horgászok

Horgászni mentünk

A kőgáton ülök valahol Fűzfő és Kenese között és a kapásjelzőt figyelem. Tőlem jobbra is ül egy ember, kék mackónadrágban és jambósapkában, bár az idő meleg, itt az első nyári hőhullám. Ő valamivel előbb érkezett, amikor ideértem. épp akkor keresett valami téglát, aztán leült és most figyel ő is. Enyhe nyugati szél fodroz, olykor meg-meglódul egy-egy kisebb hullám, néha egymásra nézünk, bár ha jól emlékszem, még csak nem is igen köszöntünk. A vizet nézzük, a Balaton kékesszürke acélját, amint fölfeszül, amíg a szem ellát, majd belevész a páraködbe, de az már Tihany magassága lehet.

A kicsi tóról tulajdonképpen nem Is illendő írni. Egy (nemrég még) jómódú egyesület tava, alig fél-háromnegyed órányira Budapesttől. A kerítés kapuja csak a jogosultak előtt nyílik meg.

Az egész horgásztársadalom számára óriási szenzáció volt, mikor a Velencei-tónál nyaraló srácok egy 105 kilós harcsával iratkoztak fel a rekordlistára, még 1996-ban. Rengeteg vitát és indulatot váltottak ki a fogás körülményei. A fiúk elbeszéléséből az derült ki, hogy kifejezetten harcsázni indultak - erős harcsázó készséggel, pióca csalival és vérplankton tablettával. Annak rendje módja szerint jött a kapás, hosszas küzdelem, horog a szájba, majd a kiemelés. Tehát egy szabályos fogásról számoltak be.

Már a szervezés is kitűnően sikerült. A 4 pecás 3 autóval érkezett a lakóhelyüktől 5 kilométerre elterülő tóhoz. Böhönc felesége ugyanis utasítást kapott a vekker beállítására és felhúzására, de az ébresztés egy órát késett, ezzel viszont Böhöncöt sikerült azonnal felhúzni. Ezért pizsamában rohant le a kilencedikről a toporgó Bagóhoz és Bütyökhöz, mondván:
- Menjetek, majd megyek utánatok, a legjobb kapásidőt miattam ne késsétek le!

HOGYAN HORGÁSZNAK A BALATONON?
í r t a : Behyna Miklós (1935-ben)