Megszűnik a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken • Horgaszat.hu

Megszűnik a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken



Budapest, 2015. április 14., kedd (MTI) - Megszűnik a jövőben a kereskedelmi célú, nagyüzemi halászat a természetes vizeken: 2016-ra és az azt követő évekre már nem adható ki kereskedelmi célú halászati engedély - döntött az Országgyűlés kedden.

A képviselők a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által kezdeményezett módosítását 159 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett fogadták el.

A törvény kibővíti a horgászat és halastó definícióját.

Az állami horgászjegy kiadásához szükséges feltételek közül törlik a fogási napló leadását. Ezt azzal indokolják, hogy az állami jegyet első alkalommal kiváltók ezt a feltételt nem tudnák teljesíteni, miközben a fogási napló leadását elmulasztó horgászok is válthatnak emelt díjas állami horgászjegyet. A horgászturizmus fejlesztése érdekében a külföldön vizsgát tett horgászoknak lesz lehetőségük külhoni vizsgairatokkal igazolni a horgászati jogosultságukat.

Mentesülnek az állami horgászjegy díjának megfizetése alól a vakok vagy gyengénlátók.

A módosítás pontosítja és egyértelműsíti, milyen vízterületeken és milyen iratok hiányában minősül jogosulatlannak a horgászat vagy a halászat.

A jövőben nem csak a halgazdálkodási területeken, de a halastavakon is tilos lesz a halállományban és a környezetben kárt okozó halfogási módszereket alkalmazni. A jogalkotó szerint ez összhangot teremt a berni egyezmény elvárásaival is, ami a halfogás során általánosságban kimondja a méreg, a váltóáram és a robbanóanyag tilalmát.

A halászati őröknek joguk lesz arra, hogy elvegyék az állami horgászjegyet, a turista állami horgászjegyet illetve az állami halászjegyet azoktól, akik nem jegyzik be fogásaikat a fogási naplóba.

A jövőben halvédelmi bírságot szabhatnak ki azokra, akik nem fogható halat, illetve más hasznos víziállatot fognak ki vagy gyűjtenek be, akik a nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen őshonos halat fognak, illetve akik a pecázás során folyamatosan felügyelet nélkül hagyják a horgászfelszerelésüket.

A törvény rendelkezik arról is, hogy mikor kell figyelmeztetést alkalmazni a bírság helyett. Ezek elsősorban azokra az esetekre vonatkoznak, amikor a horgász vagy halász nem viszi magával a szükséges okmányait, de ezeket később bemutatja. Figyelmeztetést kap az is, aki első esetben mulasztja el bejegyezni fogási naplójába a horgászat megkezdésének időpontját.

A jogszabály alapján ha egy önkormányzat nem kíván élni a halgazdálkodási jogával, akkor arról az állam javára mondhat le.

Forrás: MTI



Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">