Azért teszek közzé néhány gondolatot a támában, mert a közelmúltban két helyről is hallottam, hogy kerti tóba algamentesítő szerként különböző vegyszereket (rézgálic, stb) öntenek.
Először azt hittem, valami félreértésről van szó. A fiam fociedzésén beszélgettem egy másik szülővel, és kiderült, nekik is van kerti tavuk, aranyhalakkal, koikkal. A nagy melegben gyakran előfordul a zöldalga elburjánzása, főleg ha kevés árnyékot kap a víz. Mikor erről kezdtünk beszélni, megdöbbenve hallottam, hogy az illető időközönként rézgálicot önt a vízbe, amitől "gyönyörű tiszta, átlátszó lesz a víz". Hitetlenkedve hallgattam, még akkor próbáltam meggyőzni, hogy ez ugyan rövid távon hozhat eredményt, az algákat kiírtva letisztul a tó, de a méreganyag a tóban lévő magasabb rendű növényekre, állatokra (halak, békák, siklók, molnárkák stb) nagyon káros. Nem tudtam meggyőzni. Itthon utánanéztem, a google keresőbe beütöttem, hogy "rézgálic hatása halakra", és természetesen a talált írások engem igazoltak. A rézgálicot, pontosabban annak vízzel áztatott levét gyümölcsösökben használják - használták különböző káros gombák, baktériumok (pl. peronoszpóra) elpusztítására. Az élőlényekre, állatokra a nehézfémekhez hasonló hatása van, a szervezetben felhalmozódik. Kis mennyiségben nem okoz észlelhető hatást, de ahogy halmozódik a szervezetben, úgy egyre problémásabb, különböző mozgásszervi bajokat okoz, végül elhulláshoz vezet.
Előbb azt hittem, csak egy agyament egyéni ötletről volt szó, de csalódnom kellett. Sajnos ez az algamentesítő módszer terjed! Korábbi munkahelyemen beszélgettem egy régi társammal, aki egy kis falusi magán horgásztóra jár horgászni. Panaszkodott, hogy pusztulnak az ismerőse tavában a halak, ahol eddig minden rendben volt. A tó a nagy melegben bezöldült, és a tulajdonosnak azt javasolták, a rézgálictól szép tiszta lesz a vize. El is ment az illető a közeli gazdaboltba. Ott már ismerős volt az eladóknak a történet, (tehát a hülyeség tényleg ragadós!) és a tó mérete után érdeklődtek. 3 kg-nyi dózist javasoltak a tulajnak. Ő valamit megérzett, nem merte az egészet beleönteni, csak az egyharmadát, azaz 1 kg-ot. És láss csodát: néhány nap múlva (a már "tiszta" tóban elkezdődött a halpusztulás. Gyakorlatilag az évek alatt felnevelt pontyok, amúrok nagyja volt elpusztulva.
Kérek mindenkit, aki ezt az írást olvassa, ne tegyen ilyet vízi barátainkkal. Akit csak tudunk, győzzünk meg a káros hatásokról. Mi horgászok sokat panaszkodunk, hogy a természetes vizek mennyi vegyszerrel szennyezettek. Otthon, akár kedvtelésből, akár horgásztóként is használt vizünket ne szennyezzük.
Hogy mi a megoldás? Konkrét anyagokat nem fogok leírni, mert reklám íze lenne, a célom pedig nem ez. Minden horgász sajtó orgánumban olvashatunk biológiai víztisztításról. Ma már több cég is készít különböző baktérium tenyészeteket, törzseket, amelyek biológiai úton bontják a zöld és barna (kova) algákat, káros anyagtól mentesen teszik tisztává kertünk díszét. Kicsit biztosan többet kell rá áldozni, de ez van, ha már befektettünk a fóliába, szűrőberendezésbe, időt és energiát szántunk rá, biztosan belefér.
Várom a hozzászólásokat: Marosmente.
Köszönjük a "figyelmeztető"
Köszönjük a "figyelmeztető" írást, az otthoni kerti-tó tulajdonosok nevében.
Engedelmeddel odacsempésztem egy "veszélyt jelző" képet is. Remélem olvassák a tó-tulajdonos barátaink ezt a bejegyzést és nem kísérleteznek a rézgáliccal. Mint tudjuk kitűnő permetező szer, a szőlő gombás eredetű kártevői ellen. De nem egy univerzális csodafegyver, sőt - veszélyes méreg a vízi élőlényekre.
Uszómedencébe lehet tenni pl.
Uszómedencébe lehet tenni pl. 05 kg 10 m3-be ,
Úszómedencébe valóban jó,de a
Úszómedencébe valóban jó,de a fél kiló az nagyon túlzás,hacsak nem egy egész szenonra gondoltál.Én a 4,5 méteres kerti medencébe teszek hetente,másfél hetente kb.másfél evőkanál feloldott rézgálicot és gyönyörű tiszta lesz tőle.Szóval a fél kiló az egy egész idényre elég.
Én is találkoztam a
Én is találkoztam a "jelenséggel"! Csak fejemet tudtam fogni.
Én is igy jártam, de nem
Én is igy jártam, de nem tudom hogy mi ilyenkor a tennivaló. Kérem ha valaki segítséget tud nyújtani, ÍRJON!!!!!!!!!
Üdv Alga ellen klórmészt kell
Üdv
Alga ellen klórmészt kell szórni sávosan. Egyébként a rézgálic nem vegyszer. vegyszereknek a szintetikus anyagokat nevezzük.
Üdv. Erről a módszerről már
Üdv. Erről a módszerről már én is hallottam de nem tudom, hogy tényleg működik-e és, hogy milyen mennyiségű klórmeszet kell a tóba tenni.
Sziasztok. Én is halottam
Sziasztok.
Én is halottam erről a módszerről,ha nem találok az oldalatokra ki is próbálom. Sajnos a kerti tavunkba mi is küzdünk az algák ellen,már nagyon sok pénzt ráköltöttünk kűlömböző algaölökre de mind hiába. Ha valaki tud rá megoldást kérem írja meg nekem,nagyon meg köszönném,mert mi már kifogytunk az ötletekből.
Köszönöm Erika
ez
ez kötelező:
http://www.tuja.hu/vizinov-alga.htm
erről hallottatok:
http://www.greencity.hu/malatech-water-pond-pure-sűr%C3%ADtmény-kerti-algamentes%C3%ADtő-p-1827.html
üd
Hozzászólás