi szakaszától Délre szoktam mindkét parton elég nagy területet járok be ha van rá időm. Egyébként tegnap botavatóm volt, vettem egy Balzer MX-9-et direkte wobblerezni és az 1 órás bevetést egy közel 4-es süllő bánta. Soha rosszabb botavatást!!!

Szia! Az igen! Hát gratulálok

Szia!

Az igen! Hát gratulálok hozzá. Ennél nem is kell jobb kezdés!
Én egy kis Simit avattam be a napokban, hasonló eredménnyel.
Szép előjelek ezek a párosotokra nézve! :-)
Csepel környékén a Mol telep öble megvan még? Megy ott mostanság valami? Mikor én pár éve ott jártam, akkor a Balingok ugráltak.

Csao!

Sziasztok! Tegnap

Sziasztok!
Tegnap kilátogattam az újpesti öbölbe egy órácskára. Nem horgásztam, de nagyon tetszett, amit láttam. Akik kint horgásztak, azok zömmel pergettek. Az egyik horgásznál megálltam érdeklődni, hogy fogott-e már valamit? Erre mutatott egy 4-5kg körüli harcsát. Az ottlétem alatt mások is szintén pergetve fogtak néhány halat.

Elméletileg a zöldár hozta

Elméletileg a zöldár hozta meg a Harcsák kapókedvét, ez nálunk a Tiszán is így van. Nagyobb áradások alatt és után sokkal több a táplálékuk (pocok,giliszta,lótetű,stb...)ezért bátrabban is kapnak.

Sziasztok! Kezdő pergető

Sziasztok!

Kezdő pergető horgász vagyok, épp csak túl az első sikereken. Azt szeretném kérdezni, hogy mostanában hova ajánlanátok menni a Dunára Budapest közelében?

Googlemap-et nézegetve Makád környéke tetszik bár ez távolabb van, de tetszik a Csepel is. Egyik heylről sem tudok semmit. Jó horgászható helyek ezek? Biztonságos helyek?

Hol érdemes megállni?

Köszi,
B

Nehéz dió, inkább a

Nehéz dió, inkább a tapogatást javasolnám a klasszikus pergetés helyett.Hamarosan itt a kősüllő szezon. Egyébként fenekezve elé jól fogható a süllő a fővárosi Dunán, mondjuk eléggé bent a mederbe próbáltam, vastag zsinór 100 gr.-os ólom.

Visszatérve a pergetésre, csak sötétben, bárhol ahol kövezés van.

Szia! Én is inkább a

Szia!

Én is inkább a tapogatást, a mártogatást, a "cincálást" az úszózást és a fenekezést részesítem előnyben. Tapasztalatom szerint az élőcsalis horgászat eredményesebb. Csak a legvégsőbb elkeseredésemben szoktam a műcsalikhoz nyúlni.

Köszi a válaszokat, Érdekes,

Köszi a válaszokat,

Érdekes, hogy pergető topikban ennyire le akartok beszélni a pergetésről. Lehet, hogy úgy kellett volna kezdenem, hogy egyáltalán hol érdemes most pergetni? Az ember hall ezt-azt...Itt az ősz indul a csuka szezon...hol érdemes rá pergetni? Két hete Velencei tavon volt egy szép csukám, de nem engedhetem meg magamnak, hogy minden hétvégén odáig kocsikázzak, szállást béreljek napijegyezzek, stb. Ezért gondoltam célszerű lenne a Dunán próbálkozni, de abszolút nem ismerem, hogy hol mi van.

Ilyen megközelítésben Budapest közelében mit tudnátok ajánlani? Írtátok, hogy köves partok jók. Tudtok mondani szakaszokat ahol köves és jól megközelíthető?

Köszi,
B

Szia! Merre laksz? Csak

Szia!
Merre laksz? Csak azért, hogy hova küldjünk? Én, ha pergetek, akkor az öblöket és azok torkolatait tartom előnyben (Észak-Pest). Ezenkívül kőruganyoknál is eredményes lehetsz (GÖD).

Szia, Dél pesten lakom.

Szia,

Dél pesten lakom. Ráckevei Duna ág 15 perc kocsival. De mondjuk éppen Göd sem lenne túl messze, vagy akár Tassig is elmehetek. Rácalmásról hallottam jókat. De ott is tudni kéne, hogy nagyjából hova kell menni, vagy hogy kell megközelíteni a partot.

Ismered, ismeritek?

Mit ajánlanál?

köszi

Hellósztok! Érdekelne hogy

Hellósztok!

Érdekelne hogy újpest környékén hova érdemes elmenni pergetni?

Válaszaitokat előre is köszönöm!

Szia, sajnos az újpesti

Szia, sajnos az újpesti szakasz eléggé be van építve, így sok tuti hely megközelíthetetlen, de próbálkozhatsz az öböl teljes szakaszán (már ahol megközelíthető a pálya). Itt általában balinra vagy csukára számíthatsz. Este felé süllő is jelentkezhet.

