Folyóvízi úsztatás • Horgaszat.hu

Folyóvízi úsztatás



Tehát a folyóvízi úsztatásról érdeklődném, meg lehet ezt tanulni, vagy erre születni kell ? Nincs kapásom, vagy állandóan leakadok !
Milyen szerkó lenne az ideális, milyen messze horgásszak ?
Várom a tanácsokat!



Szia! Mindenféleképpen meg

Szia!

Mindenféleképpen meg lehet tanulni! Senki sem születik úgy, hogy mindent tud. Vannak olyan emberek, akik meglehetősen gyorsan, 1-2 óra alatt képesek elsajárítani eredménnyel a folyóvizi úsztatás alapjait. Én matchbottal és bolognaibottal szoktam úsztatni. Általában "kétpontos úszóval". Az eresztéket úgy érdemes beállítani, hogy az ólom éppen ne érje a feneket. Így is lesz elakadásod, de sokkal kevesebb. Sokadjára meg fogod tanúlni, hogy a kapás 90%-ban egy "döccenéssel" jelentkezik, majd az úszó eltünik. A maradék 10%, pedig hirtelen eltűnő, vizen pattogó (feltolós), felfektetős, vagy éppen elakadás szerű az én tapasztalataim szerint. Az úsztatás is többféle lehet. Megállított, erősen visszatartott és szabadon engedett, illetve ez utóbbi sebességek változtatásával. Én mindig úgy választom meg a meghorgászni kívánt távolságot, hogy abban a sávban legyen valami. Értem ez alatt azt, hogy medertörés, rugany mögötti területek utáni visszaforgó, patak és csatorna befolyók környéke, illetve a folyóvizen láthetó folyás és nem folyás határa. Ha lemész a partra, akkor biztosan látsz néhány pecást, aki már ismeri a vizet. Érdemes érdeklődni, hogy milyen csalival horgásznak. Az eresztéküket, a szerelésüket és azt, hogy milyen messze horgásznak, úgyis fogod látni. Érdemes megkérdezni, hogy mivel etetnek, ha etetnek egyáltalán.
Az, hogy nincs kapásod nehéz elhinni. A csalid mindig meg volt? Egyébként folyóvizen slágercsali a csonti és a giliszta. De egyéb csalikkal, mint a kenyérbél, a kukorica, a sajt, a kolbász... és a pellet is eredményes lehet.
Remélem tudtam segíteni!

Köszönjük gzozi a leírást,

Köszönjük gzozi a leírást, illetve ez hasznos lehet:
http://horgaszat.hu/blogok/dunai-horgaszat-usztatas-a-dunan

A film is nagyon jó, és köszi

A film is nagyon jó, és köszi Gzozi a tanácsokat, majd tavasszal kipróbálom a tanultakat.

Nemrégiben kezdtem el én is

Nemrégiben kezdtem el én is ezzel a módszerrel horgászni és meg kell mondjam, nagyon izgalmas! Sokkal aktívabb, mint a bot mellett üldögélni és a halra várni. És rendkívül eredményes is, csak el kell találni a megfelelő összhangot a folyóvíz és a szerelék között, hogy a csalink a fenéktől szinte csak néhány centire lebegjen. Nagyon szép élményt jelent egy-egy nagyobb jászkó vagy dévér szákbaterelése ezzel a módszerrel. Már alig várom, hogy újra ott topoghassak a vízparton kedvenc bolognai botommal a kezemben!

Uraim! Volt már valaki lenn a

Uraim! Volt már valaki lenn a Gázgyár alatt idén? Még két nap és itt a Március, javul az idő is. Sajna nekem még nem volt időm lemenni, de jó lenne tudni mi van a dévérekkel, és társaival.
A múlt hétvégén a pesti rakparton jöttem hazafelé (Újpest) 2 óra után, a túloldalon Rudas, Ördögárok, Árpád-híd budai oldalon már eg y-két spori próbálkozott.
Lassan be kellene indúlni, a blog-nak is meg a halaknak is.!

Tavaly elég siralmas volt a

Tavaly elég siralmas volt a helyzet a Gázgyár környékén, az idei masszív tél csak meghozza a halak étvágyát kora tavaszra .Egyébként feederen jobban ment a dévér mint úsztatva.

Ma is 1/2 3 környékén jöttem

Ma is 1/2 3 környékén jöttem a pesti rakparton északnak, a Margit-híd alatt 50-150 m.-re vagy 4-5 spori kisérletezett. Mi van megy valami.? Azt hiszem meg kéne nézni persze csak az északi túloldalán gondolom.,egy kis reflexgyakorlat nem árthat meg!

Bocs az előzőért: nem ma

Bocs az előzőért: nem ma hanem tegnap, tehát szombaton.

