Tisza



10 éve történt a tiszai ciánszennyezés

10 éve történt a tiszai ciánszennyezés

Tíz éve, 2000. január 30-án Romániában az aranymosással foglalkozó nagybányai (Baia Mare) Aurul bányaipari vállalat létesítményéből mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került.

Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó hazai szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva és most ne csak a horgászat szempontjából nézzük. Erre emlékezve az Országgyűlés 2000. június 16-án február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.





Áradás = Halbőség

Áradás = Halbőség

Várhatóan már a jövő év második felében érzékelhető lesz a halászok és horgászok zsákmányában az a bőséges halszaporulat, mely a Tisza idén eddig tapasztalt magas vízállásának köszönhető - mondta Csoma Gábor, a folyó középső szakaszát kezelő Halász Kft. ügyvezetője az MTI-nek hétfőn. A folyó Kisköre és Tiszaug közé eső, mintegy 150 folyam kilométernyi szakaszát hasznosító szajoli székhelyű vállalkozás irányítója elmondta: a mezőgazdaság számos egyéb ágazatában dolgozók nehézségeivel ellentétben a halászok és horgászok számára átlagon felüli eredményességet ígérnek a Tisza idei áradásai.





Apartmanok a Tisza partján

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Tiszazug szívében egy kis zsákfaluban bújik meg közvetlenül a Tisza partján a Szőke Tisza Pihenőpark, amely 6 egyenként 4 fő befogadására alkalmas teljesen felszerelt apartmanba várja a pihenni vágyókat.

Vendégházaink Nagyréven találhatóak, autóval 5 percre a Cserkeszőlői és a Tiszakécskei Termál- és gyógyfürdőtől.

Szolgáltatásaink:
- Teljesen felszerelt apartmanok
- Igény esetén étkezési lehetőség
- Kemencében sült különleges ételek, disznóvágás stb.
- Csapatépítő tréningek lebonyolítása
- Horgászati lehetőség (Élő- és a Holt-Tiszán egyaránt)

Ár: 
10.000 Ft
Telefonszám: 
0620 388 4390
Apartmanok a Tisza partján




Szőke Tisza Pihenőpark

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Tiszazug szívében egy kis zsákfaluban bújik meg közvetlenül a Tisza partján a Szőke Tisza Pihenőpark, amely 6 egyenként 4 fő befogadására alkalmas apartmanba várja a pihenni vágyókat.

Vendégházaink Nagyréven találhatóak, autóval 5 percre a Cserkeszőlői és a Tiszakécskei Termál- és gyógyfürdőtől.

Szolgáltatásaink:

- Teljesen felszerelt apartmanok
- Igény esetén étkezési lehetőség
- Kemencében sült különleges ételek, disznóvágás stb.
- Csapatépítő tréningek lebonyolítása
- Horgászati lehetőség (Élő- és a Holt-Tiszán egyaránt)
- Vízi sportolási lehető





Galócakirály a Tiszán

Galócakirály a Tiszán

Sokféle halat fogtam már eddig, de galócát még soha. Tudom, lesznek olyanok, akik majd felszisszennek e sorok olvastán. Merthogy mit keres a galóca a halak között, hiszen az köztudottan gomba.





Édesszájú keszegek

Édesszájú keszegek

Olyan horgász nincs, aki keszeget ne fogott volna. A hazai vizek legismertebb hala gyakorlatilag mindenütt előfordul. Az ipari szennyezést ugyan ő sem bírja, de nagyon is életrevaló, és hál’ istennek, remek étvággyal megáldott jószág. Ezért is akad talán a leggyakrabban horogra. A kezdő pecások is szinte mindig ezt fogják. Vagy küszt, de hát azt nemigen lehet halszámba venni – legalábbis horgászszempontból. A küsz olyan, mint a madarak közt a veréb vagy az emlősök közt az egér. Hihetetlenül szapora, a ragadozók legnagyobb örömére. Amikor az egyik török utazó azt írta a középkorban a Tiszáról, hogy annak csak egyharmada víz, a kétharmada hal, akkor is egészen bizonyosan a küsz és a keszeg volt túlnyomó többségben.





Kuttyogatás

Kuttyogatás

Üdvözlök mindenkit a lapon. Már időtlen-idők óta űzöm ezt az ősi módszert,több kevesebb sikerrel. A tavalyi év sem volt kiemelkedő bár egy kuttyogató versenyt meg nyertem 18kg -130cm-es harcsával. A Tisza az örök szerelem a legtöbb fogás hozzá kötődik. A tavalyi év augusztus közepén voltam lenn 2 hétig, a Tiszalöki részen sajnos csak az utolsó 4 nap volt jó 5db harcsát fogtam. A módszer természetesen kuttyogatás a 8-10m-es mélységek voltak jók onnét jöttek a halak,azon a részen nem ritkák a 15-20m-es vizek sem. A csali kagylóbél és pióca volt 180cm-es bot multi orsó 0.65mm-es monofil zsinór 10/0 horog. A fa egy kiváló M.Nándi féle domború fejü. Az idén még csak a Duna Esztergomi részén fogtam 3db harcsát de ha minden jól megy hamarosan irány a Tisza.



Tartalom átvétel