néprajz

A pákászatot, mint "foglalkozást" soha nem ismerték el a tiszántúli népe. Sőt a pákászt annak idején mindenki úgy ismerte, mint valami munkakerülő, tolvaj, csibész, bujkáló embert. Mondjuk, volt is benne valami - ezek az emberek, vagy egyedül, vagy családostúl, de remeteséget vállaltak. Sokszor a szegénység, sokszor a törvény elöli menekülés vitte rá ezeket az embereket arra, hogy beköltözzenek a rét belsejébe - a lápra, és táplálékszerzésüknek helyéül a szabad természetet válasszák.

A magyar nyelv szótára 1870-ben így írja le a pákászt :

Ez a romantikusnak tűnő ősi mesterség kihaló félben van.
A filmen látható két halászt már csak a szenvedély tartja itt.
A rövidfilmben szereplő halászok: Horváth Mihály és Molnár Lajos
Rendező - Operatőr : Káldy László
1981

Káldy László nyugalmazott mérnök. 1961 óta tagja az amatőr- illetve független filmes mozgalomnak. Örökifjú mozgóképes forradalmár, exhibicionista filmes, egyéni stílusú szociográfus, kamerával.

A folyami rák vagy nemes rák a felsőbbrendű rákok osztályának a tízlábú rákok (Decapoda) rendjéhez, ezen belül az Astacidae családjához tartozó faj. Hajdan sok halásznak, pákásznak biztosított a rákászat megélhetést vagy keresetkiegészítést. Mivel vizeink rák állománya már a múlt század elejére is jelentősen megfogyatkozott, így rákászat mint foglalkozás teljesen kiveszett és csak néprajzi és kulturális jelentőséggel bír. A következő pár sorban lássuk hogyan vélekedtek a rákászatról mint foglalkozásról néprajzkutatóink.

A garda (lat. Pelecus cultratus), a „Balaton heringje” ősz végén, nov. elején óriási tömegbe verődve vándorol a Balatonban. A tihanyi halászbokrok ez idő tájt állandó készenlétben álltak a parton, s lesték a hegyenjárót, azt a társukat, aki a Tihanyi-hegy valamely csúcsáról, tekintőről figyelte a gardasereg megjelenését, amit lila színű folt mutatott a vízen, de jelezte a felettük csapkodó küszvágók nagy serege is. Minden hegyenjáró a maga kompániájának adta a jeleket, kabátját lengetve és különböző testhelyzeteket felvéve irányította a hajó útját, a macska, majd a háló bevetésének helyét, a kerítés idejét, módját. A halászok a szokásos öreghálóval (→ kerítőháló), → gyalommal dolgoztak, s a sikeres gardahalászat száz mázsa halat is eredményezett. 1900-ban a Balatoni Halászati Rt.

Európa egyik leggazdagabb aranymosó helye az őskortól napjainkig a Kárpát-medence volt, legfőképpen Erdély, a Kisalföld és a Muraköz. A Duna kisalföldi szakaszán, a csallóközi parton Gúta, Naszvad, Bős, Szap, Csicsó, Füss, Kolozsnéma, Aranyos, Vajka, Medve, Doborgaz lakói éltek aranymosásból. A Szigetközben pedig Ásvány, Lipót, Nagybajos voltak a leghíresebb aranymosó helyek. A Duna mentén egyéb fontos aranymosó helyek voltak még : Győr és Gönyű között. Ezenkívül a Vág, Garam, Ipoly partjain is mostak aranyat.

További képek

A hálókötés eszközei a hálókötő tű és a béce vagy börcfa. Maga a hálókötő tű 25-40 cm hosszú. A kötéshez általában a rövidebbet az állításhoz a hosszabbat használták. A hálótű anyaga többnyire bodza vagy kecskerágó fa volt, melyet a halász maga faragott. A választás azért esett e fafajtákra, mert ezek kifényesedve jobban csúsztak a szemek között. A béce vagy börcfa hosszúsága 20 cm körüli, vastagságát pedíg a háló szemeinek mérete határozta meg.

Csemege sulyom, jezsuitadió, szamártövis, vízidió vagy gesztenye ( Trapa natans ). Sulyomfélék ( Hydrocaryaceae ). 60-120 cm. Szára kezdetben a terméshéj szarvaival, később a kúszó gyökereivel kapaszkodik meg az iszapban. Kétféle levele van: vízbe merülő, és vízben úszó. Vízbeli levele ágas, lehulló, keskeny szálas., mindegyik vízbeli levél tövén két szárnyasan elágazó gyökér van. A víz színén úszó, rózsában álló bőrneműek, egyenetlenül fogazottak, nyelük pedig a virágzás után középtájon felfúvódott. Apró virágai a levelek hónaljában fejlődnek., fehérek.

További képek