Részemről csütörtökön megvolt

Részemről csütörtökön megvolt az első úsztatás,... semmi eredmény.

Vasárnap du.-án kb. 1/2 6-ig

Vasárnap du.-án kb. 1/2 6-ig semmi az északi budai oldalán. Csontival, gilisztával néztem.!

Gzozi nagyot kaszált a Dunán

Gzozi nagyot kaszált a Dunán hétvégén, elég komolyan belenyúlt a Jászokba. De mellesben fagyoskodott a mederben és ahogy kitárgyaltuk, úsztatásról szó sem volt - megállított szerkón, fenéken jöttek a halak.

képekeeeeeet. :)

képekeeeeeet.
:)

Nem volt nála a gépe, meg

Nem volt nála a gépe, meg egyedül volt, meg sötét volt, meg izé...:))

Szombat reggel a szélben és a

Szombat reggel a szélben és a hullámok között én is összehoztam kb 8-10 kilót de a zöme darabos dévér volt és pár jász. Igaz kellett hozzá 10 kiló etetőanyag és előtte már 1 hete kukoricáztam a helyet. Bolóval, úsztatva szintén fenéken meg-megállítva!

Szia! Először is gratulálok

Szia!

Először is gratulálok az eredményedhez! Merre horgásztál? Szombaton kint voltam dunakeszin, de nem mertem bolózni. Tehát a szombati pecám során matchbotoztam, 4gr-os Cralusso Golf úszóval. Szabadon úsztatva és enyhén visszatartva. Az eredmény kb. 5-6 kg-nyi jász volt. Ugyanitt vasárnap bolóval pecáztam, 5gr-os Cralusso Torpedó úszóval ( Nem szeretném reklámozni, de valami pazar! ), teljesen megállítva, illetve nagyon lassan úsztattam. Ez a módszer eredményesebbnek bizonyult, ugyanis így olyan 40-50kg-nyit sikerült a partra segítenem. Ezen hétvégén is a C&R jegyében horgásztam. Az etetés mindkét napon kb. 3kg volt. A csali csonti. Az etetőanyag gombócokat egy kisebb drótszákba tettem, egy méretes terméskő társaságában, bójázva.

Szép eredmény.!

Szép eredmény.! Gratula.
Sajnos hétvégén nem volt időm a pecára, de örömmel olvasom indulnak a halak.
gzozi! lenne egy két kérdésem ha nem zavar!?
Milyen jellegü etetőanyagot használsz?
Nem durva még a melles (50- en túl vagyok)
Kb. hány óra volt ez az élménygyüjtő akció (mert gondolom az volt)?.
Én sajnos nem ismerem azt a felső részt, mivel a Fővárosi szakaszra szoktam kiváltani a területit, de erősen gondolkozok, hogy meg kellene ismernem a felsőbb szakaszt is. Beszámolóidból egyre jobban hajlok rá, hogy megpróbálom ezt a bizonyos felső részt csak mivel abszolut nem ismerem "idegenkedek" tőle.
Pedig alapvetően nem lenne messze csak azt se tudom hová lenne érdemes menni. Minden esetre görbüljön minnél töbször, öröm olvasni a beszámolóidat
Üdv. Giricz László

Szia! Köszönöm a gratulációt

Szia!
Köszönöm a gratulációt és én is szeretnék Neked gratulálni a pazar fogáshoz ez a tavaszi Dunán igen komoly fogás. Adony és Kulcs között voltam horgászni a hétem is akartam etetni de az idő eddig beleszólt talán majd ma! Egyébként a Cralusso úszók tényleg nagyon jók, én is bolót használok, nagyon jó vele úsztatni, főleg ha már az ember ráérez a technikájára! A hétvégi pezsdülés szerintem jó lesz. Lehet, hogy meg kellene próbálni a harcsát is. Nem hallottál semmit?

Egy kis segítség a szerelék

Egy kis segítség a szerelék összeállításához, a profiktól. A fotó a Marosmix.hu oldalról származik, Ambrus Tibor és Barna Szilárd folyóvízi szerelékét mutatja a rajz.

És a Cralusso Bolo úszóról:
Gyűrűs botra kifejlesztett, folyóvízi úszó, enyhén és közepesen visszatartott, kisodródás nélküli úsztatáshoz. A Bolo megkönnyíti és eredményesebbé teszi a hagyományos folyóvízi úsztatást, mert a víz sebességéhez képest lassabban vezetett szerelék egy-egy úsztatás alkalmával több időt tölt az etetési sávon. A visszatartva vezetett csalit előnyben részesítik a folyóvízi halak, így növelhetjük kapásaink számát. Eredményesen használhatjuk a bolognai módszerhez, amikor is a parttól nagyobb távolságban, etetési sávon vezethetjük a Bolo-t, az úsztatás első szakaszában
enyhébben, az alsó szakaszában erősebben is visszatarthatjuk.
A Bolo úszót a mellékelt szárakkal szerelhetjük bal és jobb folyásirány szerint. A Bolo úszó túlsúlyozható a víz sebességétől és a visszatartás mértékétől függően 5-20%-kal.

