Beküldő: szilva. Beküldés időpontja: 2009, július 1 - 15:22.
A ma hajnali Nagy-Dunai pergetésem érdekes eredményeket hozott. Három balint fogtam összesen 9kg súlyban, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy kivétel nélkül egy apró, 3.5cm-es, ezüst színű Rebel wobblerre kaptak. Ritkán használom ezt a műcsalimat, ma is inkább a klasszikus balin-wobblerekkel kezdtem a horgászatot, úgymint Rapala XR-8-OG, TE-7-SS, F-7-S, F-9-S. Okoskodásom szerint a viszonylag nagyobb méretű műcsalik használatát indokolta a nagyon zavaros, tejeskávé színű megáradt víz, valamint az előttem úszkáló táplálékhalak nagy mérete is. De mivel ezekre a -máskor oly sikeres- wobblerekre rá sem bagóztak, próba-szerencse alapon feltettem ezt a pici és eléggé suta mozgású műhalat. Na, ez már érdekelte őket, egy órán belűl megfogtam a három szép balint, rendkívűl izgalmas fárasztások közepette. A 12-es méretű pici hármashorog mindegyik alkalommal éppenhogy csak a szájuk szélébe akadt, ez adott okot az izgalomra. Viszont a halacskák ennek köszönhetően alig sérültek meg, így makkegészségesen engedhettem őket útjukra. Horgászatomnak a 8 órakor felbukkanó és előttem eldübörgő Johann Strauss vetett véget, mert hatalmas hullámaival teljesen szétverte a part előtti vizet, és ezért a balinok is odébb álltak.
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2009, július 2 - 10:07.
Öregem nagy vagy, 3 kilós Balinokat kevesen dobnak vissza, másodszor köszönjük hogy megírtad a fogás körülményei. Azt estleg megtudhatnánk milyen összeállítású volt a felszerelésed : bot, orsó, zsinór ?
Beküldő: szilva. Beküldés időpontja: 2009, augusztus 2 - 18:10.
Bocsánat, hogy csak most reagálok, de nem volt gépem...
A Nagy-Dunai balinozásokhoz egy közepes erősségű pergető cuccot használok, ami a következő:
Sage SP 370-3 bot
Shimano Stella 4000FD orsó
20-as monofil zsinór
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2009, augusztus 2 - 18:14.
Nem mondom, igényes a felszerelésed. A zsinór, milyen tipusú ?
Nyugodtan írd meg a márkáját. Egyébként mit jelent a Sage-nél ez a kód :SP 370-3. Hossz, dobósúly ?
Beküldő: szilva. Beküldés időpontja: 2009, augusztus 2 - 19:40.
A zsinór Berkley Trilene Maxx. Szeretem, mert kevéssé nyúlik, nehezen kopik, csomótűrő, ellenálló, megbízható zsinór. Jópár éve, amikor beszivárgott a fonottzsinór őrület, nekem is volt 6 évem, amikor kizárólag fonottal pergettem. Azután rájöttem, hogy az általam leggyakrabban alkalmazott könnyű-közepes módszerhez alkalmasabb a monofil. Nem gyötri meg a felszerelés egyéb alkotóelemeit, valamint kevésbé látják meg a halak, aminek a kifejezetten "jószemű" halak horgászatánál szerintem igenis van jelentősége. És még valami... Nem zizeg-zörög a gyűrűk között, mint a fonottak. Azt nagyon utáltam! A csendes, hajnali, meghitt hangulatú pergetések során szinte sértette a fülemet. Véleményem szerint a fonottnak abban az esetben jön el az ideje, amikor 25-ösnél vastagabb monofilt kényszerűl használni a horgász. Ilyen méret felett a monofil már meglehetősen sprőd, ami nem kívánatos.
A Sage jelrendszere a következő:
SP: spinning, tehát pergető bot.
370-3: 3-as erősségű bot, 7.0 láb hosszú, és 3 részes. A Sage nem dobótömegben adja meg a botjai erősségét, hanem egy sajátságos számozással, amely 1-től 5-ig terjed. A 3-as erősség szerintem kb. 15-40 grammos dobótömegnek felel meg. A 7 láb hosszúság pedig 213cm.
Beküldő: Dunász. Beküldés időpontja: 2009, november 11 - 15:32.
Egyátalán nem meglepő,hogy egészen kicsi csalikat támadnak igen jó balinok,különösen nyáron,különösen a Dunán.Évek óta újra szinte csak itt horgászom,kizárólag műléggyel balinra.Amikor beáll a nyári hőség és egy viszonylag alacsony vízállás,a három centis legyek is jóformán használhatatlanok,olyankor egészen kicsi,tizes horogra kötötteket használok.Van,hogy még azt is csak fumigálják,mindenesetre eredményesebb nagyobb pajtásaitól.
Egyébként,ha két légy van fenn,akkor is több kapás van az első,ugró légyre,amelyik jóval kisebb az őt követő sztrímertől.
