A legújabb fejlemények a Tisza-tó körüli botrányról



Amint azt a MOHOSZ korábbi közleményében is kifejtette, megtévesztő és jogellenes minden olyan tájékoztatás, amelyet a Tisza-tavi Sporthorgász Kft, vagy e társaság nevében Hegedűs Gábor ügyvezető a Tisza-tó horgászati célú hasznosításával kapcsolatosan közzétesz. Amint azt írtuk, a Tisza-tó horgászati célú hasznosítója továbbra is a MOHOSZ, hiszen a haszonbérleti szerződést kötött Tisza-tavi Sporthorgász Kft csak akkor léphet birtokba, ha a halászati törvény értelmében a MOHOSZ-t illető kártalanítási összeget megfizették. A pontos törvényi rendelkezés szerint: "A haszonbérlő mindaddig birtokban marad, amíg a haszonbérbe adó az elszámolási kötelezettségének eleget nem tesz." [Hhtv. 14. § (3) bekezdés]. Példával élve, olyan ez, mint amikor valaki eladja a házát, ám az új tulajdonos csak akkor költözhet be, ha a vevő a vételárat kifizette!

A tényleges helyzet az, hogy a Kft (a pályázat idején még Közhasznú Társaság, azaz Kht.) már 2002-ben megkötötte a Tisza-tóra vonatkozó haszonbérleti szerződést és azért nem lett a "víz kezelője", azaz nem léphetett birtokba, mert sem az FVM, sem a Kft nem fizette meg a MOHOSZ-nak a kártalanítási összeget. Nyilvánvalóan ennek következménye, hogy a Kft 2003-ban pert indított az FVM és a MOHOSZ ellen, hogy az FVM fizesse meg a kártalanítási összeget a MOHOSZ részére, a MOHOSZ pedig ennek az összegnek a megállapítása céljából adja ki a bíróságnak az összeg megállapításához szükséges adatokat. A MOHOSZ ezt meg is tette és az ennek alapján elkészített igazságügyi könyvszakértői vélemény mintegy 700.000- forintos, az igazságügyi halászati szakértői vélemény pedig több mint 145 millió forintos kártalanítási összeget jelölt meg, amit a MOHOSZ javára kellene megfizetni. Ez a per azonban még folyamatban van. Tehát a Tisza-tavi Sporthorgász Kft birtokba helyezkedésének az a törvényi akadálya, hogy a törvény rendelkezése szerint, a MOHOSZ addig folytathatja a korábbi tevékenységét a Tisza-tavon, ameddig a (most már bíróság által jogerős ítéletben megállapítandó) kártalanítási összeget részére meg nem fizetik.

Sajnálatos, hogy az FVM jogászai is tévedtek a törvényi rendelkezés értelmezésében és ennek alapján az FVM részéről is téves tájékoztatás jelent meg 2009-ben a minisztérium honlapján. Ennek oka, hogy a minisztérium jogászai tévesen értelmezik az Alkotmánybíróság döntését, az Alkotmánybíróságnak az egyedi jogvitás ügyek eldöntésére vonatkozó hatáskörét. A MOHOSZ álláspontját igazolja a MOHOSZ mint felperes és a Kft., illetve az FVM mint I-II. rendű alperesek közötti perben (az adott egyedi jogvitás ügyben hozott) Fővárosi Ítélőtáblai határozat indokolásának megállapítása is. E szerint: "A Hhtv. 14. § (3) bekezdése értelmében a halászati jog haszonbérletére kötött szerződés megszűnésekor, eltérő megállapodás hiányában, a haszonbérlő követelheti az általa létesített, el nem vihető halászati berendezéseknek, létesítményeknek - ideértve a telepítési költségek meg nem térült részét is -, valamint az okszerű gazdálkodás mértékéig a hasznos beruházásoknak a szerződés megszűnésekor tényleges értékét. A haszonbérlő mindaddig birtokban marad, amíg a haszonbérbe adó az elszámolási kötelezettségének eleget nem tesz. A hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből kitűnően a felperes igényeinek kielégítéséig birtokban maradhat, a korábbi helyzet változatlanul fennállhat, következésképp nincs olyan kényszerítő körülmény, amely a felperesnek az I-II. rendű alperesekkel szembeni jogvédelme szükségességét alátámasztaná." A Fővárosi Ítélőtábla tehát - helyesen értelmezve a Hhtv. 14. §-ának (1) bekezdését -, azt a helyzetet tekintette jogszabályszerűnek, amelyben a MOHOSZ a Tisza-tó halászati hasznosítója mindaddig, amíg részére a kártalanítási összeget meg nem fizetik!