Szia! Ha említést tettél a

Szia!

Ha említést tettél a Bolo úszóról, lehet, hogy tudsz valami megoldást a következőre: a felső úszószáron (amiből kettő van, folyásiránynak megfelelően, az antennákat is ennek műanyag foglalatába lehet betűzni) lévő rögzítő szilikoncsövecske nekem feszt lecsúszik. Van, hogy minden dobás után vissza kellett raknom a szárra.

Valami ötlet, mit csinálhattam rosszul?

Sajnos nem tudok segíteni,

Sajnos nem tudok segíteni, mert az igazat megvallva nem szeretem ezeket az úszókat (lehet azért, mert macerás és nem tudtam vele megtanulni horgászni). Csak két pontos belső vezetésű úszókat használok a Dunán - 4-6 gramm tartományban. Talán hosszbb szilikon cső kéne rá vagy passzentosabb ????

A mai napon egy (kölcsön) 7

A mai napon egy (kölcsön) 7 méteres spiccbottal úsztattam partról a Duna fővárosi szakaszán, az Árpád-híd környékén. A spiccbot első 2 tagja be volt gumizva, 16-os főzsinór, 14-es előke, 5 grammos csepp úszó, osztott súlyozásban. A partközeli etetés 1-2 kg olcsóbb sajtos folyóvízi kaja volt, némi agyaggal nehezítve, a csali csonti csokor. A hely alapvetően napi szinten horgászott és etetett, ezért nem volt szükséges egy dézsányi kaja. Sajnos csak 1-2 órám volt napközben a pecára, de sikerült egy 2 kg-os, márnát fognom a sok kis márna (15 cm) mellett.

A gumizás csak 1 métert nyúlt ki, tehát felmerült bennem a kérdés, hogy direktbe, gumi nélkül is kijött volna a márna, pusztán a bot csillapításán, egy kicsit durvább (18-16-os) szerelésen ?

Sziasztok! Én eddig csak

Sziasztok! Én eddig csak márrnáztam a Dunán feederrel, de ez a dömösi usztatás felizgatott. A vonattól milyen messze van a partszakasz, és mekkora budapesti vizállásnál érdemes lemenni?

Szia! Vonatról a dömösi

Szia!
Vonatról a dömösi átkelés megállónál kell leszállni, majd a kishajóval átmenni Dömösre. Ott már csak helyet kell keresned. Ajánlott módszer a kenyeres etetés és kenyérrel való horgászat.
Görbüljön!

Szisztok! Orommel olvasom

Szisztok!

Orommel olvasom elmenybeszamolitokat. Egy ideje Pesten lakom, de meg soha nem probalkoztam a Dunan, pedig szabadidomet, amikor csak tehetem a Balaton partjan toltom, de nagyon kivancsiva tett a Duna. Tudnatok ajanlani par helyet usztatasra, esetleg feederezesre a fovarosi vagy a kornyekbeli szakaszokon? A Balatonon sokat bolozok, de a feeder nelkul se szivesen indulok el, ezert ezt a kettot szeretnem kiprobalni itt is.

Elore is koszi!

Minden olyan hely alkalmas az

Minden olyan hely alkalmas az úsztatásra ahol van némi meder esés. Már 1.5 méteres vízre is ki áll a hal, csak etetni kell. Ha van szennyvíz kifolyó vagy patak (Szilas-patak, Rákos-patak) a közelbe akkor az alatta lévő rész több sikerrel kecsegtet.

A fogható halak általánosságban: jász, dévér, márna, paduc, karika, szilva. A csali, csonti, giliszta, kenyér. Minden képen össze kell ismerkedned a helyi pecásokkal és beszélgess velük. Vízállás, fogási módok felszerelés, etetés, csalik, kapási idők...

Féderezésre a teljes szakasz jó. A partközeli úsztatásra a mélyebb vizek vagy táplálékban gazdagabb szakaszok az ideálisak. A Duna egy nagyon nehéz pálya, de fantasztikus napok is vannak.

Koszonom a valaszod! Azota

Koszonom a valaszod! Azota voltam lent jo parszor a Dunan es sikerult par szep halat fognom. Eddig foleg feedereztem, de hetvegen sajat szememmel tapasztaltam meg, hogy mennyire eredmenyes az usztatas is szakerto kezekben, ugyhogy ennek a modszernek is nagyobb figyelmet akarok szentelni a jovoben.