Beküldő: Látogató. Beküldés időpontja: 2009, augusztus 11 - 15:26.
Szia Jocó!
Igazad van, szerintem is inkább a könnyű pergetés kategóriájába tartozik ez a bot, mint a közepesbe. Nehéz meghúzni ezt a határvonalat... Egy pillekönnyű és hajlékony, rugalmas cucc, viszont nagyon szívós, és hihetetlen erőtartalékkal rendelkezik! Türelmes fárasztással 3-as körüli balinokat símán kiveszel vele. Ezért is használok hozzá nyugodt lelkiismerettel 20-as erős monofilt, és dobálok vele közepes/átlagos méretűnek számító, de kis ellenállású wobblereket, mint pl. az Original F-7.
Nekem megvan még az 570-es és a 470-es is... Az 570-es nagy halakhoz, akadós-tuskós helyekre, vagy nagy ellenállású körforgókhoz ill. nehéz wobblerekhez való bot. Hihetetlenűl könnyű súlyú, iszonyat nagy terhelhetőség mellett. A 470-est használom a legtöbbet, általában a Nagy-Dunán kergetem vele a balinokat, süllőket. Közepes műcsalikkal használom, mint pl. az SSR-7, SR-7, F-9, TE-7, stb. A 2-es erősségű 3 részes nekem is hiányzik a repertoárból, sajnos csak ebben a 6 lábas kivitelben gyártják és az szerintem már túl rövid, pedig én szeretem a kicsi botokat. (A 290-2 és 296-2 már más kategória.)A 370-est szerintem imádni fogod! Legalábbis én így vagyok vele...
Beküldő: Látogató. Beküldés időpontja: 2009, augusztus 11 - 20:14.
Kedves Szilva, ha nem vagy bejelentkezve akkor is küldhetsz üzenetet, csak akkor a rendszer nem "nevesít" mint felhasználót, hanem "Látogatónak" titulál, úgy mint most engem.
Beküldő: szilva. Beküldés időpontja: 2009, augusztus 11 - 20:27.
Off
Tudom... Csak nem vettem észre, hogy be kell jelentkeznem. Nem figyeltem rá oda kellőképpen, mert eddig mindíg megjegyzett a gép, most meg valamiért kidobott a rendszer, és újra be kellett jelentkeznem. Ez legyen a legnagyobb gond...
On
A ma hajnali Nagy-Dunai
A ma hajnali Nagy-Dunai pergetésem érdekes eredményeket hozott. Három balint fogtam összesen 9kg súlyban, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy kivétel nélkül egy apró, 3.5cm-es, ezüst színű Rebel wobblerre kaptak. Ritkán használom ezt a műcsalimat, ma is inkább a klasszikus balin-wobblerekkel kezdtem a horgászatot, úgymint Rapala XR-8-OG, TE-7-SS, F-7-S, F-9-S. Okoskodásom szerint a viszonylag nagyobb méretű műcsalik használatát indokolta a nagyon zavaros, tejeskávé színű megáradt víz, valamint az előttem úszkáló táplálékhalak nagy mérete is. De mivel ezekre a -máskor oly sikeres- wobblerekre rá sem bagóztak, próba-szerencse alapon feltettem ezt a pici és eléggé suta mozgású műhalat. Na, ez már érdekelte őket, egy órán belűl megfogtam a három szép balint, rendkívűl izgalmas fárasztások közepette. A 12-es méretű pici hármashorog mindegyik alkalommal éppenhogy csak a szájuk szélébe akadt, ez adott okot az izgalomra. Viszont a halacskák ennek köszönhetően alig sérültek meg, így makkegészségesen engedhettem őket útjukra. Horgászatomnak a 8 órakor felbukkanó és előttem eldübörgő Johann Strauss vetett véget, mert hatalmas hullámaival teljesen szétverte a part előtti vizet, és ezért a balinok is odébb álltak.
Öregem nagy vagy, 3 kilós
Öregem nagy vagy, 3 kilós Balinokat kevesen dobnak vissza, másodszor köszönjük hogy megírtad a fogás körülményei. Azt estleg megtudhatnánk milyen összeállítású volt a felszerelésed : bot, orsó, zsinór ?
Bocsánat, hogy csak most
Bocsánat, hogy csak most reagálok, de nem volt gépem...
A Nagy-Dunai balinozásokhoz egy közepes erősségű pergető cuccot használok, ami a következő:
Sage SP 370-3 bot
Shimano Stella 4000FD orsó
20-as monofil zsinór
Nem mondom, igényes a
Nem mondom, igényes a felszerelésed. A zsinór, milyen tipusú ?
Nyugodtan írd meg a márkáját. Egyébként mit jelent a Sage-nél ez a kód :SP 370-3. Hossz, dobósúly ?