A birtokban maradás joga pedig azt jelenti, hogy a MOHOSZ továbbra is jogosult pl. a jegyek kiadására, jogosult és kötelezett a víz őrzésére és a halgazdálkodási terv szerinti halasításra. A MOHOSZ tehát e jogosítványával él és eleget tesz az említett kötelezettségeinek.

Megismételjük és megerősítjük a korábbi közleményünkben foglaltakat, hogy tévednek és a MOHOSZ által foglalkoztatott halőröket kívánják megfélemlíteni mindazok, akik azt híresztelik, hogy "a halőri tevékenység végzésére a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. által foglalkoztatott, a halászati hatósághoz bejelentett, és nyilvántartásba vett halőrök lesznek kizárólag jogosultak. Más szervezet foglalkoztatásában lévő halőrök a Tisza-tó területén 2010. január 01.-ét követően ellenőrzési joggal nem rendelkeznek". Tévedésük alapja, hogy minden rendelkezést megelőz a halászatról és horgászatról szóló törvény (Hhtv.) 14. § (3) bekezdésében írt rendelkezés, amelynek értelmében az új hasznosító csak akkor léphet birtokba, ha a korábbi hasznosító (a MOHOSZ) megkapta a neki járó kártalanítást. Amennyiben ezt a MOHOSZ által gyakorolt jogot, illetve kötelezettség teljesítését bárki meg kívánná akadályozni, annak ezt a jogát bíróság előtt kellene érvényesítenie. Mindaddig azonban, amíg ebben a tárgyban a jelenlegi helyzettől eltérő jogerős ítélet nem születik, a MOHOSZ javára szóló törvényi rendelkezések szerint kell eljárni. A Tisza-tavi Sporthorgász Kft-nek és a halászati hatóságnak is. Ugyanis "a birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak a kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg" [Polgári Törvénykönyv 188. § (2) bekezdés]. Azt pedig senki sem állíthatja, hogy évtizedekkel ezelőtt a MOHOSZ erőszakkal lépett a Tisza-tó birtokába. Mivel pedig a birtokláshoz hozzátartozik a birtok védelmének joga, azaz a halőrzés is, a MOHOSZ-nak, joga van halőröket foglalkoztatni. Sajnálatos, hogy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal dolgozói ennek nincsenek tudatában, illetve a felsőbb szerv (FVM) téves jogértelmezésen alapuló utasításai szerint cselekedve, levélben (sic!) értesítették halőreinket, hogy szolgálati igazolványaikat, illetve halőri naplójukat adják le a hatóságnál. Tudniuk kellett volna (kellene!), hogy ilyen rendelkezést közigazgatási határozatba kell foglalni. Ezt a jogi felkészületlenséget azonban a közigazgatási eljárásról szóló törvény akként pótolja, hogy ilyen esetben is határozatként kezeli a téves hatósági cselekményt. Ennek alapján halőreink jogorvoslati kérelemmel éltek, ami a "levélbeni parancs" végrehajtását megakadályozza. Tehát nem kell a kért dokumentumokat beszolgáltatniuk a hatósághoz! Halőri jogosultságuk a törvény rendelkezésein alapszik. Továbbra is végzik tevékenységüket.

Mint korábban is kifejtettük, ízléstelenek, alaptalanok és a jog nem tudásából adódóak azok a kijelentések, amelyekkel a horgászokat próbálják fenyegetni és rábírni arra, hogy a Tisza-tavi Sporthorgász Kft területi jegyeit vásárolják! Teljességgel alaptalan a jegyforgalmazókat is kártérítési és büntetőjogi szankciókkal fenyegetni. Mint fentebb már írtuk, a jegyárusításra a MOHOSZ jogosult mindaddig, amíg joga van birtokban maradni, azaz addig, amíg részére a kártalanítási összeget meg nem fizetik. Magyarország jogállam, ahol a jogszabály által biztosított jogait mindenki megvédheti a független bíróság előtt. Ha kell, még az állam szerveivel szemben is! A MOHOSZ is ezt teszi. Tény és sajnálatos azonban, hogy ez a jogvédelmi eljárás időigényes. A szükséges jogi lépéseket megtettük. Várjuk a bíróság mielőbbi döntését! Továbbra is arra biztatjuk horgászainkat, hogy a MOHOSZ által kibocsátott területi jegyeket vásárolják, hiszen a Tisza-tó halászati, horgászati hasznosítói jogait a MOHOSZ a törvénynek megfelelően gyakorolja és a Hhtv. szerint a MOHOSZ az egyetlen szervezet, amelyik törvényesen forgalmazhatja az egyesületeken, illetve jegyforgalmazókon keresztül a Tisza-tóra érvényes területi jegyeket.