Vki tud azzal kapcsolatban segiteni, hogy sima mellescsizmaban tehat olyanban, ami nem neoprem, egy 2-3 oras usztatast meg hany fokos vizben lehet kenyelmesen megejteni? Nyilvan ez egyenfuggo, csak a nagysagrendi tapasztalatok erdekelne, hogy Ti aloltozve a gumirunak hany fokos vizig szoktatok vizbol usztatni?

Koszi elore is!

A víz sodrása és hőfoka fogja

A víz sodrása és hőfoka fogja meghatározni a hőérzetedet.
A melles csizma, hagyományos gumi anyagból, nyáron használatos.
Ha fázol ki jössz melegedni, 10 percre., majd folytatod egy félórát megint. Jó ha aláöltözik az ember.

Én sima pvc mellest használok

Én sima pvc mellest használok dunai úsztatáshoz, pergetéshez. Énnálam 10-11 fok a határ. Alatta már csúnyán hideg tud lenni. Nyáron elég egy könnyű hosszúnadrág alá. De hideg vízben három réteg van a melles alatt; egy téli bringásnadrág, egy sima jéger, meg egy hétköznapi nadrág + két zokni az egyik vastag, térdig érő. Combtőig szoktam beállni egyrészt az urétert hűteni hosszútávon nem használ, másrészt húzósabb szakaszon már elég instabil az állás, borulni meg Isten ments', jó eséllyel örökre "elúszhatsz". Ha hidegnek érzed akkor állj be csak kevéssel térd fölöttig, vagy - pláne ha szépen süt a Nap - állj ki néha megmelegedni. Hőérzetben nagy egyéni különbségek lehetnek, úgyis érezni fogod azt, ahol már nagyon nem esik jól.

astur, köszönöm szépen, pont

astur, köszönöm szépen, pont most kalandoztam erre és nagyon jól jöttek a hasznos infók. Igazság szerint én csak comb középig merek bemenni, mert olyan húzós szakaszon (Leányfalu, Szentendre) horgászom, hogy ledönt a sodrás a lábamról. Üdv, zsolt

Szia! Örülök, ha tudsz

Szia!

Örülök, ha tudsz belőlük valamit hasznosítani. Ezek szerint nem is vagyunk messze egymástól; én Tahiban lakom, az itteni sóderesekre járok úsztatni :-). Idén voltam már kétszer, eddig inkább a jász-pergetést próbáltam erőltetni, a kiöntésekben bodorkázni, meg mióta lejárt a csuka arra is rápróbáltam. Az igazi úsztatós szezon azt gondolom, hogy majd a tilalmak lejárta után, júniusban kezdődik. Akkor már fincsi meleg lesz a víz is, nem kell száz réteg a gázlóruha alá.

Üdv!

Így van most még meglehetősen

Így van most még meglehetősen hideg a víz, jászon kívül semmi mást, nem fogtunk, de... a barátom már fogott egy paducot is, ez jó jel.

Sziasztok sporik! Kis

Sziasztok sporik!
Kis tanácsot kérnék úsztatásos etetőanyaghoz. Eddig kb 10 évig a Lábatlan-Süttő vonalon feedereztem , most itt a fővárosi engedélyt kihasználva több helyen szeretnék úsztatásos módon horgászni. Na szóval több oldalon olvastam , hogy agyagot vagy löszt adnak a kenyér- dara- gyári etető-sóder kombinációhoz. Lehet ezt sima földel helyetesíteni, vagy azzal elronthatom az egész keveréket? 4.20 matchbot és Cralusso Surf kombinációt használnék.
Üdv Tamás

Szia! Ez így, hogy "föld"

Szia!

Ez így, hogy "föld" elég tág kategória, nem mindegy, hogy milyet használsz, mert nem jó bármilyen.

Az agyag(os föld) lényege, hogy egyrészt nehezít, másrészt ragaszt. Én vakondtúrást használok - szerencsém van, mert a kertünkben erre a célra kiválóan alkalmas sárga agyagos talaj van.

De ha vízparti, ártéri részeken talált túrást használsz, az talán még jobb. Ha friss a túrás, nem ázott még meg, akkor olyan finom szemcsés, morzsalékos, mintha át lett volna törve rostán.

Üdv, sok sikert!

Szia! Köszi a választ. Én

Szia!

