Balaton • Horgaszat.hu

Balaton



Új Balatoni Horgászrend

Új Balatoni Horgászrend

Jelentős szigorítások léptek életbe a Balaton horgászrendjével kapcsolatba, mely érinti az éjszakai horgászatot, a halradar használatát, a nyíltvízi horgászat idejét, a kifogható halak mennyiségét, a szoktató etetést és még egy sor más dolgot is. Igazából nem kívánom kommentálni döntse el ki-ki maga, hogy jogos-e a szigorítás. És most beollózom a 2012-es Balaton horgászrendet.

1. A Balatonon és vízrendszerén – a területi engedélyeken feltüntetett vízterületeken – csak érvényes állami horgászjeggyel és területi engedéllyel szabad horgászni.





Változóban a Balaton halállománya

Változóban a Balaton halállománya

A tó természet közeli állapotának és az őshonos élővilág sokszínűségének megőrzését és visszarendezését jelölték meg a balatoni halgazdálkodás elsődleges céljaként az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének munkatársai, akik Balaton-kutatási eredményeiket kedden ismertették Budapesten.





Horgászom, tehát gondolkodom

Horgászom, tehát gondolkodom

A kőgáton ülök valahol Fűzfő és Kenese között és a kapásjelzőt figyelem. Tőlem jobbra is ül egy ember, kék mackónadrágban és jambósapkában, bár az idő meleg, itt az első nyári hőhullám. Ő valamivel előbb érkezett, amikor ideértem. épp akkor keresett valami téglát, aztán leült és most figyel ő is. Enyhe nyugati szél fodroz, olykor meg-meglódul egy-egy kisebb hullám, néha egymásra nézünk, bár ha jól emlékszem, még csak nem is igen köszöntünk. A vizet nézzük, a Balaton kékesszürke acélját, amint fölfeszül, amíg a szem ellát, majd belevész a páraködbe, de az már Tihany magassága lehet.





Amit nem értenek (Sz. Körmöczy Sándor, 1937)

Amit nem értenek (Sz. Körmöczy Sándor, 1937)

Nem értem, hogy lehet oly türelmesen egy helyben ülni és várni a jószerencsét! De sokszor hallom horgászó utaimon ezt a csodálkozó, sokszor gúnyos kérdést felcsendülni hátam mögött azok szájából akik egy ideig figyelik a vízbe vetett úszóm mozgását és rövidesen megunva a várakozást, továbbállanak.





Lebuktak a balatoni halászok

Lebuktak a balatoni halászok

Hétfőn délután a siófoki kikötőben a vízirendőrség a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vagyonvédelmi vezetőjének közreműködésével ellenőrizte a befutó halászhajót. Ennek során a halászoknál nagyobb mennyiségű, a hivatalos nyilvántartásban nem szereplő halat találtak. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közleményt adott ki, amiben az áll: mind a négy érintett halászt rendkívüli felmondással elbocsátotta.





Süllőzés a Balatonon

Süllőzés a Balatonon

Hogy milyen nagy különbség mutatkozik a halak természetében különböző vidékeken s ebből kifolyólag milyen más a horgászás módja is, azt legjobban tapasztalhatjuk mi, Balaton melletti horgászok. Gyakran jönnek idei dunai horgászok rendszerint nagyszerű felszereléssel és mégis mikor horgászni kezdenek, az embernek önkénytelenül mosolyogni kell tapasztalatlanságukon.





Hogyan horgásznak a Balatonon? (Behyna Miklós 1935)

Hogyan horgásznak a Balatonon? (Behyna Miklós 1935)

HOGYAN HORGÁSZNAK A BALATONON?
í r t a : Behyna Miklós (1935-ben)



style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">

Tartalom átvétel