Ugyanakkor biztosítjuk horgászainkat - igazunk biztos tudatában is! -, hogy abban a nem várt esetben, ha a bíróság másképp döntene, mint ahogyan a MOHOSZ értékeli a jogi helyzetet és a Kft-t tekintené jogos hasznosítónak, horgászainkat kár nem érheti. Mindazoknak, akik a MOHOSZ által kibocsátott területi jegyet vásárolták, a MOHOSZ természetesen és jogszerűen, a teljes jegyárat visszatéríti.

Magyar Országos Horgász Szövetség

A legújabb fejlemények a Tisza-tó körüli botrányról


Címkék:

Ginger ez már biztos? Mert

Ginger ez már biztos? Mert ahány horgászboltban kérdeztem mindenhol mást mondanak. Mindegyik azt az egyesületet ajánlja amelyiknek a jegyét árulja. Akkor most melyiket vegyük,vagy mind a kettőt meg kell venni,hogy tudjon horgászni az ember?

Ebben az országban semmi sem

Ebben az országban semmi sem biztos, a fenti cikk a Mohosz reakcióját tükrözi az eseményekre, de azért az utolsó mondat számon kérhető lesz :

"Mindazoknak, akik a MOHOSZ által kibocsátott területi jegyet vásárolták, a MOHOSZ természetesen és jogszerűen, a teljes jegyárat visszatéríti."

Köszi.hogy válaszoltál.Igaz

Köszi.hogy válaszoltál.Igaz hogy nemsokkal lettem okosabb.Egy kicsit várok még vele,az is lehet,hogy átállok a mocsári "tavi" horgászatra.

Az bánt a legjobban,hogy mi

Az bánt a legjobban,hogy mi horgászok szívjuk meg!
Mindkét jegyet nem fogom megvenni. Januárban nem tudtam horgászni mert nem tudom melyiket vegyem meg.De azért ugye elfogják kérni mind a 12 hónap árát.Ha nem rendeződik Márciusig akkor megérdemelne mindkettő egy nagy valagba rúgást.
Az FVM-el együtt! Nehogy kimaradjanak.
A régi kezelő nem telepített szinte semmit csak lelakta.
Az új meg 3 millió alaptőkével akarna beleülni a Tisza-tóba.
Ez is csak Magyarországon lehetséges.És ne keverjünk bele semmi politikát. Úgy is mindent átjár már.

Üdv: Egy egyszerű Tiszai horgász

Lehet horgásztársak, hogy ez

Lehet horgásztársak, hogy ez az ügy nem a máról ,hanem már a jövőről szól? Erő felmérés? Van-e Mohoszban annyierő hogy megtudja védeni a benne tömörülő horgászok érdekeit jogait? Precedens értékű lehet a bíróság döntése, melyre a későbbiek során többen hivatkozhatnak vagy így vagy úgy.Gondolják végig ,5 év múlva a Magyar Állam tulajdonában lévő vizeken lejár a jelenlegi hasznosítók halászati joga és a további pályáztatás során milyen elvek fognak előtérbe kerülni? Ebben az értelmezésben már nem csak a Tisza-tóról van szó. Akinek van rálátása láthatja a folyamatot, de ez még a jövő"zenéje".
Végig olvastam jó pár nyilatkozatot az érintettek részéről.Egy valamire azért oda kellett volna figyelni a Magyar Állam nevében nyilatkozatot közzé tevő intézménynek.Ha már közzé tesz egy nyilatkozatot és idéz az ide vonatkozó törvényből, azt szó szerint tegye, úgy ahogy írva vagyon ez úgy korrekt.
Az egyszerű horgásznak, mint én is, egy nagyon fontos, hogy a horgászatra szánt szabadidőmet nyugodtan töthessem el, kiszámítható, rendezett feltételek mellett.

Üdv Egy horgász.

Hozzászólás

Kép CAPTCHA