Köszi a választ. Én igazából virágföldre gondoltam , de akkor majd kint a parton keresek valami hasonlót .Csak arra gondoltam,hogy ha már az előző este bekeverem otthon az anyagot ,akkor tenném hozzá a földet.
Még egy kérdésem lenne. Tudom ez egyéni elbírálás alá esik ,de ha választani kellene akkor egy 5 M-s bolognai bot ,vagy egy 4,20 match bot lenne alkalmasabb a folyó vízi úsztatáshoz.
Most egy havertól kaptam egy öreg 4,20 -s Gold Star botot ,csak igen "bólogatósnak" ítélem . Egy Tanaka Bolo-t , Illetve egy Energo Team Nase Bolo-t néztem ki magamnak ,"B" akciósnak írják mind a kettőt 5-20gr-s dobósulyal.
Üdv Tamás.

Szervusz, előre kell

Szervusz,

előre kell bocsátanom, hogy nem vagyok egy nagy múlttal rendelkező a folyóvízi úsztatás terén. Tavaly kezdtem csak el művelni, de nagyon rövid idő alatt nagyon szép eredményeket értem el, mind a mennyiséget, mind a méreteket, mind a fogott halak sokféleségét tekintve; úgy tűnik, hogy nagyon "egymásra találtunk" ezzel a módszerrel.

A virágföldet nem próbáltam, két okból sem, szerintem nem az igazi, másrészt pénzbe kerül. Az etetőanyag más komponensei amúgy sem elhanyagolható kiadást jelentenek, ha sokat jár valaki. Ha kertből nem tudod megoldani, akkor célszerű minden peca alkalmával a partról hazavinni a következőre való adag földet (az ártéri talaj szinte mindig túlnyomórészt agyagos összetételű).

A felszerelést illetően én egy shimano catana tele-trout botot használok (3,9m a shimano saját kategorizálása szerint 5-ös erősségű, gyakorlatilag 8-12g dobósúlyú) 2000-es ryobi zauber orsóval, 0,15-ös főzsinórral, általában 0,13-as, márnásabb időszakokban 0,15-ös előkével, 10-14-es horoggal, általában enyhén túlsúlyozott, 2g-os sima forgástest alakú úszóval. Ezzel az összeállítással 3 kilós márna simán kivehető, sőt óriási élmény, de nagyon élvezetes 30-40 dekás paducok, évedlik "szedegetése" is. Nekem annyira bejött ez az eredetileg olasz piacra szánt, tavi pisztráng pergetésre gyártott bottípus, hogy maradok is ennél, idővel a shimano prémium modelljét a super ultegrát szeretném megvenni minimálisan hosszabb és egyel finomabb (4,2m/5-10g) változatban. A hosszat én nem növelném 4,2m fölé, különösen alacsonyabb árfekvésű kategóriákban, mert egyrészt jelentős többletsúly, másrészt - amit te is írtál - nagyon bólogatós. Arról nem is beszélve ha van egy kis oldalszél, akkor óriási felületbe kap bele. Igaz, hogy én combtőig be szoktam állni a vízbe, partról, ládáról úsztatva lehet, hogy nem lehet megúszni a hosszabb botot, de abból szerintem csak csúcskategóriásat érdemes, az meg háááát....jó drága.

Kíváncsi vagyok milyen tapasztalataid lesznek a cralusso úszókkal. Annyi jót és szépet láttam, olvastam róluk, hogy az év elején én is vettem egy bolot, meg egy surf-t is. A bolot már ki is próbáltam még a tilalom előtt, de nekem nem jött be...állandóan lecsúszott a szilikoncső a felső szárról, volt, hogy minden dobás után vissza kellett raknom. Vagy két óra szívás után megelégeltem, visszaszereltem a sima forgástest alakúra.

Szia! Én sem vagyok az a

Szia!

Én sem vagyok az a profi úszós pecás,eddig inkább a feederezést alkalmaztam a Duna fentebbi szakaszain,Lábatlan-Süttő környékén. Sajnos a horgásztársam kiment Németországba dolgozni,így a 2 napos pecáknak / péntek este -szombat / most vége szakadt. Így hát úgy döntöttem ,hogy egy kicsit közelebb fogok Pesthez próbálkozni ,a Dömösi szakasz nagyon megtetszett ,illetve Pesten a Csepeli szakasz.
Na szóval én még csak a Surf úszót próbáltam még a mostani árhullám előtt ,azzal nem volt ilyen problémám mint Neked.Igaz csak azért mentem le a vízre ,hogy próbálgassam a bedobást , a vezetést. Engem meggyőzött ,csak maga a bot nem volt az igazi. Nem néztem utána ,de gondolom ezt a régi match botot inkább álló vízi wagleres úszózásra találhatták ki!!???
Utána keresgéltem a neten és az írogatják ,hogy a " gyors" akciójú botokat részesítik előnyben a folyóvízi úsztatásnál.Ez a két bot "B" karakterisztikával hirdetett ,az önsúlyuk is elég korrekt / 240gr / gondolom az IM8-IM10-s anyagnak köszönhetően . Az áruk sem az az elrugaszkodott 12-16E ft között van.Nálam a szállítás miatt is az összetolhatóság fontos szerepet játszik./ robogózom /.
Az 5 méter hosszat azért gondoltam,mert azt még valószínűleg jól tudom használni ,de lehet ,hogy elég lenne a 4M-s is . Van neoprem melles csizmám ,úgy is beállnék a vízbe.
Gondolkodtam még tele -match botokon ,ott találtam " A" akciósat is ,igaz kisebb dobó súllyal 2-6gr .
Egy kicsit a bőség zavarában vagyok ,de azért köszönöm a hozzászólásod.
Üdv Tamás

