vers

Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
mely a parton ülő horgászban ért véget.
- Bekapom! Ez finom falat!
- mondta volna a víz alatt
a ponty, hogyha a pongyola
természet nem teszi némává a halat.
- Csak kapd! - biztatta volna menten
a közismerten rosszmájú csuka.
- Csak a végén meg ne bánd,
mert a horgász veleránt!
- És ha kiránt?
Kis hal iránt irgalmas a rendes pecás,
s még nem vagyok negyvendekás.
- Sületlenség! - szólt a márna.
- Ki lenyelné, pórul járna,
mert aki bekapja az ellenség horgát,
annak bizony elvágják a torkát.
- Ugyan menj a víz alá! - förmedt rá a ponty -,
ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
Be is kapta a csalétket sebtiben,
aztán kisült az igazság. Tepsiben.