A zsinór Berkley Trilene
A zsinór Berkley Trilene Maxx. Szeretem, mert kevéssé nyúlik, nehezen kopik, csomótűrő, ellenálló, megbízható zsinór. Jópár éve, amikor beszivárgott a fonottzsinór őrület, nekem is volt 6 évem, amikor kizárólag fonottal pergettem. Azután rájöttem, hogy az általam leggyakrabban alkalmazott könnyű-közepes módszerhez alkalmasabb a monofil. Nem gyötri meg a felszerelés egyéb alkotóelemeit, valamint kevésbé látják meg a halak, aminek a kifejezetten "jószemű" halak horgászatánál szerintem igenis van jelentősége. És még valami... Nem zizeg-zörög a gyűrűk között, mint a fonottak. Azt nagyon utáltam! A csendes, hajnali, meghitt hangulatú pergetések során szinte sértette a fülemet. Véleményem szerint a fonottnak abban az esetben jön el az ideje, amikor 25-ösnél vastagabb monofilt kényszerűl használni a horgász. Ilyen méret felett a monofil már meglehetősen sprőd, ami nem kívánatos.
A Sage jelrendszere a következő:
SP: spinning, tehát pergető bot.
370-3: 3-as erősségű bot, 7.0 láb hosszú, és 3 részes. A Sage nem dobótömegben adja meg a botjai erősségét, hanem egy sajátságos számozással, amely 1-től 5-ig terjed. A 3-as erősség szerintem kb. 15-40 grammos dobótömegnek felel meg. A 7 láb hosszúság pedig 213cm.
Szia Szilva! Nekem most
Szia Szilva!
Nekem most érkezik a 370-3 sage bot, amiről azt gondoltam (látva az 570-3 és 470-3) hogy egy nem közepes pergető, hanem könnyű.
Esetleg ismered a 260-3? Világos hogy 2 es erősségű 1,8m bot.
Kösz
Jocó
Egyátalán nem meglepő,hogy
Egyátalán nem meglepő,hogy egészen kicsi csalikat támadnak igen jó balinok,különösen nyáron,különösen a Dunán.Évek óta újra szinte csak itt horgászom,kizárólag műléggyel balinra.Amikor beáll a nyári hőség és egy viszonylag alacsony vízállás,a három centis legyek is jóformán használhatatlanok,olyankor egészen kicsi,tizes horogra kötötteket használok.Van,hogy még azt is csak fumigálják,mindenesetre eredményesebb nagyobb pajtásaitól.
Egyébként,ha két légy van fenn,akkor is több kapás van az első,ugró légyre,amelyik jóval kisebb az őt követő sztrímertől.
Szia Jocó! Igazad van,
Szia Jocó!
Igazad van, szerintem is inkább a könnyű pergetés kategóriájába tartozik ez a bot, mint a közepesbe. Nehéz meghúzni ezt a határvonalat... Egy pillekönnyű és hajlékony, rugalmas cucc, viszont nagyon szívós, és hihetetlen erőtartalékkal rendelkezik! Türelmes fárasztással 3-as körüli balinokat símán kiveszel vele. Ezért is használok hozzá nyugodt lelkiismerettel 20-as erős monofilt, és dobálok vele közepes/átlagos méretűnek számító, de kis ellenállású wobblereket, mint pl. az Original F-7.
Nekem megvan még az 570-es és a 470-es is... Az 570-es nagy halakhoz, akadós-tuskós helyekre, vagy nagy ellenállású körforgókhoz ill. nehéz wobblerekhez való bot. Hihetetlenűl könnyű súlyú, iszonyat nagy terhelhetőség mellett. A 470-est használom a legtöbbet, általában a Nagy-Dunán kergetem vele a balinokat, süllőket. Közepes műcsalikkal használom, mint pl. az SSR-7, SR-7, F-9, TE-7, stb. A 2-es erősségű 3 részes nekem is hiányzik a repertoárból, sajnos csak ebben a 6 lábas kivitelben gyártják és az szerintem már túl rövid, pedig én szeretem a kicsi botokat. (A 290-2 és 296-2 már más kategória.)A 370-est szerintem imádni fogod! Legalábbis én így vagyok vele...
Szia Szilva! Kösz a
Szia Szilva!
Kösz a választ!
a 470-est már nagyon megszerettem, annak ellenére hogy eddig csak egy 70dkg balin volt a zsákmány, kis woblerekre tökéletes!
Nekem is van 570-es, nincs jobb harcsapergető, szerintem.
Várom a 370-est, Jászra balinra szánom! Majd beszámolok ha megjött!
Szia Jocó! Bocsánat, most
Szia Jocó! Bocsánat, most vettem csak észre, hogy az előző hozzászólásomnál "Látogató" lettem...
Üdv! Szilva
Kedves Szilva, ha nem vagy
Kedves Szilva, ha nem vagy bejelentkezve akkor is küldhetsz üzenetet, csak akkor a rendszer nem "nevesít" mint felhasználót, hanem "Látogatónak" titulál, úgy mint most engem.
Üdv : Perényi Sándor
Off Tudom... Csak nem vettem

Hozzászólás