Sziasztok. Kis tapasztalat

Sziasztok.
Kis tapasztalat megosztás: húzós vízen elkerülhetetlen a hordozó anyag hozzáadása az etetőkajához. Ennek legegyszerűbb módja jó tapadó képességű rostált etetőkaja + rostált agyag. Olyan kemény gombócokat lehet gyúrni, hogy garantáltan nem viszi el a víz. A kenyér szendvics (szelet+kő+szelet+cérna átkötés) is működhet paducra, jászra, dévérre.

Sajnos a zsákos kályhás agyag beszerzése egyre nehézkesebb, pedig nem drága (ha kapható) a egyes építőanyag telepeken 800 Ft/30 kiló.

A bot választásról: 390-420 könnyű gerinces match bot 14-18 zsinór a várható halak súlyának függvényében, 3-6 folyóvízi, répa fazonú grammos úszó. A bolognai bot is jó alternatíva, csak itt a gyors, könnyű, csúcsminőségű darabok a leghasználhatóbbak 5-7 méter hosszban, ezekkel lehet nyerni pár métert a visszatartásnál, hogy az etetősávban maradjon a csali.

Alapvetően a módszernek a kis víz állás kedvez, nagyobb a halak koncentrációja :) + be lehet álni hűsölni a vízbe is. Kedvenc hónapok a júli, aug, szept, okt.

Görbüljön.

Szia Tamás! Egyértelműen a

Szia Tamás!

Egyértelműen a feszesebb botok a nyerők folyóvízre. Sok írást átolvastam annak idején és az egyikben olvastam, hogy a paduc villámgyors kapását lereagálni párbajtőröző reflexek mellett, kellően feszes pálcával lehet csak. Másik, hogy a paduc/márna porcos szájába nem lehet taknyosan lágy bottal jól beakasztani a horgot.

A tele-trout botomban az egyik, amit nagyon szeretek, hogy a spicc-tagja baromi érzékeny, lágy és rugalmas egyszerre. Öröm nézni, hogy dolgozik egy átlag-paduc/szilva fárasztása során, sebészi precizitással követi le, rugózza ki a hal hirtelen mozdulatait, fejrázásait. Nagyobb súlyú-erejű halnál pedig kiegyenesedik a spiccrész és az igénybevételnek megfelelően a gerinc veszi át a terhelést. Árban ez sem dráma, én az enyémet akciósan 9990-ért vettem négy éve. Most 14k-ért kapható a centrumzoo-nál.

Az biztos, hogy nagy dilemma a megfelelő bot kiválasztása, az akciókra, dobósúlyokra vonatkozó egyes jelölések nem egységesek látatlanban lehetetlen reálisan megítélni hogy milyen az adott bot karakterisztikája, megfelelő lesz-e a célra. Legfeljebb csak szerencsénk lehet.

Én magam jártam már úgy, hogy vettem neten egy 0,9-5g-os ul pálcát jász/domi/sügér pergetésre. Amikor megérkezett, kézbefogva és használva feszesebbnek/peckesebbnek bizonyult, mint a más gyártó 3-15g-os botja.

Ha nem sürgős a vétel és rászánod az időt szívesen felajánlom, hogy a tilalom után itt nálunk (Szentendrei-ág) egy közös peca alkalmával kipróbálhatod az enyémet.

Üdvözlet!

Szia astur! Köszönöm a

Szia astur!
Köszönöm a felajánlásod .Most hétvégén elmegyek a pecaplázába ott van mind a két bot és kézbe veszem őket. Talán már ott lehet valamit érzékelni a "feszességükből". Persze csak fárasztásnál érződik igazán , de hátha!!??Nem fogom elhamarkodni a vásárlást , hacsak nem lesz szerelem első "fogásra".
Üdv Tamás.

Szia astur! Még lenne egy

Szia astur!
Még lenne egy kérdésem . Feléd a Szentedrei -ágon illetve feljebb Dömös vonalán melyik az igazán jó vízállás? Múlt hétvégén a párommal kirándultunk egyet a Duna kanyarba és persze megnéztem,hogy a vasárnapi 230-240cm mégis milyen magas Dömösnél ? A sóderos rész messze víz alatt volt a hajóállomásnál.
Gondolom a 150cm körüli lenne az igazi??