Téli időszakban a kősüllők lehetnek a vendégeid tapogatva, cincálva az öbölben. A sziget spicc gyakran jó szokott lenni harcsára, természetes csalival, de nagyon akadós tud lenni. A népsziget élő-dunai szakaszán, szinte minden ragadozó hal megfordul, de biztosat nehéz mondani. Lejjebb menve, a Tungsram környékén is vannak jó kövezések, de nagyon vízállásfüggő. Itt is az esti órák a jók süllőre.

Bocs " admin" , ha a

Bocs " admin" , ha a szigetspicctöl a tungi felé megyünk akkor felfelé megyünk a Dunán.! Az élő vagy a "NAGYDunán" is van azért egy két hely amit érdemes meg nézni . Ott van pld.ul a két szivattyúház előtt lévő "T"-gát , igaz csak 2m.- körüli vizállásnál látni jól, hogy hol fodrozódik a viz rendesen , de jó süllőtanya szokott lenni. Ha megyünk feljebb a Híd felé, végig a part kövezése melett szinte a lábunk alatt ott vannak a az ezüstfarkúak. Műcsalival, vagy élővel egyaránt lehet kisérletezni a sodrást figyelembevéve. Ha megyünk még feljebb a híd-lába egyértelműen meghorgászandó igaz itt leginlább a pergetés a nyerő, mivel nagy a sodrás az élő hal nem bírja a horgot, jobb a tvister, és társai. Menjük felfelé!. A Híd után eléggé langós, apályos, sóderos szakasz van ez etetve márnára, keszegfélékre tűrhető. de inkább magasabb vízállásnál, mikor már alig fér el az ember a bokrok és a víz között, (etetve, mellessel voltak már eredményeim finomszrelékes úsztatással). Még feljebb menve jön a "kövezés" ez közvetlen a "kisbüdös"- t lezáró gát dunára kimenő és elkanyarodó vége alatt van kb. 100-150 m-re, szintén jó helynek tartom, igaz itt nap közben érdemes úsztatni ( mi "szendvicses"etetést szoktunk alkalmazni) jaszkó-paduc és társai várhatók ill. foghatók. Vizsont ha innen megyünk még feljebb a szenyvíztisztító alatt, és attól feljebb igazi süllő tanyák vannak, igaz már nagyon benőtte a fűz, de találni egy-két helyet ami szenvedve bár de megadja a halat. Innen továbbmenve jön a kiserdős rész ami már megint inkább Márnás, de a szürkület hozzhatja a süllőt, és itt már inkább az élőcsalihal a nyerő.
üdv. goenye

Lacikám, teljesen jogos az

Lacikám, teljesen jogos az észrevételed, ( a Tungi valóban felfelé esik a szigethez képest) sőt már azon is gondolkoztam, hogy miért hívjuk szigetnek, hiszen nem is valódi sziget .

Egy nagyon régi emlék él

Egy nagyon régi emlék él bennem amikor még nem volt a "kisbüdös" végében a GÁT, sőt páran biztosan emlékszünk még a "Gát" alatti csőpárra ami 2 drb. kb. 1méteres átmérőlyü saccra 1,5 métere egymástól levezetett csőpár a nagy dunára különböző anyagok beszállítása végett a Dunába . Tulajdonképpen ez a kifolyó még most is ott van a gát végén igaz már nem folyik "szerencsére" semmi belőle. Amit az előző irásomban emlitettem, hogy a gát alatti kövezésen szépen jönnek a jaszkók, paducok, márnák, és társaik, nos az ez alatt a kifolyó alatt lévő kövezésen van. Ezt a kövezést annak idelyén azért építették, hoy a befolyó szennyvizet beterelje a Duna sodrásába (tehát ne a parton csapódjon ki, vagy le a "trutyi"). De visszatérve az alap kérdésre.( miért volt sziget az un. Palotai sziget) még arra is emlékszem mikor még ez a két cső sem volt ott, igaz akkor még a "bambusz" volt a nyerő,tároló orsóval, nos kb. a mostani szennyviztisztítótól a Nagy dunáról befolyt egy kis ér, patak, áteresz vagy nevezzük aminek akarjuk, és ez táplálta frissitette a mai kisbüdösnek nevezett ágat.
Tehát az a régebbi térképeken Palotai szigetnek nevezett terület valóban sziget volt. Megjegyzem annyira tiszta vizű volt ez a mostani kisbüdösnek keresztlt ág, hogy a Maher Lajos bácsi és még két emelőhálós kb. 3x3 méteres hálóval amit a ladik végén emelgettek egy akasztófa szerű szerkezettel fogták a főleg keszeg féléket , és vitték az Újpesti piacra eladni ami akkoriban ez természetes volt, hiszen mindenki tudta, hogy friss dunai halat árulnak, egyszerüen tőlük vásároltak a háziasszonyok mert bennük bíztak, ismerték a portékáikat.
Sanyi ennyit gondoltam egyenlőre a sziget kérdéséről, bocs,hogy az emlékeim kicsit elkalandoztattak, de őrűlt jó volt a népszigeten lakni-élni, szembe a Palotai-szigettel gyereknek lenni.

Sziasztok! A segitsegetek

Sziasztok!

A segitsegetek szeretnem kérni! mondanatok egy pár jó peregető horgasz vizet tavat pest kornyeken!ha gps adatokat is mondtok az meg jobb! koszi

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">