Üdv Tamás.

Szerintem általánosan az

Szerintem általánosan az alacsonyabb vízállás kedvezőbb mind az eredményesség, mind a horgászat komfortja szempontjából. Az alacsony vízállás együtt jár a letisztultsággal is, kevesebb dzsuva úszik a vízben, jobban látnak a halak, kevesebb az idegen-anyag bemosódás így az etetőanyag íz/illat-anyagai is talán jobban érzékelhetőek a halak számára. A medrébe húzódott folyóban zsugorodik az élettér is, egységnyi vízfelületre több hal jut, könnyebb őket az etetés révén koncentrálni. Leszűkül az a se nem sekély se nem mély (1,5-3m) sáv amiben a keszegfélék, vagy akár a márna is szívesen tartózkodnak. Elérhetőbbé válnak úsztatva is a mederbeli első törések, ahol mindig szívesen időznek a halak. Tavaly a legeredményesebb napom október közepe táján a szezon talán legalacsonyabb vízállású napján volt; kb 20kg halat fogtam egy délelőtt alatt (11db márnát 1 és 3 kg között + egy 1,5kiló körüli leánykoncért), meg volt három szakításom. Olyan tiszta volt a víz, hogy combtőig a vízben állva gyönyörűen láttam magam alatt a kavicsos aljzatot.

A dömösi részen még nem pecáztam, pedig hallottam, hogy legendás szakasz. Igazából sajnálom az időt az utazásra; Tahiban, ahol lakom van egy nagyon jó hely, amit itthonról 4 perc alatt elérek. Egyik nagy előnye, hogy ilyen magas 3m körüli (Váci mérce szerint) vízállásnál is horgászható. Talán idén majd jobban kimozdulok, a Dömösi szakasz engem is izgat, meg látok fantáziát a Kisoroszi szigetcsúcsban, illetve Szentendrén a korzó és a postás strand közötti részben is. A Szentendrei-ágban az a hatalmas, hogy a július-augusztusi hétvégi kirándulóhajó járattól eltekintve nincs hajóforgalom, legfeljebb motorcsónakosok. Általában hétköznap hajnalban szoktam lejárni így velük is nagyrészt elkerüljük egymást.

Sok sikert a bot-választáshoz!

Üdv

Szia Tamás! Hogy alakult a

Szia Tamás!

Hogy alakult a bot-mustra?

Szia astur ! Bocsi d egy

Szia astur !

Bocsi d egy kicsit el vagyok havazva meló ügyben / teherautó szerelő. vagyok Ducato ,Jumper stb / későn kerülök internet közelébe.
Megtörtént a mustra és a vásárlás is. Maradtam a Nase Bolo 4méteres botnál. Az 5méteres már nem volt olyan " feszes" sem ennél,sem a másik márkánál. Ha az égiek is engedik és a ház körül is végzek a dolgaimmal akkor a hét végén bevetésre kerül. Szívem szerint a Dunán próbálnám ki de lehet hogy valamelyik csatorna lesz .
Pének-szombat-vasárnap stagnálni látom az előre jelzést a Dunán.Pesten 300cm körül ,Dömösön 160-180 cm körül lesz.??!!
Üdv Tamás.

Kedv csináló videó a

Kedv csináló videó a beszélgetéshez.

Üdv! Köszönöm a videót , ez

Üdv!
Köszönöm a videót , ez még VHS kazin nekem is megvan valahol a padláson!!! Azt a lapát dévért én is szívesen kifárasztanám✌.

Üdv Tamás

Üdv ,sziasztok! Megtörtént a

Üdv ,sziasztok!

Megtörtént a bolognai bot első bevetése. Felemás élményekkel lettem gazdagabb. A bot nagyon jól dolgozott annál a pár halnál amit megfogtam. Sajnos a nyárfa által hullatott pihe-szösz megkeserítette egy kicsit a horgászatot. Egyre másra ráragadt a damilra ,majd eldugította az apró gyűrűket. Össze futottam egy helyi sport társsal ,aki egy kicsit beavatott a Dömös környéki horgász módszerekbe.
Ez úton is köszönöm Neki a tanácsokat!!
Mindent össze vetve ,egy jó horgászatot hagytam magam mögött,igaz kevés zsákmánnyal ,de annál több élménnyel.
A Visegrádi vár mögötti napfelkelte leírhatatlan!!

Üdv Tamás.

Szia Tamás! Gratulálok az új

Szia Tamás!

Gratulálok az új bothoz, sok élményt, szép halakat kívánok hozzá!

Az a lényeg, hogy jók lettek az első benyomásaid a pálcával, a nyárfavirág meg az idén már nem bosszant sokáig.

Én az úsztatós pecákkal megvárom a tilalom végét, a víz szépen apad, tisztul, melegszik, valószínűleg hétről hétre jobb lesz a pálya. Bizony bármennyire elkényeztet a hetekben az Öreg Folyam jó süllőivel már alig várom a tele-trout botom spiccét rázó paducokat, szilvákat, meg a keszegnépség többi illusztrisait, nomeg a vízbenállós úsztatás semmivel össze nem hasonlítható életérzését!

A fogott halakat, meg a peca részleteit kirészletezhetnéd kicsit!

Üdvözlet!

Egy technikai jellegű kérdés

Egy technikai jellegű kérdés az admin/mod háttérhez: képeket, videókat milyen módon lehet beszúrni?

Köszi, üdv!

Szia Astur. A képek

Szia Astur.
A képek menüpontban van lehetőség fotók feltöltésére (Tartalombeküldés/ Képgaléria létrehozás), videót pedig a (Tartalombeküldés/ blogbejegyzés) és ott van lehetőség a "kisfilm" mezőbe arra hogy a YouTube video "embed" kódját beilleszd.

De, ha ide beteszel egy létező YouTube videó linket, akkor azt én megmókolom, hogy megjelenjen. Sajnos még évekkel előtt le kellett vennem ezt a funkciót, mert ömlött a spam videó távol-keletről.

Egyébként örömmel olvasom érdekes hozzászólásaitokat, mivel nekem is a folyóvízi úsztatás a kedvenc módszerem.

Üdv: Sanyi

Üdv astur! Szombat korán

Üdv astur!
Szombat korán reggel ,már 5-óra után nem sokkal szálltam ki a kocsiból, a dömösi rév előtt ,Visegrád felől van egy buszmegálló ,ott mentem le a vízhez. A vízállás kb 180cm volt nem sietett nagyon a Duna.Már előző este bekevertem az etető anyagot ,így avval már nem volt gondom. Gyors alapozás után a bolognaira felkerült egy 3gr-s Cralusso Surf 0,15 zsinór + 0,12 előke +12 horog+ 2 szem csonti.
Felvettem a kölcsön kapott neopren melles csizmát és elkezdtem a pecát. Pár úsztatás után kitapasztaltam a vízmélységet és azt a pár nagyobb követ ami megviccelhet a peca alatt. Ez a Surf úszó számomra beválni látszik, főleg hogy a megállított módszerre lett kitalálva.
Kb jó negyed óra után jött az első kis karika keszeg ,majd pár társa is .Méretben épp tenyeresek . Mindet rögtön engedtem vissza,ezt a pecát csak tesztnek szántam ,nem is vizeztem be a szákot.
Aztán csend lett ,egy kicsit elszomorodtam ,hogy ennyi volt, de rögtön eszembe jutott az etetés és egy kicsit rá etettem.Lehet,hogy nagyon felvertem a vizet ,mert eltelt vagy megint fél óra mire jöttek a kapások. 9 órakor feltámadt a szél és elindult a nyárfa szösz tenger a vízen.Olyan szembe szél volt,hogy alig bírtam az etetésre dobni az úszót! Vártam egy kicsit ,de nem volt változás.Úgy döntöttem,hogy keresek egy szélvédettebb zugot. A hajóállomáson letértem a parthoz és ott találtam egy sporit aki épp indult haza. Szóba elegyedtünk,elmondta az Ő módszerét / kenyeres etetés drótszákba / és pár jobb helyet a környéken. Megkérdeztem ,hogy ráülhetek-e az etetésére.Rá bólintott és a távozása után újra élesítettem a cuccot. Pár úsztatás után jöttek is a jászok,paducok és leánykoncér is!!! Nagyon örültem mindnek. Pár kapást persze elrontottam,marha gyorsak ezek a paducok! A szöszök is gátoltak a bedobásban ,így jó párszor kellett a damilról szedegetni a fehér vattát.Pár tojás nagyságú gombóccal ráettem ,itt ez nem zavarta a halakat.Aztán jött negyed óra alatt pár nagy hajó és uszály és vége lett a kapásoknak .A nagy hullámok valószínűleg elvihették az etetést ,és már nem tudtam vissza csalni őket. Majdnem 12-ig próbálkoztam,aztán csomagoltam és irány hazafelé.
Nekem nagy élmény volt ez a peca . Van mit tanulni és tapasztalatot szerezni a hely adottságairól. Ezen felbuzdulva most hétvégén a Csepeli részen próbálok szerencsét,ide elkísér most a bátyám is .
Üdv Tamás.

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">